2009.08.21. 11:08
Mi volt a Kis-Rába régi neve?
Úgy néz be, hogy a Rábaköz nyugati felének vízrajza a középkorban gazdagabb lehetett, mint a mai napon, ezek összefügghettek a Kis-Rábával, és mesterséges árkolásuk kérdése is napirendre kerülhet. Az oklevelek szerint a Kis-Rába nem csupán egyetlen ággal rendelkezett, hanem hárommal, de ezek közül valamelyik vagy valamelyikek nem fattyúágat jelenthettek, hanem magának a Kis-Rábának a régi elnevezését. Három név jön számításba a Kis-Rába medrének (vagy medreinek) régi neveként: Lusa, Bályványos, Ásvány.
Egy 1227-es oklevél Osli comes vicai birtokát úgy határolja körbe, hogy attól keletre Wodos (Vadosfa) és Klary (Hans Wagner olvasatában: Ylarrii, amely Nagy Imre szerint Pálit takarja) földje fekszik, délről a fentebb mondott Osl birtokai, északra Fortunad földje, nyugatról pedig egy mindközönségesen Bálványos mondott víz (ab occidentali… stagnum, quod wlgariter dicitur Balvanus). Ezek szerint Bálványos Vicától nyugatra van. 1231-ben András, fia Mihály soproni várjobbágyok kázméri, avagyis kisfaludi földjénél említik, délről malom található, és Mihályival határos, onnét pedig nem messze fekszik a Bálványosnak nevezett folyó (fluuium, nomine Balanus) Ebből az okiratból az derül ki, hogy a Bálványos Vica mellett Mihályitól délre is megtalálható, és hogy nem stagnum, hanem folyóvíz.
1233-ban pedig két folyót is említenek, a Bálványos mellett a Lusát is, amelyek ezek szerint nem lehettek azonosak egymással. Ebben Mihályitől keletre fekvő és Izsáknak adományozott Pethlend földjétől induló határjárás kapcsán említik a két vizet, ahol a birtokhatár a délre fekvő Vicáig halad, onnét keresztezi a Lusának mondott folyót, ahonnan átszeli azt a vizet, melyet Bálványosnak mondanak (fluuium nomine Lusa, quo transito procedit ad quamdam aqua, cui nomen Baluanus), és egy Pálinak nevezett malomról is megemlékeznek (videlicet Baluanus prenominatum sub molendino, quod vocatur molendinum Pauli). Mihályinál és Vicánál immár két, és bizonyára egymáshoz igen közel futó folyóról értesülünk, de ezek közül egyik sem lehet azonos az itt vélhetőleg a Répcét jelentő Rabychával, mivel a bejárás szerint az a Bálványos folyótól nyugatra fekszik.
1280-ban újból találkozhatni a Lusával, amikor is Vica falu közelében két malmot hajt (in Lusa duo molendina proxima villa Viccha vocata), amiket Herbort fia Herbort a csornai monostornak adományoz.
Legközelebb egy 1426-os levélben bukkannak fel, de ekkor már mint a gonoszok, hárman vannak, a Lusa és Bálványos mellett megjelenik egy Ásvány nevű folyó is. Ekkor a határjárás délről indulván a Lusa mellett nyugatra tart, ahol előbb Bálványos, majd Ásvány medrét metszi. Ebből az a következtetés szűrhető le, hogy a legnyugatabbra eső folyó az Ásvány, a legkeletibb pedig a Lusa, mivel azonban egyik ezek kis területre szorulnak össze, valószínűleg egymás közvetlen szomszédságában folyhattak. 1429-ben a csornai konvent bizonyságlevele arról ad hírt, hogy a Mihályi és Linkóhát (Linkohath) birtokok határában lévő Bálványos és Lusa vize malmokat hajt (super fluviis Rabe, alio nomine Balvanus et Lusa). Ez utóbbi támpontul is szolgál, hiszen egyértelműen megnevezi, hogy a Bálványos és a Lusa a Kis-Rába ágait képezik, alio, azaz másképpen Rábának mondják.
Nehéz azonosítani ezeket a neveket, mindenesetre megjegyezném, hogy a 18. századi katonai térképen jól látható, hogy Kisfaludnál a Kis-Rába három részre ágazik. A főág északnyugat felé tart, kiszakad azonban belőle egy nyugat felé tartó vízfolyás, amely újra kettéágazik és egymással párhuzamosan a Répce felé elterülő Iharosi-erdő felé tartanak, majd újból összefolynak. Ez ugyanakkor nem magyarázza meg a Vicánál említett folyóág kiindulási pontját, hiszen Vica Kisfaludtól délre fekszik, de még Mihályit sem érinti. A térképek ábrázolt ágak tehát nem felelnek meg a 13-14. századi leírásoknak. Takács Károly így magyarázza: „Mivel a Lusa és a Bálványos név a 15. század elején a két Rábára vonatkozott, s minthogy a Rábát korábban Rábcának nevezték, ebből arra következtethetünk, hogy már a 13. században (legalább) két Rábca nevű folyó folyt itt észak felé, amelyeket más néven Lusának és bálványosnak hívtak. Így válik érthetővé az a tény, hogy Vicát, Mihályit és Kisfaludot néha a Rábca, néha pedig a Lusa és a Bálványos mellett találjuk”. Ha e kissé bonyolult mondatszerkezetet helyesen értelmezem, akkor Takács a Lusát és a Bálványost a Kis-Rába szinonimáinak tartja, amely valószínűnek tűnik az 1429. évi oklevél fent említett megjegyzéséből.
Baranyai Lenke a Bálványos-Rába, a Linkó-ér és a Keszeg-ér elnevezéseket megfelelteti egymással, ez azonban topográfiailag sehogy nem állja meg a helyét, tekintettel arra, hogy a Keszeg-ér sem Vicánál, sem Mihályinál, sem pedig Kisfaludnál nem folyik. A Lusával kapcsolatban egy másik javaslattal él, miszerint a Kis-Rába több részre szakadását mesterséges malomcsatornának veszi, és erre egy 1815-ös térképet hoz, amely Vica és Beled között a Rába egy fattyúágat ábrázol. Eszerint a Lusa mesterségesen alkotott árok lenne a Raits-malom (korábban Burits-malom) megfelelő vízellátása céljából, az elképzelés azonban ott szenved csorbát, hogy az ág a térkép szerint hamarosan visszatér a főágba, így nem magyarázza meg, miért szólnak a kútfők Mihályi környezetében a Lusáról. Az 1247. évi vicai oklevél, melyben egyebek mellett arról van szó, hogy a csornai egyház malma mellett magasan felpartolt töltések és csatornák állnak, azt az üzenetet hordozzák, hogy a középkorban mesterségesen árkolással is elterelhették a Kis-Rába vizét.
Mindazonáltal a folyóágak, melyeknek nevei is értelmezés után kiáltanak, jelzik, a Rábaköz a középkorban sokkal gazdagabb volt folyókban a mainál, ami árvízvédelmi intézkedéseket is igényelt, s ez jól látható a vicai malom esetében.
3 komment
Címkék: helytörténet kis rába
2009.08.10. 22:04
(Nem) híres kapuváriak
(folyamatosan bővül)
Artner Szilvia - szociológus, performer, újságíró (Magyar Narancs)
Ábrahám Attila – kajakozó, olimpiai bajnok
Ábrahám Gábor - hajómodellező*
Ábrahám József – világbajnok hajómodellező
Angeli Imre - mérnök, Pétfürdő helytörténésze
Ányos Imre – festő
Balsay Endre – erdész
Balsay László – erdész
Barlai Róbert - szervezetfejlesztéssel, vezetéselmélettel és kríziskezeléssel foglalkozó szakpszichológus***
Bebes István – Körmend polgármestere
Berg Gusztáv – a kapuvári uradalom bérlője
Bertók István - hajómodellező*
Bertók Kálmán – világbajnok hajómodellező
Bodor Ödön – olimpiai bronzérmes futó, távfutó
Boros Jenő József – külügyi helyettes államtitkár
Bozi Barbara – a National Geographic magyar adásainak szerkesztője
Böröndi Lajos - költő
Buday Ferenc - 18. századi lelkész, teológus
Buday Lajos - rajztanár, a rajzoktatás módszertanának kutatója
Büki Attila – költő
Cs. Varga István – irodalomtörténész
Csermelyi Imre – labdarúgó, Győr
Csiszár Attila - néprajzkutató, muzeológus, Soproni Múzeum*
Edvi Illés Aladár – gépészmérnök, technikatörténeti író
Edvi Illés Gergely – evangélikus lelkész, gályarab, a kapuvári börtön foglya
Egyed Géza – gazdaságfejlesztési államtitkár
Essemm - hip hop előadó (Beatmarket, Majmok Bolygója) és producer (Garage Productions)
Dániel József – fizikus, nyugalmazott főiskolai tanár
Devecseri Zoltán – költő
Dukai Regina – énekesnő, modell
Faragó Sándor – helytörténész
Ifj. Faragó Sándor – rektor, Nyugat-magyarországi Egyetem
Fischer, Siegfried – költő, író, drámaíró
Füzi Ákos - labdarúgó, Győr, BVSC, MTK, FTC sat.
Füzi Krisztián – labdarúgó, Bp. Honvéd, Győr, Vasas
Gadányi Péter – főiskolai adjunktus, Szombathely
Gadányi Károly - rektor, Nyugat-magyarországi Egyetem, Szombathely*
Gajáry Aladár - teológus, rektor, Zürich*
Gábori Miklós – régész
Gerencsér Géza - a Hídépítő Vállalat egykori igazgatója, 1945 után a hidak újjépítője
Gabellio, Bernardo - 16. századi spanyol származású várépítész, a kapuvári vár hadmérnöke
Havasiné Orbán Mária – a győri ítélőtábla elnöke
Hevesy János - lapszerkesztő, lapkiadó (Rábaköz, Rábaközi Hírlap)
Hevesy Iván - esztéta, filmtörténész, művészettörténész, számos kötet szerzője*****
Hérics Margit - (1934) belgyógyász, gerontológus, infektológiai szakorvos*******
Hoffer Imre - levéltáros, Sopron
Hoffer József - válogatott atléta**
Jichák Slomo Ungár - izraeli rabbi
Joób Sándor - újságíró, Indöx**
Károlyi László - '56-os mártír
Kisfaludy Anett – a Győr kézilabdázója
Kiss Gy. László – karmester
Kollányi László – a Corvinus egyetem docense
Korzenszky Richárd – tihanyi perjel
Kovács Kálmán - püspöki helynök, Győr******
Kováts Adél – színésznő
Lámfalussy Sándor – közgazdász, az euró atyja
Lukácsi Zoltán - rektor, levéltárigazgató
Lukinich Mihály – Kapuvár első népképviseleti követe
Lumniczer Sándor – orvos
Lukácsy Lajos – szobrász
Mihálka Jenő – a kapuvári fúvószenekar alapítója, a gimnázium első igazgatója
Mohácsi Éva - atléta, edző**
Mohl Antal – győri püspök
Monsperger András - jezsuita pap, író
Murányi Antal - gyógypedagógus, kutató, tankönyvíró
Nagy Éva - a Rábaköz szépe, "Playboy-nyuszi"►
Naszódi Zsigmond - író, a bőrgyár könyvelője
Németh Gábor – énekes
Németh Juci – műsorvezető, énekes
Németh-Csóka Mihály - akadémikus, biokémikus**
Neppel Ferenc - a Barlangkutató Társulat egyik alapítója, a Földrajzinév bizottság egyik megszervezője
Nógrádi Willibald – ásványgyűjtő, az első kapuvári mozi alapítója
Ochse, Paul Mathias - kapuvári származású bécsi festő és litográfus
Pantelics Péter - karatézó
Pátzay Pál – szobrász
Pesthy Károly - kardvívó, csapatban világbajnoki aranyérmes
Pölöskei Gábor – labdarúgó, edző
Pölöskei Sándor – helytörténész
Radics János - hitoktató, a Kastli Magyar Gimnázium igazgatója*
Reigl Judit – festő
Rimanóczy Kálmán – Nagyvárad arculatának építésze
Rosta Miklós – a Dunaferr kézilabdázója
Sárándy Imre - jogász, a Jogi továbbképző Intézet igazgatója, több joggtudományi kötet szerzője
Sennyey Ferenc – kapuvári várnagy
Sey Ottó - zoológus, a Kuvaiti Állattani Tanszék egykori tanára
Sikor Margit - írónő, Hevesy János felesége
Szabados József - újságíró, Szabad Európa Rádió**
Szabó György - szerkesztő, műfordító, író, az avantgárd kutatója
Szabó László – labdarúgó
Szabó Zsanett - modern táncos, kétszeres világbajnok****
Szakács Éva – festő
Szakács Lajos – történész
Szalay Stephánia – a nagyváradi zeneiskola alapítója
Szentkuti Károly - a Hanság Múzeum igazgatója, Mosonmagyaróvár, politikus (SZDSZ)*
Szigethy Attila – politikus
Vargyas István – nyelvész, szótáríró
Varga Tibor – munkásmozgalmi mártír
Varga József – helytörténész
Varga Pál - pap, költő, a Bécsi Schubert Társaság örökös elnöke*
Vargyas Endre - tanfelügyelő, író, költő, újságíró, tankönyvíró**
Vápár József - gazdasági konzul*
Veres János - orvos, a Veres-tű feltalálója
Zdeborszky Mária - zenepedagógus, tankönyvíró
Zsóhár Árpád –építész, a szentesi Petőfi Szálló felújítója
* Menci kiegészítése, köszönet érte
** Józsó kiegészítése, neki is üdv
*** Hanga60 kiegészítése, hála neki
**** Ilcsa infója, respekt.
***** Pirandellus tájékoztatása, THX érte
****** Oszkár írja írja, köszönet
******** Csiszár Attila szíves közlése
► Fostosrecska kérésére
· 1 trackback 28 komment
Címkék: ikonok
2009.08.02. 15:27
Boncsák a zsiduó oskollát?
Szopták mondani, nem fújik a szél, ha nem zörög a paraszt. Most viszont csúnya szag terjeng a levegőégben (nem én voltam!), tudniillik városszerte csiripelik a rossz hírt a tizenhét hattyúk, akiket közvélemény alá vetettem, hogy nem-e boncsák le-le a Fő tér 9. szám alatt álló épületet, amely korábban a zsiduóóóa (diftungus ezerrel) iskolának, udvarán pedig a kapuvári zsinagógának adott otthont. Én mint a kapuvári gesták névtelen jegyezője, najon aggódom érte. Úgy látszik viszont sokan, akik szájukkal örökségvédők hírében állnak, avagy enmagokat a hagyományok felette őrizőinek tartják, nemigen (nem, igen) sikítoznak, vagy legalábbis nem hallatják hangjukat, hogy nem kéne.
Nem is csak arról van szó, hogy egy igen erős helyi kultúrtörténeti tradíció vesztené el szinte utolsó tárgyi emlékét (értsd: a kapuvári nyilasok, akiknek utódai a Gárda néven futó Bors-örs tagjai, hathatós közreműködésével legyilkolt zsidó közösségéé), melynek óriási szerepe volt a város egykori életében, mind építészetileg, mind gazdaságtörténetileg, mind pedig kulturálisan. Városépítészeti szempontból azért, mert Kapuvár mai városképe az egykori zsidó kereskedők polgárház-építési kedvének tiköre, a Fő tér szinte valamennyi háza a valaha itt élt izraelita kereskedők nyomát őrzi, vagy, le se merem írni, őrizte. Gazdaságtörténeti adalékként csak egyetlen példát hoznék: hiába vannak ma mintegy 9 százaléknyian, akik saját személyes kudarcaikért – mily ismerős reminiszcencia a 30-as évekből! – a magyarság elleni „zsidó összeesküvésnek” (jelenkori terminológiával élve: a „cigánybűnözésnek”) a destruktív bűnbakjaként az itt élő, és hangsúlyozandó, jórész asszimilált „etnikumokat”, vagy „nemzetiségieket” teszik meg, nos hiába, mert tudvalevő, hogy a kapuváriak, akik népviseletbe öltözködtek, ruháik anyagát azon zsidó posztókereskedőktől szerezték be, akiknek épületei jelenleg is a Fő tér díszei. Ergo, sarkosan fogalmazva, a kapuvári népviselet részben a zsidók köpönyegéből bújt ki.
És aztán hivatkozhatnék itt a magyartalanság vádjával szemben többek között a Londonban otthont lelő Ábelesz Ernőre, aki azért él Londonban, mert a Holocaust sötétsége nem fogadta be őt Kapuváron. És lám, Ábelesz Ernő bácsi annyira a magyarság ellensége, hogy neki köszönhető, hogy ma London egyik kerületében létezik egy olyan utca, amit Kapuvár streetnek neveznek – ergo ő Radnóti mellett (Nem tudhatom), nem felejtette el egykori szülővárosát, miközben az megtagadta őt, s Nagy-Britannia fővárosában naponta érzékelhető hírnevet szerzett a városnak. És ha belegondolsz, drága olvasóm, ez azért kurvanagy dolog: hogy valaki annak ellenére kiharcolta szülővárosa nevének utcanévként való megörökítését, hogy az a város a halálba küldte. Ő nem azzal az üres lózunggal hivalkodott, hogy Magyarország a magyaroké, meg hogy ungabunga az ungabungaiaké, hanem tett érte, nem csak öltözékben meg szájilag volt kapuvári: lám egy utca hirdeti városunk nevét. Mellesleg ugyancsak Ábelesz Ernő volt az, aki a Jókai utcai zsidó temetőt kivakartatta abból a méltatlan gazból, amely Kapuvár zsidó múltját fedte.
De hivatkozhatnék a Fő tér 9. számú épület kapcsán a kapuvári születésű Jichák Slomo Ungárra (1921-2004), egykori izraeli rabbira, akinek édesapja egykor a kapuvári jesivának (héber hittudományi iskolának) volt a vezetője, és akit, megjárva a koncentrációs tábort, már a nácik által megképzett grandiózus hullahegyekre hánytak, amikor egy amerikai orvos meglepve tapasztalta, hogy még életben van, s így megmenekült a Kill Billre hajazó élve eltemetéstől. Jichák Slomo Ungár Izraelben sem feledte el anyanyelvét, a magyart – szóval csak ennyit a Jobbik-féle végtelenül torz és újfaszista ideológia és a valóság helytörténeti kapcsolatának széttartó mivoltáról. Az egykori zsidó iskola tehát számos olyan magyar zsidót adott a világnak, akikre büszkék lehetünk, a Fő tér 9. az eltüntetésére irányuló szándék ellenére is kultúrtörténeti örökségünk.
De nem akarnám pusztán zsidó vonal felé elvinni a cuccost. A szóbanforgó épület városképileg is meghatározó. Állandóan sírunk-hüppögünk, hogy Kapuvár nem rendelkezik építészeti emlékekkel. Ez egész egyszerűen nem igaz. És vajon hiteles-e ez a Querela Hungariae igen gazdag tradícióját megidéző értelemkonstrukció akkor, amikor még azt is veszni hagyjuk, amink van. Ilyen például a Fő tér 10. számú újonnan épített ház (a Spiegel-ház és a zsidóiskola szomszédja), amelynek minden bizonnyal az egyetemen kettes alá végzett (konkrétan a Bautech) építésze egyenesen merényletet követett el a városkép ellenében. Minden egyetemen alapvető mantra a városépítészet ambiente-jellegének figyelembevétele, vagyis az, hogy épületet a környezethez, az építészeti kontextushoz igazodva tervezzük. Ez a ház viszont barbár módon sem az épület magasságát, sem pedig az ablakok térbeli képzését tekintve nem igazodik a környező épületekhez, ezzel megbontva az.jpg)
egységes századeleji városképet (az igényes tervezői munkáról már nem is beszélve). A Fő tér 9-es számú egykori zsidó iskolaépületen Biró Péter polgármestersége óta egyébként is ott díszeleg az emléktábla, miszerint itt állt az izraeliták alapfokú oktatási intézménye. Igaz, úgy ötméteres magasságban, hogy senki ne láthassa – bizonyára nem Biró Péter testmagasságára méretezték.
egységes századeleji városképet (az igényes tervezői munkáról már nem is beszélve). A Fő tér 9-es számú egykori zsidó iskolaépületen Biró Péter polgármestersége óta egyébként is ott díszeleg az emléktábla, miszerint itt állt az izraeliták alapfokú oktatási intézménye. Igaz, úgy ötméteres magasságban, hogy senki ne láthassa – bizonyára nem Biró Péter testmagasságára méretezték.A Fő tér 10. számú építészeti ork
Ráadásul a zsidóiskola lebontása illegitim is lenne. A város ugyanis 2006-ban rendeletet fogadott el a „A városképileg meghatározó épületek, építmények védelméről”, méghozzá a 2/2006 (I. 31.) számú városi rendelet alapján – bárki utána tallózhat a város hivatalos honlapján. A hivatalos irat azt mondja,
E rendelet célja Kapuvár város városképe és története szempontjából meghatározó épített értékek jövő nemzedékek számára való megőrzése, fenntartása és helyreállítása.
Ennek a rendeletnek a mellékletében a 3. számú tétel alatt szerepel: Lakóház – Fő tér 9, 2302/1 (helyrajzi szám), a védelem besorolása H2. A H a helyi védelmet jelenti, miszerint:
Helyi védelem: az építészeti örökség mindazon elemére kiterjedhet, amely külön jogszabályok alapján nem áll védelem alatt, és amelyet önkormányzati rendelet helyi települési, táji, természeti, építészeti, néprajzi, képző- vagy iparművészeti, ipartörténeti, régészeti értékként védetté nyilvánít.
A H2 elnevezésű kód pedig a rendelet alapján imígyen szóla:
H2 Az épületre (objektumra), illetve az épület vagy építmény valamely részértékére vonatkozik.
A zsidóiskola tehát helyi védelem alá esik. Ez szimpla önkormányzati határozattal nem felülírható. A rendelet 4. § 5. bekezdése ugyanis ekkép rendelkezik:
(5) A helyi védelem alá helyezésről, illetve annak megszűntetéséről Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete rendelettel dönt [kiemelés tőlem – P. mester].
Vagyis a 2/2006-os rendelet szerint, amely örökségvédelem alá helyezte a zsidóiskolát, azt csak akkor szabad lebontani, ha a városi önkormányzat így határoz, és fontos megjegyezni, hogy ezt csakis rendeleti úton teheti, amely magasabb rendű, mint az önkormányzati határozat. Ha a bontás enélkül, rendeletmódosítás nélkül történik meg, az minden kétséget kizáróan szabályellenes lépésnek tekinthető.
Ezek után kíváncsian várom, kik lesznek azon önkormányzati képviselők, akik a zsidóiskola lebontását lehetővé tévő önkormányzati rendelet módosítását megszavazzák, különösen annak fényében, hogy magukat örökségvédőnek titulálják, és hasonlóképpen érdeklődéssel szemlélem, kik lesznek azok a képviselők, akik akkor, 2006-ban még a zsidó iskola helyi védelem alá helyezésére szavazatukkal rábólintottak, s ma is a közgyűlésben ülnek. Továbbá kérem szépen, ne engedélyezzék ennek az épületnek a lebontását, a helyi civil szervezetek (konkrétan megszólítva: a Városszépítő Egyesület) pedig hassanak oda e döntés megakadályozása érdekében. A zsidó iskola ugyanis kultúrtörténeti emlék, mindamellett építészeti értéket is képvisel.
Én örömmel várnám azon reakciókat, miszerint, P. mester, dögöjjé’ meg, rémhíreket terjesztesz, fantomokkal viaskodsz. Az idő úgyis eldönti, megmarad-e az épület vagy sem. Minden alapot nélkülöző városi pletyka volt, vagy sem. Én, komolyan mondom, földhöz vagdosnám magam vígságomban, ha kiderülne, mindez alaptalan szóbeszéd, és ennek a bejegyzésnek a megírása puszta fölösleges szájcséplés lenne csupán, annak elolvasása pedig kárba veszett drága idő. Csak a fényes szelek fújják, s zörgök reá, én, a paraszt.
7 komment
Címkék: urbanisztika zsidózokegyet agyarság
2009.07.31. 22:33
Hany Istók-merchandise
És fordul a föld, lám, véget ért a hosszúra nyúlt böjt, az ínség ideje, az üres tér órája, azóta ugyanis mióta Hany Istók szobrát mint persona non gratát kiebrudalták a kapuvári Rábaközi Múzeum előcsarnokából, hogy mintegy ízelítőt adjon a város legendáriumából azon keveseknek, akik veszik a bátorságot, hogy betoppanjanak e gyűjteménybe, nos hát azóta, ím, Kapuvár befogadta megtagadott fiát.
Holott e szobor ragyogóan jelenítette meg azt a kettőséget, amelyet legutóbb A gyűrű Qra című grandiózus filmeposz vizuális designerei találtak fel újra Gollam alakjában, azazhogy, hogyan lehet egyidejűleg megjeleníteni ugyanazon figurában a szörnyet, a gonoszt, a rút esztétikai kategóriáját egyfelől és a gyermeki ártatlanságot másfelől. Ezen Varga András alkotta drágaszágom, mely ki tudja, hol vészelte át az ínséges időket, most kezére erőszakolva a gyűrűt, pöffedt hasát fogva örvendezik, hogy Kapuvár eljegyezte magát neki, hogy megrendezésre került az első Hany Istók-fesztivál július tizedike és tizenkettedike között, egyúttal performatíve gyűrűvel ajándékozva meg ezt házasságot.
Ebben a főérdem természetszerűleg e jegygyűrű bajnokáé, Magyar Attiláé, aki évek óta Hany Istókra csápol, Istókkal kel és fekszik, hommage-om az övé. A szervezők, bár nem volt nehéz, rájöttek, hogy Hany Istók program nélkül eladhatatlan, hogy Badadada klasszikus szófordulatát idézzem: „semmi, nulla, lófax”. Meg aztán ha valami, akkor ez igazán Kapuvár vízjele, unikuma, amely sehol máshol nem kapható. Amidőn az egykori kapuvári plébános, Németh János 1914-es könyvének, a Hany Istók történetének 4. oldalán arról panaszkodik, hogy, bizony, egy genyó német tudós a mi „torzszülöttünk”, „valóságos halemberünk” kapcsán arról kárál, hogy ezt a legendát egy „barbár” népnek adta sors, nem pedig nekik, nem vesz észre egy fontos mozzanatot. Az 1854-es német nyelvű cikk szerzője ugyanis nyilvánvalóan irigységből beszél – holott van nekik egy hasonlóképpen puer demensük (nem szó szerinti fordításban: egy szefós gyermekük), méghozzá akit Caspar Hausernek híttak. Osztán ott van exemplumnak, hogy amikor X megyében X városban Tőke Péter Hany Istók regénye alapján az én kölkeimnek tanétottam az oskolában, hogy miről is nevezetes ez a Hanyságnak nevezett fertő, érdekes módon abba hagyták a ceruzadobálás, az egymás szájába fingás és a kölcsönös bazmegolás nemes házihagyományát. Vagy: Amikor egy szegedi felolvasóesten Miloš Urbannak a Nepomuki posztomban már megénekelt, az én mindigkedves cseh lektorkám, Marta Dršatovám segítségével próbáltam elmagyarázni, hogy az ő Hastrman című öndefinícióilag zöldregénye voltaképpen a Loch Ness szörnyével és a mi Hany Istókunkkal keresztezett, irodalmilag kitenyésztett mutációja, ezt a regényíró rögvest egy ingyé odaadott novella magyar nyelvű publikálási jogával hálálta meg. Igaz, van ellenpélda is: a Hany Istók-balett (http://kapuvar.blog.hu/2009/05/19/hany_istok_balett) szerzőjének eldöntésére egyikőtök sem adott választ, ti rohattak (ejnye, hát, haraxom is érte, hűjde najon). Mindazonáltal asztat vagyok csakis akarni, hogy Hany Istók piacosítható.Hany Istók a merchandise-termékeknek kiváló potenciális terep. Merchandise: Angol kifejezés, eredeti értelmében pusztán áru. A filmipar diszkurzusából lopván a fogalmat inkább árukapcsolást jelent, s erre a Magyar Attila vezette élcsapat erősen rá is érzett a „Hany Istók-fröccsel”, a „Hany Istók-mézzel” sat. Mert ugyan mi köze van Hany Istóknak a fröccshöz? Nem kellett annak alkohol, hogy hülyének tetesse magát. Hasonlóképpen a méz sem kapcsolódik Hany Istókhoz, ahogyan feltételezem a „Hany Istók ételei” címen meghirdetett program sem a legenda szerinti étkeket tartalmazta: kígyót, békát, férget, Rákosi-viperát. De a fröccsön mint jelölőn keresztül eladhatóvá válik maga az árucikk, a népet nem a genealógiai leszármazás fokának irdatlan mélysége érdekli, hanem hogy szórakozhasson, találkozhasson ismerősökkel vagy non-ismerősökkel, kajakra bebaszhasson meg közösségben érezhesse magát. Hasonlóképpen jó húzás volt az anyakönyvi bejegyzés kölcsönkérése a győri püspöki levéltárból, az ember lánya láthassa, valóban vót H. I., nem legenda, mégha az apró betűk, no meg a latin és a német nyelvű ismeretek feltételezhető hiánya miatt is a kiállítás inkább performatív, mintsem kutatói értékkel bír. De a monda így működik, s ennek a mondának a része lehet a Hany Istók-fesztviál. A monda ugyanis olyan, amelynek van történeti alapja (ez az anyakönyvi szöveg mint bizonyíték), de onnantól kezdve mint valami ádámévai archetípus önlábra kél, ellép eredetétől, s lesz belőle, mint Jókai The Nameless Castle (azért írom így, mert külföldön is ismert ezen a néven) c. művéből kijegecesedő halember, vízi szörny, Jeti, Maugli, Tarzan, város- és tájmarketing, méz vagy éppen fröccs.
Mindamellett ha javaslattal élhetnénk (és, ugye, miért ne) a merchandise-ra nagyobb hangsúlyt fektetnék. A Star Wars című űrodüsszeia bevételeinek legalább a 60 %-a nem is magából a filmből származik, hanem a körülötte kialakított árukapcsolásokból, gagyikból. Ennek analógiájára bátran és kockázatmentesen lehetne Hany Istók legendáját is árukapcsolni Hany Istók-bögrével, Hany Istók-pólóval, Hany Istók-naptárral, Hany Istók-szagos radírral (radíl?), Hany Istók-sapkával, Hany Istók-babával, Hany Istók tököm tudja mivel. A skótoknak sincs több (sőt!) kézzelfogható bizonyítéka saját vízi alakjukkal kapcsolatban, s lám, mekkora a hype körülötte. Miért ne lehetne a turizmust fellendítendő és (áru-)kapcsolandó megpróbálni valami hasonló promót Kapuváron, amikor a feltételek abszolút nem kevésbé adottak hozzá, mint Skóciában? Merthogy nekünk ez a drágaszágunk.
(I. Hany Istók Fesztivál, Kapuvár, 2009 júnis 10-12.)
2 komment
Címkék: turizmus kúttúra hany istók
2009.07.12. 15:16
Kapuvári ikonok
Az utóbbi időkben a helyi kultúrpolitika különböző körökben is gyakran hangoztatott, általánosan elfogadott mantrájává vált, hogy a megye bármely települése közül Kapuváron a legélénkebb a helytörténeti vonatkozású könyvek kiadása. Valóban, talán nem volt még egyetlen olyan esztendő sem Kapuvár történetében, amikor olyan nagy mennyiségű könyvet adtak volna ki a városról, mint 2008-ban, amely egyfelől a város története iránti töretlen érdeklődést, másfelől pedig a civil lokálpatrióta törekvések erősödését jelzi. Ennek a lokálpatrióta szellemnek egyik legjelentősebb zászlóshajója a Gartáért Alapítvány, legfőbb szorgalmazója pedig annak vezetője, Pintér Gábor. A Gartáért Alapítvány profiljának egyik leghangsúlyosabb részét éppen helytörténeti könyvek kiadása jelenti, számos publikáció köszönheti neki létét. Legutóbb, 2009. júniusában jelent meg a Gartáért Alapítvány hathatós közreműködésével Németh Imre Akikre büszkék lehetnek a kapuváriak címet viselő kötete.
A vékony, mindössze 53 oldalt számláló könyv az egykori tanár, az 1912-ben született és 1990-ben tragikus autóbalesetben elhunyt Németh Imre hagyatékából került elő, s ily módon posztumusz kötet. A szerző számos, szerteágazó témájú és érdeklődésű, mai napig kéziratban maradt helytörténeti tanulmány szerzője, amelyek szabadidőben folytatott kutatómunkájának kifolyásai. Németh Imre tehát olyan lokálpatrióta szellem, „akire büszkék lehetnek a kapuváriak.” Ez a munkája híres kapuváriak életrajzgyűjteményének csírája, s ebben az értelemben unikum, tudniillik még soha nem jelent meg Kapuvárról olyan összeállítás, amely a város szülötteinek biográfiát egy csokorba fűzte volna. 1989-ben ugyan megjelent az azóta szintén meghalt csornai tanár, Pájer Imre szerkesztésében a Neves rábaköziek című gyűjtemény, azonban ennek korpusza szélesebb, nem csak egyetlen város nevesebb személyeiből, hanem egy egész tájegység –nevezetesen a Rábaköz – területéről válogat. Emellett ugyancsak Pájer Imre szerkesztette a Soproni Szemle szerkezetének mintájára a Rábaköz az azóta sajnálatosan már megszűnt, önálló helytörténeti annaleszét, a Rábaközi Honismereti Évkönyvet, amelyben szintén sűrűn találkozhattunk kapuvári születésű személyek életrajzi ismertetőjével. Az imént említett két kiadvány azonban későbbi is (a Neves rábaköziek ugyan 1989-ben megjelent, de Németh Imre életrajzi gyűjteménye korábban íródott), és ezeket leszámítva a város történeti feldolgozásai közül hiányzott egy ilyenfajta, életrajzi jellegű munka.
Tekintettel arra, hogy posztumusz kötetről van szó, nyilvánvalóan a szerző nem rendezhette sajtó alá a munkát, azt helyette Zsebedics József egykori kapuvári, jelenleg győr-szigeti plébános végezte el, bár, mint megtudjuk, semmiféle változtatást nem eszközöltek rajta, a közlés betűhív, csupán az eredeti kéziratban színessel kiemelt szöveghelyeket változtatták a nyomtatott verzióban kövér szedésűre. A szerkesztésben talán csak az kifogásolható, hogy a főszövegben benne maradtak a jegyzetek számozásai, miközben a hivatkozások hiányoznak, mert – mint azt olvashatjuk – a jegyzetapparátus sajnálatos módon a mai napig nem került elő. Ez így viszont zavaró.
A kötet egyfajta utószavából (Zsebedics tollából) ismerjük meg a kötet aktualitását, illetve keletkezéstörténetének némely elemét is. A Gartáért Alapítvány elnöke, Pintér Gábor ugyanis a város önkormányzati képviselőjeként egyik kezdeményezője volt a városi kitüntetések reformjának, amelyet egykori neves kapuváriakról (Vámos Ferenc, Scherer Gyula, Berg Gusztáv, Pátzay Pál, Bodor Ödön, Lumniczer Sándor) óhajtottak elnevezni. Amíg utóbbiak élettörténete széles körben ismert és életüket több ízben feldolgozták már, addig Vámos és Scherer életútja jóformán ismeretlen volt. Így kereste meg Pintér Gábor Zsebedics kanonok urat, aki az asztalfiókból előszedte Németh Imre azon dolgozatát, amely most íme, nyomtatott formában előttünk áll. Persze így némileg a gombhoz varrták a kabátot, hiszen először elnevezni szándékoztak egy városi díjat Vámos Ferencről illetve Scherer Gyuláról, s csak utána néztek utána pályafutásának, ám ez egyúttal meg is magyarázza a könyv aktualitását: mivel ezen új alapítású díjakat idén osztják ki először, szükség volt egy olyan kiadványra, amely ismerteti, mintegy népszerűsíti az említettek életútját, melyet korábban homály borított.
Németh Imre könyvében 17 tétel szerepel, közülük 16 valós, konkrét személyekről szól, mindjárt az első azonban kilóg a sorból, a „névtelen hősöknek” állít emléket. Így ebben a fejezetben szerepelnek azok a várvédők, akik a török ellen harcokban a kapuvári végvárban vitézkedtek, felveszi ezek közé a kuruc-labanc harcok hőseit a Rákóczi-szabadságharc idejéből, az 1826-os kapuvári parasztlázadások ismeretlen hőseit, az 1848-49-es szabadságharc vitézeit, illetve az első világháborúban harcolt katonákat. A koncepció persze érthető, hiszen nyilvánvalóan nem ismerünk mindenkit név szerint, a rendezőelv azonban néhol felfeslik, ugyanis mind az 1848-1849-es csaták hősi halottainak névsorát ismerjük (igaz az összes kapuvári katonáét nem), és Németh Imre korában emléktábla díszlett a Rábaközi Múzeum falán, emléket állítva tetteik tiszteletére (ez az emléktábla jelenleg a várkertben található). Hasonlóképpen ismerjük azon 232 elhunyt nevét, akik az első világháborúban vesztek oda, s ezeket – a második világégés áldozataival együtt – Pölöskei Sándor helytörténész is kutatta és jelentetett meg könyvet róluk. Meglepőbb azonban az a szakasz, amely a 11. századi Béla herceg (később király) katonáival foglalkozik, és már csak ezért is sajnálatos a jegyzetapparátus eltűnése, mivel ez fényt vetne arra, hogy Németh Imre honnan vette információit. I. Béla mileseinek és Kapuvárnak a kapcsolatáról ugyanis primér forrásaink, tudomásom szerint, nem beszélnek.
Az ismeretlen áldozatok és a kissé kakukktojás (Vak) Bottyán János után három olyan személy következik, akik vezetők voltak az 1826-os parasztzendülés során, amely az Esterházyakkal folytatott több évszázados harc csúcspontja volt. Kapuvár történetében egyébként talán ez az az időszak, amely a legrészletesebben (és ami a legjelentősebb, levéltári források alapján) fel van dolgozva, Németh Imre nyilvánvalóan a Soproni Szemlében egykor megjelent, a parasztlázadás történetét kimerítően tárgyazó tanulmányból nyerhette adatait. Külön fejezetet szentel Litskay Mártonnak, aki kapuvári városbíróként a robotterheket megtagadó kapuvári jobbágyok mellé állt, Kovács Györgynek, az úrbéri szerződést semmisnek tekintő „Függetlenségi Nyilatkozat” szerzőjének, illetve Varga András Jánosnak, aki a robot visszavonását követelő kérvénynek volt a szerzője. Mindhárman a kapuváriak évszázadokra visszamenő privilégiumát kívánták védelmezni, s ebbéli tevékenységükért mindannyian kétévnyi börtönbüntetéssel lakoltak.
Az életrajzok között találunk plébánosokat (Németh Jánosét, akinek matematikai tevékenysége is jelentős, és teológiai írásokkal is kacérkodott), egészségügyben érdemet szerzett személyeket (a kórházalapító Vogel Józsefet, akinek életrajzát a volt kórházigazgató Ballagi Farkas egészítette ki; vagy Graf Jánosét, aki a kórház fejlesztéséhez járult hozzá), polgári intézményeket előmozdító tanárt (Ragályi Istvánt, aki a gartai önkéntes tűzoltó egyletet alapította, olvasókört, könyvtár szervezett), kevésbé ismert teológus embert (Balogh Sándort, aki a 18. században több hittudományi értekezést is írt). De találunk olyan személyeket is, akiknek élete ma már széles körben ismert, ilyen Pátzay Pálé, Lukácsy Lajosé vagy Mohl Antalé, de köztük van báró Berg Gusztávé is, akinek nevének említése 1990 előtt az állampárti időszakban nyilvánvalóan nem túl gyakran fordult elő. És aztán az életrajzok között szerepel a már említett Vámos Ferenc főjegyző és Scherer Gyula (a polgári iskola alapítója-igazgatója) pályája is.
A hagyaték jellegből követezően persze hiányérzetet is okoz ez a kiadvány, hiszen az életrajzokat jócskán lehetett volna bővíteni még Sennyey Ferenc várnaggyal, Lukinich Mihály első népképviseleti követtel, Bodor Ödön sportolóval, Vargyas Lajos szótáríróval; ám ennek oka értelemszerzően az, hogy nem eleve sajtó alá rendezett kiadványról van szó. Ezért talán jobb lett volna, ha Németh Imre helytörténeti hagyatékát más írásokkal párosítva, vagy éppen egyben adják ki, hiszen – amint az a könyv elejének felsorolásszerű jegyzékéből is kiderül – az 24 különböző témájú írást számlál. Remélhetőleg ezek kiadása, széles körben való hozzáférhetősége sem várat sokat magára.
(Németh Imre: Akikre büszkék lehetnek a kapuváriak. Hazánk, 2009.)
2009.06.30. 11:28
A könyvesbolt halálára (Ad notam: "Minden állat téged dicsér... ")
Örvendj világ, hosszadalmas agónia után meghalt a fenevad, teteme hül, már alig párolog. Végre örökre kimúlt a Fő tér 12. számú, egykori Rosenthal-házban található "Lyra-Mazsó Könyvesbolt". A hangzatosan "Gutenberg-galaxisnak" nevezett könyvkultúra immár az utolsókat rúgja, már csak egyetlen könyvesbolt árválkodik Kapuváron utolsó mohikánként, mely nem rés, hanem erős bástya. Ezzel Kapuvár végre nem lohol az egyetemes tendenciák után, hanem egyenesen megelőzte korát, irányt mutat, lángoszlopként vezeti a népet a könyvkultúra megszűnésének útján (betűejtés). Igaz ugyan, hogy ez a könyvesbolt se könyvet, se kultúrát nem árusított, de kicsire nem adunk, mert akkor ki kellene húznom a fenti filozófiát.
Miután a Fő téri könyvesbolt a Spigli-sarokról átkerült a Rosenthal-házba, alighanem azóta nem változtatott kínálatán, noha ennél központibb helyen nem is állhatott volna a városban. Merész és dafke vállalkozás az árukészletet évtizedeken keresztül ugyanabban a formában változatlanul hagyni, kétségtelenül úttörő üzleti stratégia, nem is sikerült neki talpon maradni. Nem tudom, e könyvesbolt talán arra bazírozott, hogy maj'csak megveszi a pórnép a könyvkultúra azon darabjait, melyeknek szavatossági ideje már lejárt, maj'csak leemeli a polcról a porosodó könyvet, mely évekig érintetlenül ott hevert. Itt mintha megállt volna az idő, csak olykor-olykor reagált a módosuló vásárlói igényekre. Például akkor, amikor Kertész Imre Nobel-csontja után konok vállalkozói stratégiáját sutba dobva, erőszakot téve saját üzleti szokásain, beszerzett egy-két Sorstalanság-kiadást, melyre aztán a divatozó manírokra mindig is érzékeny művelt nép rögvest le is csapott, hogy az otthoni kredencbe érintetlenül tegye be, s csak akkor vegye elő az olvasatlanság naftalinjából, amikor a látogatók előtt igazolni kell, mi milyen agyonkultúrálódott emberek vagyunk.
Igazságtalan vagyok persze, mert időnként azért rá lehetett akadni egy-két gyöngyszemre, én például itt szereztem be James Joyce Ulysses-ének 1994-es kiadását, melyet teljes terjedelmében korábban csak egy csornai költőbarátom kegyelméből volt lehetőségem olvasni, ugyanis a kapuvári városi könyvtárból az Ulysses első kétszáz oldalát valamilyen fanatikus rajongó, akit a birtoklásvágy kerített hatalmába, nemes egyszerűséggel kitépte, s - gondolom - magának újította. Az, hogy Joyce-ot is lehetett itt kapni, sajnálatos módon inkább a kivételek közé tartozik. Ekkor mintegy kizökkent az idő, de a bolt igyekezett sürgősen helyre tenni azt. A változást legfeljebb csak azt jelentette, amikor meglovagolva a Márai-, majd aztán a Wass-kultuszt, némi polgárinak titulált vallomásokkal bővítette választékát. A Kertész-, Márai- és Wass-könyvek megemlítésével azonban alighanem hiánytalanul, teljességre törekvően le is írtam az árukészlet időbeli változásának egészét, ezek nélkül a Fő téri könyvesbolt maga volt az állandóság, a biztos pont, amelyre mindig számíthatsz, ahol mindig ugyanazt kapod, amelyben nem csalódhatsz.
A kötelező olvasmányokon kívül, melyek egy egész szekrényt töltöttek meg benne, voltaképpen félrevezető is a könyvesbolt elnevezés. A Könyvesbolt elnevezést maga az üzlet helyezte törlésjel alá. Mert bármennyire is sziklaszilárdan tartotta magát az a stratégia, melynek vezérlőelve az volt, hogy kortárs könyveket még véletlenül sem szabad, sőt tilos beszereznie, idővel profilja módosult - no persze azért azt nem állítanám, hogy bővült. Színes csomagolópapírokban látta meg az új lehetőséget, mely karácsony és ballagási ünnepségek alkalmával gazdag bevétellel kecsegtetett. Így lett könyvesboltból szimpla papírbolt.
Vége van hát, könnyeimmel küszködöm, nem is tudom, hogyan fogom bezárását túlélni. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ebben sincs változás. Amikor a bolt nyitva volt, akkor is zárva volt. Az év háromszázhatvanöt napjából minimum háromszáz alkalommal az üzlethelyiség kirakatára ki volt függesztve a felirat:
"LELTÁROZÁS MIATT ZÁRVA!"
Komolyan mondom, megöl a kiváncsiság, miért kellett folyamatosan, szinte szünet nélkül leltározni, és legfőképpen: mit. Állománya nem volt, s miután az üzlethelyiség alapterületét meg is felezték, könyvespolcai is a felére csökkentek, minimalizálva a logisztikai problémákat.
Ha az ember talált olyan áldott pillanatot, a csillagok olyan ritka együttállását, jóllehet a sors ekkor kivételes szerencsében részesített bennünket, amikor a bolt nyitva tartott, az üzletbe belépve rögtön kifelé kívánkozott. A könyvesbolt Kiváló Dolgozója olyan szúrós tekintettel nézett a potenciális vásárlóra, mintha csak azt suggalná, hogyan merészelted átlépni azt a küszöböt, honnan merítetted a bátorságot, hogy idegenként zavard köreimet. Emellett igazán eltörpül az a kapitalista logikát forradalmian megújító üzleti fogás, hogy az eladónő házi oltára mögül, mely a biztonság szigetét jelentette számára, minduntalan elvárta a fogyasztótól, hogy előre köszönjön, s ha ezt a balga elmulasztotta, akkor az eladó is - dacból, vagy sértődésből - inkább csöndben maradt. Kerülgette egymást a vásárló és az eladó, s talán éppen ez a harmonikus egymásra találás, e meghitt szimbiózis, ez a vásárlónak csöpögésig hízelgő haditerv okozta a könyvesbolt vesztét.
RIP - és ne keljen föl!
12 komment
Címkék: fogyasztás
2009.06.29. 12:58
Kapuvár - kronológia (1995 szept.-dec.)
Melyben a hős intézményi összevonások, kórházi ágyszámcsökkentések Szkhülláin verekszi át magát, látja, illetve nem látja a Csörgits-féle városi tévét, melyet a konkurrens Molnár Kft. ellehetetetlenít, kiderül, hogy önkormányzati helyiséget kancsók rajzolgatására specializálnak, botrány a közgyűlésen, lemond a jegyző, vér, verejték és könnyek, no azért utóbbiak nem lesznek, de újévi magyarbűnözés igen.
Szeptember 1: Összevonják a Rábaközi Művelődési Központot és a Városi Könyvtárt
Szeptember 1: Az oktatási minisztérium engedélyt ad egy kapuvári rádió indítására
Szeptember eleje: Öntésmajorban zárul az Andaui híd keretén belül megrendezett nemzetközi szobrásztábor, ahol lengyel, török, olasz, magyar és osztrák szobrászok alkottak
Szeptember 3. Bezárja kapuit a Strandfürdő, amely tiltakozást vált ki a kemping bérlőjéből
Szeptember eleje: Az önkormányzat nem tudja finanszírozni a tankönyv-segélyt, így az elmarad
Szeptember 4: A városfejlesztési bizottság ülése a Fő téri üzletház ügyében, mely körül gyűrűznek a bonyodalmak
Szeptember közepe: Cigányiskola nyílik a volt pártházban azok számára, akik nem végeztek nyolc osztályt
Szeptember közepe: Megnyílik a Szent Kristóf Üzletház a Bercsényi utcában
Szeptember 19: A Molnár Kft által üzemeltetett kábelhálózat kiveszi programjából a CASTRUM COPU Városi Televízió műsorait
Szeptember 19: A polgármesteri hivatal kiadja az építési engedélyt a Fő téri üzletház építésére
Szeptember 22: Új hirdetési hetilap jelenik meg Kapuváron Böngésző néven
Szeptember 27: Névadó ünnepség a Páli Szent Vince Katolikus Iskolában
Szeptember 28: Önkormányzati ülés, élén a városi tévé „eltüntetéséről”
Szeptember második fele: Betörnek a Király-tó melletti erdészmúzeumba
Szeptemberben: Megnyílik a felújított Kis-Rába Áruház
Szeptemberben: 20 ággyal csökken a kapuvári kórház aktív ágyainak száma
Október 4: A kapuvári Kertbarát Kör megtekinti Magyar Lajos kertészetét
Október 12: Bíró Péter azt tanácsolja az előfizetőknek, senki se fizessen a Molnár Kft.-nek az üzemeltetésért
Október 14: A Városi Könyvtár szervezésében budapesti könyvtárak látogatása
Október 21: Díszes kormányőr-esküvő a Városházán
Október 23. A Prímagáz hőlégballon-bemutatója a sportpályán
Október 23: Megemlékezés az ’56-os forradalomra a temetőben
Október 25: Képviselő-testületi ülés
Október 28: Az Alvajárók fellépése a Numero Uno Discóban
November 4: A Kalóz Rock Klubban lép fel az A.M.D.
November 4: A Numero Uno Discóban Soho Party-koncert
November 4: A Rubi Discóban (RMK előcsarnoka) Nagy Feró fellépése
November 9: Kortárs művészek műveiből festmény-kiállítás és vásár a Művelődési Központban
November 10: Tomi Szomorú-koncert a Kalóz Rock Klubban
November 15: Országos pedagógus demonstráció Budapesten, Kapuvárt Holper Istvánné, Lieb Mária és Horváth István képviseli
November 16: Talisman egzotikus ruha-, szobor-, ajándék- és ékszerbolt nyílik a Váti tónál
November 17: Szent Cecília tiszteletére komolyzenei koncert a Szent Anna templomban
November 25: Manhattan-koncert a Rubi Discóban
November 25: Az Auróra fellépése a Kalóz Rock Klubban
November 28: Az Alkotmánybíróság elutasítja Eigner József panaszát felmentése ellen
November 29: Tavaszy Noémi festő- és grafikusművész tárlatának megnyitója (dec. 13-ig)
December 1: Önkormányzati ülés, előtte közmeghallgatás. Az ülésen botrány pattan ki, ugyanis Károli Tibor, a cigány kisebbségi önkormányzat vezetője a jegyzőasszonyt törvénytelenséggel vádolja. Bíró Péter a cigányságot a város jóindulatával való visszaéléssel vádolja meg, mondván a romáknak biztosított irodában a telefonszámla összege megfelel a Polgármesteri Hivatal egy havi telefonszámlájának. Varga Géza alpolgármester azt teszi szóvá, hogy a helyiség falára a roma vezetők „kancsókat rajzolgatnak”.
December 1: A önkormányzati ülésen történtek hatására a jegyzőnő lemond
December 9: Földes László Hobo Vissza a 66-os úton c. albumának lemezbemutató koncertje a Kalóz Rock Klubban
December 14: Mezőgazdasági konferencia a gazdatársulásokról Raskó György részvételével
December 16: Tankcsapda-koncert a kalóz Rock Klubban
December 19: Fabula-koncert az RMK-ban
December 21: Nyugdíjasok karácsonyi hangversenye
December 22: Karácsonyi hangverseny
December 28: Önkormányzati ülés
December 31: A szilveszter éjjeli ünneplés egy formájaként kifosztják a Fő téri ABC-t
Szólj hozzá!
Címkék: kronológia romakerék
2009.06.28. 20:59
Devecseri Zoltán helynévtani könyvéről
Bár már 2002-ben megjelent, barátaim jóvoltából - ezúton köszönet érte - csak most volt alkalmam Devecseri Zoltánnak a kapuvári utcanevekről írt könyvét olvashatni. A csornai születésű Devecseri Zoltán ezúttal helytörténeti és névtani munkára vállalkozott, noha a kapuváriak körében elsősorban költőként és népművelőként ismert (akármit is jelent ez). A szerző Csermajorban lakik, ahol úgy látszik, jól érzi magát, mert csak nem akaródzik beköltözni frissen felhúzott höveji házukba. Korábban pár évig a Rábaközi Művelődési Központ igazgatói tisztét is betöltötte, ám a jelek szerint ez a feladat meghaladta képességeit - avagyis érdeklődési körét.
A Kapuvár utcanevei címet viselő kötet nem is igazából könyv, inkább füzet, erről árulkodik szerény, puha borítású, tűzőgéppel összefűzött kivitele és mindössze 49 oldala, melyet egy, a kapuvári utcaneveket kiegészítő térkép egészít ki. Erről azonban hiányzik a Belső utca, az Esterházy sétány és a Hidászi utca szerepeltetése, amely értelemszerűen annak tudható be, hogy a kézirat lezárásakor ezek az utcák még nem léteztek. A térképen a házhelyi Gyümölcsös utca neve tévesen Gyümölcs utcaként van feltüntetve, a főszövegben azonban már helyesen szerepel. A munka Kapuvár utcaneveinek névtani anyagát igyekszik összegereblyézni, és elsősorban a 19. és a 20. századi névadásokra fókuszál, a korábbiak kívülmaradnak a korpuszon. Sajnálatos, hogy a szerző nem használt fel levéltári iratokat, így egyes utcák legkorábbi elnevezéseire nem derül fény, illetve a bizonyosan dokumentálható 20. századi utcanévadásoknál sem használta fel a községi/városi hivatalos iratokat, ilymódon a helynevek keletkezésénél gyakran csak egy általános a "40-es években" vagy a " 70-es években" kormeghatározó kitételre futja. Amint megjegyzi, szerinte ez több ember munkáját igényelte volna. Szerintem meg nem, csak utánajárást, munkát és alaposságot. De bánatra nincs ok, értékelni kell a jószándékot, mely újabb adalékkal gazdagította a város helytörténeti feldolgozását.
A füzet alapvetően három részre tagolódik. A bevezető után egy általános elméleti rész következik, mely az utcanevek tipológiáját igyekszik felállítani, ahol a taxonómia alapját a személyek nevei, a földrajzi nevek, a természeti és mesterséges objektumok elnevezései képezik. Ezt követi Kapuvár utcaneveinek tüzetes vizsgálata, amely ábécé sorrendben tárgyalja valamennyi utca nevének eredetét és követi azok változását. Végezetül mégegyszer lajstromba veszi a belterületi helyneveket, s azokat a utcanévváltoztatásokkal együtt felsorolásszerűen közli. Ezt egészíti ki a kötet végén az utcanevek elhelyezkedését jelölő említett térkép.
Az alábbiakban némi kiegészítést és pontosítást szeretnék hozzáfűzni Devecseri Zoltán művéhez.
Úgy látszik helytörténeti mű - témája bármi legyen - nem létezhet anélkül Kapuváron, hogy közhelyszerűen meg ne említse a város történetének némely csomópontjait, akár a témához tartozik, akár nem. Devecseri Zoltánnál sincs ez másképp: a várostörténet nem tartozik szorosan a munka gerincéhez, kilóg belőle, alibi, ráadásul sok tekintetben pontatlan. A szerző azt írja: "A néphagyomány szerint az 1200-as évektől állt itt egy vár, amely kapuként szolgált Magyarország és a Habsburg birodalom között" (3. o.). Nem állhatom meg, hogy ki nem mondjam: ez az állítás több vonatakozásásban is téves. Nem az állítólagos "néphagyomány" szerint állt itt vár, hanem az okleveles kútfők tanúsága szerint. Számos 13. századi ("az 1200-as évek") oklevél bizonyítja a kapuvári castrum Árpád-kori létezését. Ráadásul súlyos anakronizmus van a mondatban, ekkor ugyanis még nem létezett a Habsburg-birodalom, birodalomként semmiképp, a Habsburgok pedig csupán egy svájci nevenincs család voltak még akkortájt. De a kormeghatározás sem stimmel: Kapuvár első okleveles említése ugyanis 1162-ben történt, ez az oklevél mai napig fennmaradt (méghozzá a soproni múzeumban), amely nem az 1200-as évek, hanem az 1100-as évek, vagyis a 12. század. Feltehetőleg már korábban is létezett vár itt, ám ennek okleveles bizonyítására korabeli forrás sajnos nem maradt fenn (csak későbbi történetírói krónikák utalnak vissza erre). Egyébként a szerző pár sorral alább maga is hivatkozik erre az oklevélre: "Vizivár [sic! - egy magyar tanártól, vagy a korrektortól, esetleg a kiadótól, az ELTE-től elvárható lenne, hogyaz első i-t helyesen hosszúnak írja] - földvár típusú erődítmények sejthetjük: Castrum illud quod vulgariter Copuu (A vár, amelyet Kapunak neveznek)" (3. o.). Ez megint téves. Noha a feltételezések szerint Kapu vára valóban vízivár-földvár jellegű lehetett, az oklevél azonban, melyet Devecseri latinul és magyar fordításban is idéz, ide nem illik: az idézet nem ezt az állítást támasztja alá. Az említett szöveghelyből ugyanis nem derül ki, hogy a kapui vár földvár és vízivár volt, csak az, hogy állt itt egy vár. S aztán alább Szakács Imre hasonló tematikájú 80-as évekbeli munkáját idézve: "a vár egy királyi gazdaság központja". Hadd kérdezzem meg, persze költőileg: melyik vár nem gazdasági - értsd: uradalmi - központ a 12. században? Aztán ugyanitt olvasható, bár idézőjelben, hogy a vár "egyben katonai központ is". Ekkoriban nem létezik olyan vár, amely ne katonai feladatot látna el, mivel minden várnak a hadászat az elsődleges funkciója. Ez olyan semmitmondás, mint azt csócsálni, hogy ami rossz, az nem jó, tehát rossz, vagyis nem jó.
Rátérve a konkrét helyneves állományra, számos olyan információval gazdagítja Devecseri az utcanevek történetét, amely eddig nem volt beágyazva a köztudatba, ám itt is van egy-két pontatlanság, melyre most fókuszálni igyekszem.
A 17. oldalon azt állítja, hogy az Alkotmány utca 1990 után visszavette az Árpád nevet, a 31. oldalon pedig a Nádasdy utcánál nem említi az Alkotmány elnevezést. Úgy látszik, Devecseri összekever két utcanevet. Az Árpád utca ugyanis sohasem viselte az Alkotmány nevet, s amikor azt írja, hogy a rendszerváltás után az utca neve megváltozott, az azért is érthetetlen, mert ha rátekint egy mai várostérképre, láthatja, hogy az Árpád utcát ma is Árpád utcának hívják. Ami nevet váltott 1990 után, az ugyanis nem az Árpád utca, hanem az Alkotmány utca, amely ezután a Nádasdy nevet viseli.
A Bercsényi és a Sport utcánál lévő téglaégetőt tudomásom szerint nem Kalinnak, hanem Galin/Gallin-gödörnek hívták, bár az írásmódnak a zöngés-zöngétlen hangpárok miatt kevésbé van jelentősége. Noha abban igaza van, hogy a név egy Kalin Ferenc nevű emberről kapta a nevét, de a köznyelv a zöngés változatot preferálta. Kiegészítésképpen hadd tegyem hozzá, hogy amikor Devecseri azt állítja, hogy a 80-as években a buszpályaudvar miatt a gödör feltöltés alatt áll, az egészen pontosan 1987-et jelent, tudnillik akkor nyílt meg a Sport utcai "buszvég".
A Felsőmező utca tárgyalása során (22. o.) kitér ugyan arra, hogy a 80-as évektől pihenőparkot alakítottak ki, de nem tér ki arra, hogy ennak "Kanász-gödör" volt a neve, mely információ tovább gazdagíthatta volna a tárgyalt anyagot.
Ugyanitt (22. o.) a Fő tér kapcsán kerül szóba az Esterházy tér elnevezés, de a korabeli fennmaradt képeslapok alapján tudjuk, hogy Esterházy utcának (sőt uccának) is titulálták.
A szerző a helynevek között nem említi meg, hogy a Cseresznye sort nemcsak Álénak, vagy Áléi útnak, de Cseresznye állénak is hívták, és hasonlóképpen hallgat a Kis-köz (ma Belső utca), ugyan nem píszí, de néprajzilag is érdekes Szar-köz elenevezéséről. Ezt nem kell titkolni, így hívták; a nép nem mindig olyan idea, melyről kegyes hangon önérdekből a politika szónokol. Összefoglalva tehát: a nép, az istenatta, használta azt a szót, hogy szar.
Végezetül két utcáról. Devecseri Zoltán azon álláspontra helyezkedik, hogy az Ifjúság utca az ideköltözött fiatalakról kaphatta nevét (26. o.). Korábbi posztomban, mely az utcanévadások politikai konnotációval foglalkozott (lásd itt: http://kapuvar.blog.hu/2009/04/07/az_utcanevadasok_politikai_anatomiajahoz) egy másik értelmezést javasoltam. Véleményem szerint az Ifjúság utca azért kaphatta ezt a nevet, mert ennek az útnak az egyik oldalán végig oktatási létesítmények helyezkednek el: óvoda, általános iskola, középiskola (igaz utóbbi bejárata a báró Berg utca felől nyílik.). Másfelől a szerző szerint a Szabadság utca onnan kaphatta nevét, hogy itt, a Kapuvár belterületén egyedüliként le nem rombolt Margit hídon át áramlottak be a városba a szovjet csapatok 1945. március 29-én mintegy elhozva a "szabadságot" (35. o.). Meglátásom szerint azonban a kommunista érában a Szabadság fogalma már eleve politikai jelentéstartalommal telítődött, ahogyan a Béke is - amint azt a szerző is megemlíti a Szent Katalin utca kapcsán (37.).
Ezért aztán a könyv befejezésében hiába említi, hogy "jelentős helytörténeti kutatásra van lehetőség" (hol nincs, ugye?), a levéltári források alapján könnyebb lenne eldönteni, melyik értelmezés a helytállóbb. Mindazonáltal e helyneves összefoglaló, mely folytatásaként is felfogható egy korábbi, külterületi elnevezéseket is összegyűjtő megyei munka kapuvári lecsapódásának, örvendetes, hogy van, minthogy nincs. Ollé!
(Devecseri Zoltán: Kapuvár utcanevei. Névtani dolgozatok 177. ELTE Magyar Nyelvtudományi Intézet Névtani Munkaközössége, Bp., 2002.)