Egy hete alighanem egy egész ország azon pörög, hogy Schenki Pali bácsi, a Zemberek Zembere mekkora prosztóságot követett el tolvajlásával, megfejelve ezt azzal, hogy hazudozásaival még inkább szénné égette magát, miközben az Untersovszky Péter alákérdezéseivel lebutított…

  Kapuváron is betonoznak.             A beton erős anyag, érdemes hát kihasználni előnyeit. Hol kilenc évre betonoznak, hol kétharmados betonnal, hol meg salátatörvénybe elbújtatott hipertextuális törvénykezéssel. Jorge Luis Borges írhatna most már egy másik…

 A zavaros koncepciónak és az ergya kivitelelezésnek a csimborasszójára sikerült felhágnia annak az '56-os emlékműnek, amelyet a Katolikus Iskola előtt állítottak fel.            Az elmúttnyócév alatt Kapuváron újonnan…

  Hol vót, hol nem vót, vót eccö egy nagyon nagy háború. Mondok, kurva velág vót akkoriba, lángba borút az egész fődkerekség. Isoncótul Kattarón át a piavai frontig, meg a radai rosseb tudja hun még, sok kap’vári katonaember elhót. Szám szerint kétszázötvenegy szíp…

A minapában (na jó, egy kicsinyég korábban) került a kezem ügyébe a Soproni Szemle  2010. évi utolsó száma. Ebben a kapuvári muzeológus és etnográfus, Csiszár Attila tollából egy rövid tanulmány olvasható a kapuvári plébániatemplom kertjében felállított Ecce Homo…

  Fícsör A Rábaköz című újság 1889. december 25-én megjelent mutatványszáma 6 oldalon jelent meg. A periodika hetilapként működött, minden hét vásárnapján jelent meg új száma. Ezt a rendszert ugyanakkor éppen az első két szám nem követte. 1889-ben karácsony első…

 Pátzay Pál, Kapuvár szülötte készítette az első Wallenberg-emlékművet a világon. A történelem éles kanyarjainak köszönhető, hogy aligha van Magyarországon még egy olyan szobor, amely ilyen kalandos pályát tudhatna magáénak, szimbolikus szinten megismételve ezzel a svéd…

   Forgalmas helyektől távol, a Földvármajorra vezető aszfaltozott, ámde kátyúval gazdagon díszített bekötőút mentén, hatalmas platánfák árnyékában csendesen meghúzódva áll egy útszéli kereszt. Rajta az idő patinája, a két egymást metsző, némileg…

süti beállítások módosítása