Szopták mondani, nem fújik a szél, ha nem zörög a paraszt. Most viszont csúnya szag terjeng a levegőégben (nem én voltam!), tudniillik városszerte csiripelik a rossz hírt a tizenhét hattyúk, akiket közvélemény alá vetettem, hogy nem-e boncsák le-le a Fő tér 9. szám alatt álló épületet, amely korábban a zsiduóóóa (diftungus ezerrel) iskolának, udvarán pedig a kapuvári zsinagógának adott otthont. Én mint a kapuvári gesták névtelen jegyezője, najon aggódom érte. Úgy látszik viszont sokan, akik szájukkal örökségvédők hírében állnak, avagy enmagokat a hagyományok felette őrizőinek tartják, nemigen (nem, igen) sikítoznak, vagy legalábbis nem hallatják hangjukat, hogy nem kéne.

Nem is csak arról van szó, hogy egy igen erős helyi kultúrtörténeti tradíció vesztené el szinte utolsó tárgyi emlékét (értsd: a kapuvári nyilasok, akiknek utódai a Gárda néven futó Bors-örs tagjai, hathatós közreműködésével legyilkolt zsidó közösségéé), melynek óriási szerepe volt a város egykori életében, mind építészetileg, mind gazdaságtörténetileg, mind pedig kulturálisan. Városépítészeti szempontból azért, mert Kapuvár mai városképe az egykori zsidó kereskedők polgárház-építési kedvének tiköre, a Fő tér szinte valamennyi háza a valaha itt élt izraelita kereskedők nyomát őrzi, vagy, le se merem írni, őrizte. Gazdaságtörténeti adalékként csak egyetlen példát hoznék: hiába vannak ma mintegy 9 százaléknyian, akik saját személyes kudarcaikért – mily ismerős reminiszcencia a 30-as évekből! – a magyarság elleni „zsidó összeesküvésnek” (jelenkori terminológiával élve: a „cigánybűnözésnek”) a destruktív bűnbakjaként az itt élő, és hangsúlyozandó, jórész asszimilált „etnikumokat”, vagy „nemzetiségieket” teszik meg, nos hiába, mert tudvalevő, hogy a kapuváriak, akik népviseletbe öltözködtek, ruháik anyagát azon zsidó posztókereskedőktől szerezték be, akiknek épületei jelenleg is a Fő tér díszei. Ergo, sarkosan fogalmazva, a kapuvári népviselet részben a zsidók köpönyegéből bújt ki.

És aztán hivatkozhatnék itt a magyartalanság vádjával szemben többek között a Londonban otthont lelő Ábelesz Ernőre, aki azért él Londonban, mert a Holocaust sötétsége nem fogadta be őt Kapuváron. És lám, Ábelesz Ernő bácsi annyira a magyarság ellensége, hogy neki köszönhető, hogy ma London egyik kerületében létezik egy olyan utca, amit Kapuvár streetnek neveznek – ergo ő Radnóti mellett (Nem tudhatom), nem felejtette el egykori szülővárosát, miközben az megtagadta őt, s Nagy-Britannia fővárosában naponta érzékelhető hírnevet szerzett a városnak. És ha belegondolsz, drága olvasóm, ez azért kurvanagy dolog: hogy valaki annak ellenére kiharcolta szülővárosa nevének utcanévként való megörökítését, hogy az a város a halálba küldte. Ő nem azzal az üres lózunggal hivalkodott, hogy Magyarország a magyaroké, meg hogy ungabunga az ungabungaiaké, hanem tett érte, nem csak öltözékben meg szájilag volt kapuvári: lám egy utca hirdeti városunk nevét. Mellesleg ugyancsak Ábelesz Ernő volt az, aki a Jókai utcai zsidó temetőt kivakartatta abból a méltatlan gazból, amely Kapuvár zsidó múltját fedte.

De hivatkozhatnék a Fő tér 9. számú épület kapcsán a kapuvári születésű Jichák Slomo Ungárra (1921-2004), egykori izraeli rabbira, akinek édesapja egykor a kapuvári jesivának (héber hittudományi iskolának) volt a vezetője, és akit, megjárva a koncentrációs tábort, már a nácik által megképzett grandiózus hullahegyekre hánytak, amikor egy amerikai orvos meglepve tapasztalta, hogy még életben van, s így megmenekült a Kill Billre hajazó élve eltemetéstől. Jichák Slomo Ungár Izraelben sem feledte el anyanyelvét, a magyart – szóval csak ennyit a Jobbik-féle végtelenül torz és újfaszista ideológia és a valóság helytörténeti kapcsolatának széttartó mivoltáról. Az egykori zsidó iskola tehát számos olyan magyar zsidót adott a világnak, akikre büszkék lehetünk, a Fő tér 9. az eltüntetésére irányuló szándék ellenére is kultúrtörténeti örökségünk.

De nem akarnám pusztán zsidó vonal felé elvinni a cuccost. A szóbanforgó épület városképileg is meghatározó. Állandóan sírunk-hüppögünk, hogy Kapuvár nem rendelkezik építészeti emlékekkel. Ez egész egyszerűen nem igaz. És vajon hiteles-e ez a Querela Hungariae igen gazdag tradícióját megidéző értelemkonstrukció akkor, amikor még azt is veszni hagyjuk, amink van. Ilyen például a Fő tér 10. számú újonnan épített ház (a Spiegel-ház és a zsidóiskola szomszédja), amelynek minden bizonnyal az egyetemen kettes alá végzett (konkrétan a Bautech) építésze egyenesen merényletet követett el a városkép ellenében. Minden egyetemen alapvető mantra a városépítészet ambiente-jellegének figyelembevétele, vagyis az, hogy épületet a környezethez, az építészeti kontextushoz igazodva tervezzük. Ez a ház viszont barbár módon sem az épület magasságát, sem pedig az ablakok térbeli képzését tekintve nem igazodik a környező épületekhez, ezzel megbontva az egységes századeleji városképet (az igényes tervezői munkáról már nem is beszélve). A Fő tér 9-es számú egykori zsidó iskolaépületen Biró Péter polgármestersége óta egyébként is ott díszeleg az emléktábla, miszerint itt állt az izraeliták alapfokú oktatási intézménye. Igaz, úgy ötméteres magasságban, hogy senki ne láthassa – bizonyára nem Biró Péter testmagasságára méretezték.

 

 

 

Ráadásul a zsidóiskola lebontása illegitim is lenne. A város ugyanis 2006-ban rendeletet fogadott el a „A városképileg meghatározó épületek, építmények védelméről”, méghozzá a 2/2006 (I. 31.) számú városi rendelet alapján – bárki utána tallózhat a város hivatalos honlapján. A hivatalos irat azt mondja,

Ennek a rendeletnek a mellékletében a 3. számú tétel alatt szerepel: Lakóház – Fő tér 9, 2302/1 (helyrajzi szám), a védelem besorolása H2. A H a helyi védelmet jelenti, miszerint:

A H2 elnevezésű kód pedig a rendelet alapján imígyen szóla:

 

 

A zsidóiskola tehát helyi védelem alá esik. Ez szimpla önkormányzati határozattal nem felülírható. A rendelet 4. § 5. bekezdése ugyanis ekkép rendelkezik:

 

Vagyis a 2/2006-os rendelet szerint, amely örökségvédelem alá helyezte a zsidóiskolát, azt csak akkor szabad lebontani, ha a városi önkormányzat így határoz, és fontos megjegyezni, hogy ezt csakis rendeleti úton teheti, amely magasabb rendű, mint az önkormányzati határozat. Ha a bontás enélkül, rendeletmódosítás nélkül történik meg, az minden kétséget kizáróan szabályellenes lépésnek tekinthető.

            Ezek után kíváncsian várom, kik lesznek azon önkormányzati képviselők, akik a zsidóiskola lebontását lehetővé tévő önkormányzati rendelet módosítását megszavazzák, különösen annak fényében, hogy magukat örökségvédőnek titulálják, és hasonlóképpen érdeklődéssel szemlélem, kik lesznek azok a képviselők, akik akkor, 2006-ban még a zsidó iskola helyi védelem alá helyezésére szavazatukkal rábólintottak, s ma is a közgyűlésben ülnek. Továbbá kérem szépen, ne engedélyezzék ennek az épületnek a lebontását, a helyi civil szervezetek (konkrétan megszólítva: a Városszépítő Egyesület) pedig hassanak oda e döntés megakadályozása érdekében. A zsidó iskola ugyanis kultúrtörténeti emlék, mindamellett építészeti értéket is képvisel.

Én örömmel várnám azon reakciókat, miszerint, P. mester, dögöjjé’ meg, rémhíreket terjesztesz, fantomokkal viaskodsz. Az idő úgyis eldönti, megmarad-e az épület vagy sem. Minden alapot nélkülöző városi pletyka volt, vagy sem. Én, komolyan mondom, földhöz vagdosnám magam vígságomban, ha kiderülne, mindez alaptalan szóbeszéd, és ennek a bejegyzésnek a megírása puszta fölösleges szájcséplés lenne csupán, annak elolvasása pedig kárba veszett drága idő. Csak a fényes szelek fújják, s zörgök reá, én, a paraszt.