Az első világháború végén a harcterekről hazatérő feltüzelt katonák vereségérzetüket és általános elkeseredettségüket – amint az azóta is virágzó magyar hagyomány – a zsidókba projektálták, a kudarcokért a zsidókat tették meg bűnbaknak. Egyfelől az…

1978-ban a szilveszter nemcsak az év utolsó napja volt, hanem a Kapuvári Gazdasági Vasút is ezen a napon közlekedett utoljára. A kisvasút 1978. december 31-én szűnt meg, utolsó útjáról az alábbi képek narrálnak. Személyek azonosításához nem restellem a tisztelt publikum…

 A’ midőn az idei esztendő június havában a Berg utcai Penny Marketbe sodortak a lét szeszélyes habjai, a boltban sűrű embertömegek hullámoztak, egymás súlyától lassan csöpögve tova, mint a melasz. Megszólítva egy mammert, hogy enyhet leljek tudatlanságomra, mire föl e…

P.mester 2009.12.16. 23:29

Kisvasút, kisfilm

 A hetvenes évek első felében a Magyar Televízió sorozatot indított a még ereje teljében lévő, ám alig pár év múlva a közúti közlekedés preferálása miatt halálra ítélt helyi érdekű vasutak történetéről. A Kisvasutak Magyarországon összefoglaló címet viselő…

 Kapuvár – SZDSZ fellegvár 1994-ben a rendszerváltás utáni második szabad országgyűlési választás első fordulójának időpontját Göncz Árpád köztársasági elnök május 8-ára tűzte ki. A megye 6. számú választókörzetében, vagyis Kapuvár és környékén a…

 Ahelyett, hogy írnék róla egy külön posztot, ki is javíthattam volna a Wikipédia online lexikonban a Kapuvár címszó alatti textust, de hát akkor csak a laptörténetben lenne nyoma a szövegben vétett hibáknak.A Wikipédiának a hagyományos, nyomtatott alapú változatokkal…

 Az 1597. évi kapuvári urbárium kimutatása szerint az akkori településnek négy, megnyugtató módon nem lokalizálható városrésze volt, legalábbis a lajstrom készítőjének topológiai rendezőelvei szerint. Ezek a következők: 1. a váron belüli palánk melletti negyed2. A…

 Az 1597. évi kapuvári urbárium kimutatása szerint az akkori településnek négy, megnyugtató módon nem lokalizálható városrésze volt, legalábbis a lajstrom készítőjének topológiai rendezőelvei szerint. Ezek a következők: 1. a váron belüli palánk melletti negyed2. A…

süti beállítások módosítása