Az 1597. évi kapuvári urbárium kimutatása szerint az akkori településnek négy, megnyugtató módon nem lokalizálható városrésze volt, legalábbis a lajstrom készítőjének topológiai rendezőelvei szerint. Ezek a következők:
 
1. a váron belüli palánk melletti negyed
2. A kőfal melletti rész
3. Kapu városa
4. Váralja (amely valószínűleg a mai Kossuth utcát jelölte)
 
Az első kettő láthatóan a vár tövében helyezkedett el, a helymegjelölés szerint a vár legalább két kerítéssel volt körülvéve. Az egyik a palánk, amely fából és földből készült, a másik a szilárdabb anyagból épített kőfal. Ezek szerint Kapu városa nem azonos ezekkel a városrészekkel, az feltehetőleg a vártól délnyugatra jött létre. A Váralja a kontextusból is kikövetkeztethetően a Kis-Rába hídján túli városrészt alkotta (Hídontúl), ezt nevezi a forrás suburbiumnak, vagyis váraljának. A Babót irányába délre vezető országút mentén létrejött települést még a 19. században is Külsővárosnak nevezték.
 
Az alábbiakban eszerint a városrészek szerint csoportosítom Kapuvár egykori lakóinak névsorát, tulajdonukat és földesúri szolgálatukat. Az ingatlan (ház) tulajdonosa rubrikában a betűkkel jelölt személyek a beköltözött lakó(ka)t jelenti(k), de az összeírás csak a családfőket említi, a többi családtagot nem, így nem lehetséges megállapítani, egy-egy ingatlanon valójában hányan is laktak.
 
A kőfal mellett
 

Az ingatlan (ház)tulajdonosa
Származása
Foglalkozása
A szolgálat módja
Ingóságai
1. Nagy János
 
vice-porkoláb
vice-porkolábsággal
2 tehén
2. Rókáné özvegyasszony
Bodonhely
 
„roatálással”
 
3. Nagy Lőrinc
a) Szűcs Miklós
 
darabont
 
a „fejedelem” (értsd: földesúr) fizeti
 
4. Pölöskei Orbán
a) Kovács Gergely
 
Bodonhely
darabont
darabont
 
 
 
5. Tóth Benedek
Rábaszentmihály
 
az úr fizeti
 
6. László György
Csikvánd
virrasztó
virrasztósággal, az úr fizeti
 
7. Csapó Mátyás
 
a) Deák Péter
Tét
 
Tét
 
„amivel lehet”
 
gyalogrobot és kocsival
1 ló,
2 tehén
2 ló
4 tehén
8. Nereő Mihály
Mérges
 
nem szolgál
2 ökör
4 tehén
9. Deák Gáspár
 
a) Deák János
Bogyoszló
 
Tét
jobbágy
gyalogrobot és kocsival
 
gyalogul
3 ló
4 tehén
10. Varga ?
a) Virrasztó István
Rábaszentmihály
darabont
virrasztó
fegyverrel
virrasztósággal
1 tehén
11. Tóth Máté
Pásztori
darabont
 
 
12. Bács Gergely
a) Nagy Sebestyén
Bogyoszló
Bogyoszló
darabont
darabont
 
 
13. Karikás István
Hidász
 
aratás, szénagyűjtés, „ami lehet”, igen szegény
 
14. Rácz Balázs
Veszkény
 
osli földön halász Chernel Pálné számára, gyalogrobot a földesúrnak, Török István jobbágya volt
 
15. Hajgató János
Ordód
jobbágy
hidászi földön halász, gyalogrobot
1 tehén
16. Varga Mózes
Farád
 
osli földön halász, Chernel Pálné számára, gyalogrobot az úrnak, Török István jobbágya volt
2 tehén
17. Varga Tamás
Veszkény
 
Osli földön halász Chernel Pálné részére, Török István jobbágya volt. A hidászi földön lévő ősi halászóvize van, onnan fog ebédhalat
4 tehén
18. Karikás Antal
Hidász
jobbágy
hidászi földön halász, gyalogrobot
4 ökör
19. Szántó Mihály
Ordód
jobbágy
a Garta vizén halász, nem akar ebédhalat adni
 
20. Tóth Benedek
Babót
 
hidászi földön halász, Kőry (Győry? Győry?)Györgyné jobbágya volt
2 ló
4 tehén
21. Tóth Péter
Babót
jobbágy
hidászi földön halász
2 ló
2 tehén
22. Domonkos Dömötör
Babót
jobbágy
az ordódi Garta vizen halász, nem akar adni semmit
3 tehén
23. Henye János
Babót
jobbágy
hidászi földön halász
2 ló
4 tehén
24. Garab Benedek
Hidász
jobbágy
hidászi földön halász
2 ló
4 tehén
25. II. Rácz Balázs
Veszkény
 
osli földön halász, Török István jobbágya volt
1 ló
5 tehén
26. Kondor István
Hidász
jobbágy, bíró
most bíróként szolgál, addig semmit nem adott hidászi vizéről
 
27. Bíró szabados (?)
 
 
 
 
28. Török István
 
 
 
 
Összesen: 28 ház
(a közbevetett megjegyzések szerint több van, de ezt nem részletezi)
Babót: 4
Ordód: 2
Hidász: 3
Veszkény : 2+1
Bogyoszló: 2 + 1
Rábaszentmihály:2
Tét: 1 + 2
Bodonhely: 1 + 1
Csikvánd:1
Mérges 1
Pásztori: 1
Farád: 1
 
jobbágy: 9
darabont: 5 + 2
vice-porkoláb: 1
virrasztó: 1+ 1
(nyilván ez sem teljes)
 
46 tehén
14 ló
6 ökör

 

folyt köv. with 3th part... 

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr191482597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása