Menci írta:   Kedves P. Mester! Rajzoljuk mán meg, vagy legalábbis próbáljuk meg elképzeltetni a Hany Istók korát, meg a hozzá tartozó geo- és hidrográfiát. Mer sokan csak a mából indulnak ki, mintha az örörkérvényű volna... Bizon volt másképp is, meg lészen másképp…

 Úgy néz be, hogy a Rábaköz nyugati felének vízrajza a középkorban gazdagabb lehetett, mint a mai napon, ezek összefügghettek a Kis-Rábával, és mesterséges árkolásuk kérdése is napirendre kerülhet. Az oklevelek szerint a Kis-Rába nem csupán egyetlen ággal rendelkezett,…

      Juraj Jakubisko szlovák rendező a bájosan „csejtei szörnyként” becézett Báthory Erzsébet legendáját feldolgozó Bathory c. 2008-as filmje (fájlcserélőkön könnyen beszerezhető… ööö… én persze megvásároltam, ó, hogyne)…

Az önéletrajz nyakas jószág, nem engedi betöretni magát sem pusztán a történetírás, sem pedig kizárólag a szépirodalom módszerével, akárhogyan izzadja is habosra ennen nedvét a műfajelmélet ki, s még kijjebb. Az önéletrajz inkább olyan fattyú állat, mely egyszerre…

      1162-ből származik az az oklevél, amelyben elsőként tesznek említést Kapuvár nevéről, s mind a mai napig ez a legkorábbi Sopron vármegyéből származó hiteles okirat. Vannak ugyan olyan megyei események, melyek korábbi, az 1162-es évet megelőző…

 A történettudomány mikrotörténelem elnevezésű irányzatának bölcsőjét a francia történetírás Annales iskolája ringatta, és a 60-as évektől kezdett felcseperedni. A korántsem egységes és kiforrott mikrotörténetírás nem a nagy összefüggések megragadására helyezi a…

 Hülye vagyol te, ember? 1597-ben még nem is vala egzisztálva az Házhely. De vala! De nem! De, de. Nem, de nem. Dedede. Nenenenenem! Mielőtt multiplikált enmagamat e vita hevétől fűtötten pennámmal hertelenjében keresztüldöfném verbalice, az általam ásott interpretációs…

Annak dacára, hogy szisztematikus levéltári kutatások nem történtek, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc helyi eseményeinek recepciótörténete számos ténnyel és adattal, sőt naplókból kinyert narrációval dolgozik. Tudjuk például mely kapuvári és gartai honvédek…

süti beállítások módosítása