Ma este hat órakor nyílik meg és mintegy három hónapon keresztül látogatható Reigl Judit A létezés ritmusa című retrospektív kiállítása a debreceni MODEM-ben (Modern és Kortárs Művészeti Központ). A kapuvári származású, és immár hatvan éve Franciaországban élő…

 „Minden vallásalapító biztos volt magában; egyikük azonban – s ki tudja, nem ő volt-e a legőszintébb –, Lao-ce, visszahúzódott tulajdon mozgalmának árnyékába. Garta bizonnyal ugyanezt tette.” – idézi Milan Kundera Max Brod egy regénymondatát a…

 Pátzay Pál, Kapuvár szülötte készítette az első Wallenberg-emlékművet a világon. A történelem éles kanyarjainak köszönhető, hogy aligha van Magyarországon még egy olyan szobor, amely ilyen kalandos pályát tudhatna magáénak, szimbolikus szinten megismételve ezzel a svéd…

P.mester 2009.05.19. 01:38

Hany Istók-balett

Egy híres magyar költő egyszer (sőt: egy szép napon) megrendelésre balettet írt Hany Istók történetéből. A megrendelő Kapuváron járva hallott először a legendáról, a költő viszont ismerte azt. Vajon honnan? Elárulom majd ezt is, előbb azonban, ha szabad, kis…

Az önéletrajz nyakas jószág, nem engedi betöretni magát sem pusztán a történetírás, sem pedig kizárólag a szépirodalom módszerével, akárhogyan izzadja is habosra ennen nedvét a műfajelmélet ki, s még kijjebb. Az önéletrajz inkább olyan fattyú állat, mely egyszerre…

Érdekes módon egy csomó – najó, néhány – érintkezési pontot találhatni Kapuvár és Szeged szobrászata közt. Ebből az egyik ilyen nexus a Kenyérszegő c. térplasztika, melyet ugyan csak 1973-ban állítottak fel Kapuváron a Hősök Parkja délkeleti sarkában, ott, ahol…

Kapuvár zsidó kultúrája hihetetlen gazdag, ezt már most lehet sejteni, noha története nagyrészt még feltáratlan. Amit jelenleg tudunk, az csak a jéghegy csúcsa, levéltárakból, oklevéltárakból nyilvánvalóan még sok érdekes információ fog felszínre bukkanni. Vannak olyan…

SZENZÁCIÓ!!!! Most fény derül az igazságra. Felvillanyozódtál? Itt most mindent megtudhatsz, amit eddig nem mertél megkérdezni. Le fog esni az állad! Készen állsz? Tegyél el mindent a környezetedből, ami elvonná figyelmed. Mondom, mindent, a rántott húst is vedd ki a szádból. Ha…