Ha már így is, úgy is indiánok lettünk, és ha az infotainment jegyében a médiákok hírműsorait amúgy is ama hírek dominálják, hogy hol történt hátborzongató katasztrófa a világban, kinek, mekkora a fasza, és kinek az agyveleje loccsant szét a szélvédőn, továbbá ha mindezektől a vérre és húscafatokra éhező médiafogyasztó állítólag elképed, de azért hipokrita módon le nem veszi a szemét a képernyőről – nos, hát akkor érdemes ezt a két – nézettségi statisztikákat garantáltan emelő – témát egymásra exponálni: a kapuvári indiánokét és a katasztrófáét.
            Szóval. 1931. november elején történt ama borzalmas tragédia, mely ugyan nem fordította ki a sarkaiból világot, de amelyben megvolt minden mámorító jóság, aminek a médiafogyasztó lelkesen örvendhet. Katasztrófa! Vér! Kézcsonkítás! Halál! Éljen-éljen!
            Történetünk éltető eleme, a mézédes szerencsétlenség Indiamajor és Kapuvár között játszódik, melyet a gazdasági kisvasút kötött össze egymással. Történetünk főhőse, és egyben leendő tragikus áldozata (jujj, de izgi!) egy tizenhetedik életévében járó kapuvári fiú, nevezetesen Füzy Vince. Azon a rettenetesen napon Füzy több társával egyetemben a Hanság határában lévő Földvármajorban dolgozott, mert ebben az idealizált Horthy-korszakban csak gyerekmunkával tudta megkeresni magának a mindennapi betevőt. A legények alkonyat táján befejezték a munkát, és haza akartak indulni Kapuvárra. Kapóra jött nekik, hogy éppen akkortájt ért Földvármajorba a hansági kisvonat egyik teherszállító szerelvénye, nem is lehetett más, hiszen – néhány kivételes alkalomtól eltekintve – a kisvasúton abban az időben még nem működött menetrendszerű személyszállítás. No, a pajtások felugrottak a vonatra, hogy azzal gyorsabban megtérhessenek kapuvári ágyukba. A mozdonyvezető az esti szürkület miatt nem sokat látott abból, hogy potyautasokat szedett fel útközben.
 
 
           Magyarország, 2012 április: Nemzetmentő kormányunk 400 vonatot állít le.
Irány India!
 
 
 
            A fiúk élvezték, ahogyan a vonat haladt, a szél belesöpört lobogó hajukba, úgy játszottak, hogy hol az egyik, hol a másik állt fel, megkapaszkodva a szerelvény egyik kiálló rúdjában. A pöfögő vonat éppen elhagyta Indiát, amikor egy kis kanyarral befordult egy cseresznyesorba, ama cseresznyesorba, melyet a lenini út negyvenéves kitérője után ma is Cseresznye sornak neveznek, és ezzel a kanyarral párhuzamosan a történet is éles kanyart vett. Amikor ugyanis a fákkal szegélyezett pályán a vonat Kapuvár határához ért, Füzy Vince ruhájába, aki testmozgásával is a vonat ritmusát utánozta, beleakadt egy cseresznyefa ága, amely lesodorta őt a kocsi tetejéről. Ebből még önmagában nem származott volna véres tragédia, de olyan szerencsétlenül zuhant le a mozgó szerelvényről, hogy a vonat kerekei közé szorult. Onnan nem tudván magát kiszabadítani, a kattogó kerekek szívmelengető módon megcsonkították a végtagjait, a bal karján és mind a két lábfején. Cafatok, csonkok, habzó vér a száguldó keréken, juhéé.
            A mozdonyvezető ebből a szerencsétlenségből az esti sötétség és a vonat zaja miatt semmit sem észlelt, így szerencsétlen Füzy Vince órákon keresztül saját vérében fetrengve szenvedett a helyszínen, anélkül, hogy bárki segítséget nyújtott volna neki. Ez annál is inkább örvendetes ténynek számított, mert így a katasztrófára szomjúhozó közönség figyelmét még inkább megragadta ez a bájos eset. Végül aztán a 17 éves fiút saját apja vitte be a kapuvári kórházba, ahol megállapították, hogy állapota válságos, és annál is inkább reménytelen, mert a baleset folytán vérmérgezést is kapott.
            Nyálas olvasóm! A történet izgalmas végkifejletét pedig megtudhatod, ha ma este bekapcsolod a bárdosandrást és szimpatikus kis oldalbordáját.
           

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr504314521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása