Ahogyan az elmúlt évtizedekben is megfigyelhető volt, a Kapuvári Városszépítő Egyesület hol hírt ad magáról, hol hibernált állapotba lavírozza magát, hol pedig de facto (s talán de iure is) feldobja a talpát. Ebben pedig tökjól utánozza elődjének gyakori tetszhalotti állapotát, ugyanis a városszépítő társaság helyi őse a századforduló környékén időnként bemondta a kékhalált, máskor meg aktivizálta magát. Kapuváron az első városszépítő egyesületet a 19. század végén gründolták öszve – egy időben Pátzay Pál apja, Pátzay József volt ennek a civil szerveződésnek az elnöke –, de a klub lefagyott, tiszavirág-életűnek bizonyult. Akkor a mai elnevezéssel szemben a rövidebb formulát preferálták, a városszépítő szóösszetételből leamputálták a város előtagot, az egyesület szót pedig kibelezték, így nevét Szépítő Egyletként installálták. No persze az 1871-es község törvény óta (XVIII. tc.) Kapuvár hivatalosan nem is volt többé város, csak község, de a formális megszólítást inkább nem tartották be, mint de. A századfordulóra már megszűnt kapuvári Szépítő Egyletet aztán 1912-ben sikerült rebootolni.

Az egyesület újratelepítését már 1911-ben sürgették, de a tényleges szervezés a honi szokásokhoz híven csak lassan haladt, és az alakuló ünnepség a következő évre csúszott. Mindenesetre a helyi újság szerzője, aki A szép Kapuvár címmel írt ez alkalomból vezércikket, bizakodott, hogy a régóta szorgalmazott újraindítás hamarosan megvalósul. Az újság 1912. január 14-én arról adott tájékoztatást olvasóinak, hogy Kapuváron január 11-én kezdték újjászervezni a valahai szépítő egyesületet, most (selmeczikiknek: most = akkor) a szervezői munka a hevenyészett 5letelésen túl a konkrét előkészítés fázisába jutott. Háromhavi kulimunkát követően a Szépítő Egylet végül március 3-án tartotta meg alakuló ülését, melyen a tagok úgy döntöttek, hogy az elnöki poszt betöltésével Németh János kapuvári prépost-plébánost, alio nomine közveszélyes címhalmozót bízzák meg.

Az ismételten megalapított egyesület első kertünnepélyét a kedvező időjárás miatt a nyári hónapokra időzítette, amit 1912. június 6-án, egy csütörtöki napon tartottak meg a Kossuth utcai Zöldfa vendéglőben (más néven a későbbi Schwáb-kocsmában, de ekkor azt még más rendszergazda bírta), a postaépület szomszédságában, ahol később az Asztalos KTSZ székelt. Itt abban az időben számos más polgári(nak mondott) társaság rendezett partit.  A mulatság (vagy amint kapuváriul nevezték: a báld) meghívóit Buxbaum Józsefnek a polgári iskolával szemben lévő nyomdájában nyomtatták ki, Buxbaum (avagyis ismét csak kapuváriul: Buszbám) egyébiránt a helyi sajtó 19. század végi életre hívásában is szerepet játszott. A nyomdász erre az alkalomra színes meghívókártyákat készített, melyeket Major Zsigmond és Papp Sándor hordott ki a meghívottakhoz. A szervezők a vendéglő kertjét égőkkel világították meg, amihez száz darab különböző színben pompázó villanykörtét használtak fel, s ez a híradások szerint olyannyira elkápráztatta a szemet – hiába no, a kenyér mellett a pórnépnek cirkusz és szó szerint szemfényvesztés kölli –, hogy a kerthelyiség látványa „tündérkertre” emlékeztetett egyes látogatókat. A villanyfelszerelés technikai részét Bucsek Lajos főgépészre bízták, és a kert díszkivilágítása tette lehetővé, hogy a táncmulatság egészen hajnali öt óráig tarthasson. Az Zöldfában az „úrhölgyek” kifinomultnak eufemizált ízlését cirógatva – a „kedveskedés” fügefalevele alatt valójában inkább vaskos lovettájukra igényt tartva – ideiglenesen egy cukrászdát is felállítottak, ahol süteményeket és fagyit lehetett vásárolni jóárasítva. A fagyit Gerstl Ignác Rába-parti vendéglős lízingelt gépén Varga József cukrászmester készítette, mellette a választékok közé tartoztak a csokoládépiramisok és tortagúlák. A bulin a talpalávalót Csillag Pista százfogú zenekara húzta, ő egyébként rendszeres vendégzenésze volt a Kapuváron tartott ünnepi, és végül a kanonizált forgatókönyv szerint rókabőr-teregetés hősi cselekedetében és késeléses incidensek eposzba illő virtuskodásaiban végződő mulatságoknak. Az újjászületett Szépítő Egylet első reboot-partyján elnöki minőségében részt vett Németh János kapuvári pap is. Az ünnepélynek önmagán túlmutató jelentősége is volt, ugyanis amíg más egyesületek korábbi rendezvényén a társadalmi csoportok leginkább úgyszólván kasztosodva vettek részt, anélkül, hogy az ilyen alkalmakat a társadalmi kommunikáció terének szélesítésére használták volna fel, a városszépítők meetingjén ez a zárt, szegregáción alapuló kasztrendszer legalábbis időlegesen lazulni látszott. Ezt emelte ki a helyi lap újságírója: „Nem is olyan régen nálunk szinte elképzelhetetlen volt a külö[n]böző társadalmi rétegekből összeilleszkedő mulatság vagy összejövetel, s íme csütörtökön ott láttuk a Zöldfa kertjében egész Kapuvárt, a kaszinóbeli társaságot csakúgy, mint azokat, akik más körökben adnak egymásnak találkát”.

A frissen újjáalakult kapuvári Szépítő Egylet működésének első évében elsősorban a „város” köztereinek csinosítására, utcabútorokkal valló ellátására rajtolt rá, mindenekelőtt pihenőpadokat igyekezett elhelyezni az utcákon, másfelől pedig az utcavilágító egylettel összefeküdve a közvilágítás update-elését tűzte ki célul. Mindkettőt illetően már 1913-ban eredményeket tudott felmutatni.

Ami a közvilágítást illeti, 1913 tavaszán számos lámpát helyezett el a település frekventált pontjain, ráadásul ezek a lámpák tovább égtek az addig megszokottnál. Április végén ugyanis divatba jöttek a reggelig (magyarán: egész éjjel égő) utcai lámpák, amelyek Kapuvárra korábban nem voltak jellemzőek, addig a lámpafények éjjel 11 óráig biztosítottak világosságot. Az újság poénkodott is egy sort azon, hogy bizonyos vendéglők a hajnalig tartó világítás miatt azért nem használnak magánvilágítást, hogy így spórolják meg a dohányt. A civil egyesületek közbenjárására azért volt szükség, mert maga a községi önkormányzat erre alig áldozott valami kis zsét, az utcai világítás pedig rendezetlenül, önmagát az átgondolt rendszertől megkímélve működött. Néhány évvel korábban, 1906-ban az a bonmot járta a helyiek között, hogy Kapuvárnak két napszakja van: világos és sötét. Ezért az akkor 130 tagot számláló kapuvári világítóegylet éppen a világításnak a mintegy hétezer lelket számláló településhez méltó fejlesztését tűzte maga elé. A világítóegylet kezdeményezésére összedobtak annyi suskát, hogy a településen néhány helyen lámpákat állítsanak fel. Ennek nyomán Kapuvár két főutcája, a Kossuth utca és a Vám utca (a mai Szent István utca), illetve a főtér volt bevilágítva, ahol a lámpák 11 óráig működtek, most pedig ebben történt változás. A szépítő egylet a hengermalom vezetőségével egyezkedett a villanyvilágítás ügyében, ugyanis a malom egyúttal áramot is termelt, és Rothschild Ödönnel, a malom igazgatójával rövidesen dűlőre is jutottak. Az üzlet gyors nyélbe ütésének oka pedig az volt, hogy a világítás ügye egyaránt szolgált közérdeket és vállalati érdeket: a település komfortját a közvilágítás csak emelhette, másfelől pedig magának a hengermalomnak sem volt utolsó szempont az állandó partner és az ebből remélt üzleti haszon. Így a szépítő egylet kezdeményezésére saját költségen reggelig működő lámpákat helyeztek el a három helybeli pénzintézet, a Kapuvári Általános Takarékpénztár, a Sopronmegyei Első Takarékpénztár és a Rábaközi Takarékpénztár épületein. Nagy Jenő intézkedése nyomán lámpát cuccoltak ki a kastély főbejárata elé és az adóhivatal székháza elé is. Nem volt viszont utcai lámpa a nagyvendéglő sarkán, sem pedig a Vám utcában, Soós Géza házának környékén, noha a hírek szerint erre lakossági igény mutatkozott.

A másik projekt, melybe a közvilágítás mellett a Szépítő Egylet belevágott, az az utcabútorok fejlesztése volt. Nem sokkal azután, hogy a szépítők reggelig égő lámpákat pakoltak ki közterületekre, 1913 áprilisában és májusában padok kihelyezését vették tervbe. Az első padokat a Kossuth utca polgári iskola és Rába híd közötti szakaszán helyezték el, azon az oldalon, ahol fák nyújtottak árnyékot. Ezeket a padokat Biringer Endre nagykereskedő készíttette, akinek fadepója és építőanyag-kereskedése a Tüzép helyén volt. A szépítő egylet a többi padot a templom előtti placcra, illetve a Rába-parti sétány mellé tervezte elhelyezni.

1913 novemberének első hetében az egylet további lámpákkal bővítette az eddigieket. Az egylet jóvoltából a Thalabér-ház, a Mesterházy Zsigmond-féle ház, a Pesty-ház, (ezek a Kossuth utcán sorakoztak), Biringer Hugó háza (Fő tér) és László Samu háza (Vám utca), valamint a Drach-féle divatáruház elé kerültek újabb lámpák.

Egy évvel később, 1914-ben az egyesületi tevékenység kibontakozását az első világháború akasztotta meg, mert ugyan ekkor is mutatott életjeleket, amely például a Kis-Rába partján lévő sétány fáinak rendezgetésében manifesztálódott, de a gépezet nagyrészt lefagyott. Ugyanakkor az egyesületi tagok bíztak abban, hogy a háborút követően ismételten, mint ahogyan története során több ízben, rebootolni fogják majd a hibernálódott szervezetet. Amint 1915. májusában írták: „… a békés állapotok keretében szolgálták a közérdeket és fogják szolgálni a véres intermezzó lezajlása után is. Ilyen közérdekű intézmény Kapuvárott a Szépítő-Egyesület, melynek jelentősége a közfigyelem előtt, ha el is halványul napjainkban, lényegileg tul fogja élni a mostani rettenetes időket és éppen ezen okból nem szabad attól teljesen elfordulni”.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.