Miután Forgách Simon 1704. május végén ismét a kurucok kezébe tolta a kapuvári várat, az átpártolás miatti növekvő létszámú csapatai élén június elején a Rába folyó felső szakasza felé tartott, hogy a Veszprém felől Győr irányába vonuló Heister katonáival megütközzön.
Forgách június 10-én vonult Pápáról a koroncói–győrszemerei mezőre. Közben északon Bercsényi Miklós és Károlyi Sándor alakulatai május 28-án Szomolánynál győzelmet arattak a császáriak felett, ezután Bercsényi Forgách támogatására átküldte a Dunántúlra Károlyit. Károlyi, ahogyan fél évvel korábban, ismét a Csallóközből költözött át a Dunántúlra, és június 7-én kezdetét vette második dunántúli hadjárata. Mielőtt azonban Forgách szemerei táborának közelébe tért volna, előbb Bécs felé portyázott, a város falain kívül nagy pusztítást rendezett, Csányi János soproni polgár krónikája szerint a bécsi vadaspark egyik párducát is leölte. Ez rendkívül fontos diadal volt, hiszen egy hadvezérnek mi más fontosabb dolga is akadhatna, mint szerencsétlen vadállatok lehentelése. Károlyi június 10-én tiplizett vissza Bécs tövéből Győr felé, tehát akkor, amikor Forgách már a szemerei réten táborozott. Június 10-én innen írt levelében kérte (nem pedig rendelte, ugyanis nem volt a főnöke) Károlyit, hogy vonuljon Lébényszentmiklósra (ma: Mosonszentmiklós), másnap pedig azt javasolta neki, hogy hozzá való conjugátióját, vagyis csatlakozását siettesse, hogy egyesült erővel lephessék meg Heister csapatait. Károlyi azonban nem egyesült Forgách hadaival, hanem a Rába túlpartján, Rábapatona tájékán állomásozott. No, nézzük, hogyan érintette ez a Rábaközt.
            Andrássy István, aki Forgách seregében harcolt, évekkel később, 1707-ben a had stratégiai elhelyezkedését a hadi ellátás szempontjából helyesnek ítélte: „Annyibúl pedig azon hely igen jó volt, hogy Pápa felől, Kemenyesallyárúl és Rábaköz felől hátunk mellett elég élést hozhattak nekönk, az német penig már eléggé éhezett”. A nyílt ütközetet megelőzően tehát a frissen visszafoglalt Rábaköznek a hátország szerepét szánták, ahonnan élelmiszerrel lehet ellátni a hadakat. Abból a szempontból azonban, hogyha menekülni kell, ez az elhelyezkedés már kevésbé volt szerencsés, hiszen a hátuk mögötti Rába folyó földrajzi akadályként jelentkezett. Ez az ellenérv az összecsapás előestéjén fel is vetődött a kuruc tisztek között, amint azt szintén Andrássy István leírta: javasolták, „hogy az árpási hidakon menjönk által Rábaközben és ottan nagyobb securitásban [biztonságban]” lehetnek.
Az ütközet végül június 13-án zajlott le, melyet a történetírás koroncói csatának (vagy más néven [győr]szemerei csatának) nevez. A csata olyan magyarosan kezdődött. Június 12-én ugyanis Forgách arra kérte Károlyit, hogy Patonáról még az éjjel vonuljon át a Rába jobbpartjára, Koroncó közelébe, 13-án Forgách látott is csapatokat közeledni. Igen ám, csakhogy a látványtól rögvest beflesselt. Ezek nem Károlyi kurucai voltak, hanem a Heisterhez tartozó rác könnyűlovasságot nézte el katonai támogatásnak, így már nem kerülhette el az ütközetet. Ez a tévedés aztán végzetesnek bizonyult, ugyanis hiába volt létszámbeli fölényben Heisterrel szemben Forgách (Heister 10 000 reguláris császári katonával, és ezen kívül 2000 ráccal és horváttal bírt, míg a másik oldalon Forgáchnak hozzávetőlegesen 17 000–18 000 katonája volt, és ehhez hozzávehetjük Károlyi 4000 fős rábapatonai seregét), a stratégiai és hadvezetési ügyetlenkedés és a császáriak nagyobb tűzereje miatt a kurucokat óriási szopacs várta. Amikor Károlyi meghallotta a lövéseket, átvonult a Rábán, hogy megnézze, mi a pálya, de miután felfogta, már elkésett, azonnal Árpásra vonult. Ahogyan az a nyár folyamán végig jellemző maradt, Forgách és Károlyi képtelenek voltak összehangolni akcióikat, előre gondosan megtervezett stratégiákat végig vinni, melyet a kettejük közötti személyes ellenségeskedés, rivalizálás is súlyosbított. Forgách a csata másnapján, június 14-én az alábbi kedves sorokkal savazta Károlyit Rákóczinál: „Károlyi uram Rábaközt volt; írtam, gyüjjön ide, hogy diverziót [elterelő hadműveletet] tehessünk az nímetnek. De, Kegyelmes Uram, soha bizony batagliát [csatát] evvel az magyarral ne tegyen az ember”.
            A koroncói vaterló több szempontból is súlyos következményekkel járt. Egyfelől Rákóczinak le kellett tennie arról a korábbi szándékáról, hogy maga is dunántúli földre lép. Másrészt Forgách csapatai komoly emberveszteséget szenvedtek, az életben maradt kurucok pedig – megismételve Heister márciusi ellentámadásának kihatásait – szétszéledtek. Ami pedig közelebbről nézve a Rábaközt és Kapuvárt illeti, félő volt, hogy Forgách csapatainak megsemmisülése folytán a császári alakulatok a győzelmet követően nyugat felé, a Rábaköz irányába támadnak tovább, és visszaszerzik az alig néhány hete kuruc kézre került Kapuvárt. Holott Forgách májusi hadjárata, illetve északon, a Heister távollétében végrehajtott szomolányi győzelem után úgy tűnt, ismét a kurucoknak áll a zászló a Dunántúlon, éppen ezért szorgalmazta a bécsi udvar a béketárgyalásokat a kurucokkal, és éppen ezért, a fegyverszünet ügyében küldték a labancok szolgálatában álló Kéry Ferencet Forgách szemerei táborába, ahová ő június 11-én érkezett meg. Kéry szemtanúként páholyból nézhette végig a koroncói előadást, az ütközet után ő maga is Kapuváron át nyugat felé szedte a lábait, amint június 15-én kelt levelében leírta: „Ezeket mind szemeimmel láttam; de hogy aztán megszaladt [ti. a kuruc had], – bizony én is elgyüttem Rábaközön által Kapuvárig”. Kéry Ferenc onnan Keresztúrra (Deutschkreutz), majd pedig Esterházy Pál másik várába, Lánzsérba (Landsee) menekült. Maga is arra tippelt, hogy Siegbert Heister Koroncó környékéről a Rábaköz felé fog vonulni, de nemcsak a kuruc, hanem a császárhű földeket is fel fogja perzselni, mint ironikusan írta: „mind eléget bennünket, és így leszen jutalma az hűségnek”.
            Ha máshonnan nem is (nem tudom), saját június 13-14.-i levelezéséből kiderül, Forgách Simon merre menekült a koroncói katasztrófa után. Még az ütközet napján Pápán át „Vátra” vonult, amely itt nem a Sárvárról nyugatra fekvő Vátra, hanem a kemenesaljai Mersevátra utal. Innen írt levelet még aznap Károlyi Sándornak, hogy meneteljen Sárvár felé, ott egyesítsék csapataikat, és együtt támadjanak a császárhű erőkre. Jól látható ebből, hogy Forgách névre hallgató papírtigris revansra készült a Koroncón elszenvedett kudarc után. Károlyi június 14-én meg is érkezett Sárvárra. Innen Forgách ugyanazon a napon levelet írt Bercsényinek, melyben Heister támadási tervét próbálta kitalálni: „Haiszter mely felé megyen? Nem tudom; ha Pápának gyün: én az háta mellé megyek, főképen ha Rába közé akar menni; ha K[e]g[ye]lmed [azaz Bercsényi, tehát a Csallóköz] felé megyen, – úgy is nyomában leszek és hadat küldök K[e]g[ye]lmednek”. Vagyis Forgách három opciót vázolt fel: Heister vagy délre indul (Pápa felé), vagy nyugatra (a Rábaköz meghódítására) vagy pedig északkeletre (a Csallóköz felé). Mindazonáltal az is kiolvasható a levélből, hogy ha a császári csapatok főparancsnoka a Duna irányába vonul, Forgách a háta felől, a Rábaköz irányából nyugtalaníthatja. Bercsényi aznap ezt írta Károlyinak: „Habár az Tóköznek s Rábaköznek megyen is: ugyancsak ad utat, hogy az passusink [átkelőink] ha nem együtt, másutt felszabadúlnak jobban innen; ha pedig nem megy: kegyelmeteknek s Forgács uramnak egész módja lesz az portázásban”. Így tehát Bercsényi a dunántúli portyázás lehetőségét vetette fel. Károlyi aznap levelet írt a Rábaközbe, a kurucokhoz még januárban csatlakozó egyedi földesúrhoz, Telekesi Török Istvánhoz, hogy a koroncói ütközetben meghaltakat temettesse el, a vitézlő rendet pedig Forgách kívánalmának megfelelően Sárvár felé irányítsa, ahol tehát a megmaradt kuruc hadak fognak gyülekezni. Ahogyan azonban Károlyi június elején hősies diadallal győzelmet aratott a párducoroszlángorilla fölött, most sem felejtett el a saját zsebére összpontosítani, és arra kérte Törököt, hogy virítsa a lóvét, és Patonán hagyott zsákmányát mihamarabb juttassa a kezébe, mert „az rába- és tóköziek sok lovat, marhát és portékat prédáltanak és hordottanak el” (egyébként tudvalevő, hogy Károlyi a szabadságharc alatti zsíros zsákmányszerzései nyomán lett kulák).
            Miközben úgy tűnt, Heister – a hadi ellátás nehézségei miatt – egyelőre nem támad a Rábaközre, június 26-án egy olyan munkamegosztást rajzolt fel Forgách Rákóczinak, miszerint ő a Rábától délre eső területek fölött őrködik, Károlyi pedig a Rábától északra elterülő vidék felé akciózik: „Vas és Soprony vármegyék fölszedésére; ő [Károlyi] a Rábán fölűl, én itt a Rábán alól fogok vigyázni”. Így aztán egymástól különválva Károlyi Sándor a Dunántúl nyugati területein, többek között Németkeresztúr és Kapuvár felé portyázott. Amíg tehát májusban Forgách hódította vissza a Rábaközt, addig június második felétől elsősorban Károlyi feladata lett a Rábaköz szemmel tartása. Mindazonáltal ez nem akadályozta meg, hogy Kapuvárnál császári csapatok is megjelenjenek. A soproni Ritter György János német nyelvű krónikája szerint az összeverődő kurucok és a császáriak a Rábaközben is portyáztak, Kapuvárnál rájuk akadtak, innen június 29-én Sopron alá érkezett kétezer német lovas és gyalogos, illetve a császáriak szolgálatában álló rácok és horvátok lóháton, akik Kópházánál ütöttek tábort a mezőn:
 
Dann sie Kruzen samleten sich wieder allenthalben sehr zusammen, und nachdem die Kayserlichen nach der Schlacht ein Corps die Raabau durchstreiften und zu Kapuvár wieder von den Kruzen einen Trup antrafen und mit ihnen scharmitzelten... 
 
Csányi János krónikája hasonló történésekről számolt be ugyanerről a napról, de ő 1500 katonáról értesült:
 
Den 29 Dito, sind bey der Nacht auff Kolmhoff ankommen 1500 Mann, Kay. Volcker von Kapuvár herauff, darunter auch vill Razen und Krowaten waren…
 
            Károlyi, miután délnyugatnak fordulva július 4-én Kéthelynél megverte Rabatta hadait, július 7-én a körmendi táborban írt levelében a rábaközi portya során szerzett zsákmányról tudósított feleségének: „Rábaközi portásom is 60 mille flor. [hatezer forintot] nyert, Hajster jóságát”.  Terjengett az izomszag, mi több, Bercsényi Miklós július 8-i leveléből az derül ki, hogy ezekben a napokban Kapuvár körül ütközet is történhetett, Károlyi sárvári portyázó csapatai összecsaptak a „németekkel”, és közülük kétszázat megöltek:
 
Úgy hirlelik magok az németek: sárváriak Kapuvárnál 200 németet levágtak, az többi talám tegnap tért meg az táborra…
 
Az írott források alapján úgy tűnik, ezt az infót nem egészen az ujjából szopta, ugyanis július 14-én azon ironizál Károlyinak, bár az ő csapatai is tettek el láb alól labancokat a Duna északi oldalán, de azokból nem tudott építeni hullahegyet, „[a]hogy kegyelmetek portási által az Kapuvárnál esetteket rakatta halomban”.
Július 15-én a dunántúli csapatok három vezére, Károlyi Sándor, Forgách Simon és Esterházy Antal Jánosházán adott egymásnak randit, hogy elosszák a szerepeket, de nem rendelkeztek egységes haditervvel. A brainstorming azt sakkozta ki a hadműveletek irányát illetően, hogy Károlyi feladata a nyugati országrész felügyelete, Esterházy Simontornya környékén tartózkodik, Forgách pedig az eredeti elképzelés szerint a Vághoz (mármint a folyóhoz) vonult volna Bercsényihez, de nem ment, hanem kidolgozott elképzelés nélkül hol itt, hol ott sasszézott a Dunántúlon. Jóllehet korábban a két hadvezér (megfejelve Esterházy Antallal) úgy osztotta el egymás között a feladatokat, hogy Károlyi Sándor vigyáz a Rába bal partján elterülő területekre, az összehangoltság és a tervszerűség hiányát mutatja Károlyinak az a július 20-án a szombathelyi táborban kelt levele is, miszerint Forgách a Rábaközben portyázik a kollégájától kölcsönzött katonákkal: „Generalis Forgáts uram most Rábaközbe ment, de semmi hada nincsen, hanem az enyémből vagyon valami”. Végül aztán Forgáchot Rákóczi Erdélybe rendelte, augusztus 5-én Simontornyán kelt levelében búcsúzott el „Lölköm Sándorom”-tól, mígnem a Dunán keresztül tiplizett. Forgách Simon májusban kezdődő dunántúli hadjárata tehát augusztus 5-én véget ért, így az Észak-Dunántúlon csak a Károlyi alá tartozó mobilkurucok maradtak.
            A Rábaközben az esetlegesnek tűnő portyák folytatódtak augusztus első felében is. Andrássy István augusztus 3-án írta Károlyinak, hogy Pápáról nagyjából 100 fővel rendelte Verebélyi Pétert a Rábaközbe portyára: „Verebélyi uramat mintegy század magával küldöttem Rábaközre, Csornához az passusok vigyázására, és Rábán és Rábczán túl való portázásra”. Augusztus 6-án Andrássy azt jelentette Károlynak, hogy Rétei a Rábaközből portyázik a császáriak kezén lévő Győr felé, de elhagyni készül a Dunántúlt: „Rétei uramnak is lesz jó módja Rábaközből a portázásra; noha a mint elmenetelekor jelentette ő Kegyelme, mai napon hogy ha csak által veheti magát az Dunán, Generális Bercsényi uram táborába igyekszik menni”. Augusztus 9-én Károlyi a Rábaközbe való menetel felől intézkedett, mire másnap Andrássy arról panaszkodott neki, hogy „mind ott, mind itt szükséges az ember”, de kevés a hadra fogható kuruc. Andrássy közölte vele, hogy a Rábaközben fog portyázni, de neki is csupán 250 embere van: „Kegyelmed dispositiója [rendelkezése] szerint bemegyek Rábaközre, noha mint írám, harmadfélszáz katonámnál több nincsen; bár csak azok maradnának”. Két nap múlva már azt újságolta, hogy a katonák rabolnak, Csornáról a marhákat elhajtották, amely elidegeníti a lakosságot a kurucoktól: „az Csornán levő fiscalis marháknak is a javát elvitték, az elmaradt részére is reá jöttek volt annyira, hogy maga katonáival actu [most is] is kell őriztetni. Ha az fiskális marhákat is csak szabadosan elhajtják, az publicum vallja az kárt; arra nézve kívántam Kegyelmednek értésére adni, hogy a mennyire lehetne, orvoslódhatnék az katonák szófogadatlansága tiszteik ellen”. Augusztus 13-án maga is a Rábaközbe készülődött, hogy szemmel tartsa a császárpárti erőket: „Egy-két nap megnyugosztalván lovaikat az katonaság, azonnal indulok Rábaközbe, vigyáztatván a német indulására.”
            Ugyanezen a napon azonban külföldön is kedvezőtlen irányba fordultak az események, ugyanis a bajor–francia csapatokat Höchstädtnél taccsra vágták a császáriak, így egyfelől semmivé foszlott a Bécs elleni kétirányú támadás lehetősége, másfelől pedig e győzelemmel a bécsi udvar is a magyarországi eseményekre koncentrálhatott. Rákóczi a höchstädti csatavesztésről azt írta emlékirataiban, hogy „[e]z az esemény megfosztott még a reményétől is annak, hogy egyesülhessek a bajor választófejedelemmel”. Rákóczit akkor kapta a hírt a vereségről, amikor a kurucok és a császáriak közti béketárgyalásokra igyekezett Gyöngyösre, és abból, hogy Heister állítólag nem értesült a fegyverszünetről, neki is leesett a húszfilléres, hogy a labanc támadásra szánja el magát. Várható volt tehát, hogy a császáriak nemsokára hozzáfognak a Rábaköz kurucoktól való megtisztításához, amely Kapuváron is újabb fordulópontot jelentett.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr274102588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása