Amint a szabadságharc 1704. évi kapuvári cuccaira rácuppanó posztsorozatom előző adagjából látható, Kapuvár még vissza sem került az aulikusok kezére akkor, amikor II. Rákóczi Ferenc már az újabb dunántúli hadjárat tervét forgatta kobakjában. A kapuvári várat ugyanis a források alapján valószínűleg 1704. április 5. és 9. között adhatták fel a felkelők, Rákóczi pedig már ezt megelőzően, április 2-án azt írta, hogy megújítani szándékozik a Dunántúl felszabadításának ügyét, melyet azzal indokolt meg, hogy ez az országrész is Magyarországhoz tartozik, így ott is harcolni kell. Eredetileg úgy tervezte, hogy maga is átköltözik a Dunán, erről azonban a rácok fenyegetése, majd Szeged bevételének terve, de kiváltképp a júniusi koroncói vereség miatt utóbb elállni kényszerült.

            A történetírás által második dunántúli hadjáratnak nevezett offenzívát Rákóczi már nem Károlyira bízta, akit Bercsényi mellé a Duna északi oldalára rendelt, hanem Forgách Simonra. Forgách előbb a császáriak oldalán harcolt a felkelők ellen, majd Heister márciusi offenzívájának előestéjén átszökött a kurucok táborába, így a szabadságharc pártjára állt. Mellette szólt, hogy Károlyival szemben képzettebb és tapasztaltabb katona volt. Áprilisi fehérvári győzelme után Heister elfoglalta Dunaföldvárt is, majd onnan visszafelé fordult, hogy átmenjen a Csallóközbe, mivel Bercsényi Pozsonyt és Komáromot zaklatta. Így a Dunántúl májusra jelentős császári haderő nélkül maradt, noha például áprilisban Pápára őrséget rendelt Esterházy Antal zászlaja alatt.

            Ezt használta ki Forgách, amikor május elején Földvárnál átkelt a Dunán. Május 5-én Rákóczi pátenst intézett a dunántúli vármegyékhez, melyben a felkelés támogatására szólított fel, „minthogy már nagyobb része Táborunknak a Dunán által költözvén a több része is naponként utánnuk nyomulván, azon földnek bátorítására s ellenségh megszégyenítésére (mely már is fegyverünknek ereit érezvén visszamenő úttyát practicállya [gyakorolja]) sietünk, hogy nemzetséges régi Igazságunknak, Szabadságunknak valóságos helyreállítását (mely nélkűl egyébiránt is a mint eddig, továbbra is az Austriai Ház uralkodása alatt lenni mindenkori halállal küzködő élet) ellenségünk megszégyenítése után országostúl elérhessük.” Habár Heister erre az újabb támadás hírére ismét a Dunántúlon termett, Forgách Simon sikerrel haladt előre nyugat felé, miközben az egykori végváriak újból kuruccá lettek, és útközben csatlakoztak hozzá. Forgáchnak sikerült Pápát is ismét a kurucok oldalára állítania, ugyanis Esterházy Antal, akit április 5-én éppen Siegbert Heister rendelt Pápa császári őrségének élére, áruló lett, és Forgách érkezésének hírére átpártolt a kurucok oldalára. Így hátában a hozzá hű Pápával biztonságosan vonulhatott tovább a Rába felé. Ekkor, május vége felé került immár másodszor is kuruc kézre Kapuvár, melyet tehát ellentétben az első dunántúli hadjárattal nem Károlyi Sándor, hanem Forgách Simon csapatai szereztek meg ismét a felkelőknek.

            Erről Pápai János 1704. május 30-án így számolt be Balogh Istvánnak:

 

 

           

Két nappal később, június elsején a hírt a következőképen tálalták:

 

 

            Mármost a két forrás meglehetősen szűkszavú, néhány információ mégis lecsapolható belőle. Először is, maga Forgách Simon szerezte vissza a várat a kurucoknak május vége felé, amely a Dunántúl visszafoglalásának nagy tervébe illeszkedett bele. Az, hogy „egy jó reggel” került a kurucok kezére, önmagában nem feltétlen jelentheti a napszakot, persze ki sem zárható, de elképzelhető, hogy pusztán retorikai fogásról van szó. Másodszor fontos kiemelni, hogy bár a történetírás hagyományosan nem szokta a kapuvári várat a nagy katonai létesítmények közé sorolni, az első kútfő alapján az derül ki, hogy a kortársak közül legalábbis akadtak, akik úgy látták, hogy Kapuvár a jelentős várak közé tartozik. Harmadszor a második forrásból azon szavaiból, miszerint „kár nélkül” és „practica által” vették meg a kurucok Kapuvárt, az tűnik ki, hogy nem történt várostrom, hanem kihasználva a császárhű erők által való megerősítés hiányát, a vár egyszerűen átállhatott a felkelőkhöz. Ez nem lenne unikum Kapuvár esetében sem, hiszen amint korábban igyekeztem arra rámutatni, valószínűleg 1704 januárjában sem csata révén vették meg a kurucok a kapuvári várat, hanem szimplán átállt a másik oldalra, és a későbbi években is történt hasonló. Így tehát a vár ebben az évben immár másodszor került kuruc kézre, először januárban, másodszor pedig májusban, vagyis az aulikus Esterházyhoz alig két hónapra került vissza, hozzávetőlegesen április 5-e és május vége között örvendhetett neki.

            A vár kuruc kézre kerülésének pontos időpontja nem ismert előttem, de erre van némi fogódzó. Először is az első irat május 30-án íródott, tehát ezelőtt történhetett a visszafoglalás, de bizonyosan a hónap második felében, mert Forgách május 17-én még Fehérvár környékén járt, melyet ostromzár alatt vetetett, ő maga pedig tovább vonult a Rába felé. Ha lehet hinni az első forrásnak (és miért ne), Forgách még azelőtt szerezhette meg a várat, mielőtt a Várpalota környékén tartózkodó Heister után tervezett nyargalni. Ő május 21. napjától menetelt, majd táborozott Csíkvár (Szabadbattyán), Berhida, Várpalota vára környékén, ezek szerint Forgách május 21. után és 30. előtt szerezhette meg Kapuvárt. Mivel azonban Forgách Simon előbb Kőszeg ellen vonult (24-én Csepregen, 27-én Kőszeg alatt, Lukácsházán tartózkodott), és csak azt követően fordult vissza a Dunántúl középső része felé, valószínűleg a hónap végén nyitotta meg hadai előtt a kapuvári vár a kapuit. Továbbra is kérdés azonban, hogy az új tábornok Sárvárral együtt, vagy pedig Kőszeg alól visszafordulva szerezhette vissza a várat, de tekintve, hogy a Sárvár–Kőszeg útvonalból földrajzilag kiesik, így kerülővel kellett volna kitérnie Kapuvár felé, valószínűbb, hogy inkább a Rába folyó környékére való visszavonulásakor, valóban május utolsó napjaiban hódoltathatta meg a rábaközi várat. Forgách ezt követően Pápa, majd a Rába folyó felső folyásánál állomásozott, hogy megütközzön Heister csapataival.

            Május végén tehát Forgách hadjárata folytán a Dunántúlon a kurucoknak állt ismét a zászló, júniusban azonban olyan nem várt esemény történt, amely miatt megint fordult a kocka.