Nincs, de erős jóindulattal szólva is alig van nyoma a kora újkori Kapuváron annak, hogy az 1540-es években a humanista műveltség és a reformáció terjedése miként érintette a települést.

            Ez a hiány annál is inkább tűnhetne különösnek, mert Kapu és Sárvár várának ugyanaz a személy volt a földesura, Nádasdy Tamás, márpedig Nádasdy sárvári főúri udvara a magyar reformáció egyik dunántúli kulturális központjának számított. Elég itt csak szűkszavúan utalni az utókor szemében az „első magyar reformátor” állandó jelzőjét elnyerő Dévai Bíró Mátyás sárvári tevékenységére, Sylvester János nyelvtankönyvére és bibliafordítására, a sárvári iskolára és az újszigeti nyomdára, vagy éppen Nádasdynak a tudós Melanchtonnal folytatott levelezését megemlíteni. Emiatt a gazdag kulturális közeg és a Sárvár és Kapuvár közötti – az egykori levelezések alapján biztosra vehető – folyamatos kommunikáció miatt is furcsa lenne, ha ebből a műveltségből semmi sem sugárzott volna át a közeli Kapuvárra.

            Payr Sándor kutatásai alapján ismert egy néhány évvel későbbi adat, egy Kapuban kelt 1550-ből származó missilis levél ugyan azt tanúsíthatja, hogy a kapuvári várban jelen volt az erazmista szellem, ugyanis ebben azt írja Bánffy János, Nádasdy Tamás küldje el neki Bécsből Erazmus két művét, hogy abból az itteni diákok tanulhassanak. Ebből a levélből azonban arra következtetni, amint azt felületesen szokás, hogy Kapuváron ez időben valamiféle humanista szellemű iskola működhetett, önmagában szerintem nem lehetséges, figyelembe véve a levélíró Bánffy azon állítását is, miszerint Erasmus műveire éppen azért lenne szükség, mert a könyvek teljességgel hiányoznak. Másfelől annak is betudható a sárvári udvari kultúra Kapuvárra való kisugárzásának viszonylagos hiánya, hogy Kapuváron nem volt abban az időben önálló plébánia, önálló pappal, márpedig a humanista világi értelmiség éppen az egyház köpönyegéből bújt ki. Egyházi intézmény és a papság részvétele nélkül pedig a humanista műveltség sem honosodhatott meg.

            Az 1540-es évekből van azonban egy olyan forrás, amely azt bizonyítja, hogy az Újszövetség magyar fordítója, és az első magyar grammatika szerzője, Sylvester János megfordult Kapu várában. Sylvester 1534-ben került Sárvárra, és csaknem egy évtizeden keresztül működött Nádasdy környezetében, itt jelentette meg Grammatica Hungarolatina című nyelvészeti munkáját 1539-ben és itt nyomtatta ki az Újtestamentumot 1541-ben, amely az első, tudományos alaposságú, teljes Újszövetség-fordítás volt magyar nyelven. Sylvester János ugyan 1544-ben elhagyta Sárvárt, és a bécsi egyetemen kezdett héber, aztán görög nyelvet tanítani, de a továbbiakban is fenntartotta kapcsolatát Nádasdy Tamással.

            Kapuvári tartózkodásáról szűkszavú információ áll rendelkezésre. A korabeli írásos feljegyzések tanúsága szerint Sylvester János 1544. július 28-án tartózkodott Kapuváron, vagyis azután, miután Sárvárról már Bécsbe tette át a székhelyét. Nádasdy Tamás megbízottjai útján ekkor pénzügyi segítséget nyújtott Sylvesternek, mely már önmagában bizonyítja, hogy a humanista tudós és a sárvári főúr közötti kapcsolat a Bécsbe költözés után sem szakadt meg (arról nem is beszélve, hogy Nádasdynak Bécsben is volt háza, melynek ügyeivel leginkább Sárkány Antal foglalkozott). A pénzt Sylvester Kapu várában kapta meg, méghozzá tíz forintot. Az ugyan a szövegből nem derül ki, hogy Sylvester mire is kapta Nádasdytól az anyagi segítséget, mert a forrás csak annyit közöl, hogy a „maga segetsegere”.

Elképzelhető azonban, hogy Sylvester János azért vehette át Kapuváron az említett összeget, hogy az abban az évben Bécsben megjelent verseskötetét finanszírozza. Ez a kötet, mely a nyelvtankönyv és a bibliafordítás után Sylvester harmadik nyomtatásban megjelent munkájának számít, két művet tartalmaz, és a De bello turcis inferendo elegia nunc primum et nata et aedita. [egyik mű] Psalm. dens venerunt gentes etc paraphrasis cum audieritis praelia et seditionem nolite terreri Lucae XXI. [másik mű] címet viseli. Mindkét mű, a török elleni háborúról szóló elégia és a zsoltárparafrázis is az ún. turcica-irodalom, vagyis a török veszélyre figyelmeztető irodalom körébe sorolható, és így az irodalom és a politika metszéspontján állva lényegében a publicisztika feladatát igyekezett betölteni. Ebben az értelemben a két mű ugyanazt az ösvényt igyekszik követni, mint a részint Vitéz János által elindított, a török elleni háborúra ösztökélő és az adhortatio (buzdítás, intelem) megnyilatkozási formáiba sorolható szónoklatok és költemények, Sylvestert közvetlenül megelőzően például a Szent Márton-hegyi (pannonhalmi) Nagyszombati Márton Opusculum (Művecske) című költeménye. Efelől érthető meg, amennyiben persze ez a feltételezés megállja a helyét, hogy miért támogathatta Nádasdy Tamás Sylvester disztichonban írt költeményeinek megjelentetését, mivel Nádasdyt egyfelől országbíróként úgyszólván hivatalosan is, másfelől nyugat-magyarországi magánföldesúrként saját birtokainak védelme miatt személyesen is érdek fűzte a török terjeszkedés megállításához.

Bárhogy is áll a dolog, mire szánta Nádasdy a Sylvester Jánosnak adományozott 10 florenust, az ekkor már bécsi humanista tudós Kapuvárhoz fűződő viszonya láthatóan pusztán marginális volt (itt vette át a lóvét), és itteni tartózkodása is csak a sárvári főúri udvarnak volt köszönhető. Köszönjük néked, Sárvár!