Szerencsétlen Guszti bátyánk sosem volt fiatal, csak még nem tud róla. Beizzították hát az öregítési projektet, én meg leültem a szobámban az Alaptörvény asztalához, és pötyögtem erről pár random gondolatot.

            Mint ismeretes, avagy nem ismeretes, esetleg kicsit vagy nagyon nem ismert, de mindegy is, a helyi „pénzként” kommunikált lábaközi tallér fantázianevű utalvány valamelyik címletén Berg Gusztáv báró képét tervezik szerepeltetni. Az idegenszívű Berg Gusztáv volt olyan szemétláda, hogy nemzetközi karvalytőkéjét feláldozva nem unortodox módon fejlesztette a kapuvári uradalmat és a mezővárost a 19. század második felében, de majd Forradalomisztán történészei kiderítik, mindez csak álca volt, hogy így gyarmatosítsa kishazánkat. Hámori György a napokban azt nyilatkozta, hogy nem tetszett neki az, ahogyan Berget ábrázolták a rábaközi buznyák egyik címletén, ezért visszadobta azt újratervezésre. Kiosztotta hát a grafikusnak a kokikat és sallereket, javasolnám is a rajzolónak, vegyen leckéket Kerényi Imrétől, hogyan is kell művelni a viktoriánus művészetet. Például az első világháborús nem ortodox festményről megtudhatjuk, hogy a háború nem járt – például – kapuvári áldozatokkal, hanem színpompás világ volt, mintha csak János vitéz tett volna kirándulást Tündérországban.

Hámori elmondása szerint a buznyákos képen az volt a gáz, hogy a designer Berget túlságosan fiatalosnak sminkelte ki, ráncfelvarrást hajtott végre az arcán, márpedig ő, mármint Hámori, öregkorában ismerte. Nofene. Ezek szerint Hámori találkozhatott Berg Gusztávval, amelyből a formállogika szabályai alapján az a következtetés párolható le, hogy bizony a polgármester elég idős lehet, tekintve, hogy Berg már 1903-ban meghalt. A mondat kissé shitpalisra sikeredett, na de oda se neki, egy anyanyelv-művelő program keretében könnyedén rendbe tehető a dolog, mert Hámori feltehetően inkább arra akart utalni, hogy Berget öregkori képéről ismerte.

 

 

           

 

 

A Berget botoxkezelésben részesítő grafikus tervének Hámori-féle interpretációja némileg a Falling Down (Összeomlás) című film egy jelenére hajaz. Ebben a Michael Döglessz alakította fószer belép a gyorsétterembe, rámutat a falon lévő ínycsiklandó hamburger felturbózott képére, mondván, olyat kér, majd amikor egy szottyadt hambit tolnak az arcába, reklamálni kezd, hogy ő bizony nem ezt kérte. A valóságot felülírta a kép. A francia Jean Baudrillard A szimulákrum elsőbbsége című tanulmányában, melyet hajlamos vagyok a posztmodernség alaptapasztalata egyik legnagyszerűbb filozófiai reflexiójának nevezni, a szimulákrum fogalmával írja le ezt a megváltozott viszonyt a kép és a valóság között, nevezetesen azt, hogy megfordul a jelölő és a jelölt közötti szerep, és az önlábra állt kép lép a valóság helyére. Zanzásítva a dolgot: a lét helyett immár a kép határozza meg a tudatot, vagy amint a tanulmány kedvenc metafora-párosa állítja, a térkép előre valóbb a területnél. Talán érthetőbb lesz, ha ennek megvilágítására egy személyes példát használok: 2008-ban a szlovákiai Árva vára mellett haladtunk el kocsival. Barátunk, aki az autót vezette, mindenben a GPS navigációjára hagyatkozott, függetlenítve magát attól, valójában mi történik körülötte. A GPS folyton sikongatott, hogy gyorsan mész, barátunk hallgatva a szóra illedelmesen lassított is 80-ra, hiába volt kitáblázva az út 100 km/h-s útjelzőkkel, ő annak a szoftvernek hitt vakon, melybe még nem voltak betáplálva a felújított útszakasz adatai. Itt is a térkép (GPS) előre valóbb volt a területnél (a valóságos útviszonyoknál), szépen példázva, hogyan lesz úrrá a valóságon a már hiperreális szimuláció.

            Hámori is valami hasonló szimulákrumba került. Baudrillard említ tanulmánya elején egy példát Borgestől, mely erre a helyzetre applikálható: Berg Gusztáv „szétmállik, mint egy dög, visszatérve a föld anyagába”, miközben a polgármester tudatában Berg és a Berg képe közötti viszony megfordul, „némiképp hasonlóan képmásnak és valóságosnak öregkori összekeveredéséhez”. Mert az ugyan rendben van, hogy mi Berget egy öregkori képről ismerjük, de Berg képe mint térkép nem azonos Berggel mint területtel, és aligha hihető, hogy Guszti bátyánk eleve öregnek született volna. Ahogyan Szent Istvánt is szokás szakállal és hippi frizurával ábrázolni, de ez egy szimulákrum rangjára emelkedett fikció, miközben attól tartok, fogalmunk sincs, hogyan nézett ki a csávó valójában, és az eredeti hiányának helyét egy eredetiként kezelt szimulákrum töltötte fel.

            Azt ugyan nem tudom, hogy a lábaközi buznyák pusztán csak pótcselekvés, vagy van-e értelme ő neki, mindenesetre érdemes tanulmányozni a Helmeczi-Kóczán szerzőpáros (no persze ez a Kóczán nem a mi alispán kegyelmes urunkkal azonos) A „helyi pénznek” nevezett utalványokról című dolgozatát a mostanság trendi helyi pénzek hátrányairól és kockázataitól. Mert a váltópénz (100 rábaközi buznyák = 1 matolcsy) mögött ott áll a jéghegynek ütközött gyorsnaszád, márpedig Matolcsynál senki nem ért jobban a szimulákrumépítéshez.