Kapuvár városa a központosítás jegyében már régóta tervbe vette az önkormányzat felszámolását.

 

Zavarta ugyanis, hogy kettő van belőle. Ezért a 18. század második felében a kapuvári elöljáróság azzal a beadvánnyal fordult az Esterházy-hitbizomány központi szerveihez, hogy szüntesse meg a külön hidászi szervezet önállóságát, azzal érvelve, hogy Kapuváron egy önkormányzat is elegendő. A kapuvári instanciára adott válaszában a hercegség elutasította a javaslatot, így Hidász egy időre megúszta különállóságának felszámolását. Alig fél évszázaddal később azonban éppen az Esterházyak indítottak támadást Hidász önálló kormányzati hatáskörei ellen.

Kapuváron hosszú évszázadokon keresztül két különálló község működött: a kapuvári és a hidászi. Mai fogalmaink felől nézvést felettébb furcsának, mi több érthetetlennek tűnik, hogyan létezhetett ugyanazon településen belül két önálló község. Pláne oly módon, ha figyelembe vesszük, hogy az 1594-es török betörés következtében Hidász falu elpusztult, soha többé nem is népesült be újra, ennek ellenére önkormányzata a továbbiakban is fennmaradt, külön bíróval (legfőbb vezetővel), elöljárósággal (végrehajtó szervvel), közgyűléssel és pecséthasználati joggal rendelkezett.

A problémát az okozza, hogy a község fogalma valójában két jelentést takar, egy jogit és egy területit, és ma a község szó leginkább az utóbbi értelemben használatos, vagyis úgy, hogy a község a falu szinonimája. Az önkormányzatiság szempontjából a község szónak azonban a jogi értelme az elsődleges, és ilyenformán „politikai” közösséget, embereknek egymással szoros kapcsolatban álló csoportját jelöli, függetlenül attól, hogy emögött a csoport mögött áll-e önálló település vagy sem. Miután 1594-ben Hidászt a török elpusztította, a (földrajzi értelemben vett) település ugyan megsemmisült, de a (jogi értelemben vett) község, vagyis a hidászi közösség továbbra is fennmaradt. Amikor tehát Hidászt községként említik, akkor erre az akkor immár Kapuvár kötelékében működő önkormányzati szervezetre utalnak, nem pedig a már nem létező falura. Ilyen értelemben használatos tehát a hidászi közönség (communitas, azaz közösség) a forrásokban, ahogyan a hidásziak egyeteme (universitas) is emberek által alkotott köz(ö)séget takar. Innen nézve már érthető, hogyan működhetett két község egyetlen településen.

Az, hogy Kapuváron két község, két különálló helyi hatóság állt fenn a 16. század végétől egészen a 19. század utolsó harmadáig, nem volt szokatlan jelenség. Csapodnak is két községe (communitasa) volt, élükön külön bíróval: az egyik a csapodi jobbágyközségé (a falusi közösségé), a másik pedig a sármelléki nemeseké. A sármelléki nemesek úgy kerültek Csapodra, hogy miután a török háborúk során folyamatos veszélynek voltak kitéve, a Nádasdyak megengedték ezeknek az embereknek, hogy a támadásoktól védettebb, biztonságosabb nyugati területen, Csapodon telepedjenek le, és habár földrajzi értelemben már nem kapcsolódtak Sármellékhez, megőrizték különálló önkormányzati szervezetüket. Ehhez hasonlóan a hidásziak ugyan már nem Hidászon éltek, de továbbra is fennmaradt hidászi közösségük.

A falusi autonómia persze korántsem volt olyan széleskörű és kiterjedt, amely függetlenséget biztosított volna számukra, az elöljáróság megválasztását illetve az adott – jogi értelemben vett – község, azaz közösség életét a földesúr minduntalan igyekezett kontrollálni. A hidásziaknak Kapuvárhoz hasonlóan az Esterházyak voltak a földesuraik, és amíg korábban Kapuvár elöljárósága igyekezett önállóságukat felszámolni, addig 1839-ben a nagybirtokos família kezdte ki a hidászi jogosítványokat. Annak ellenére, hogy a Hidász nevű település már több mint két és fél évszázada nem létezett, az önálló hidászi identitás tartós maradt.

Ez tűnik ki abból a memorandumból, amelyet a hidászi elöljáróság Kis Pál bírósága alatt bocsátott ki Kapuváron, hitelesítésképpen az ő, illetve Papp József és Sipőcz Pál esküdtek aláírásával 1840. április 24-én. Ez az emlékirat jogaik védelme érdekében született abból az alkalomból, hogy az Esterházy-hitbizomány az önálló községi szervezetük alapjául szolgáló közös földjeik (velál) után cenzust, földbért akart beszedetni. A hidásziak az irományban öntudatos hangon meglehetősen élesen tiltakoztak a fizetési kötelezettség ellen, azzal érvelve, hogy azokat a közösség által bírt földterületeket nem az Esterházy-család adta nekik, hanem még az azt megelőző időszakból véve eredetüket őseiktől szállt rájuk. Figyelmeztették továbbá a jövőben működő hidászi elöljáróságot arra, hogy jogaikra különös tekintettel legyenek, és annak őrzését legfőbb kötelességüknek tartsák. Megszerzett „örökös jussukra” pedig bizonyságul szolgáljon ez az emlékeztető irat, és ebbéli jogaik csorbítását Hidász hatósága megakadályozni törekedjék.

Íme: