Amikor Biró Péter polgármestersége alatt a Fő téri templommal szemben nyíló és a Deák Ferenc utcába torkolló átjárót elkeresztelték Belső utcának, akkor azt gondoltam, ennél fantáziátlanabb utcanevet aligha lehetséges adni. Egyértelmű, a névadás mögötti felettébb eredeti koncepció az volt, hogy ez a részben még ma is beépítetlen terület Kapuvár legbelsőbb belsejének bele, legyen hát az utca neve: Belső. Noha az utcanevet még ma is ötlettelennek tartom, módosítani vagyok kénytelen akkori álláspontomat, mert a név ragyogóan kifejezi ama földhöz ragadtságot, mely ennek a keskeny átjárónak kakadémiai zamatát adja. A Belső utca elnevezése ugyanis a megszüntetve megőrzés hegeli dialektikája jegyében kitűnően artikulálja ama kontinuitást, amely ennek az utcának – értelemszerűen persze nem hivatalos – korábbi neve, a Szar-köz között fennáll, a „bél” szóból származó „belső” lexéma altesti retorikával vall rá ennek az utcának történelmi funkciójára. Ez az utca volt Kapuvár bélcsatornája, a bélsár szent háromszöge, a római Kloáka Maxima helyi változata: vastagbélbe töltött ízletes vékonybél.

            A mostani Belső utcát a századelőn informálisan a Szar-köz névvel illették, ennek némileg hosszabb variánsa volt a Szaros-köz, illetve harmadik alternatív elnevezése a szemérmesebb Piszok-köz. Milyen érdekes, hogy ezzel nem volt teljesen magányos, társtalan jószág, tekintettel arra, hogy a mai Lumniczer Sándor utcát akkoriban Szennyes-köznek nevezték. A – maradjunk a kanonikus változatnál – Szar-köz neve onnan veszi eredetét, hogy a kapuváriak rendszeresen látogatták meg ezt a központi helyzete ellenére még a kétezres évek elején is felettébb elhanyagolt átjárót abból a célból, hogy itt tegyék le súlyos rakományukat. Különösképpen a vasárnapi mise után nőtt meg a népszerűsége, amikor a kapuvári asszonyságok a templomi ájtatosság éteri természetét rögvest valami földi jóval igyekeztek ellenpontozni, és az istentiszteletet követően szaporán futottak erre a templommal közvetlenül szemben lévő helyre, hogy hatalmas halmokkal töltsék fel az üres területet. Mi sem természetesebb hát, ha a kapuvári közbeszéd ezt az átjárót a nyilvános illemhelyként való használat után Szar-köznek kezdte becézgeti.

            Tudomásom szerint a település képviselő-testülete elsőként 1913-ban alkotott köztisztasági szabályrendeletet, amely Kapuvár község közrendészeti szabályzata néven 10 pontban határozta meg a nyilvános terek rendben tartására vonatkozó útmutatásokat. Ennek a rendeletnek az ötödik pontja kimondta, hogy utcákon és köztereket szükséget végezni tilos. Az ezen szabály ellen vétők cselekedetét kihágásként könyvelte el, a büntetést pedig pénzbírságban szabta meg. Akit rajta kaptak nyilvános ürítkezésen, azt egytől negyven koronáig terjedő bírsággal büntethették, amennyiben pedig a bírság nem volt behajtható, az illető este 6 órától számítva két napos elzárással gondolkodhatott el tettén. A köztéren való megkulázás konkrét büntetési tételeiről első fokon a kapuvári főszolgabíró, másodfokon pedig a megyei alispán döntött. A szabályrendelet célja a tilalmazással nyilvánvalóan az volt, hogy a fonott kalácsok látványát az utcákról eltüntesse. Nem volt tehát tanácsos, ha valakit rotyogó fenékkel kapnak el, de a büntetési tételek ellenére ezt a szabályzatot az élelmes kapuvári nép úgyszólván leszarta, ahogyan továbbra is leszarta a Szar-köz területét.

            A köz rendezésének ügye akkor vetült fel ismét, amikor a templommal szembeni átjáró két sarkára a korábbi viskókat lerombolva modern épületeket akartak emelni. Amint akkoriban fogalmaztak: „Ez az építkezés aktuálissá teszi ama községi határozatot, hogy az a keskeny köz, mely a most épülő ház mellett éktelenkedik és nyilvános illemhelyül szolgál, eltüntetendő”. Az egyik ház Rosenberger Sándor kereskedő üzlete volt, a másik, most építendő ház pedig Füzi András háza. Füzi, a későbbi községi bíró az Esterházy-hitbizománytól vásárolta meg a telket, és Esterházy Miklós, aki az új tulajdonost a vétel alkalmából vendégségbe hívta magához Eszterházára, a vevő lelkére kötötte, hogy csak szép házat emeljen ám.

            Miután évekkel azelőtt a közgyűlés már foglalkozott vele, a szar ügy terítékre került Kapuvár 1913. március 21-én tartott képviselő-testületi ülésén is. Erről a Nagy János-köznek (vagyis a Deák Ferenc utca) az Esterházy-térig (vagyis a Fő-térbe) vezető sikátorszerű szakaszáról megállapíthatták, hogy nemcsak az ottani látvány nem vet túl jó fényt Kapuvár megítélésére, de közegészségügyi szempontok miatt is meg kell szüntetni. A Szar-köz helyzetét utóbbi aspektusból is értelmezték: „Műveletlen emberek nyilvános illemhelye s mint ilyen a büz és fertö melegágya a község közepén”. Tekintve a köz centrális helyzetét, azt Kapuvár szégyenének titulálták, és a területet „Szégyenköznek” minősítették. „E köznek közszájon olyan neve van, melyet nem reprodukálhatunk” – vagyis a szar, melyet viszont ott folyamatosan reprodukáltak. A hely takargatnivaló volt tehát, de éppen azzal próbálták megszüntetni az ottani helyzetet, hogy nem kitakarják, hanem behozzák a látképbe azzal, hogy kiszélesítik a közt utcává.

Ezt a tervet az 1919-es pünkösdi akasztások során kivégzett Schemmel Károly nagytrafikos fogalmazta meg, aki községi képviselősége mellett telektulajdonosként is érdekelt volt az ügyben. Schemmel azzal a beadvánnyal fordult a szolgabírósághoz, hogy itt új utcát kellene nyitni, amely majd megszünteti az áldatlan állapotokat. A szolgabíró megküldte ezt az indítványt a községnek, hogy tárgyaljon róla. A márciusi képviselő-testületi ülésen Schill Károly azt a javaslatot vetette fel, hogy az új utca nyitása kapcsán tegyék illetékmentessé a ház- és telektulajdonosok majdani építkezését. Schill indítványával szemben azonban Nagy Jenő hercegi intéző azt ajánlotta, hogy ne nyissanak ott új utcát, maradjon minden a régiben. A képviselők egy része megütközéssel fogadta Nagy Jenő javaslatát, hogy pontosan ő, Kapuvár intelligenciájának e megbecsült alakja, a kaszinó egyesület tagja áll elő ezzel a „megdöbbentő állásfoglalással”. Az ok Schemmel és Füzi András vitájában nyeri magyarázatát, ugyanis Füzi mint friss telektulajdonos horribilis összeget kért annak fejében, hogy az új utca nyitásához szükséges telket átengedje a községnek. Nagy Jenő tehát amikor indítványát megfogalmazta, a községi vagyont védte attól, hogy tetemes mennyiségű összeget áldozzanak a szent ügy érdekében, a telkek megvételére. A kapuvári képviselők zöme végül Schill és Schemmel utcanyitási javaslatával szemben Nagy Jenő álláspontja mögött sorakozott fel, így a kérdés lekerült a napirendről.

A közgyűlés szarakodása után minden maradt tehát a régiben, a Nagy János-közzel együtt a Szar-köz is méltó maradt a nevére: „lerakodó helyét képezi a legundorítóbb állati és emberi piszoknak”.