Kóczán Zoltán alispán úr kócsagtollas süvegét megemelve a minapában azt közölte, hogy a kapuvári Kis-Rába híd felújítása sikertörténet.
 
Sem külön, sem együtt nem igazán tudom értelmezni ezeket a szavakat, mitől lehetne egy híd felújítása sikertörténet. Pláne oly módon, ha a Rába hídjának felújítása neves kollégájához, a bépéi Margit hídhoz hasonlóan a tervezettnél évekkel később indult, a kivitelezés ilyen meg olyan okokból hosszabb ideig állt, átadási határideje pedig egyre csak csúszott bele, és még beljebb az őszbe. Ma is ott áll a tábla a Gesztenye soron, hogy a hidat az eredeti verzió szerint augusztus 26-án kellett volna átadni a forgalomnak. És az átadás még mindig a folyamatos elhalasztódás állapotában van.
Ha a többszörös csúszás után a novemberre tervezett átadás sikertörténet, akkor minek lett volna nevezhető az, ha a hidat az eredeti időpontban adták volna át? Persze Magyarországon az lenne igazán a hír, ha valamit sikerülne határidőre megcsinálni, meg osztán az, ha a valóság Kóczánhoz hasonló józan fanatikusainak (kopirájt by Aczél György)  valamikor sikerülne kilépniük az alternatív valóságépítés szokásos bullshit-jéből.
 
Következik a megbocsáthatatlan közhely: A történelem ismétli önmagát.
 
1899-ben ugyanis ennek a belvárosi Kis-Rába hídnak a felújítása éppen ilyen úgynevezett sikertörténetnek számíthatott. 1899. június 18-án még arról szóltak a hírek, hogy a hidat most kezdték bontani, és nemsokára átadják a forgalomnak az átalakított átkelőt, márpedig akkoriban még ezen a hídon keresztül vezetett át az országút. Az új hídról azt közölték, hogy cementbe lesz rakva, 16 méter hosszú és 8 méter széles lesz, vaskorláttal lesz ellátva, és a mai felújítással az is egybevág, hogy a híd négy végén lámpákat kívántak elhelyezni. A hidat a poszonyi Pittel és Branswettel cég alakította át 7000 forintért. Az eredeti terv szerint július 31-én adták volna át a forgalomnak.
 
 
Igen ám, csakhogy alig egy hónap múlva már levonultak a munkások a hídról, és a hídépítés megakadt. Ennek oka az volt, hogy a vasalkatrészek késtek, így aztán az átadás határidejét módosították augusztus végére. Nem telt bele egy hét, és kiderült, hogy a híd erre az időpontra se készülhet el, mert a vasalkatrészek július 27-ig sem érkeztek meg Kapuvárra. A forgalmat ideiglenesen az iharosi Rába hídra, onnan pedig az Alsó utcára, vagyis a mai Zrínyi utca – Széchenyi utca útvonalra terelték.
Szeptemberre végül majdnem beköszöntött a sikertörténet. A hídszerkezet immár állt, már csak a korlátok felszerelésére lett volna hátra, és az átadás határideje is látótávolságba került, ha e sikertörténetet építés közben nem zavarta volna meg egy üzemi baleset. Történt ugyanis, hogy a híd csodálatos látványán olyannyira eltátotta a száját egy arrafelé kolbászoló tehén, hogy egyensúlyából kibillenve véletlenül nekiesett az egyik oszlopnak, amely kidőlt, és a folyóba zuhant.
Ma a híd felújításának sikertörténete kapcsán arról panaszkodnak a helyiek, hogy a híd túl keskeny és nincs rajta kerékpárút, noha mi szavakból építjük a kerékpáros turizmust. A történelem ciklikusságának tételét igazolandó 1899. szeptember 10-én pedig azon morgolódtak a kapuváriak, hogy az új híd felettébb szűk lett, és két szénás szekér egyszerre nem is fér el rajta úgy, hogy találkozásuk története sikerrel végződhetne.

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr703349157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miami press 2011.11.03. 16:17:46

Kemény szavak, de igazak.
Azt hittem, ha felviszi az isten (ördög) a dolgát a vármegye házára, kevesebbet fog a kisvárosban akadékoskodni, meg okosabbnál okosabbakat kiadni magából. Hát nem így lett. Kócsagtollas süveg, alispáni kacagmány, de mindig itthon eszi a jóüdő, vigyorít minden kamera irányába.
A híd: biztosan remek építmény, erős szerkezet. Messziről is jól néz ki. Közelről már nem annyira. De kész van. A kerékpáros turizmusnak meg adtunk egy pofont megint, mindegy, hogy ki, mit nem engedélyezett. A lényeg, hogy BESZÉLJÜNK róla. (A biciklit meg majd áttoljuk, ha az autósok engedik, szabályozás hiányában.)A híd: az új kandelláberek kicsit aránytalanra sikeredtek. A betontalapzatuk meg aránytalanul filigránra, majdnemhogy gyöngére. Mintha csak utólag biggyesztették volna oda őket. A fűmag kövécságyon pihen, amit azóta földdel betakartak. "Fedőt rá! Ne is lássuk!" - mondja a klasszikus. Meg a térburkolás... Meg a csúszás. Meg a többi. Ergo: ez a magyar Starbag, nem az osztrák anyacég. Meg a kapuvári megrendelő, aki igyis-úgyis sikertörténetnek adja el a történetet. Mint ahogy azt a gázzal, cstornával, miegymással is tette. Csak ne szólj szám, meg megsértődnek a kócsagtollasok! Mert azt tudnak.

A minap kérdezte egy politológus, hogy mi a baj a József Attila szoborral a parlament mellett. Semmi baj, konszenzus van a költővel kapcsolatban. De ő ezt csak hiszi! A maga szintje és logikája szerint. De most pincérek mondják meg, mi az irodalom, mi a történelem, meg mi a sikertörténet.
Remélem, mára eltüntettek minden "komonista" szobrot/nyomot a városból, mert a fijugg szeme megint körbe-körbe forog, mit lehetne még egyszer holnapra megforgatni. De megedte ám a rosseb! Ha valamit kétszer forgatsz meg, az pont a kiindulási oldalra esik vissza... Igaz-e főúr(ak)?
süti beállítások módosítása