A zember lánya azt hinné, hogy lassacskán már immúnissá válik Napóleon elvtárs és fideszes hűbéreseinek mérhetetlen cinizmusa iránt, de azért minduntalan bebizonyosodik, hogy a gátlástalanság határait mindig lehet kijjebb tolni – a végtelenségig. A cinizmus szaktudományának művelésében igen előkelő helyet tudhat magáénak Szijjártó papagáj, ami nem kis teljesítmény, tekintve, hogy a Fidesz köreiben igen erős a mezőny, és sokan tolakodnak, hogy megkaparintsák előle a dobogó legfelsőbb fokát.

Én elhiszem, hogy Kétharmad tábornok úr főkegyence, Szájjárató Péter nemzetiegyüttműködésileg elvárná, hogy mindenki úgy cselekedjen, mint ő, aki nyelve hegyét állandóan a spirituális nemzetvezető ízletes ánusza körül igyekszik melegen tartani, hogy a legfőbb hadúr labanctallérait bő nyállal csiklandozza. Szijjártó, aki mintha csak arra tenné kísérletet, hogyan lehetne Orwell Állatfarmjának megmondóemberét, Süvit a gyakorlatba átplántálni, ismét sikeresen varrt fel az arcára egy újabb réteg rinocéroszbőrt. Az még csak hagyján, hogy az Estében a Milla tüntetésével kapcsolatban „néhány” lézengőről és „hivatásos rettegőről” orált, elvégre, azt már megszokhattuk, hogy a fideszes propagandagépezet a nekik nem tetsző eseményeket igyekszik agyonhallgatni, a résztvevők számát néhány (a jó idő miatt) éppen odatévedt lézengőre redukálni (jóllehet 2006-ban a Philipre magyarosított Rákay Kálmán ugyanott negyedmillió emberről beszélt), vagy hogy – minő véletlen egybeesés! – éppen aznap romlik el az Erzsébet hídnál a térfigyelő kamera, mint a legutóbbi, március 15-ei tüntetésen.

 

 

 "Néhány" "hivatásos" "rettegő" - minden szó stimmel

 

 

De azért ahhoz valóban elég vastag bőrt kellett növeszteni arctájékra, hogy Napóleon elvtárs magyar hangja az alábbi kijelentést tegye: „Nem tetszik a rendszer? Persze nekünk sem, ezért változtatunk mindenen, ezért szervezzük újjá Magyarországot”. Majd a cinizmus effajta magasiskolájához még hozzáteszi: „Ők olyan dolog ellen tüntettek, ami még nincsen”. Így már minden világos. Azok a tüntetők, avagy a tüntetéssel szimpatizálók, akik most e nyájas szavakat hallgatták, bizonyára a fejükhöz kapnak, és azt mondogatják magukban, hogy hűha, vazzeg, tényleg egy nem létező dolog ellen protestáltunk. Ehelyett valószínűbbnek tartom, hogy akik nézték az Estében Szijjártó szóbűvészkedését, azok inkább a képernyő előtt verbális utasítást adhattak neki, miszerint létesítsen vérfertőző kapcsolatot az édesanyjával. Szargyártó mindig is kitűnően értett ahhoz, hogyan öntsön olajat a tűzre, ha javasolhatnám, legközelebb, amikor a Csereháton kenyérért tüntetnek, posztmodern Marie Antoniette-ként bevethetné „érvként”, hogy ha nincs kenyeretek, miért nem esztek kalácsot. Mert bizony, most a „hivatásos félelemkeltők” föl lettek homályosítva, hogy ők voltaképpen nem a Fidesz önkényuralmi rendszere ellen, hanem éppen hogy mellette tüntettek. Mármost hogy valaki ilyen szinten hülyének nézze a zembereket, az – szijjártós terminológiával – elképesztően „pofátlan”. Azzal a nem egészen koherens érveléssel nem is kell foglalkozni, hogy ha a tüntetők voltaképpen Fidesz melletti szimpátiatüntetést tartottak október 23-án, akkor ők (vagy Aranyszájú Kövér László terminusával: ezek) hogyan lehetnek „rettegők” és „félelemkeltők”, mert bármiféle koherenciát Napóleon elvtárs udvaroncai körül már régóta nem érdemes keresni. A birkanyájnak csak annyi a dolga, hogy elfogadja az újbeszél nyelvet, miszerint a citrom narancs, a rombolás újjászervezés, a kétkulcsos adó nemkétkulcsos adó, az adóemelés radikális adócsökkentés, a lopás pedig biztonságba helyezés. Németh Csóka Gábor kapuvári alpolgármester négy évvel ezelőtt hihetetlen belső késztetést érzett arra, hogy lenyilatkozza az újságban, hogy ő, biza, nem szereti a hazugságot, de most, hogy a nap is másképp süt, és új szelek fújnak (a keleti), már nem érez ilyen érzékenységet a hazugságok iránt. Ehelyett magukat keresztény értelmiséginek és polgárinak tévesztő elvbarátaival fejet hajt az 56-os emlékmű előtt, miközben neki kedves pártja éppen 56-ot árulja el, hazudik reggel, délben meg este, hazudik minden hullámhosszon, és az ilyen Szijjártó-félékkel azt próbálja megmagyaráztatni, hogy higgyük el: a citrom az narancs.

 

 

Ha 1956-ot nem puszta retorikai töltelékként használnák, hanem valamit sikerülne megérteniük belőle, az éppen arra taníthatná őket, hogy ezt a mérhetetlen cinizmust nem lehet következmények nélkül megúszni. Azt tanácsolnám Szijjártónak, jó előre válasszon ki magának egy távoli óceániai szigetet, mert ha a tüntetők száma felszaporodik, és ne adj isten (még egyszer mondom: ne adj isten) záporoznak a fejére a kokik és a sallerek, akkor majd megérti, hogy mi nem tetszik, és akkor nem marad más hátra, mint futni, de gyorsan.