Ochse a bécsi képtárakban tett látogatásai során híres festők munkáit tanulmányozta, majd képzőművészeti pályája kezdetén másolni kezdte azokat. Ebbe az időbe nyúlik vissza egyik legkorábbi másolata, egy életnagyságban festett Madonna-kép, amit Anton Raphael Mengs (1728–1779) német festő után másolt, melynek egy változata később a bécsi Skót-templom (Schottenkirche) oltárképeként szerepelt. A vallásos tematika iránti érdeklődés alighanem akadémiai professzorának, Hubert Maurernek is köszönhető, aki több oltárképet is festett különböző közép-európai templomokban.

            A Madonna-képek felé való vonzódás nemcsak festészetében, de litográfiájában is tetten érhető. Miután felfedezte magának a nyomatkészítés technikáját, ezt az akkor újdonságnak számító médiumot is művészeti célokra alkalmazta, önállóan dolgozva litografálta Andrea del Sarto (1486–1531) itáliai művész egyik Madonnáját (hogy több képe közül pontosan melyiket, sajnos, nincs információm), ám miután félévnyi időt és fáradságot fordított rá, meglátva az elkészült nyomatot, az eredmény csalódást keltett benne. Nem tetszett neki.

Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy rendületlenül dolgozzon tovább. Újabb litográfiáját már siker koronázta, nemcsak ő volt megelégedve az eredménnyel, de művészeti körökben is diadalt aratott művével. Ez a nyomat Carlo Dolci (1616–1686) itáliai barokk festő egyik híres képéről készült, melyet Paul Mathias Ochse a kortárs leírások szerint addig soha nem látott kézügyességgel készített el.

            Következő munkájában litográfiát készített Rafael (1483–1520) egy Madonna-festményéről, méghozzá olyan mesteri módon, hogy a kép minden addigit felülmúlt, amit addig abban a mesterségében Bécsben készítettek. Ennek a nyomatnak a sikerét mutatja, hogy I. Ferenc császár maga is több példányra előfizetett, de 1835-ben bekövetkezett halála megakadályozta abban, hogy lássa az elkészült művet, így a megrendelt litográfiákat már Ferdinánd császár vette át apja helyett.

 

 

 

            Paul Mathias Ochsének fennmaradt egy, az eddigiektől eltérően az egyházi festészethez kevésbé kapcsolódó festménye, mely a Pál és Virginia meséjéből készült. Ez az 1830-ban született festménye vízfesték és rajszén vegyes technikájával készült (a szénhez már soproni gyermekévei alatt vonzódott). A festő által szignózott képet 2006-ban Amszterdamban kínálták egy aukción eladásra. A festmény meglehetősen kisméretű, 32 cm magas és 41 cm széles.

 

 

 

 

            A festménynek témát szolgáltató Pál és Virginia idillikusan induló, majd tragédiába forduló szerelmi történetét a francia író, Jacques-Henri Bernardin de Saint-Pierre (1737–1814) dolgozta fel Paul et Virginie című, az érzékenység irodalmának egyik nagyhatású regényében, melynek első kiadása 1787-ben jelent meg. A két névadó hős romantikus meséje később Balzac, Flaubert, George Sand műveit is megihlette, magyar nyelven a történetet Csáth Géza dolgozta fel, a regényből film is készült, többek között Victor Masse operát írt belőle, Celine Dion dalban adta elő.

A két címszereplő gyermek, egymás unokatestvérei, őket az elbeszélő olyan természeti lényként ábrázol, akik szerelmesek lesznek egymásba, de a társadalmi kötöttségek nem engedik szerelmüket kibontakozni. Felcseperedve már nem nézik jó szemmel idilli kapcsolatukat, mondván nem való, hogy Pál Virginiával folyton ölelkezik meg smúzol. Amikor a lány Európából visszatérne arra a távoli szigetre, a francia uralom alatt álló Mauritiusra, ahol a történet tulajdonképpen játszódik, hajója viharba kerül, és Virginia Pál szeme láttára a tengerbe fullad. Én meg úgy ennék egy zsíros kenyeret.

            Paul Mathias Ochse 1830-as festményének jelenete a természetkultusz jegyében íródik, melyen Virginia az ártatlan szerelem szimbólumaként hófehér ruhába burkolva látható. A lány ruhája egyébiránt Saint-Pierre népszerű történetében fontos szerepet tölt be, mert Virginia szégyelli levetni azt, amely közvetlenül halálát okozza. A festő a regényhez hasonlóan a romantikus sztorit egzotikus környezetbe ágyazta, pálmafával, a háttérben magasodó hegyekkel, míg a festmény jobb oldalán a tragédiát okozó hajó látható. A trópusi környezet, a civilizációból való elvágyódás, a természet által kialakított ideális társadalom utópiája sző a képen romantikus víziót.

            Ochse életművében azért is különleges a Pál és Virginia meséjéből készült adaptáció, mert szemléletmódjában jelentősen különbözik egyházi tematikával bíró képeitől és litográfiától, ugyanis Pál és Virginia története a felvilágosodás szellemi kontextusához kapcsolódva vallás- és társadalomkritikai éllel rendelkezik, és végső soron a szexuális emancipáció mellett száll síkra, ily módon pedig szubvertálja az egyház házasságeszményét.