A minapában az Echo TV keresztény értékrendre és polgári stílusra nevelő műsorában Bayer Zsóttitól felvilágosodhatott a nagyérdemű, hogy a bloggerek „rohadékok”, mi több, „beteg lelkű pszichopata állatok”.

      Köszönjük, Zsótti a nemes szavakat és hozzá a diszkurzív érvkészletet. Népnemzetünk e jeles újságírója kifogásolta, hogy e „rohadékok” „lezsidóznak, lebuziznak, lealkoholistáznak”. Attól tartok, Bayer akarva sem tudott volna szebb elemzést adott saját magáról, mert ő szokott így írni. Gondolom, ezért a tiszteletreméltó stílusért kapta meg a fideszesektől a Madách-díjat. Én mint „rohadék” és „beteg lelkű pszichopata állat” soha nem zsidóztam le (fel) a Nagy Vezér hűséges pajtását, mindenesetre van azért abban valami pikáns, hogy ezek éppen az ő szájából hangzanak el. Az ilyen keménykedés okán legfeljebb egy fickós béka jut eszembe a „halálos leveli stílus megalapítójáról”, de az is csak szigorúan metaforikus értelemben, bëlga nyelven:

 

 

 

            Különösen hiteles ezeket a szavakat hallani attól a Bayer Zsóttitól, aki egy januári ún. publicisztikájában „valami Cohent” „bűzlő végterméknek” titulált, és a „Cohen meg Cohn-Bendit és Schiff” említésével kimondatlanul, de félreérthetetlenül zsidózott. De a jelesünk nem állt meg ennél, hanem egyenesen azon sajnálkozott, hogy 1919-ben „nem sikerült mindet beásni nyakig”, azaz jobb lett volna, ha megdöglenek mind. Na most attól eltekintve, hogy ezzel nemcsak lezsidózta, hanem egy logikai ugrással le is kommunistázta őket, mert hát ugye az ő bináris logikájában valaki vagy fideszes, vagy kommunista (szinonimák még: zsidó, hazaáruló, buzi, drogos), még halálukat is kívánta. Keresztényileg. Ilyen elvetemült stílussal, ezzel az uszító hangnemmel a blogokban aligha sűrűn találkozhat. Ez Bayer Zsolt stílusa. Persze biztos mi vagyunk „a beteg lelkű pszichopata állatok”.

            A világhírű zongoraművész Schiff András, akire Zsóttink gyöngyszemében utalt, erre a harmincas évek Németországára hajazó gyűlölködésre azt nyilatkozta, hogy soha nem fog többet fellépni Magyarországon, ahol nem fogadják szívesen, de még csak az országhatárt sem fogja átlépni. Hadd kérdezzem meg: ilyenkor nem lenne illendő a kulturális miniszternek, vagy izé… államtitkárnak (vagy „államminiszternek” – ki tudja, melyik nap hogy hívják) megszólalnia, vagy neki mindegy, hogy Schiff hazalátogat-e vagy sem? Így becsüljük meg a tehetségeket? Megint?

            Lehet persze büszke ököllel döngetni a mellünket, hogy, hinnye, nekünk mennyi Nobel-díjasunk van, de meg kell nézni, közülük hányan mentek el az országból. Hány meg hány értelmiségit, művészt, tudóst üldözött el Magyarországról az ilyen stílus és az ilyen politika. Emlékszem, amikor 2002-ben Kertész Imre megkapta a Nobel-csontot, micsoda fintorgás volt jobboldalon, fű alatti zsidózással, meg azzal az „érvvel”, hogy mé’ nem a Zillyés Gyula.

A kapuvári Fidesz honlapján is olvasható egy szöveg a Kertésszel szembeni ellenszenv bizonyítékaként: „Az agyonmenedzselt Esterházy Péter, Kertész Imre, Nádas Péter. A lényeg az, hogy ne legyen közük ahhoz a néphez, amelynek a kenyerét eszik”. Aki ezt az embertelen mondatot leírta, az nagy kultúrlény lehet. „Ne legyen közük ahhoz a néphez” – na, az ilyen mondatok miatt választották sokan az emigrációt, mert „a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt”. Nem mellesleg aki ezt leírta, láthatólag semmit nem tud a Kertész-recepció anomáliáiról. Amikor Kertész megkapta a Nobel-díjat, nemhogy „agyonmenedzselt” nem volt, de alig volt itthon róla valami szakirodalom. Igaz, akkor már készülőfélben volt Szirák Péter Kertész-monográfiája, de fogadtatása finoman szólva is hiányos volt, még Kulcsár-Szabó Ernő irodalomtörténetében sem kapott megfelelő teret. Ami pedig Esterházyt illeti, aki azt mondja, hogy „nincs köze a néphez”, az nem egy, de fél sort sem olvasott tőle. Aligha van a kortárs magyar irodalomban még egy olyan író, mint Esterházy, aki az egész irodalomtörténetet beleszőtte volna írásaiba, szavakat, mondatokat citálva, a stílust idézve Pázmánytól Mikszáthig, Kosztolányitól Máraiig.

Lehet persze Kapuváron sétányt elnevezni az Esterházyakról, Esterházy Antalt meghívni, meg Esterházy-huszárokkal parolázni, meg büdöskomenistázni, hogy üldözték őket. De Esterházy Péter ugyanahhoz a családhoz tartozik, őt is kitelepítette az a föld, „amelynek a kenyerét eszi”. Ez az elképesztő tudatlanság, ostobaság, sőt kultúrfasizmus, amely megbélyegzi őt, ugyanaz, mint hatvan évvel ezelőtt. Ezt a „megbecsülést” kapta jutalmul. A Fidesz az „antikommunizmus” meg a „nemzet” címszava alatt pontosan ugyanúgy cselekszik, ahogyan a kommunizmus.

            Minden ismétlődik. Az is, ahogyan most Heller Ágnest és „bandáját” perbe fogták, vagy fogják fogni. Nemcsak nekem jutott eszembe erről legottan, hogy ez pontosan ugyanaz, mint az 1953-as zsidó orvosok elleni koncepciós per, melynek csak azért nem lett „végkifejlete”, mert Sztalin elvtárs időközben fűbe harapott.

 

 

Ugyanaz a koncepciógyártás, ugyanaz a – nem is annyira rejtegetett – zsidóellenesség. A mai antiszemitizmushoz képest Szabad György „Hordót a zsidónak!” parlamenti bekiabálása, vagy G. Nagyné Maczó Ágnes róthmanózása kismiska. Milyen szép íve is van annak, hogy Heller Ágnesnek a kommunizmus miatt kellett elhagyni az országát, most pedig őt kommunistázzák.

            Már most nagyon sok értelmiségéről tudok, akik azt mondják, hogy ilyen körülmények között az emigrációt fontolgatják. A történelem ismétlődik. Nekünk tényleg Mohács kell. Hogy aztán majd megint ötven év múlva kezdjünk el sajnálkozni azon, miért ment el Schiff András, és mennyiben járult hozzá ehhez a Bayer Zsótti-féle „halálos stílus”. Meg a néma államtitkárok.