A baba pénteken elindult.

A budapesti tüntetésen a rendőrség mérőórája szerint mintegy tízezren voltunk, bár egy őrült szobamatematikus megjegyezte a facebook-on, hogy ha Rákay Kétmillió Philip 2002-es fejszámolási módszertana alapján számolunk, akkor voltaképpen háromszázezren lettünk volna. A tünti lájtosra sikeredett, és viszonylag rövid idő alatt politikai szónoklatok nélkül véget ért. Mondjuk Bakáts Settenkedő hoppmesternek legközelebb azért nem ártana egy kicsit előzetesen tájékozódnia arról, hogy amikor a Parlament virtuális kapujára kiszögeztük a kiáltványt a sajtószabadságért, akkor az nem egészen arra hasonlít, mint amikor Luther a „würtenbergi” kapura kifüggesztette 95 pontból álló tézisét, mert az a kapu Wittenbergben volt. Mint ahogyan Gryllus Dorka sem hágott fel a szöveg felolvasásával előadóművészete csimborasszójára, és talán nagyobb beleélés elvárható lett volna tőle. Node, ejnye, no, kis finomságokra nem adunk.

Mert a baba most tanul járni, és a civileket sem szervezett buszos túra keretében szállítja a Párt a Kossuth térre. Igaz, a civil legyen bármennyire is civil, úgyis ráaggasztják majd a nemzeti együttműködők önmaguk megtévesztéseként, hogy a „nemzetközi karvalytőke” képviselői jelentek meg itt, meg hogy usseolvasták.

Szóval a demonstráció lájtos volt, de végső soron így volt ez szép. Megmutatva, hogy lehet békésen is tüntetni, így is lehet. Ordítozás nélkül, tagolva mondás nélkül, hogy mindenki hozzon magával még egy kiflit. Mi nem hugyoztuk össze a gyepet, nem készítettünk Y-tervet középületek elfoglalására, mint a hivatalos nevezéktanban ama „békés tüntetők”, nem égett Morvainé Baló György autója, nem gyulladt fel a Reichstag.

És bizony, meg kell állapítanom, Bródy János itt előadott szövegei ültek, még mindig aktuálisak, mintha erre az alkalomra íródtak volna. Mintha visszamentünk volna az időbe, igaz, az évszám is ugyanaz, mint akkor: ma is 1984-et írnak.