Pár nappal ezelőtti posztomban a kapuvári Fidesz honlapján található – és önkritikusnak finoman sem nevezhető – Nekünk tetszik a kormány tevékenysége c. felhívás első mondatát citáltam, majd ugatéroztam meg egy kicsinyég. Most hadd rajtoljak rá az ezt követő mondatra, mely imígyen szóla: „Nagyon megnyugtató, hogy [a kormánynak] van bátorsága hozzányúlni a liberális pénzvilág eddigi tabuihoz. Igenis[,] viseljék a terhet a bankok, a multicégek – mindazok, akik eddig a magyar állam kedvezményeit élvezték és utána a busás hasznot kivitték az országból.” (Zárójel, vagy ez már az: az eredetiből a fölös szóközt kigyomláltam, a rövid kötőjelet hosszúra javítottam, egy vesszőt szegletes zárójel közé szorítottam.)

Ezt, Németh Zsolt „bizonyos gazdasági lépésekről” meg „külföldi körökről” szóló bornírt blogbejegyzését olvasva és a többi papagáj kórusát hallgatva a helyzet teljesen nyilvánvaló. Ha már nem vagyunk képesek megvédeni az antidemokratikus médiatörvényt észérvekkel, akkor barkácsoljunk összeesküvés-elméletet, hogy – hohó! – itt valójában nem is a médiáról van szó, a háttérből más érdekek mozgatják a szálakat. Elterelő hadművelet gyanánt a Központi Bizottság láthatólag kiadta a kommunikációs ukázt, mostantól azt kell nyomatni, hogy az üzleti körök aknamunkájáról van szó. Bizonyára sokan beveszik ezt az ócska trükköt, mert el sem tudják képzelni, hogy léteznek olyan antropomorf képződmények, mint mi, akik tényleg aggódnak a magyar demokráciáért, és elképedve látják, amint a Kedves Vezető úgy köszön be az Európai Unióba, hogy szőrös vademberként berúgja az ajtót: – Mivan-mivaaan?

Ebbe a rendkívül szofisztikált (lassan mondom: kifinomult) gondolkodásmódba, ebbe a bipoláris (megint lassan: kétpólusú) világképbe, mely barátra és ellenségre, „magunkfajtákra” és „kommunistákra” osztja a politikai mezőt, aligha fér bele, hogy vannak önállóan gondolkodni tudó, önszerveződő civilek. Ebben a világképben csakis hazaáruló lehet az, aki nem Viktorkának kezet csókoló nagymama. Persze, hogyan is érthetnék meg a független gondolkodás képességét azok a fideszesek, akik a bölcs vezér iránymutatása alapján köröztetett e-mailben meg telefonon kapnak pártutasítást arról, hogy a fészbukon most ehhez meg ehhez a felhíváshoz kell „spontán módon” csatlakozniuk. Meg hát hogyan érthetnék meg, mi is az a civil mozgalom, akkor, amikor náluk a „civilség” az udvari politológus Fricz Tamás Civil Összefogás Mozgalmának felhívását jelenti, olyan csatlakozókkal, mint Rétvári Bence, aki „civilben” államtitkár, vagy mint Bencze Izabella, aki „civilben” a médiakuratórium Fidesz által delegált tagja.

A legszebb természetesen az, hogy ezek az ún. „civilek” mondják meg, hogy ki meg mi áll a médiatörvény elleni tiltakozások mögött, miközben az ő „spontán” lelkesedésük mögött valóban ott a Párt. Lehet, hogy nálunk úgy megy, hogy megmondják valakinek előre, hogy mi a véleménye, de Európában ez nem szokás. Ugyan mégis miféle gazdasági érdek állna Václav Havel mögött, aki nézeteiért megjárta a pankráci börtönt, és politikusként is beskatulyázhatatlan gondolkodó? Hasonlóképpen ki a fene állna a Nobel-díjas osztrák írónő, Elfriede Jelinek vagy a szintén Nobel-díjas nigériai író, Soyinka mögött, aki tud egyet s mást a diktatúrák természetrajzáról? Lehet, hogy itthon így megy, ott nem, normális embereket nem lehet befolyásolni. Ők nagyon is jól tudják, hogy a médiatörvény kapcsán mire megy ki a játék.

A „liberális pénzvilágra”, az üzleti körök bosszújára meg a „külföldi ellenséges tőkére” hivatkozás persze szépen rájátszik a magyarok között amúgy is meglévő idegenellenességre; akik fogékonyak arra a mondókára, hogy a „multicégek a busás hasznot kivitték az országból”. De akkor tessék mellé tenni azt is, hogy a „multicégek” munkahelyet teremtenek, a „nemzetközi tőke” pedig európai uniós támogatás formájában be is áramlik az országba. Derék Ivanics Ferenc barátunk nagyon imád sütkérezni a sikerben, amikor az „idegen tőke” jóvoltából épült játszóteret kell átadni, vagy amikor szalagot kell vágni a kórházfejlesztés, a járóbeteg központ, a szociális szolgáltató központ átadási ünnepségén. Tessék akkor is a „nemzetközi tőkéről” papolni, amikor a „busás haszon” ide vándorol. Az úgy nem megy, hogy egyik kezemmel szalagot vágok, a másikkal meg a pöcsömet mutatom.

 

 

 

 

Persze nincs új a nap alatt. Nemzetközi karvalytőkéről meg szivarozó tőkések titkos összeesküvéseiről már hallottunk, akiknek a média mögötti aknamunkáját le kell lepleznünk. Ők a nemzetközi reakció, akiknek hazai csatlósai „belülről bomlasztják” a Pártot, akikkel szemben ébereknek kell lennünk. Ilyen már volt. Ezt úgy hívják: kommunizmus. Nemcsak Viktor király, de Rákosi Mátyás király, az igazságos is szívesen épített a nagytőkések elleni harcra meg a külső ellenségre: „a népi demokratikus állam igyekszik gondoskodni róla, hogy a tőkés kereskedelem spekulációval ne juthasson jogosulatlan haszonhoz és ne zsákmányolhassa ki a falu és a város dolgozó népét.” – mondta a bölcs vezér az 1949-es alkotmányozás kapcsán. Most e újabb alkotmányozó korban ismerősek ezek a szavak, ugye? Most egy másik bölcs vezér mondja ezt. Most ez a vezér államosít, most ez a vezér üt meg antikapitalista hangot, épít a kádári paternalizmus utáni nosztalgiára, és beszél a mindenható államról. Milyen szép íve is van annak, amikor a „liberális pénzvilágról” meg a „busás haszonról” szóló kommunista retorikát éppen egy magát antikommunistaként propagáló kormány hozza vissza.

A párhuzamban nincs semmi meglepő. Hannah Arendt a baloldali diktatúrák (kommunizmus) és a jobboldali diktatúrák (nácizmus, fasizmus, stb.) természetrajzát kutatta A totalitarizmus gyökerei c. ötvenvalahányban… várjá’, várjá’… 1951-ben megjelent könyvében. Arra a következtetésre jutott, hogy a baloldali és jobboldali diktatúrák lényegében véve egymás ikertestvérei, működésmódjuk, hatalomgyakorlásuk hasonló, és egymástól kölcsönöznek ötleteket. Magyarország természetesen nem totális diktatúra, és nem is lesz, de a szándék eléggé nyilvánvaló. Az eszközök, utak mellett személyes kapcsolat is van a két, látszólag ellentétes rendszer között, sokan a baloldal felől jutottak el a jobboldali diktatúrákig, kezdetben szocialista volt Goebbels, Hitler propagandaminisztere, szocialista volt Mussolini, vagy a baloldalról érkezett a lengyel diktátor, Piłsudski marsall. Az „antiglobalista” Bogár László az MSZMP-ből jutott el Orbán udvaráig, akárcsak az utópiában gondolkodó Matolcsy, Járai, vagy az alkotmányt barkácsoló Pozsgay. A lényeg nem változik, csak a vörösből narancs lesz. Innen érthető meg, hogyan lett a Fidesz egyik fellegvára az a Debrecen, amelyik a Kádár-korszakban szívós baloldali központnak számított. Kapuvárt is nevezték "Vörös Kapuvárnak", a mondatot lehet folytatni. A napfény ízében személyében ugyanaz a nyilas és ugyanaz az ávéhás.

Az Állami áruház c. filmben az éber kommunisták leleplezik a nagytőkések aknamunkáját. A propagandarádió (a papagájkommandó) bemondja a hírekben, hogy „veszedelmes áruhalmozókat” lepleztek le. Tessék megnézni (alább), milyen vérgagyi és nevetséges ez a retorika hatvan év múltán. A „multicégekkel”, a „liberális pénzvilággal” meg a „busás haszonnal” való mai érvelés lényegében ugyanennek a mása, és éppúgy nevetséges. És éppen ugyanazt a célt szolgálja. Nem kéne hatvan évet várni a felismeréssel.

„A hatalom célja a hatalom. Kezded érteni?”