Tóth Béla felesége Boross Amália volt, az 1899-ben Székesfehérváron született fiát pedig Tóth Béla Károlynak hívták. 1907. március 21-én Ferenc József osztrák császár és magyar király a király személye körül minisztérium (külügyminisztérium) előterjesztése folytán nemességet adományozott számára, és ezzel együtt címerhasználati jogot, illetve azt, hogy ezentúl nemesi előnévként a kapuvári előtagot is használhassa. Innentől neve tehát: kapuvári Tóth Béla. Előneveinek sora 1929-ben tovább bővült. A Horthy-korszak félfeudális világában mint nyugalmazott vezérőrnagyot az év nyarán avatták vitézzé, így ettől kezdve neve: vitéz kapuvári Tóth Béla volt. Iratait a Fejér Megyei Levéltár őrzi.
            Kapuvári Tóth Béla a nemesi címet hadi érdemeiért kapta. Különösen 1866-ban, az osztrák-porosz háborúban osztrák oldalon tüntette ki magát, amikor a 10. hadtest június 27-én Trautenaunál visszaverte a porosz sereget.
 
Az alábbiakban szöveghű formában nemesi címerlevele olvasható, mely tartalmazza azt a címerleírást is, mely a képen látható.
 
 
 
 
 
Tóth Béla
Nyugállományú honvéd ezredes részére a magyar nemességnek a Kapuvári előnévvel való adományozása
 
Mi Első Ferencz József, Isten kedvező kegyelméből Ausztriai Császár, Magyar, Cseh, Dalmát, Horvát, Tót, Halics, Ladomér, Ráma, Szerb, Kun és Bolgár országok Apostoli, úgy Illiria, Jeruzsálem stb. Királya, Ausztria főherczege, Toscana és Krakó nagyherczege, Lotharingia, Salzburg, Steyer, Karantán, Krajna és Bukovina herczege, Erdély nagyfejedelme, Morvai őrgróf, Fel- és Al-Szlézia, Modena, Parma, Piacenza, Guastalla, Osvieczim és Zátor, Teschen, Friaul, Ragusa és Zára stb. herczege, Habsburg, Tyrol, Kyburg, Görcz és Gradiska grófja, Triest és Brixen fejedelme, Fel- és Al-Luzsicza s Istria őrgrófja, Hohenebs, Feldkirsch, Bregenz, Sonnenberg stb. grófja, Triest, Kattaro és a Szláv őrgrófság Ura stb. Emlékezetül adjuk ezennel tudatván mindenekkel kit illet:
 Hogy Mi Személyünk körüli magyar ministeriumunk előterjesztése folytán kegyelmes tekintetbe és figyelembe vevén Tóth Béla nyugállományú honvéd ezredes Hivünknek Felségünk és Felséges uralkodó Házunk iránti állandó, valamint negyvenöt évet meghaladó, úgy békében, mint az ellenség előtt teljesített kifogástalan katonai szolgálatait, tekintve különösen, hogy az 1866. évi hadjárat alkalmával a trautenaui és a pudersdorfi ütközetben az ellenség előtt tanusitott kiváló bátorságáért és elszánt magatartásáért legfelsőbb dicsérő Elismerésünkben is részesitettük, nevezett Tóth Bélát és hites nejétől született Boross Amáliától származó Béla Károly nevű fiát s Isten áldásából netán ezután születendő mindkét nembeli valamennyi törvényes ivadékát és maradékát, mind az imént emlitett érdemekért, mind pedig királyi kegyelmünk és kegyelmességünknél fogva, melylyel dicső emlékezetű Elődeink, a boldogult emlékezetű magyar királyok példájára, mind azt, ki Felségünk és felséges Uralkodó Házunk és Magyarországunk szent koronája iránti szép, jó és nemes tettek által magának érdemeket szerezni és az erény ösvényét követni törekszik, jutalmazni és hathatós buzditásul, a jutalom kitünő és maradandó jelével és emlékével feldisziteni szoktuk, királyi hatalmunkból és különös kegyelmünk és kegyelmességünkből Magyarországunk és társországai, valós, igaz, régi és kétségtelen nemesei közé és sorába, a Kapuvári előnév használhatásának engedélyezése mellett felveendőnek tartottuk, legfelsőbb királyi akaratunk szerint kegyelemesen megengedvén, hogy ezentúl jövendő örök időkig fennevezett Tóth Béla és mindkét nembeli valamennyi törvényes ivadéka és maradéka a kapuvári előnév használata mellett mindazon jogokkal élhessen és birhasson, melylyekkel emlitett Magyaroszágunk és társországainak valóságos, igaz, régi és kétségtelen nemesei eddigelé törvény, vagy hajdani szokás szerint, bármikép éltek és birtak, vagy élnek és birnak.
Mely iránta tanusitott legfelső királyi kegyelmünk és kegyelmességünk bővebb tanulságául s a valóságos, igaz és kétségtelen nemesség örök időkig fennmaradó jeléül Neki és mindkét nembeli valamennyi törvényes ivadékának és maradékának következő czimert vagy nemesi diszjelt adtuk és engedtük: Kék paizsban hármas zöld halmon jobbra fordult kiöltött vörös nyelvü, ágaskodó arany oroszlán jobb lábában feje fölött arany markolatu görbe kardot tart, bal lábát ragadozásra nyitja. A jobbra fordult koronás nyilt lovagsisak disze: a koronából kinövő arany kereszt. Foszlányok jobbról arany-vörös, balról ezüst-kék.
Kegyelmesen elhatározván és megengedvén továbbá, miszerint ezen cimert, vagy nemesi diszjelt, a jövendő örök időkig többször, nevezett, és ezentúl már nemes Kapuvári Tóth Béla mindkét nembeli valamennyi törvényes ivadékai és maradékaival együtt Magyarországunk és társországai valóságos, igaz, gyökeres és kétségtelen többi nemeseiként mindazon joggal viselhesse és használhassa, melylyel ezek törvény, vagy hajdani szokás szerint éltek és birtak vagy élnek és birnak, nemcsak akarjuk, de kegyelmesen parancsoljuk is, hogy ezen valóságos, igaz és kétségtelen nemesi czimmel, Őt és mindkét nembeli valamennyi törvényes ivadékai és maradékát minden rendű, állapotu, hivatalu, méltóságu és tekintetű egyének felruházottnak és diszesitettnek tartsák és ismerjék.
Minek emlékéül és örök jeléül többször emlitett Kapuvári Tóth Béla és mindkét nembeli valamennyi törvényes ivadékai és maradékának apostoli magyar királyi függő pecsétünkkel megerősitett jelen czimeres nemesi kiváltságlevelünket tartottuk kegyelmesen kiadandónak és megengedendőnek. Kelt a Mi őszintén kedvelt Hivünk, tekintetes, és nagyságos Zichi és Vásonykeői gróf Zichy Aladár, Kamarásunk és Személyünk körül magyar Ministerünk kezei által, Bécsben, Ausztriában, Böjtmás hava huszonegyedik napján, az Úr ezerkilenczszázhetedik, Uralkodásunk ötvenkilenczedik évében.
 
Ferencz József s. k.                                                   Gróf Zichy Aladár s. k.

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr152401096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása