Ma este hat órakor nyílik meg és mintegy három hónapon keresztül látogatható Reigl Judit A létezés ritmusa című retrospektív kiállítása a debreceni MODEM-ben (Modern és Kortárs Művészeti Központ). A kapuvári származású, és immár hatvan éve Franciaországban élő művészt a kortárs magyar festészet legmagasabbra taksált alakjának tartják. Amíg azonban külföldön a modern művészeti szcénában nagy ismertségre és megbecsültségre tett szert, addig nálunk – jó magyar szokás szerint – neve jóformán alig volt ismert, és csak az utóbbi években élénkült meg művei iránt az érdeklődés.

 

 
 
Reigl Judit a hatvanas években
 
 
 
 
 
Reigl Judit 1923. május elsején látta meg a napvilágot Kapuváron Némedy Judit néven. 1941 és 1945 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol Szőnyi István tanítványa volt. Ezt követően 1946 és 1948 között Olaszországban tartózkodott, a római Magyar Akadémián volt ösztöndíjas. Amikor azonban hazatért Magyarországra, itthon már éleződött a zsdanovi esztétika, amely a szocreál(nak csúfolt neoklasszicizmus)t preferálta, és tette meg minden áron követendő esztétikai eszménynek. A függetlenségére és alkotói szabadságára mindig érzékeny Reigl Judit nem volt hajlandó meghunyászkodni a szocialista realizmus előtt, ezért saját kezébe vette a sorsát. Látható, ő teljesen ellentétes utat választott, mint Kapuvár másik szülötte, Pátzay Pál, aki behódolt a szép új világ követelményeinek. Reigl Judit nyolcszor kísérelt meg illegális módon nyugatra szökni Magyarországról, míg végül a kilencedik próbálkozás sikeresnek bizonyult. 1950-ben emigrált, és júniusban érkezett meg Párizsba. Itt ismerkedett meg Hantai Simonnal, későbbi férjével, aki szintén magyar származású volt (két évvel előtte érkezett Franciaországba), és szintén festőművész.
1954 májusában Hantai Simon segítségével találkozott a szürrealizmus legnagyobb ikonjával, André Bretonnal. Bretont teljesen lenyűgözték Reigl alkotásai, az év júliusában írt levelében így fogalmazott: „Ön olyan ritka képességek­nek van birtokában, amelyek meglepnek egy nő részéről, és hiszem, hogy hatalmas dolgokat fog beteljesíteni”. André Breton rendezte meg első párizsi kiállítását saját galériájában, ahol Lautréamont egyik költeménye inspirálta festménye mellett a legnagyobb visszhangot a Hasonlíthatatlan gyönyör c. képe váltotta ki. Ezt az 1952-53-ban készített alkotást most Debrecenben is kiállították. Bulváros, amit én annyira nem komázok, de azért megemlítem: ezt a festményt a MODEM-ben 139 millió forintnak megfelelő euróra biztosították. Franciaországban a szürrealizmus abban az időben élte másodvirágzását, és Reigl Judit 1953 és 1955 között az André Breton vezette szürrealista csoporthoz tartozott. Az 1954-ben szervezett kiállítás katalógusában maga Breton írt szöveget Reigl Judit műveihez, amit aztán újból megjelentetett 1965-ben publikált Szürrealizmus és festészet c. kötetében.
 
 
Hasonlíthatatlan gyönyör (1952-3)
 
 
 
 
Reigl Judit korlátokat nem tűrő művészi habitusa és öntörvényűsége miatt szűknek érezte az esztétikai konvenciókat (Magyarországról is művészeti, és nem politikai okokból távozott), így eltávolodva korábbi festményeinek figuralitásától és szürrealizmusától 1957-tól szakított André Bretonnal és mozgalmával. Ezt követően soha nem csatlakozott egyik művészeti csoportosuláshoz sem. 1963-ban Párizsból is vidékre költözött, a fővárostól 25 km-re délre fekvő Marcoussis-ba, ahol azóta is él.
A szürrealizmusból kikeresztelkedve az absztrakt és Jackson Pollock dripping painting módszerére hajazó gesztusfestészet felé fordult. A gesztusművészet persze sok szempontból az automatikus írás szürrealista technikájából is eredeztethető. A művészeti határok kiterjesztését eszközhasználata is mutatja azzal, hogy az ecsetet gyakran letéve saját kezével vagy egy fémdarabbal vitte fel a festéket a vászonra. Nonfiguratív műveiben sok esetben a felület és a térbeliség viszonyát kutatta. Későbbi sorozataiban az absztrakt esztétikát a figuralitás visszatérésével párosította. A 2001 szeptember 11-i terrortámadás inspirálta képsorozatában például zuhanó emberek tűnnek fel, akik elmondása szerint személyesen is megérintették.
A kapuvári születésű alkotó az egyetlen olyan kortárs magyar festőművész, akinek művei a világ nagy múzeumaiban is ki vannak állítva, Párizstól kezdve (pl. Pompidou Központ) New Yorkon át (MoMA, Metropolitan Museum) egészen Londonig (Tate Museum).
 
 
 
Reigl-kiállítás Debrecenben (Fotó: Molnár Péter. Forrás: Hajdú Online)
 
 
 
 
 
 
 
A mostani debreceni nagyszabású kiállítás előtt Reigl Judit életművét Magyarországon sokáig  hallgatás övezte. Még exilbe vonulása előtt képei 1944-ben a VII. Nemzeti Képzőművészeti Kiállításon voltak bemutatva, majd 1947-ben a római Magyar Akadémián. Mindkettő azonban csoportos és nem egyéni kiállítás volt. Mintegy negyven éves csöndet tört meg 1982-ben a Műcsarnok a Tisztelet a szülőföldnek címet viselő, majd 1992-ben a Nemzeti Galéria Francia közelmúlt címmel rendezett csoportos kiállítással. Első hazai egyéni kiállítását a Műcsarnok rendezte 2005. október 4. és november 14. között, mely egész pályájából válogatott. Ebből az alkalomból jelent meg a Makláry Artworks és a Műcsarnok közös gondozásában az első magyarországi – háromnyelvű – kötet róla.
            A 2005-ben rendezett életmű-kiállításon 45 darabjával volt jelen, míg a mostani MODEM-ben szervezett kiállításán különböző korszakaiból válogatva mintegy száz műve látható, így œuvre-jének jóval részletesebb bemutatására nyílik alkalom. A debreceni retrospektív kiállítást 2008 óta szervezik, amelynek Makláry Kálmán és Gulyás Gábor a kurátorai, ebből az alkalomból egy kétkötetes katalógus is született. Most fog debütálni Debrecenben egy eleddig nyilvános térben még soha nem látott új, három részes alkotása is.
            No hát: uzsgyi.

 

(A létezés ritmusa. Reigl Judit retrospektív kiállítása. Debrecen, MODEM. 2010. június 17-szeptember 19.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr592088921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

totálandi 2010.06.18. 04:32:48

Gyertek Debrecenbe, nézzétek meg a kiállítást meg a várost is!
(Akciós szállástipp: www.collegehostels.hu/ )

P.mester 2010.06.18. 11:12:37

@totálandi:

Üdv!

Reklámmal együtt is köszönjük az invitálást, az expedíciót nem is szalasztom el.

Hanga60 2010.06.22. 08:44:53

Jó volt olvasni! Erős jellem, konokul megy a maga útján, ráadásul el is éri, amit akar. Tetszik. Az meg hab a tortán, hogy mindezt Kapuvárról. Debrecen viszont igen-igen messze van...

P.mester 2010.06.22. 11:36:16

Igen, Kapuvár for evah. Debrecen messze van, viszont attól tartok, nem mostanában lesz Mo-n (vagy máshol) ehhez fogható volumenű összegző kiállítása.
süti beállítások módosítása