Az új kapuvári plébánia azon kevés új építésű belvárosi épületek közé tartozik, amely tekintettel van épített környezetére és funkcióján túl esztétikai élményt is kíván nyújtani. A 2008-ban elkészült épület tömegével nem nehezedik rá a városi tájra, harmóniában áll vele, ellentétben azokkal a belvárosi üzlet- és lakóházakkal, melyek már méretükkel is pöffeszkednek, nagyságukkal akarnak kitűnni, így fejezvén ki hatalmi igényeiket. Az új plébánia ezekkel az épületekkel szemben mértéktartó és szerény, ráadásul figyelembe veszi a helyi építészeti hagyományokat is.

            2003-ban fogant meg az új plébánia építésének gondolata, az alapkövet 2007 szeptemberében helyezték el, felszentelése pedig 2008. május 24-én történt. A százmillió forintból elkészült plébániaépület költségének mintegy harmadát az USA-ban, Los Angelesben élő, kapuvári származású Bárson Imre adománya fedezte. Az anyagi költségek másik harmada telekeladásból folyt be, a régi paplakhoz tartozó udvart ugyanis az egyház értékesítette. Azt most ne firtassuk, vajon valóban üzleti vállalkozás céljaira kellett-e a korábbi egyházi telek, mindenesetre azon a helyen felépült egy épületmamut, amely természetesen szarik arra, hogy beleillik-e a környezetbe vagy sem, illetve hogy stílusa összhangban van-e épített környezetével.

 

 

            Az új plébánia helyén a múlt század elején kert és tűzoltószertár állt, a gimnáziumhoz közelebb eső részen pedig egy Szűcs Imre nevű asztalos földszintes, nyeregtetős lakóháza. Bár én nem találtam erre örökségvédelmi adatot, de a Szűcs-ház állítólag műemléki jellegű védettség alatt állt, így az épület megőrzésével kellett az új plébániaépületet kialakítani. A győri építészt, Maráz Pétert ez a korlátozás nem kevés nehézség elé állította, tudniillik ez a lakóház önmagában túl kicsinek bizonyult volna plébánia céljára. A tervező úgy oldotta meg a műemléki jellegből adódó korlátok és a plébánia nagyobb térigénye közötti látszólag feloldhatatlan konfliktust, hogy a Szűcs-ház homlokzatát beleépítette az új épületbe (jóllehet tudomásom szerint a házat először teljes egészében elbontották, s csak a telekrendezés után helyezték vissza a főhomlokzatot).

Az épület jóval hosszabb lett, mint a Szűcs-ház, de annak homlokzatát felújítva megtartotta. Ez az építészeti megoldás az újabb időkben meglehetősen divatos, amikor is az utcai front régi homlokzatát megőrzik, valójában azonban teljesen új épületet emelnek mögé. Minthogy a régi épület homlokzata szerkezetileg már nem függött össze az új épülettel, lehetővé vált, hogy egy második szintet is fölé emeljenek. Ezzel a módszerrel Maráz Péter tervezői munkája példát mutat az értékmegőrzésre, és arra, hogyan lehetséges a régit és a modernt ötvözni, összeegyeztetni. Az építész a Szűcs-ház, és ezzel a hagyományos építészet bemutatását olyan remek megoldással hajtotta végre, hogy élesen elkülönítette az épület többi részéről. Amíg ugyanis az újonnan épített részeket fehér színnel látta el, addig a régi homlokzat rózsaszín festést kapott, jelezve a régi és az új elválasztását. A négytengelyes Szűcs-ház homlokzatán a három pilasztert, az ablakkereteket, a párkányokat és az ablakok fölötti félköríves szemöldökpárkányokat ugyanúgy fehérrel emelte ki, ezzel megteremtve az átmenetet a régi és az új épületrészek között. Így egyszerre választotta el és kötötte össze a múltat a jelennel.

            Az építész láthatóan nem akart fölöslegesen historizálni és az újat réginek hazudni, hanem bátran választott váratlan megoldásokat is. Az emeleten a földszintihez képest eltérő méretű, spalettával kiegészített ablakokat vágott, melyeket két-két földszinti ablak középtengelyében helyezett el. Kívülről nézve a felső szint alacsonyabbnak tűnik, ezzel az új plébánia épületébe beleágyazott lakóház régi homlokzatát még inkább kiemelte. Az épület egyházi funkcióját kívülről jóformán csak a bejárat fölött egy mélyített mezőben elhelyezett kereszt jelzi. Számomra az egyetlen ide nem illő és zavaró dolog az utcai lámpa olcsósága és a riasztó nem éppen spirituális átélésre ösztönző látványa.

            Az épület déli, a templomhoz közelebb eső részén egy tömör, dísztelen fal látható, amely fölött valójában balkon van. Ez a kifelé zárt falszakasz jelzi, hogy az épület befelé él igazán, ezzel az építészeti kialakításával szépen szimbolizálva az egyházi funkciót, miszerint a lélek belül keresendő. Az udvar kialakításánál ugyanis Maráz Péter építész határozottan az egyházi építészet régi hagyományaihoz nyúlt vissza, a belső udvart keretező nyitott árkádok a középkori kolostorok világát imitálják, melyek kifelé zártak, befelé viszont nyitottak. Ez a klastrom-allúzió egy zárt közösségi teret is megteremt a betérők számára, olaszos hangulatot idézve. Amíg a belső tér kialakítása sok szempontból meglepetést tartogat a külsőhöz képest, az utcai homlokzattal való kapcsolatot az ablakok esetében a zöldre festett spaletták ritmusával teremti meg, ahogyan az ajtószárnyaknál is ugyanezt a megoldást láthatjuk.

            Az új kapuvári plébánia üdítő építészeti megoldásai azt példázzák, hogyan lehetséges olyan épületet alkotni, amely összhangban áll környezetével, anélkül, hogy lerombolná a régit, és hogyan lehetséges kombinálni a hagyományos építészetet modern elemekkel oly módon, hogy a harmónia és a művészi igényesség ne szenvedjen csorbát.