Kapuváron is betonoznak.
            A beton erős anyag, érdemes hát kihasználni előnyeit. Hol kilenc évre betonoznak, hol kétharmados betonnal, hol meg salátatörvénybe elbújtatott hipertextuális törvénykezéssel. Jorge Luis Borges írhatna most már egy másik nevezetes novellát, amelynek címe ez lehetne: Elágazó törvények kertje.
            A betonozás úri huncutságát nagy minták alapján kell követni Kapuváron is. A február 27-i képviselő-testületi ülésen önkormányzati rendeletben (amely tehát erősebb, mint a szimpla határozat) módosították a tiszteletreméltók „a városképet meghatározó épületek, építmények védelméről” szóló szabályt, bővítve a védendő cuccok körét. A H1 címke jelzi a legmagasabb kategóriát, ennél alacsonyabb besorolást jelent a H2. A legmagasabb szintű védelmet kaptak most például a következő „építmények”: Wass Albert szobor, 1956-os emlékmű, 1919-es emlékoszlop. Milyen érdekes, hogy mindegyik a Fidesz nevű politikai alakulat zarándokhelye és ideológiai bunkósbotjaként funkcionál, nemde? Milyen érdekes az is, hogy miután szimbolikus térfoglalás révén megörökítették magukat Kapuvár közterein (mert hiszen ezeket a szobrokat így használják), most betonba öntik saját akarnokságuk eredményét. Mindegyik szobor arra való, hogy a Fidesz aktuálpolitikai célra használja fel, hol a saját népszavazásáról emlékezzen meg, hol „a ma vörös banditákról” szónokoljon, hol pedig Aranyszájú Kövér László révén „a múlt mocsarából visszakúszó undorító kígyókról” papoljon. Erre szokta Hámori György polgármesterünk mondani: nálunk nincs pártpolitikai érdek, ám. Ó, hát hogy is lenne. E rendeletből is csak alig lóg ki a lóláb. Mit lóláb, egy egész ménes!
             Amikor Wass Albertnek, akit tartsunk bár rossz írónak vagy erős írónak, vagy ne tartsuk semmilyennek, 2008-ban Kapuváron szobrot állítottak, a csávót annyira kilúgozta a Fidesz, saját képére és hasonlatosságára formálta, hogy ne is jelentsen mást, „csak a Fidesz” politikai szlogenjének tárgyi megvalósítását. A Fidesz rajta keresztül saját magát örökítette meg, most pedig a legmagasabb védelmi besorolással betonba önti grandiózus művét. Hiába na, hol Kerényi-féle alkotmányos festészet kell, hol pedig forradalmi szobrászat. Legyen a kultúra a Fidesz lábtörlője, az egyetem pedig a kezes állata. Mint a régi szép időkben. Csak akkor nem értem, miért e szájak táján felhangzó, annyira tüzes ún. antikommunizmus, ha Aczél György logikáját követik. Aczél elvtárs élt, él és élni fog, most éppen a Fideszben reinkarnálódott.
            Szóval Kapuváron nincs pártpolitika. Hogyan lenne, hiszen ezt maga egy pártpolitikus jelentette ki, Hámori György. A Wass Albert nevű helyi hős kapcsán is kijelentette, hogy aszongya, ezt egy „civil” szervezet állította. Akkor ezt az állítást szemforgatásnak minősítettem, amint hírlik, Hámori be is sértődött rajta. Szemforgatás azt jelenti, hogy úgy tenni, mintha nem látnánk, pedig… Épp akkor nem nézni oda. De most nézzünk oda, nézzünk erre a „civilnek” hazudott szervezetre. Ezt a „civil” egyesületet Kapuvári Polgári Társaságnak hívják, amelynek természetesen nincs semmi köze a Fideszhez. Csak éppen az összetétele egyezik meg a Fidesz helyi prominenseivel. Ez pusztán véletlen egybeesés. A Wass Albert szoborhoz, az 56-os emlékműhöz és az 1919-es emlékoszlophoz sincs köze a Kapuvári Polgári Társaságnak, csak annyiban, hogy mindegyiket ők állították. Valójában az történt, hogy Fidesz kiszervezte a szobor- és emlékműállítást egy állítólagos civil szervezetnek. Akkor „civilként” állították, most pedig nem-pártpolitikusként megszavazzák nekik a legmagasabb védelmet. Véletlenül. Nézem a kapuvári Fidesz honlapját, rajta a legutóbbi vitnyédi összeröffenés, melyet a Kapuvári Polgári Társaság szervezett, civilileg. Ha annyira civil ez a társaság, tessék már elárulni, hogyan is kerül fel egy civil társaság eseménye a Fidesz honlapjára. Érdemes böngészni a képeket, mennyiben különböznek az ott látható tagok a helyi fideszesektől. Mi ez, ha nem szemforgatás?
            Az önkormányzati rendelet így foglalja össze a védelem célját: „A Rendelet célja Kapuvár város városképe és története szempontjából meghatározó épített értékek jövő nemzedék számára való megőrzése, fenntartása és helyreállítása”. Valóban? Wass Albert szobra valóban Kapuvár „városképe és története szempontjából meghatározó”? Ugye, ez ugyanaz a szobor, amelyet alkotójuk Szilsárkányban is felállított, vagyis kétszer adta el ugyanazt a cuccost. Ennyire egyedi és megismételhetetlen. És a másik két emlékmű valóban olyan magas esztétikai érdeket képvisel? Zsűriztették-e? Látta-e a szakma? És ez kötelező-e? Hogy itt mennyire nem pártpolitikai célról és nem saját maguk betonba öntéséről van szó, egészen világos abból, ha megnézzük, mit soroltak a H1 és a H2 kategóriába. A lajstromból kiderül, hogy például a Spiegel-ház a H2-be tartozik, vagyis alacsonyabb kategóriába, akárcsak a többi, a városképet valóban meghatározó Fő téri házsor sok más épülete (itt jegyezném meg, érdemes lenne már végre kijavítani a „Pillinger-ház” elnevezést, mert az valójában „Biringer”). Ezek szerint tehát a Spigli-saroknál fontosabb a Wass Albert szobor. Történelmibb, meghatározóbb. Alig telt el pár év felállítása óta, máris értékesebb lett a Spiglinél. Aki Kapuvárra téved, bizonyára előbb fog emlékezni a Wass-szoborra, mint Spiegel Ignác házára. Mert szobrunk meghatározóbb nála. Persze, hogy meghatározóbb, hiszen mi állítottuk. Itt, nálunk, ahol nincs pártpolitikai érdek.
 
Csak így tovább, elvtársak! Előre a megkezdett lenini úton!

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr334225018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miami press 2012.02.29. 17:29:05

A legrosszabb benne, hogy még meg is magyarázzák. Rosszul látod. Szellemeket látsz. Csak a keserűség beszél belőled. Nem bírod elviselni, ha a másiknak van igaza. Nem vagy közösségi ember. Nem szereted, ha hülyének néznek.
Hát nem is. Elég vén vagyok már ahhoz, hogy minden átlátszó maszlagot bevegyek. A legrosszabb pedig, hogy valóban azt hiszik, hogy beveszem.

Menci 2012.02.29. 20:37:51

Találós a kérdés.
Mi légyen az:

"Hallja kendtek!
Se ide nem, se oda nem
Fütyül a madárka, hanem
(Jobb felől üt) nekem fütyöl,
(Bal felől üt) s nekem fütyöl:
Elmehetnek."

Oszt jó napot.

Megoldás:
Délelőtt párt, este civil szervezet. Este párt, reggel polgári társaság. A zseb a lényeg, s hogy minden irányból nekem fütyüljön. Értik kendtek? Mert ki vagyon ez nagyon, s országosan tanálva.

P.mester 2012.03.01. 13:28:49

@Menci:

A Spigli-házat pedig ideje lesz most már elbontani. Remélem, lesz egy vállalkozó kedvű helyi vállalkozó, aki épít helyére valami "történelmit" és "meghatározót". Mondjuk, egy ferde fahidat.

Ikvafalvy 2012.03.01. 19:30:49

Magyarazatok meg nekem (komolyan),hogy
Magyarorszagon miert van "ezer"
Wass Albert szobor??Miert kellett a szobor Kapuvarnak?? "NNagyabol tudom
,hogy ki volt a manus!:D
En tudnek nehany,mas szobor otletet!
A Spigli-haz renovalasa, mint elbontasa!? Igaz,ez a "fookosok" dolga.
Udv.

P.mester 2012.03.05. 18:42:40

Kezdetben vala Márai Sándor.

De Márai nem működött, mert túlságosan autonóm személyiség, akit nem lehet beskatulyázni se ún. "jobb" oldalba, se ún. "bal" oldalba. Márpedig a politika nem szereti az autonóm figurákat, ő szentsége szeret skatulyázni, fekete-fehérben, bináris oppozíciókban leegyszerűsítve gondolkodni.

Kellett tehát egy egyszerűbb, közérthetőbb író, aki zászlaja, lángoszlopa lehet a pre-forradalom gyermekeinek. Kellett egy ideológiai támasz, aki legitimál minket, és aki által lehet mutogatni, hogy lám, mi csak az ő követője vagyunk. Minden ideológiának szüksége van egy előképre, hogy általa legitimálja magát.
Így váltotta fel Márait Wass Albert, akit kettős célra is fel lehet használni: egyfelől az Erdély-romantikázás, másfelől az antikommunizmus e kettős szerep. Ez kapóra jött, amit tovább lehetett hipózni. Sikerült őt annyira kilúgozni, pártérdekekre felhasználni, hogy egyet jelentsen a Fidesz ideológiájával. Ily módon az ő szobrain keresztül végső soron a Fidesz saját magát örökítette meg. Amikor ünnepli, saját magát ünnepli. A nárcizmus logikája működtette ezeket a szoboravatásokat és rítusokat. Valószínűleg ez Wass Albertnek tesz a legrosszabbat, függetlenül attól, hogy középszerűnek ítéljük meg a teljesítményét, vagy pedig magasra taksáljuk.

De itt van egy másik bökkenő. Talán aligha véletlen, hogy a szoborhasználat során nem irodalmi értékeiről emlékeznek meg, hanem politikai kontextusba helyezik: hol a december 5-i népszavazásra használják FEL, hol pedig vörösöznek az ő ürügyén. Már ebből is látszik, hogy kilóg a lóláb. Megint.

Aztán: Wass Albert nem kanonikus író, azaz irodalmi szempontból nem tartozik bele az erős írók sorába. Az irodalmi kvalitásairól való vitát érdemesebb lett volna meghagyni az irodalomtörténészeknek, elvégre ők jobban értenek hozzá. De nem hagyták. Azzal, hogy úton-útfélen szobrokat állítottak neki, kanonikussá akarták tenni, vagy inkább erőszakolni. Másfelől a politika beleszólt megint az irodalom ügyeibe, hiszen a politika arra is képes, hogy eldöntse, ki a jó író és ki a rossz író. Ezzel az irodalomtörténészi szakmát is mélységesen lenézték.

Természetesen nem azzal van gáz, hogy olvassák-e vagy nem olvassák. Mindenki azt olvas, ami tetszik neki. De olvasni és szobrot avatni két különböző dolog. Utóbbival kultuszát mesterségesen, politikailag gerjesztik, amelynek célja - minthogy Wass Albertet a Fidesz már saját képére és hasonlatosságára formálta - az önimádat és a haszonlesés. Analógia: ugyanezt a kilúgozást hajtotta végre Wagnerrel a harmadik Birodalom.

Egyszóval nem irodalmárok döntenek irodalmi kérdésekben.
Alpolgármester urunk ki is jelentette, hogy "ó, de hiszen, mennyien olvassák". Aha, ezek szerint Kóczán Zoltán nemcsak irodalomtörténész, hanem olvasásszociológus is. Afféle Superman, aki még ehhez is ért. Tételezzük fel, állítása helyes. Na mármost, milyen logika rejlik emögött - ha lehántom róla a politikai konnotációkat? Azért jár neki szobor, mert sokan olvassák. Ergo: az érték egybeesik a népszerűséggel. Világos. Ennyi erővel Vili bácsinak is(ha a távolban nem vágod, ki ő, nevezzük a magyar Archie Bunkernek)lehetne szobrot állítani, mert őt meg valószínűleg még többen nézik ("olvassák").

Amikor tapsolnak szobra előtt, saját maguknak tapsolnak. Szerintem ez politikai maszturbáció.
süti beállítások módosítása