És fordul a föld, lám, véget ért a hosszúra nyúlt böjt, az ínség ideje, az üres tér órája, azóta ugyanis mióta Hany Istók szobrát mint persona non gratát kiebrudalták a kapuvári Rábaközi Múzeum előcsarnokából, hogy mintegy ízelítőt adjon a város legendáriumából azon keveseknek, akik veszik a bátorságot, hogy betoppanjanak e gyűjteménybe, nos hát azóta, ím, Kapuvár befogadta megtagadott fiát.

Holott e szobor ragyogóan jelenítette meg azt a kettőséget, amelyet legutóbb A gyűrű Qra című grandiózus filmeposz vizuális designerei találtak fel újra Gollam alakjában, azazhogy, hogyan lehet egyidejűleg megjeleníteni ugyanazon figurában a szörnyet, a gonoszt, a rút esztétikai kategóriáját egyfelől és a gyermeki ártatlanságot másfelől. Ezen Varga András alkotta drágaszágom, mely ki tudja, hol vészelte át az ínséges időket, most kezére erőszakolva a gyűrűt, pöffedt hasát fogva örvendezik, hogy Kapuvár eljegyezte magát neki, hogy megrendezésre került az első Hany Istók-fesztivál július tizedike és tizenkettedike között, egyúttal performatíve gyűrűvel ajándékozva meg ezt házasságot.

Ebben a főérdem természetszerűleg e jegygyűrű bajnokáé, Magyar Attiláé, aki évek óta Hany Istókra csápol, Istókkal kel és fekszik, hommage-om az övé. A szervezők, bár nem volt nehéz, rájöttek, hogy Hany Istók program nélkül eladhatatlan, hogy Badadada klasszikus szófordulatát idézzem: „semmi, nulla, lófax”. Meg aztán ha valami, akkor ez igazán Kapuvár vízjele, unikuma, amely sehol máshol nem kapható. Amidőn az egykori kapuvári plébános, Németh János 1914-es könyvének, a Hany Istók történetének 4. oldalán arról panaszkodik, hogy, bizony, egy genyó német tudós a mi „torzszülöttünk”, „valóságos halemberünk” kapcsán arról kárál, hogy ezt a legendát egy „barbár” népnek adta sors, nem pedig nekik, nem vesz észre egy fontos mozzanatot. Az 1854-es német nyelvű cikk szerzője ugyanis nyilvánvalóan irigységből beszél – holott van nekik egy hasonlóképpen puer demensük (nem szó szerinti fordításban: egy szefós gyermekük), méghozzá akit Caspar Hausernek híttak. Osztán ott van exemplumnak, hogy amikor X megyében X városban Tőke Péter Hany Istók regénye alapján az én kölkeimnek tanétottam az oskolában, hogy miről is nevezetes ez a Hanyságnak nevezett fertő, érdekes módon abba hagyták a ceruzadobálás, az egymás szájába fingás és a kölcsönös bazmegolás nemes házihagyományát. Vagy: Amikor egy szegedi felolvasóesten Miloš Urbannak a Nepomuki posztomban már megénekelt, az én mindigkedves cseh lektorkám, Marta Dršatovám segítségével próbáltam elmagyarázni, hogy az ő Hastrman című öndefinícióilag zöldregénye voltaképpen a Loch Ness szörnyével és a mi Hany Istókunkkal keresztezett, irodalmilag kitenyésztett mutációja, ezt a regényíró rögvest egy ingyé odaadott novella magyar nyelvű publikálási jogával hálálta meg. Igaz, van ellenpélda is: a Hany Istók-balett (http://kapuvar.blog.hu/2009/05/19/hany_istok_balett) szerzőjének eldöntésére egyikőtök sem adott választ, ti rohattak (ejnye, hát, haraxom is érte, hűjde najon). Mindazonáltal asztat vagyok csakis akarni, hogy Hany Istók piacosítható.

Hany Istók a merchandise-termékeknek kiváló potenciális terep. Merchandise: Angol kifejezés, eredeti értelmében pusztán áru. A filmipar diszkurzusából lopván a fogalmat inkább árukapcsolást jelent, s erre a Magyar Attila vezette élcsapat erősen rá is érzett a „Hany Istók-fröccsel”, a „Hany Istók-mézzel” sat. Mert ugyan mi köze van Hany Istóknak a fröccshöz? Nem kellett annak alkohol, hogy hülyének tetesse magát. Hasonlóképpen a méz sem kapcsolódik Hany Istókhoz, ahogyan feltételezem a „Hany Istók ételei” címen meghirdetett program sem a legenda szerinti étkeket tartalmazta: kígyót, békát, férget, Rákosi-viperát. De a fröccsön mint jelölőn keresztül eladhatóvá válik maga az árucikk, a népet nem a genealógiai leszármazás fokának irdatlan mélysége érdekli, hanem hogy szórakozhasson, találkozhasson ismerősökkel vagy non-ismerősökkel, kajakra bebaszhasson meg közösségben érezhesse magát. Hasonlóképpen jó húzás volt az anyakönyvi bejegyzés kölcsönkérése a győri püspöki levéltárból, az ember lánya láthassa, valóban vót H. I., nem legenda, mégha az apró betűk, no meg a latin és a német nyelvű ismeretek feltételezhető hiánya miatt is a kiállítás inkább performatív, mintsem kutatói értékkel bír. De a monda így működik, s ennek a mondának a része lehet a Hany Istók-fesztviál. A monda ugyanis olyan, amelynek van történeti alapja (ez az anyakönyvi szöveg mint bizonyíték), de onnantól kezdve mint valami ádámévai archetípus önlábra kél, ellép eredetétől, s lesz belőle, mint Jókai The Nameless Castle (azért írom így, mert külföldön is ismert ezen a néven) c. művéből kijegecesedő halember, vízi szörny, Jeti, Maugli, Tarzan, város- és tájmarketing, méz vagy éppen fröccs.

Mindamellett ha javaslattal élhetnénk (és, ugye, miért ne) a merchandise-ra nagyobb hangsúlyt fektetnék. A Star Wars című űrodüsszeia bevételeinek legalább a 60 %-a nem is magából a filmből származik, hanem a körülötte kialakított árukapcsolásokból, gagyikból. Ennek analógiájára bátran és kockázatmentesen lehetne Hany Istók legendáját is árukapcsolni Hany Istók-bögrével, Hany Istók-pólóval, Hany Istók-naptárral, Hany Istók-szagos radírral (radíl?), Hany Istók-sapkával, Hany Istók-babával, Hany Istók tököm tudja mivel. A skótoknak sincs több (sőt!) kézzelfogható bizonyítéka saját vízi alakjukkal kapcsolatban, s lám, mekkora a hype körülötte. Miért ne lehetne a turizmust fellendítendő és (áru-)kapcsolandó megpróbálni valami hasonló promót Kapuváron, amikor a feltételek abszolút nem kevésbé adottak hozzá, mint Skóciában? Merthogy nekünk ez a drágaszágunk.