„Tucatszámra kapjuk az üzemekből és a szervezetekből az olyan jelentéseket,

(Viharos taps.) És ez nemcsak az ipari munkások nézete.

mi Sztálinban és a Szovjetunióban bízunk. (Megújuló viharos taps.)”

 

 

Rákosi Mátyás beszéde 1948. július 2-án

Forrás: Rákosi Mátyás: Építjük a nép országát. Bp., Szikra, 1949.

 

 

            A felvonulók kértek, ezt tudjuk. De mit is kértek? Mert azt már kevésbé tudjuk, hogy voltaképpen miért is tüntettek, mert ezt elfelejtették kifejezésre juttatni. Persze nem várható el egy demonstrációtól, hogy törvényi paragrafusok mintájára hosszasan sorolják a kitűzött célokat, merthogy a tüntetés nem az a műfaj, de néhány racionálisan értelmezhető jelszóban ezt artikulálhatták volna. Olyan ez, mint Deutsch-Kiszel Tamás önmagáról készíttetett naptára, amelynek egyik oldalán olvasható ez a képaláírás: „a térség gazdálkodóival együtt szót emeltünk”. Hogy miért is emelt szót, a drága, az már nem derül ki, mert a lényeg az volt, hogy „szót emeljünk”, annak tartalma már másodlagos kérdés, az már nem érdekes, amint ezt Megyesi Guszti szépen megfricskázta. Hasonlóképpen számomra politikai programként kevésbé értelmezhető a rockot diridáridóra cserélő Pataky Attila azon mondata, miszerint feladatuk a Kárpát-medence szívcsakrájának őrzése. A fényevők ezen ezotévés-tihanyitamásos izéjével én őszintén szólva nem tudok mit kezdeni. Ez nem racionálisan megfogalmazott politikai cél. Sámándobot verni nekem nem tűnik racionálisan követhető politikai programnak. Mint ahogyan nem az székely himnuszt sem énekelni (elvégre, nem is vok székely). Önmagában az is édeskevés célként, hogy Éljen Viktor!, mint ahogyan a mottót prafrazeálva az is, hogy akárhogy is áll a dolog, mi Szeretett Vezérünkben és a Fideszben bízunk.

            Nehéz ugyanakkor ennek a „bízásnak” a tartalmát felfejteni, nehéz észokokkal megérteni, miben is bíznak, „akárhogy is áll a dolog”. Mert extázisban tapsoltak akkor is, amikor az IMF-et „kipateroltuk”, tapsoltak akkor is, amikor visszahívtuk, és tapsolni fognak akkor is, ha elfogadjuk a feltételeit. Most akkor tulajdonképpen minek is tapsolnak, tessék már mondani? Ezek ugyanis nem egykönnyen nevezhetők egymásra épülő cselekvéseknek, nem mentesek az önellentmondásoktól. A rajongók akkor is éjjeneztek, amikor egykulcsos adót vezettek be, akkor is, amikor ezt törvényi trükkel nemkétkulcsos nemegykulcsosra változtatták, vonaglottak, amikor beleírták az alkotmányba, vonaglani fognak akkor is, amikor kiveszi onnan a Tiszteletreméltó? Most akkor mi is a taps tárgya? Persze tudom nagyon jól, hogy itt valójában egy Vezérnek tapsolnak, függetlenül attól, hogy az mit is tesz, függetlenül attól a kognitív disszonanciától, hogy másnapra éppen homlokegyenesen másfelé fordul. A Viktor! Viktor! transzban való kajabálása egy személy körüli kultuszról szól, nem racionálisan megfogalmazott politikai programról. A Fidesz egy vallás, amely nem észokokon, programokon, hanem hiten és feltétlen személyi hűségen alapszik. Próbálja csak valaki elmagyarázni egy narancsdroidnak, hogy a 4 %-os kamat kevesebb, mint a 7-10 %, vagy a számok nyelvén meggyőzni – márpedig a számok nyelve elég egyértelmű –, hogy nemhogy csökkent, hanem nőtt az államadósság, miközben az e célra einstandolt 3000 milliárd HUF-ot egyszerűen elkúrták. Nem fog sikerülni, egyik fülön be, másikon ki. Mindegy, ki mit mond, itt érvek, tények, számok nem hatnak, mert egyszerűen nincs rá fogadókészség. Cicerót a klasszikus retorika az egyik legjobb szónoknak tartja, mégis az összes perét elvesztette, hiába épített fel érvelési rendszert, mert nem volt rá vevő a közönség. A tanulságot a retorikatörténet abban szűri le, hogy meggyőzni csak azt lehet, aki nyitott, aki párbeszédre képes, aki viszont egy narancsmátrixot épít fel magának, amelynek zárt falai közé lehetetlen belépni, azt nem lehet meggyőzni, ott nem használ semmiféle tény, semmiféle érv nem hat. Az ő Orbánisztánuk akkor is minden világok legjobbika. Tehát triplabóvlistul, éjjeli, átláthatatlan törvénygyárastul, bohócelnököstül nekik minden úgy jó, ahogy van? Igen! A józan szlovákiai politológusok Peter Zajactól Miroslav Kusýn át a történész L’ubomír Liptákig szokták mondogatni, hogy a szlovák nacionalistákat és xenofóbokat nem lehet meggyőzni arról, hogy a magyarok nem esznek gyerekeket reggelire, mert az irracionális „gondolkodás” a nyilvánvaló tényeket nem képes befogadni. Ha a fideszes zombik (persze nem mindenki zombi) megnéznék, mivel „érvelt” Mečiar, Slota, Kaczyński, Milošević vagy éppen Gheorghe Funar, akkor bennük saját imádott Orbán királyuk tükörképét látnák viszont.  Ők faszok, de mi különbek vagyunk náluk? Hát nem, tessék szembenézni azzal, kiknek szellemi rokonai a fidesziták. Egyik kopó, másik eb, rajongótáborukat ők is ugyanazzal az ellenséggyártó technikákkal etették. A Fidesz vallás feltétlen hívei is vakon követik bálványozott vezérüket, a tények nem különösképpen érdeklik őket, melyre szépen ráillik az alábbi filmszekvencia:

 

 

 

 

 

            Ahol hiányzik a racionális gondolkodás, ott tehát nehéz megragadni, milyen racionális program zászlaja alá sorakoztak fel a tüntetés résztvevői. Mindazonáltal több videó és nyilatkozat végigszenvedése után, ha megpróbálok racionalitást keresni a tüntetés céljában (márpedig reményeim szerint azt teszem), akkor számomra három ilyen megragadható célkitűzés rajzolódik elő. Az egyik az ún. „függetlenség”, a másik az IMF és az EU elleni tiltakozás, a harmadik pedig az a tévhit, hogy az imperialista nyugat minket megtámadott, ezért meg kell védeni a Zországot.

            Az első, a függetlenség maszlagja, csakhogy ezt a szépen hangzó szlogent valójában saját céljaira sajátította ki a goebbelsi propagandaképzet. Mert a függetlenség itt természetesen nem az ország függetlenségéről szól, hanem Orbán függetlenségéről, vagyis arról, hogy ő korlátlanul megtehessen mindent, ami éppen eszébe jut, neki aztán, se magyar törvény, se általunk vállalt uniós jogszabály, se ember meg nem mondja, mit csináljon. Ez pontosan a diktatúrák nyelve, Rákosi pajtás is a nyugati imperialisták aknamunkájára hivatkozott annak érdekében, hogy bármit megtehessen. De ugye nem kell leírnom, milyen rendszerekben szokott lenni korlátlan hatalom. Erre a témára nem is fecsérelnék sok szót, tegnapi posztomhoz toldott kommentemben miami press kollégával ezt már kifejtettük.

            A második, ugyebár, a mocskosájemef, meg a disznó Unió, amit megfejelnek azzal, hogy a hitelfelvételre ők kényszerítenek rá minket. Erről is volt már szó tegnap az idézett helyen. Könyörgöm, nem a rohattájemefnek van szüksége magyar hitelre, hanem fordítva. Akik ez ellen tüntettek, nem tudom, értesültek-e róla, hogy az IMF-kölcsönt a magyar kormány kérte, ha emlékezetem nem csal, alig egy héttel azután, hogy Matolcsy McMester a parlamentben kijelentette, hogy „mi e hárombetűs intézmény ellen hangoljuk gazdaságpolitikánkat”. Most, amikor a Kiállunk a kormány intézkedései mellett!  transzparens alatt vonulnak a hívek, akkor hadd kérdezzem már meg – nem áltatva magamat persze, hogy egy fideszes is válaszolni fog nekem –, voltaképpen melyik „intézkedés” mellett állnak is ki? Amellett hogy mi az IMF ellen hangoljuk magunkat, vagy amellett, hogy kell nekünk a hitel? Nem érződik az önellentmondás ebben a roppant koherens „intézkedéscsomagban”? Továbbá, akik az IMF ellen tüntettek, nem tudom, értesültek-e róla, hogy Fellegi Tamás éppen most kússza kopottá az összes washinghtoni és brüsszeli szőnyeget pénzért kuncsorogva, hogy segítsetek mán ki minket. Most akkor, hogy’ is van ez? Másért tüntet a kormánypárti rajongótábor, mint amit éppen a kormány csinál?

            A harmadik valamennyire kisilabizálható cél pedig végül a „megtámadtak minket” mantra a „liberálbolsevik” sajtó zsigerekre ható hívószavával együtt. Nem tudom, mióta liberálbolsevik a Fidesszel egy pártcsaládban ülő néppárti Barroso, a konzervatív Merkel vagy a jobboldali francia külügyminiszter. Az amerikai magyar nagykövet is (akinek nevét azért nem írom le, mert bonyolult, és el fogom schmittpalizálni) Orbánnal szimpatizált, amíg a sorozatos hazugságok miatt el nem fogyott a bizalma iránta. Hogyan lehetséges az, hogy „minket támadtak meg” akkor, amikor mi osztottuk ki a militáns retorika jegyében kokikat, amikor Kovács Zoltán államtitkár gyakorlatilag mindenkit lehülyézett, aki bírálni merészelt minket, vagy amikor Tömjén Zsolt a luxemburgi külügyminisztert mérhetetlenül lekezelő módon „valami szocialistának” nevezte, vagy amikor a Nagy Kormányos Merkel bírálatát „kabátlopásnak” aposztrofálta? Ha ennyire nagy a gőg, az arrogancia és a pökhendiség, akkor tessék állni a pofonokat is, és nem támadásról beszélni, hiszen Orbán támadta meg az Európai Unió jogi (és viselkedési!) normáit. Nem tudom, ezek a tüntetők mire számítottak, amikor qúrmányuk lehülyézett mindenkit, hogy majd megsimizik annak a drága Tábornok úrnak az aranycuki kis buksiját. Az a kormány, amely az „Aki nincs velünk, az ellenünk” krédóját vallja, saját magát írja ki a civilizációból. Kokit osztani menő, de sallert kapni már „mocskos támadás”? Ottó ütött, kapott ötöt. És ha már a „mocskos támadások” felé lavíroztam mondatom gyorsnaszádját: árulja már el nekem valaki, melyik az a nemzeti keresztény viselkedésforma és polgárilag elegáns stílus, melyet a mocskostámadóknak követniük kellene? A mér’ nem deglett mán meg horngyulázó Wittner Máriáé? A múlt mocsarából visszakúszó undorító kígyózó Aranyszájú Kövér Lászlóé? A kokiosztó és bohócállamtitkározó Vezénylő Tábornokúré? A Nagyságos Asszonyozóké? A hótmata brókerekról hadováló Szőke Nőé? A ki a faszomozó dajcstomié? A szinglihordázó Mikoláé? A Milla-énekest lényegében baszatlannak tituláló minisztériumi „politológusé”? A félreérhetetlen antiszemita felhanggal írt be kellett volna ásni az orgoványi erdőbe őketező Bayer Zsolté? A büdös szájú prolizó Bencsik Andrásé? Árulja már el nekem, melyik lenne a követendő minta? Ezek után, hogy éppen a Bayerek meg Bencsikek beszélnek aljas támadásokról, hát legalább a képmutatás legalja, a szemforgatás non plus ultrája.

            Erről persze az álszent droidokat képtelenség meggyőzni. Ahogyan 1948-ban idézte volna Rákosi pajtás a kapuváriakat: mi Orbánban és a Fideszben bízunk. „Akárhogy áll a dolog”.