Montecuccoli a Della guerra col Turco in Ungheria (A török elleni magyarországi háborúról) néven egybelapátolt írásaiban emlékezik meg Kapuvárról, mely másképpen három könyvre tagolva Aforismi… címen is ismeretes. A várnak jóindulatúan szólva egy mondatot szentel, közelebbről nézve felet.
            A olasz származású, modenai születésű császári hadvezér, Raymondo Montecuccoli (1608/9-1680) neve elsősorban az 1664-es szentgotthárdi csatával, illetve a Zrínyi Miklóshoz fűződő ellenséges viszonyával kapcsolódik össze, de mint a hadtudomány teoretikusa is nagy pályát futott be. Legismertebb művei az 1661-1664 közötti Habsburg-török háborúkkal kapcsolatosak, melyekben mint császári hadvezér harcászati tapasztalatait összegzi és értelmezi. Írásai katonai körökben kéziratos formában terjedtek Bécsben, úgy tudom, életében nem jelentek meg nyomtatásban. Az a műve azonban, amelyben Kapuvárról is szót ejt, a 18. század elejétől kezdve számos kiadást ért meg, és több nyelvre lefordították, megalapozva szerzőjének mint hadtudományi írónak széles reputációját (ellenlábasával, Zrínyivel szemben, aki nem lett világhírű katonai író).
            Tudomásom szerint műve elsőként olasz nyelven jelent meg, 1704-ben Kölnben adta ki Enrico Huyssen Memorie del general principe di Montecuccoli… stb. hosszú címmel. Ennek a két kötetes munkának az első része 183 oldalt tesz ki, a második kötet pedig 298 oldalt, utóbbiban említi Kapuvárt. Olaszul a 19. század elején Ugo Foscolo 1807-1808-ban Milánóban jelentette meg Opere di Raimondo Montecuccoli címen. Ugo Foscolo kiadása után annak javított, jegyzetekkel kiegészített változatát Giuseppe Grassi szintén Opere… néven háromszor is kiadta Torinóban, 1821-ben, 1831-ben, majd 1852-ben. Ami a francia kiadásokat illeti, az első változat három könyvben jelent meg 1712-ben Memoires de Montecuculi generalissime des troupes de l’Empereur… néven Párizsban, amely alapjául szolgált a számos 18. századi francia kiadásnak. 1734-ben Amszterdamban, 1735-ben Strassbourgban, 1760-ban pedig szintén Párizsban jelentették meg újból. 1769-ben Turpin de Crissé jegyzetekkel adta közre a Commentaires sur le mémoires de Montecuculi című újabb kiadást, ismét Párizsban, amit 1770-ben Amszterdamban-Lipcsében némileg megváltoztatott címmel, avec les commentaires alcímmel újból kiadott. Műveiből a Commentarium generales artis bellicae aphorismos continens a Raymundo Montecuccoli… címet viselő latin nyelvű rész 1716-ban Grazban jelent meg. Német nyelven 1736-ban Lipcsében jelent meg Besondere und geheime Kriegsnachrichten des Fürsten Raymvndi Montecuculi címmel. Különböző nyelveken azóta újabb kiadások születtek, amit én most nem követek nyomon.
            Ami az Aforismi… tartalmát illeti, annak egymásra épülő három könyve a hadtudomány elméletét és gyakorlatát eltérő szempontok alapján taglalja. Az első könyvben Montecuccoli általánosságban értekezik a háború művészetének kérdéseiről. A második rész 1661-1664 között a törökkel vívott háborúinak a foglalata, és egyúttal sokat kritizált tetteinek (pontosabban: non-cselekvésének) apologetikus igazolása. A harmadik könyv az 1663-1664-es Habsburg-török háború tapasztalatait is felhasználó, az új háború lehetőségeivel és harcászati elveinek alkalmazhatóságával foglalkozó Aforismi applicati alla guerra possibile col Turco in Ungheria. Ebben említi Kapuvárt.
            A több mint száz oldal terjedelmű Aforismi applicati… öt fejezetből áll. Az első fejezetben, mely a leghosszabb, a háborúról és annak eszközeiről ír. Minthogy Montecuccoli szerint a háború sikeressége a gondos előkészületek függvénye, a fejezet terjedelme ebből az alapelvből válik érthetővé. Az itt tárgyalt témái: az emberanyag, a hadsereg, a fegyverek, a sereg vezetőjének kérdése, a harcedzettség és a fegyelem, a létszám, a lőszerek és az ellátmány, vagyis a logisztikai kérdések, és persze a háború anyagi fedezete, mivel Montecuccoli klasszikus mantrája szerint a háborúhoz három dolog kell (hogy mi az a három, nem mondom meg). A hadseregszervezés és a logisztika azért is kaphatott kiemelt szerepelt, mert a magyarországi törökellenes háborúk során Montecuccolinak az ebbéli problémákat sorozatosan meg kellett tapasztalnia. A második fejezet a diszpozíciót tárgyalja, külön foglalkozik a támadó és a védekező háború lehetőségeivel. Közelebbről ez utóbbi szakaszban, mely a Della guerra difensiva alcímet viseli, található Kapuvár neve. A harmadik fejezetet a szerző többek között a hadititkoknak, a gyorsaságnak, a seregvonultatás és a táborozás kérdéseinek szenteli. A rövid negyedik fejezet az erődítményekről szól, végezetül az ötödik fejezet tengelyében a nyílt összecsapás áll, mint amilyen a győztes szentgotthárdi csata is volt.
            Mármost a Kapuvárra vonatkozó rész a Huyssen-féle 1704-es kiadás szövege szerint a következő:
 
La Rabau è pur resa forte da molti stagni, e dalle piazze di Copowar e Scharwar; il resto del fiume Raab aab fino nella Stiria è guarnito dalle de’ castelli Kerment, e S. Gottardo.
 
           
            Amíg az 1704-es kiadás Copowar formában írja a helység nevét, addig a későbbi olasz, francia vagy német kiadások mind a Capowar alakot használják. A 19. századtól az olasz kiadások ehhez a helynévhez azt az értelmező jegyzetet biggyesztették, miszerint „Capowar, fortezza sul fiume Capos”, magyarán a Kapos folyó mentén lévő erődítménnyel azonosították, azaz egyértelműen Kaposvárral feleltették meg. A földrajzi bizonytalanság azonban könnyedén szétoszlatható. Figyelembe véve azon várak elhelyezkedését, melyekről Montecuccoli az idézett mondatban szól, vagyis Scharwar (Sárvár), Kerment (Körmend) és S. Gottardo (Szentgotthárd), mind egy vonalra fűzhető fel, ez pedig nem más, mint a szövegben is szereplő Rába. Ehhez képest Kaposvár – mely ráadásul ekkor török uralom alatt áll – túlságosan távolinak tűnik, míg Kapuvár éppen a(z egyik) Rába mentén helyezkedik el. Egy másik érv is azt támogatja, hogy a szerkesztői jegyzet téves, és hogy ezen a szöveghelyen Kaposvár helyett Kapuvárra kell gondolni. A Rábaköz német nyelvű megfelelőjének Montecuccoli által való átvétele (la Rabau) elég egyértelműen utal arra, hogy a vár merrefelé lokalizálható. Ha mindez nem elég, a sok mocsár (molti stagni) említése, mely nyilvánvalóan a Hanságra utalhat, kétségtelenné teszi, hogy a szövegben nem Kaposvárról, hanem Kapuvárról van szó. Egyébiránt az Aforismi applicati… 2002-es olasz kiadása a hibát már javítja, és a helyet „Kapuwar” várával felelteti meg.
Ugyanakkor az Opere di Raimondo Montecuccoli címet viselő kiadásokban kétszer fordul elő a Capowar alak. A hadvezér török háborúra való visszaemlékezéseihez illesztett L’Ungheria l’anno MDCLXXIII című politikai esszében a helynév így kerül elő: „Nell anni 1550 sino al 1560 il Turco espugnò Temeswar, Solnock, Fileck, Capowar, Babocchia ed altri castelli”. Amíg Kapuvárt 1550 és 1560 között nem foglalta el a török, addig Temesvár, Szolnok, Fülek, Babócsa és „más várak” mellett Kaposvár is ebben az időszakban, 1555-ben esett el, így itt a Capowar valóban Kaposvárra vonatkozik.
Összességében tehát a Capowar helynév Montecuccolinál két helyet jelöl: amíg az előbbi szövegrész Kapuvárra, utóbbi Kaposvárra vonatkozik. A magyar földrajzi viszonyokban kevésbé járatos olasz szerkesztőt minden bizonnyal ez a kettős utalás, és Montecuccoli sajátos írásmódja tévesztette meg – feltételezve persze, ha a kéziratban valóban a Capowar alak szerepel.
            Annak tisztázása után, hogy az idézett mondatban valójában melyik várról esik szó, áttérve a tartalmi kérdésekre, Montecuccoli Kapuvár erejét a mocsaras környezetben látja. A földrajzi adottságokat tehát katonai célok kiaknázására tartja alkalmasnak. A továbbiak szempontjából fontos megjegyezni, hogy erről a Della guerra difensiva (A védekező háborúról) c. szakaszban esik szó, és itt más szöveghelyeken is kitapintható a mocsár szerepének kiemelése, amely állítása szerint kiváló védelmet nyújt. A fentiekben idézett mondat második feléből kiderül, hogy a Rába folyó vonalának stratégiai jelentősége van, amely Stájerországot (Stiria) védelmezi. Ezzel egybevág azon megjegyzése, miszerint a Rábaköz Stájerországot fedezi. A császári hadvezér a Rábát és a Rábaközt alighanem nemcsak felvonulásai alkalmával ismerhette közelebbről, ugyanis Montecuccoli hosszú időn keresztül, 1660-tól egészen 1676-ig egyúttal Győr várparancsnoka is volt. Mindebből kiviláglik: a Rábának és a Rábaköznek védelmi szerepet szán, nem önmagában tekinti értékesnek és védendőnek, éppen ellenkezőleg, funkciója az, hogy más területeket, nevezetesen Ausztriát védelmezze a török behatolásoktól.
Montecuccoli ezen koncepciója a Zrínyi-Montecuccoli-vitaként elhíresült szembenállással, vagy másképpen a „metodizmus” és az „antimetodizmus” ellentétpárjával állítható kontextusba. Erről Perjés Géza a Századok folyóirat hasábjain 1961-ban megjelent A „metodizmus” és a Zrínyi-Montecuccoli vita című nagyhatású tanulmányában értekezett. Montecuccolit vetélytársa és egyik legfőbb ellenlábasa, Zrínyi Miklós többek között halogató taktikájáért, a támadó hadműveletek elmulasztásáért, folytonos defenzív magatartásáért korholta. Ez a nem-cselekvő, gyakorta passzív gondolati konstrukció lenne Montecuccoli állítólagos „metodizmusa”. Vele szemben Zrínyi éppen ellentétes stratégiát képviselt, az ún. „antimetodizmust”, ő volt a kezdeményező fél, az 1663-64-es török háborúban felszabadító harcokat indított, a téli hadjáratot a váratlanság vezérelte, a hajthatatlan és rigorózus Montecuccolit aktív szerepvállalásra sürgette. Perjés Géza említett tanulmányában nemcsak azt bizonyította be, hogy ez a fajta „metodista” stratégia egyszerűen nem létezett (a dolgozat címében erre az idézőjelezés is utal), hanem azt is, hogy a két hadvezér konfliktusa eltérő, és egymással össze nem egyeztethető szemléletmódból fakadt. Céljaik különböztek egymástól. Amíg ugyanis Zrínyi a török által elfoglalt dél-dunántúli területek felszabadítását tűzte ki célul, addig Montecuccoli Ausztriát kívánta védelmezni. Amikor Montecuccoli 1664 augusztusában végre nyílt ütközetre vállalkozott és győzelmet aratott Szentgotthárdnál (bár a végső támadást nem ő, hanem von Hohenlohe kezdeményezte), szintén az osztrák területekre való török behatolás megakadályozása volt a célja, minthogy Szentgotthárd Stájerország kapuja, ahonnan közvetlen út nyílhatott volna Köprülü számára Bécs felé. Röviden tehát: Montecuccoli nem Magyarország, hanem Ausztria érdekeit tartotta szem előtt, számára az ország egyfajta ütközőzóna volt csupán.
            Efelől érthető meg, hogy miért a védekező háború kapcsán említi írásában – természetesen többek között – Kapuvárt, és miért állítja, hogy a Rába folyó vonala és a Rábaköz Stájerországot védelmezi. Számára ez a terület nem önmagában fontos, hanem a defenzív stratégia részeként, Ausztria miatt, hogy a törököt feltartóztassa. Más szavakkal: ez tökéletesen beleilleszkedik az antemurale ideológiájába, mely szerint Magyarország a kereszténység védőbástyája, és ez az egyik legnagyobb karriert befutott nemzetsors-toposz.
 
            Montecuccoli más szempontból is kapcsolódik Kapuvárhoz, és ez éppen a szentgotthárdi győzelemből következik.
            A győztes csata után kötött vasvári béke – mely olyan kedvezőtlen feltételeket tartalmazott, mintha a török diadalmaskodott volna a keresztények fölött – világossá tette, hogy a Habsburgok számára Magyarország pusztán eszközként fontos (a békét másfél hónapig el is hallgatták, maga Montecuccoli is csak szeptemberben értesült róla). Az ennek nyomán támadt Habsburg-ellenes szervezkedést azonban Zrínyi éppen csak elkezdhette, ugyanis a novemberi csáktornyai vadászaton egy vadkan által ledöfődött, az akkor nála vendégeskedő Bethlen Miklós emlékirataiban finoman lebegtette a baleset vagy merénylet kérdését azzal az állításával, miszerint „csuda, olyan vitéz, sem lőtt, sem vágott a kanhoz, stuc, spádé lévén nála” (magyarán: ha volt nála puska, miért nem lőtte le az őt megtámadó állatot). Az ezt követő Wesselényi-összeesküvésben részt vett Nádasdy Ferenc is, aki, miután a szervezkedést leleplezték, elvesztette Kapuvárt, őt magát pedig 1671-ben a bécsi városháza előtti téren lefejezték. A kör úgy zárul, hogy Montecuccolinak a török háborúról szóló irományai a vasvári békét próbálták igazolni, szerzője pedig azt I. Lipótnak dedikálta.
            A birtokosát vesztett Kapuvár így rövid időre a kincstárra szállt, nemsokára azonban továbbpasszolták, és I. Lipót jóvoltából a vár zálogjogon éppen Raymondo Montecuccoli kezére került. Ez az adat persze eddig sem volt ismeretlen. A helytörténetírás számára ehhez a „forrást” minden valószínűség szerint Merényi Lajos 1895-ben megjelent Esterházy Pál-életrajza szolgáltatta. Eddig nem nagyon idézgettek azonban egy 1676-ban kelt okmányt, amely szerint herceg Esterházy Pál 1676. július 30-án szerezte meg Montecuccolitól Kapuvárt – de örökjogon csak 1681-től. Mindebből egyfelől következik, hogy Montecuccoli mindössze pár évig bírhatta a végvárat, másfelől az Aforismi…-t még nem a vár uraként írta. Nincs adatom arra, de nem tartom elképzelhetetlennek, hogy Montecuccoli győri várparancsnoksága és Kapuvár megszerzése között lehet összefüggés, nevezetesen az, hogy az udvar Győr közelsége miatt bízhatta Montecuccolira a kapuvári várat is, ráadásul egy kőaulikus, azaz a császár számára teljesen megbízható személyre, pontosabban annak alárendeltjeire. Továbbá geopolitikai szempontból azért is fontos várról van szó, mert a Rábaköz egyfelől Győr hátában van, másfelől közel Bécshez. Nem kizárt az sem, hogy szintén van összefüggés a győri várparancsnokság és a kapuvári vár elvesztése között. Montecuccoli ugyanis mindkettőt 1676-ig bírta. A hadvezér rövidesen visszavonult, de nyugdíját nem sokáig élvezhette, mert 1680-ban Linzben elhalt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr142150219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása