Never more – károgta a varjú az öreg gesztenyefa egyik, vagy másik, de az is lehet, harmadik ágán, mely sötét árnyékot vetett a Soós-kripta román kapuzata feletti halálfejre.

A harmincas évek elején, nem előbb, nem később, történt, amikor B* Vendel fölött váratlan gyorsasággal megroggyantak az ég gerendái.  Sorsát a Temető utca egyik házában a femme fatal és a könyörtelen lelkiismeret írta. B* Vendel Bergnél szolgált mint parádés kocsis, míg felesége a Rába-parti hengermalomba járt át takarítani. Aznap reggel K*, így hívták az asszonyt, a főút kockakövein átgyalogolva gyanútlanul betért a malomba, ahol a huncut molnárok tervbe vették, megtréfálják, távolról sem sejtve, hogy ezzel egy családi tragédia magvait hintik el. A hengerszék melletti zsákok mögül előkerültek az otthonról hozott butéliák, és K*-t kínálgatták, hogy az őrleménytől fojtóssá váló levegőben torkára enyhet jelentsen. Az asszony kezdeti félszegségét legyürkőzve utóbb már maga vette át a kezdeményező szerepet, de lábai egyre kevésbé engedelmeskedtek akaratának, térdei önálló életet kezdtek élni, mígnem végül a lisztes kövezeten kerestek biztos támaszt maguknak. A molnárok nyers megjegyzések közepette alá karoltak, kivonszolták a malomépületből, így állapota a széles nyilvánosság előtt nem maradt többé titokban. Az asszony a napsütésben az ég felé emelte tekintetét, a folyóparti gesztenyefák virágai opálosan úsztak felette, le-lecsukódó szemhéja alól mosolygó emberek kontúrjait fedezte fel, akik a darálóból és a Solymosi-vendéglőből sereglettek ki az ő látására. Ezzel a tétova mozgással jutottak el a Temető utca elejéig, ahol K* a Váti-tó imbolygó víztükrében megpillantotta kibontott haját, de nem, szó sincs arról, hogy belelökték volna a molnárok, mert tudták, akkor a történetnek idő előtt vége szakadna. Azért cipelték ide ugyanis, hogy az asszony otthonában pihenhesse ki munkája nehéz terhét. Szerencsétlenségére azonban a fogatával hazafelé tartó B* Vendel, a férj mindennek tanúja volt, és szégyenében bosszút esküdött.

Késő estére járt, amikor a homályos ablaküvegen a holdvilág tompa fénye szivárgott át a házba, K* valamennyire gyógyírt találva macskajajára szemét kinyitotta, és háttal álló férjét pillantotta meg, amint valami csőszerű dolgot tart a kezében. A férj feléje fordult, az asszony légzése szaporábbra váltott, és amikor ura komótosan közelebb lépdelt hozzá, szembogara hirtelen kitágult. Az asszony előtt most már teljesen világossá vált, milyen sorsot szánt neki a férj.

–        Agyon foglak lűni – mondta neki kíméletlen egyszerűséggel.

K* felpattant, kirohant az ajtón, kivágta maga előtt az utcai kaput, és meg sem állt a szomszéd házig, ahová bekérezkedve a szekrényben keresett menedéket. Kezdetét vette a Walpurgis-éj. Vendel árnyéka csakhamar megjelent a szomszéd ablaka előtt, és mint aki Jack Nicholson szerepét játssza a Ragyogásból, egy jól irányzott májgerivel beszakította a szekrényajtót.

– Szomszédasszony, menjen odébb, hadd lűjem agyon a feleségemet – hajtogatta.

A feleség észbe kapva gyorsan kiosont B* karmai közül, kiviharzott az udvarra, és meg sem állt az ólig. A bújócska folytatódott. A malacok éles visítással üdvözölték a váratlan vendéget, így aztán az üldözőnek az árulkodó hangok hallatán nem volt nehéz kitalálnia, hol lapul az átkozott asszony. De másodszor is sikerült kibújnia az ostromgyűrűből. A feleség most már messzebb futott, elmenekült a Tóthokhoz a Jókai utcába. Férje itt is rátalált. Ismét szaladni kezdett, saját otthonába, ahol a kút kávájánál szusszant egyet. Belenézett a kútba, mely zavaros volt, akár egy planktonleves. Mintha megadná magát végzete előtt, elrejtőzött a kútban, mint valami alvilágban. Amikor a férfi itt is felfedezte, sorsa megpecsételődni látszott, innen már nem volt kiút.

- Hagyja békén a feleségét, nem csinált semmit – védték meg a szomszédok K*-t az ura előtt.

B* Vendel meglepő módon szót fogadott, és életben hagyta feleségét.

Miközben K*-t a szomszédok vigasztalták portájukon, egyszer csak feljajdult a villanygitár. Sebtében átrohant az egész család Vendel házába, és a gyerekek az asszonyok szoknyái mögül láthatták, hogy a konyhaasztalon már meg volt terítve, a férj kiloccsant agyvelejével. Nem tudni, miért áldozta fel saját életét a feleségéé helyett, mert hiszen éppen azok az emberek oltalmazták meg az asszonyt, akik előtt szégyellnie kellett volna magát. Vagy lehet, hogy saját helyzetét érezte a továbbiakban reménytelennek, a lelkiismeret-furdalás gyötörte, hogy rátámadt a feleségére?

Minthogy saját maga dobta el az életét, az egyházi törvények értelmében nem temethették el a temetőben, és papi szertartást sem kaphatott. Így a Soós-kripta mögé, a temető árkába kaparták el jeltelenül. Ott is maradt volna, ha nemsokára egy újabb öngyilkosság nem szólt volna közbe. A híradások ugyanis 1933. május 3-án ezt jelentették: „Szigethy Gyula, Kapuvár nagyközség ellenőr-jegyzője hivatali szobájában agyonlőtte magát. Az öngyilkos jegyző 33 éves volt. Öngyilkosságának oka ismeretlen.” Mivel a kapuvári jegyzőt társadalmi helyzeténél fogva a község nem kívánta a temetőárokba elföldelni, a gyakorlat felülírta az öngyilkosok egyházi temetésére vonatkozó tilalmat, mely egészen 1977-ig volt érvényben. Miután precedenst teremtve Szigethy Gyulát a temetőn belül helyezték végső nyugalomra, így B* Vendel koporsóját is végül áthelyezhették a temetőbe.

A fekete varjú könnyített egyet magán, és a temető felől elrepült a Temető utca irányába.