P.mester 2009.07.12. 15:16

Kapuvári ikonok

 

Az utóbbi időkben a helyi kultúrpolitika különböző körökben is gyakran hangoztatott, általánosan elfogadott mantrájává vált, hogy a megye bármely települése közül Kapuváron a legélénkebb a helytörténeti vonatkozású könyvek kiadása. Valóban, talán nem volt még egyetlen olyan esztendő sem Kapuvár történetében, amikor olyan nagy mennyiségű könyvet adtak volna ki a városról, mint 2008-ban, amely egyfelől a város története iránti töretlen érdeklődést, másfelől pedig a civil lokálpatrióta törekvések erősödését jelzi. Ennek a lokálpatrióta szellemnek egyik legjelentősebb zászlóshajója a Gartáért Alapítvány, legfőbb szorgalmazója pedig annak vezetője, Pintér Gábor. A Gartáért Alapítvány profiljának egyik leghangsúlyosabb részét éppen helytörténeti könyvek kiadása jelenti, számos publikáció köszönheti neki létét. Legutóbb, 2009. júniusában jelent meg a Gartáért Alapítvány hathatós közreműködésével Németh Imre Akikre büszkék lehetnek a kapuváriak címet viselő kötete.
                A vékony, mindössze 53 oldalt számláló könyv az egykori tanár, az 1912-ben született és 1990-ben tragikus autóbalesetben elhunyt Németh Imre hagyatékából került elő, s ily módon posztumusz kötet. A szerző számos, szerteágazó témájú és érdeklődésű, mai napig kéziratban maradt helytörténeti tanulmány szerzője, amelyek szabadidőben folytatott kutatómunkájának kifolyásai. Németh Imre tehát olyan lokálpatrióta szellem, „akire büszkék lehetnek a kapuváriak.” Ez a munkája híres kapuváriak életrajzgyűjteményének csírája, s ebben az értelemben unikum, tudniillik még soha nem jelent meg Kapuvárról olyan összeállítás, amely a város szülötteinek biográfiát egy csokorba fűzte volna. 1989-ben ugyan megjelent az azóta szintén meghalt csornai tanár, Pájer Imre szerkesztésében a Neves rábaköziek című gyűjtemény, azonban ennek korpusza szélesebb, nem csak egyetlen város nevesebb személyeiből, hanem egy egész tájegység –nevezetesen a Rábaköz – területéről válogat. Emellett ugyancsak Pájer Imre szerkesztette a Soproni Szemle szerkezetének mintájára a Rábaköz az azóta sajnálatosan már megszűnt, önálló helytörténeti annaleszét, a Rábaközi Honismereti Évkönyvet, amelyben szintén sűrűn találkozhattunk kapuvári születésű személyek életrajzi ismertetőjével. Az imént említett két kiadvány azonban későbbi is (a Neves rábaköziek ugyan 1989-ben megjelent, de Németh Imre életrajzi gyűjteménye korábban íródott), és ezeket leszámítva a város történeti feldolgozásai közül hiányzott egy ilyenfajta, életrajzi jellegű munka.
                Tekintettel arra, hogy posztumusz kötetről van szó, nyilvánvalóan a szerző nem rendezhette sajtó alá a munkát, azt helyette Zsebedics József egykori kapuvári, jelenleg győr-szigeti plébános végezte el, bár, mint megtudjuk, semmiféle változtatást nem eszközöltek rajta, a közlés betűhív, csupán az eredeti kéziratban színessel kiemelt szöveghelyeket változtatták a nyomtatott verzióban kövér szedésűre. A szerkesztésben talán csak az kifogásolható, hogy a főszövegben benne maradtak a jegyzetek számozásai, miközben a hivatkozások hiányoznak, mert – mint azt olvashatjuk – a jegyzetapparátus sajnálatos módon a mai napig nem került elő. Ez így viszont zavaró.
A kötet egyfajta utószavából (Zsebedics tollából) ismerjük meg a kötet aktualitását, illetve keletkezéstörténetének némely elemét is. A Gartáért Alapítvány elnöke, Pintér Gábor ugyanis a város önkormányzati képviselőjeként egyik kezdeményezője volt a városi kitüntetések reformjának, amelyet egykori neves kapuváriakról (Vámos Ferenc, Scherer Gyula, Berg Gusztáv, Pátzay Pál, Bodor Ödön, Lumniczer Sándor) óhajtottak elnevezni. Amíg utóbbiak élettörténete széles körben ismert és életüket több ízben feldolgozták már, addig Vámos és Scherer életútja jóformán ismeretlen volt. Így kereste meg Pintér Gábor Zsebedics kanonok urat, aki az asztalfiókból előszedte Németh Imre azon dolgozatát, amely most íme, nyomtatott formában előttünk áll. Persze így némileg a gombhoz varrták a kabátot, hiszen először elnevezni szándékoztak egy városi díjat Vámos Ferencről illetve Scherer Gyuláról, s csak utána néztek utána pályafutásának, ám ez egyúttal meg is magyarázza a könyv aktualitását: mivel ezen új alapítású díjakat idén osztják ki először, szükség volt egy olyan kiadványra, amely ismerteti, mintegy népszerűsíti az említettek életútját, melyet korábban homály borított.
                Németh Imre könyvében 17 tétel szerepel, közülük 16 valós, konkrét személyekről szól, mindjárt az első azonban kilóg a sorból, a „névtelen hősöknek” állít emléket. Így ebben a fejezetben szerepelnek azok a várvédők, akik a török ellen harcokban a kapuvári végvárban vitézkedtek, felveszi ezek közé a kuruc-labanc harcok hőseit a Rákóczi-szabadságharc idejéből, az 1826-os kapuvári parasztlázadások ismeretlen hőseit, az 1848-49-es szabadságharc vitézeit, illetve az első világháborúban harcolt katonákat. A koncepció persze érthető, hiszen nyilvánvalóan nem ismerünk mindenkit név szerint, a rendezőelv azonban néhol felfeslik, ugyanis mind az 1848-1849-es csaták hősi halottainak névsorát ismerjük (igaz az összes kapuvári katonáét nem), és Németh Imre korában emléktábla díszlett a Rábaközi Múzeum falán, emléket állítva tetteik tiszteletére (ez az emléktábla jelenleg a várkertben található). Hasonlóképpen ismerjük azon 232 elhunyt nevét, akik az első világháborúban vesztek oda, s ezeket – a második világégés áldozataival együtt – Pölöskei Sándor helytörténész is kutatta és jelentetett meg könyvet róluk. Meglepőbb azonban az a szakasz, amely a 11. századi Béla herceg (később király) katonáival foglalkozik, és már csak ezért is sajnálatos a jegyzetapparátus eltűnése, mivel ez fényt vetne arra, hogy Németh Imre honnan vette információit. I. Béla mileseinek és Kapuvárnak a kapcsolatáról ugyanis primér forrásaink, tudomásom szerint, nem beszélnek.
                Az ismeretlen áldozatok és a kissé kakukktojás (Vak) Bottyán János után három olyan személy következik, akik vezetők voltak az 1826-os parasztzendülés során, amely az Esterházyakkal folytatott több évszázados harc csúcspontja volt. Kapuvár történetében egyébként talán ez az az időszak, amely a legrészletesebben (és ami a legjelentősebb, levéltári források alapján) fel van dolgozva, Németh Imre nyilvánvalóan a Soproni Szemlében egykor megjelent, a parasztlázadás történetét kimerítően tárgyazó tanulmányból nyerhette adatait. Külön fejezetet szentel Litskay Mártonnak, aki kapuvári városbíróként a robotterheket megtagadó kapuvári jobbágyok mellé állt, Kovács Györgynek, az úrbéri szerződést semmisnek tekintő „Függetlenségi Nyilatkozat” szerzőjének, illetve Varga András Jánosnak, aki a robot visszavonását követelő kérvénynek volt a szerzője. Mindhárman a kapuváriak évszázadokra visszamenő privilégiumát kívánták védelmezni, s ebbéli tevékenységükért mindannyian kétévnyi börtönbüntetéssel lakoltak.
Az életrajzok között találunk plébánosokat (Németh Jánosét, akinek matematikai tevékenysége is jelentős, és teológiai írásokkal is kacérkodott), egészségügyben érdemet szerzett személyeket (a kórházalapító Vogel Józsefet, akinek életrajzát a volt kórházigazgató Ballagi Farkas egészítette ki; vagy Graf Jánosét, aki a kórház fejlesztéséhez járult hozzá), polgári intézményeket előmozdító tanárt (Ragályi Istvánt, aki a gartai önkéntes tűzoltó egyletet alapította, olvasókört, könyvtár szervezett), kevésbé ismert teológus embert (Balogh Sándort, aki a 18. században több hittudományi értekezést is írt). De találunk olyan személyeket is, akiknek élete ma már széles körben ismert, ilyen Pátzay Pálé, Lukácsy Lajosé vagy Mohl Antalé, de köztük van báró Berg Gusztávé is, akinek nevének említése 1990 előtt az állampárti időszakban nyilvánvalóan nem túl gyakran fordult elő. És aztán az életrajzok között szerepel a már említett Vámos Ferenc főjegyző és Scherer Gyula (a polgári iskola alapítója-igazgatója) pályája is.
A hagyaték jellegből követezően persze hiányérzetet is okoz ez a kiadvány, hiszen az életrajzokat jócskán lehetett volna bővíteni még Sennyey Ferenc várnaggyal, Lukinich Mihály első népképviseleti követtel, Bodor Ödön sportolóval, Vargyas Lajos szótáríróval; ám ennek oka értelemszerzően az, hogy nem eleve sajtó alá rendezett kiadványról van szó. Ezért talán jobb lett volna, ha Németh Imre helytörténeti hagyatékát más írásokkal párosítva, vagy éppen egyben adják ki, hiszen – amint az a könyv elejének felsorolásszerű jegyzékéből is kiderül – az 24 különböző témájú írást számlál. Remélhetőleg ezek kiadása, széles körben való hozzáférhetősége sem várat sokat magára.
                                                     
(Németh Imre: Akikre büszkék lehetnek a kapuváriak. Hazánk, 2009.)

 

2 komment

Címkék: könyv ikonok

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr571241867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Menci 2009.07.13. 19:35:35

Ismertem Zsebedicset közel 30 éven át, tisztelem is munkásságának egyes elemei miatt, viszont sem irodalmárnak, sem (szeriöz) helytörténésznek nem tartom. Magasröptű prédikációi évtizedeken át matematikai műveletekből álltak ("ennyi van - ennyi hiányzik". És méghogy akkoriban elnyomták az egyházat! De nem Kapuváron!). Most pedig irogat. Az "átkosban", meg a "szakmában" nem erről az oldaláról volt híres.
Hogy a karrierjét hogyan igazgatta (kit hogyan, honnan túrt ki), valamint milyen részt vállalt a békepapi-mozgalomban, meg milyen kapcsolatot ápolt az állampárt helyi és felsőbb képviselőivel, az más lapokra tartozik. Nekem valamikor, valamiért kiöntötte a lelkét. Valaki majd talán ezt is megkutatja. Érdemes lenne a még élő kollégáival elbeszélgetni.

Menci 2009.07.13. 19:45:39

Bár az egyház inkább összezár. Nem fog hivatalosan semmi sem megjelenni, a magánbeszélgetésekben elhangzottakat pedig hivatalosan cáfolják. Ismerős?!
süti beállítások módosítása