Amikor Bécsi körúti közös albérletünkben lakótársam születésnapi ajándékképpen egyszer azzal lepett meg, hogy tizenhárom darab A4-es papírral ragasztotta tele az ágyam fölötti falat, melynek mindegyikén egyetlen betű szerepelt, amely összeolvasva a M-I-N-D-E-N K-A-P-U-V-Á-R szöveget adta ki, még nem gondoltam volna, hogy valóban minden Kapuvár. Ez, mely egyúttal blogom címének genealógiáját is elárulja, természetesen fricska volt az ő részéről arra a gyógyíthatatlan betegségemre, amely szerint bármely téma kapcsán tudom úgy csűrni-csavarni a szót, hogy a konklúzió utóvégre Kapuvár mindenütt jelenvaló súlyának reprezentálásában csúcsosodjon ki. Pedig tényleg az van, hogy. Erre újfent egy exemplum:

 

Nem kis meglepetésre értesültem ugyanis arról, hogy kapuvári születésű volt Rimanóczy Kálmán (1840-1902), aki Nagyvárad városépítészetében alkotott maradandót, sőt egyáltalán nem túlzás azt állítani, az, hogy a „Pece-parti Athén” a magyar dualizmus kori építészet fellegvárának számít, egyszemélyben Rimanóczynak köszönhető. Rimanóczy Kálmán születési helyét még a szakirodalom is gyakorta eltéveszti, és a róla készült életrajzokban Kapuvár helyett – nyilván a két városnév hangalaki hasonlósága miatt – Kaposvárt jelöli meg. Az alább látható anyakönyvi kivonat azonban, ha hiszünk egy dokumentum bizonyító erejében, megdönthetetlenné teszi az állítást, miszerint Rimanóczy Kálmán nem Kaposváron, hanem Kapuváron született.

 

 

 

A fotó bal felső sarkában világosan kiolvasható a mi városunk neve, ahogyan a gépelt szövegsablonba kézzel beleírták azt: a kapuvári rk. [római katolikus] egyház megkereszteltek anyakönyvéből. Születési időként 1840. május 12.-e van megjelölve, a keresztelés pedig egy nappal később, május 13-án történt. Törvényes gyermek, nemét tekintve „fi” volt, szülei pedig Rimanóczy József-Sámuel uri Ispány illetve Keszelényi Francisca voltak. Bár a következő rubrikába a séma szerint lakóhelyének házszámmal való megjelölését kellett volna a plébánosnak bevezetnie, ott csak annyi szerepel: Kapuvár. Hogy valami baromi közhelyes legyek, azt kell mondjam, egyik szemünk sír, másik meg… na mit?... na mit csinál? (nem mondom meg, bi-bi-bííí). Ez a bejegyzés ugyanis félreérthetetlenül utal arra, hogy a későbbi nagyhírű nagyváradi építész Kapuváron lakott, lakóhelyét azonban az anyakönyvezés hiányzó információi nyomán nem lehet pontosan beazonosítani. Kiolvashatók viszont az iratból a keresztszülők nevei, akik Büchl János úr, Erdőmester és Valli Erzsébet, feltehetően férj és feleség voltak. Ha eddig talán nem lett volna egészen világos, hogy Rimanóczy Kálmán valóban Kapuváron született, eztán csak az lesz. A keresztelő neve oszlopba ugyanis Szalontay György neve van bevezetve, akinek neve ismert a helyi egyháztörténetből, 1833 és 1849 között valóban a kapuvári plébániát vezette. A nagyváradi építész születési ideje tehát valóban Szalontay tevékenysége idejére esik, és hát kevésbé valószínű, hogy ugyanabban az időben Kaposváron egy másik Szalontay György is működött volna. Ha mindez nem elegendő bizonyíték, akkor a szkeptikusok számára újabb ellenérv, hogy a kissé már megfakult pecséten is olvasható Kapuvár neve. Az ne tévesszen meg bennünket, hogy a keltezési dátum 1922. március 13-ára vonatkozik, ugyanis ezen okirat nem az eredeti anyakönyvből való, hanem annak mintegy egy évszázaddal későbbi hiteles átirata. Ez a felső sorból is kivehető, amint Tóth Károly adminisztrátor az ezerkilencszáz szót törlésjel alá helyezte, és utánaírta: nyolcszáznegyvenedik.

 

Az építész apját tehát Rimanóczy József-Sámuelnek hívták, aki az Esterházy-uradalomban dolgozott uradalmi (rövidítve: uri) igazgatóként, erre utal az ispány titulus. Ebből kikövetkeztethető, hogy Kálmán keresztszülei is az Esterházy-birtok alkalmazottai közé tartoztak, ahol erdőgazdálkodással foglalkoztak. Bár a Locsmánd mellett fekvő határszéli Zsirán található egy 1743-ra befejezett, Rimanóczy Antal által építetett barokk kastély (mely ma Pejachevich-kastélyként ismeretes), nem valószínű azonban, hogy a család ebből az ágból származott volna, mert akkor uszkve száz év alatt meglehetősen gyors lerongyolódáson kellett volna keresztülmenniük. De méla Tempefőik után ki tudja… Rimanóczy Kálmán apja korán meghalt, és az árván maradt fiú valószínűleg nem sokat tartózkodhatott a továbbiakban Kapuváron. Megélhetése érdekében elvégezte a kőműves szakmát, így került először kapcsolatba az építészettel.

 

 

 

Ezek után gyors ütemben emelkedett karrierje, miután az építőmesteri szakmát is megszerezte, épületeket is tervezhetett, amely már nem áll olyan távol későbbi hivatásától. Először Budapesten tevékenykedett, majd 1867-ben került Nagyváradra. Pont ez az esztendő a kiegyezés éve, mely elindította Magyarországon a gazdasági konjunktúrát, és ez természetszerűleg a települések urbanisztikai fejlődésének is jelentős lökést adott. A 19. század végén Rimanóczy Kálmánt sorra bízták meg nagyváradi épületek megtervezésével, így a korábbi gyakorlatilag földszintes „Körös-parti Párizs” igazi polgári nagyvárossá fejlődött. A „legmagyarabb polgári várost” (hogy egy újabb epitheton ornanst vezessek be) provinciális kisvárosból a század végére a historizáló, néhol szecessziós városépítészet centrumává tette. Így látta már Ady is, amikor a századfordulón a „Vér városában” dolgozott újságíróként, és itt, Oradea városában jelentette meg második verseskötetét. Rimanóczy Kálmán volt az építésze többek között a nagyváradi múzeumnak, a gőzfürdőnek, a zsinagógának, de épített szállodát, bankot, kaszinót, kereskedelmi csarnokot, végérvényesen rányomva bélyegét Nagyvárad jelenlegi arculatára. Ugyanakkor nemcsak mint építész működött, hanem építési vállalkozó is volt, s ebben a minőségében többek között az ő nevéhez fűződik a frissen felújított budapesti Uránia mozi, mely mára a filmbe csak a Magyar Filmszemle idején belebotló „sztárszínészek” és „mélykritikusok” rendszeresített önreprezentációs helyévé vált.