Németh Rozália énekeskönyve

 

(Kapuvár, Szabadság utca)

 

 

 

Ezen rozmaringág s kék ibolya illatjával szagos nótácskákat, kiket én itten most kiteszek, még a múlt évszázad utolsó tizedének délfelében adta által nékem Németh Rozália néném öröm- és megbecsülésre. Kinek akkortájbani esztendeinek száma is meghaladta mán a kilencvenet, de még ennen kezivel szedte ki az anyafődbül a dáliahajmákat, tuládozta ki a piarcra talyigáján a fehér kardvirágokat, s csak ritkássan üldögé’t az udvar közepin a szederfa alatt. S nám, miként adá nékem ajándékképpen, én aztat úgy e’, s nemkülönben híven meg is őrizém, hogy ez énekek el s széjjel ne iramodjanak a felejtés förgetegével, s bíz’ oltalmazám én az elmúlástól, ottand, a pöndölömmel bétakart tokaszalonna és a videjójáték között, a virághímmel varrott abrosszal borétott sublótomban. Mikoron penig magánosságomban leülök a lóca partjára, egyre s másra csak az jegecesedék ki izzó homlokom megett, hogy e dalocskák okulásra valók és kelletik űket becsben tartani, mert biz’isten az igaz magyari lélek egybekötött csokrai és két szerelmetes szíveknek hűséges kifolyásai. No ’jszen nem ám ebenguba ez vagy mit sem érő kutyafitty, mert Rozi néném egész életibe vonta egybe űket elméje gráblájával, s kötötte öszve könyve mai napság már megsárguló merevlemezének kévéjébe, hol vérpiros irónnal, hol meg oly’ fekete téntával, mely a holdvilágos éccakával vetekszik. A sorok között oly sok különb-különbféle kedélyvelág búvik, mint égen a csillagok, mert hogy-hogy is nem – ezek az széles magyari rétek televényes humuszában fogantattak, s amolyan vadgerlicék módjára széjjel el és béjárták az érzedelmek tágas mezejét, a megecetesedett, asztalbanyőtt keserőség fájdalmátul a megcsalatás gyásszal bevont balladáján általmenvén egészen a szexuális diszkrepanciák aláhulló gatyapőcéig vagy peniglen a menasszoni negédesség násztáncájig. S oszt’ danolták ezeket tájtékpipa füstje mellett a kert vígibe, danolták ezeket, mikoron megtulókapázták a gyárekkel a kuk’ricát, de danolták akkoron is, midőn sütöttík zsírba’ a csörögefánkot a fritőzben, de ezen nótácskákat tette a korongra a pántlikás dídzsé is a bucsui bálbo. Ezeknek osztán okáért, mit e gyűjteménynek sűrejébűl általnyújtok, vügyed te is úgy, olvasó, ha döccen is néhol a klapancia, szíved vígság- s boldogulására!

                                             

 

Este van, este van

 

I.

Este van, este van, nyolcra jár az óra / minden hajadon lány kiáll a kapuba / Aranyos Mariska is kiállott volna / ha a világos ég be nem borult volna

 

II.

Beborult, beborult, be is sötétedett / Aranyos Mariskának szomorú este lett / Aranyos Mariska, mi bajod érkezett / hogy a szoknyád eleje így megrövidített

 

III.

Szabó is jól szabta, varró is jól varrta / Verje meg az Isten, ki azt elrontotta / Verje meg az Isten, veretlen ne hagyja / ki este a lányát a bálba elhagyja

 

IV.

Gyertek hóhérok, vigyétek lányomat / vigyétek lányomat az erdő szélibe / hogy ne legyen senki szeretője

 

V.

Anyám, anyám, anyám, csak azt engedje meg / hogy a virágaimat hadd nézegessem még meg / Virágaim, virágaim el ne hagyjatok / majd ha én meghalok, ti is gyászoljatok

 

VI.

Kocsisom, kocsisom, fogd be a lovakat / Fogd be a lovakat, a legeslegjobbakat / Anyám, anyám csak azt engedje meg / hogy a ruhámat hadd nézegessem még

 

VII.

Ruháim, ruháim, el ne szakadjatok / Majd ha én meghalok, ti is gyászoljatok / Szélein a Balaton locsolja a vizet / Aranyos Mariskára hányhatják a földet

 

VIII.

Hányjátok, hányjátok, nem esik kárára / minden hajadon vigyázzon magára / Vigyázzon magára mostani világba’ / hogy meg ne csalhassa a kedves babája

 

 Bizon' ám, mai luvnyákok, szomorú vége lesz, ha röpül a szoknya

  

 

Zalabaksán Kósa Ferenc házába’

 

I.

Zalabaksán Kósa Ferenc házába’ / kinek nem volt több gyermeke lányánál / óvták is ám még a széltől is szegényt / munka miatt fölfogadtak egy legényt

 

II.

Az dologgal hogy könnyebben bírjanak / persze ők azt mondták egy ifjúnak / hogy ha beáll őhozzájuk cselédnek / hozzámegy az Annuska feleségnek

 

III.

Persze ők arra nem is számítottak / hogy siralmas vége lesz a dolgoknak / Két évig a legény szép csöndesen várt / Két év után meg kérte Annuskát

 

IV.

Hát amit ígértek, azt teljesítsík / mert ők az Annussal egymást igen szeretik / Rárivallt a lány anyja a legínre / hogy semmit nem ád az ilyen beszídre

 

V.

Vasárnap kimentek a temetőbe / föltekintettek egy magas keresztre / Elbúcsúztak a világtól, mindentől / még ma este elválnak az élettől

 

VI.

Szép csöndesen szól Annus a legénynek / itt az idő, menjünk a másvilágra / Itt a szívem, eressz neki egy golyót / holtom után nem mondok rád mást, mint jót

 

VII.

Az ifjú megfogta a fegyver ravaszát / remegő kézzel fogta az Annusra / fegyver dörrent, piroslik Annus vére / ártatlan lelke száll föl az égbe

 

VIII.

A dörrenésre kijöttek a szülők / borzadva néztek a kicsurgott vérre / A nagy Isten hát mi ezt érdemeltük / golyó által halt meg a mi gyermekünk

 

IX.

Két koporsót kitettek az udvarra / két gyászoló idesanya siratja / idesanyám, ne sirasson engemet / mért adott a kedves szeretőmnek

 

X.

Lányok, lányok, rólam is tanulhattok / addig forrón szeressétek egymást / míg a pap az oltárnál áldást nem ád

 

XI.

Szépen szól a nagy baksai harang / húzza aztat három fehér vadgalamb / Húzza azt a szomorú kis  verseket / mert temetnek két szerelmes holtestet

 

 

 

Horthy Miklós ha fölül a lovára

 

I.

Horthy Miklós sejehaj, Horthy Miklós ha fölül a lovára / visszatekint sejehaj, visszatekint az elfáradt bakára / ugye, fiú, szép élet a leventeélet / csak az a baj sejehaj, csak az a baj, hogy nehéz a viselet

 

II.

Diófából sejehaj, diófából nem csinálnak koporsót / leventéknek sejehaj, leventéknek nem írnak búcsúztatót / ágyúgolyó lesz annak a búcsúztatója / barna kislány sejehaj, barna kislány lesz a megsiratója

 

III.

Asztalomon tinta, toll, asztalomon tinta, toll és papiros / azzal írok levelet, azzal írok levelet a babámnak / írok neki oly szomorú gyászos levelet / ha a szíve kőből van, ha a szíve vasból van is, megreped

 

 

 

Ha bemegyek Sopron városába

 

I.

Sej, ha bemegyek Sopron városába / egyenesen a huszárkaszárnyába / széket hoznak, hogy üljek le rája / éles az olló, a göndör hajam vágja

 

II.

Sej, göndör hajam, lehullott a földre / gyere babám, szedjed a kötényedbe / ahány szálat szedsz föl a kötényedbe / sej, annyi százszor jutok az eszedbe

 

III.

Sej, göndör hajam, lehullott a földre / egy huszárcsákót tettek a fejembe / az van írva a csákóm oldalára / sej, leszerelek, de nem mostanába’

 

IV.

Sej, leszerelek, meg is házasodom / azt veszek el, akit én akarok / elveszem a régi szeretőmet / sej, ki megvárta a leszerelésemet

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr12995023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása