P.mester 2015.07.09. 21:20

Bujdosóknak való

bevandorlas_mikes_kelemen.jpg

 

 

1882 és 1914 között 2567 kapuvári lakos vándorolt ki Amerikába, South Bendbe. Ezeknek a gazdasági bevándorlóknak volt képük letelepedni, és elvették a munkát!!!

 

A 2013-as adatok szerint a város lakosságának ma is 2,4 %-a magyar, akik a gazdasági bevándorlók leszármazottai.

 

 

A kapuvári gazdasági bevándorlók nem tisztelték a kultúrát, amit a következő eset példáz:

 

1909-ben a kapuvári bicskás bevándorló, Kiss György Mihály  gyilkosságától volt hangos a sajtó. Bár az újság szerint „az amerikai kultúra sokat csiszol a nagy idegenbe vándorolt magyarokon”, de a kapuvári nem hazudtolja meg magát, a „bicska még mindig nagy szerepet játszó tényező, mely az otthoni mintára szalonokban villan meg” – írták. South Bendben Kiss György Mihály és Németh János Pál között – mindketten kapuvári migránsok – az italozás hatására verekedés támadt. A szalonból kimentek az utcára, a verekedést ott folytatták. Kiss György rövidesen mellbe döfte Némethet, aki azonnal meghalt, mivel a szúrás a szívét érte.

 

Mint kiderült, a 31 esztendős Kiss György Mihálynak nem ez volt az első összetűzése. A nyomozás ugyanis napvilágra hozta korábbi rémtetteit, nevezetesen azt, hogy Kiss Gy. Mihály ötszörös gyilkos volt Amerikában.

Hat héttel kapuvári honfitársa másvilágba segítése előtt James Sullivant ölte meg, aki a rézgyárban volt a művezetője. Mivel a kapuvári személy trehányul végezte a munkáját, nem dolgozott, lusta volt, elbocsátották a gyárból. Kiss György Mihály bosszút esküdött, lesben várta Sullivant a kocsmaajtó előtt, és amikor az kilépett a lengőajtón, a kést megmártotta benne, többször megforgatta.

 

A nyomozás azt is kiderítette, hogy Milwaukee-ban és Michigan City-ben is lesújtott a kapuvári rém, utóbbi helyen összeszólalkozás után egy cukorgyári munkást szúrt le.

 

(Forrás: Rábaközi Közlöny, 1909. szeptember 26.)

 

A kép forrása / Source

Sopron megyei bevándorlók South Bendben az utcán provokálnak 1909-ben

 

kapuvar_bevandorlas.jpg

 

 

 

gzadasagi_bevandorlok.gif

 

 

1989

 

 

 

2015

 

 

Szokjunk hozzá, ez az ország a kommunizmusban érzi jól magát.

lamfalussy_bevandorlo.jpg

 

 

nemzeti_lecso.jpg

 

Félázsiai ember amerikai ételt nem eszik (dakota közmondás)

 

 

petofi_bevandorlo.jpg

 

Elvette a verslábainkat az idegenszívű jambusterroristája, pfejjj!

 

 

süti beállítások módosítása