P.mester 2012.10.22. 21:24

Legénykedés 2.0

Kritikai kommentet kaptam, lájf!

 

A Legénykedés című poszthoz érkezett a hozzászólás, mely ide kattintva olvasható, nem palizálom ide.

Köszönet érte. Ha nem gáz, kedves VZsu, külön posztban válaszolnék, pontosabban reagálnék, mert utalásaim jelzése érdekében linkelgetni is akarok, és az a kommentdobozban nehézkes, továbbá széttöri a szöveg folytonosságát is. Jó?

 

Első rész,

Melyben a válaszkísérlet reflexióvá transzformáldik, és úgy marad

 

Csak remixelni tudom Szalacsi bácsi klasszikussá váló mondatát: „Egyebet nem tudok mondani”. … mint, amit elmondtam korábban. Úgy tűnik azonban, nem sikerült világosan kifejtenem, miért gondolom azt, hogy egy mai kapuvári legényavatás színpadi játék, nem pedig valódi avatás, ezért következik ugyanaz másképp.

Természetesen abban nincsen közöttünk véleménykülönbség, hogy legényavatást elő lehet adni. Ilyen van. Például egy lovagi torna alkalmával, elő lehet adni, aka el lehet játszani egy ütközetet, de ettől az még nem lesz valódi ütközet, hanem csak játék. Vagy a színpadon a színész eljátszhatja a középkori földesúr szerepét, de attól még (1) nem lesz középkori földesúr az illetőből, és (2) nem fogja azt gondolni magáról a színész, hogy ő középkori földesúr (vagy ha igen, akkor az Mixát tollára való, aki a Beszterce ostromában figurázta ki azt a „hőst”, aki nem hajlandó észrevenni az anakronizmust, nevezetesen azt, hogy ő nem az, aminek képzeli magát). Ezeket az analógiákat használva: más az, amikor a legényavatás az átmenet funkciójával bír, és más az, amikor el van játszva. Mondom, utóbbit is lehet, de az színház lesz, nem valódi avatás. Te is írod: „Természetesen a színpadon nem valódi avatás zajlik, mint ahogy egy lakodalmas táncnál sem a valóságban fogad őrök hűséget a menyasszony és a vőlegény”.

Abban úgy tűnik, nem értünk egyet, hogy egy mai legényavatásnak lehet-e értelme az avatás jelentésében, még ha te is azt írod, hogy nyilván nem lehet ugyanaz. Ha jól értem, kétféle értelemben használjuk a játékot, még ha neked ez „felháborító” is. Amint írod: „Az az állítás, hogy eljátsszák csak... és nem megélik a résztvevők az avatást, egyenesen felháborító! Az avatáson túl esett legények közül szerintem senki nem tekintette játéknak... Elmondásaik alapján, mindenki komoly kihívásként élte meg”. Továbbra is azt állítom: eljátsszák.

Hogy itt két dolog van, arra nem árt bővebb lében reflektálni. Egyrészt van a játék során való beleélés. Ez OK. Nyilván a gyerek is beleéli magát, amikor katonásdit játszik. A színész is beleéli magát, amikor lovagot játszik, vagy a színpadon Estragont játszik (sőt: ld. Sztanyiszlavszkij, vagy Halász Péter rendezői módszerét). De amikor az anya kiszól a térre, Kisgéza, gyere uzsonnázni!, vagy amikor a darab befejeződik, a kiccsávó és a színész nem gondolja azt ezután, hogy ő valódi katona, vagy valódi clown, márpedig a kapuvári legényavatók az explicitté tett ideológiájuk értelmében azt gondolják, hogy ők valódi legényavatást rendeztek, ami szerintem fals, „hamis tudat”. Még egy példával megvilágítva: Ha egy tévénéző egy szappanopera láttán izgul, szurkol, valamelyik karaktert megveti, valamelyikkel pedig szimpatizál, az teljesen rendjén van; „beleéli” magát, fuss Buli, fuss, mert megesz a farkas, vagy mittudomén, azonosul a főhőssel, amit a filmelmélet „másodlagos azonosulásnak” hív (az első a kamerával való). Mondom, ez OK. Az azonban már nem oké, ha a néző a karaktert összetéveszti a színésszel, és azonosságot tételez fel közöttük, mert abból fakadnak az olyan őrültségek, mint például adománygyűjtés szervezése Esmeralda szemműtétjére, vagy például a Leonciót játszó színész megdobálása, mert sanyargatja Isaurát.

Márpedig úgy tűnik, a legényavatók összetévesztik az Esmeralda nevű karaktert az Esmeraldát játszó színésszel.

Azt mondod, a legényavatás közösséget hoz létre: „A közösségben betöltött szerepéről annyit tudok, amit látok: a legénycéh tagjai összetartanak, a közösség felnéz azokra, akik volt/van bátorságuk jelentkezni és kiállják a próbákat.” Rendben van. Ez, bizony, így szokott lenni, ahol emberek vannak. Éppígy közösséget hoz létre, ha az emberek leülnek a kocsmában, együtt mennek kézilabda-meccsre stb., ebben a legényavatás Ding an sich nem unikális, és ami fontosabb, a legényavató funkció ehhez külsődleges.

No mármost, miért gondolom, hogy ez a „legényavatás” nem legényavatás? Azért, mert az előbbiekhez hasonlóan szerep, színpadi játék. Részletesebben kifejtve:

A legényavatás lényege, amint az a megnevezésben szerepel, az avatás. Ennélfogva pedig esszenciája, társadalmi funkciója az, hogy előtte más van, mint utána. Tehát ezt az avatással járó viszonyváltozást nem lehet megúszni. A lényege az átmenet (ezért hívja Gennep „az átmenet rítusának”), enélkül nem az, ami. A felavatott legény mandátumot kap, megtehet olyasmit, amit annakelőtte nem. A mostani legényavatás esetében mi az a mandátum, amit megtehet az illető? Ma is van legényavatás, ezt ma érettségi vizsgának hívják (megfejelve a 18. életév betöltésével, nagyjából egybecsúsztatva), persze ez éppúgy szimbolikus aktus, mint a legényavatás. Szimbolikus, mert értelemszerűen egy ember nem akkor lesz úgyszólván „érett”, ha betölti a 18-at és/vagy érettségi vizsgát tesz, ez egy folyamat, mely alighanem sohasem ér véget, az „érettség” folytonos elhalasztódás állapotában van, I guess. És ma az érettségi vizsga + 18. életév elérése jár többletjogosítvánnyal, ahogyan – bár nyilván más érvényességi kört tekintve – korábban a klasszikus legényavatás. Nem tudom, eddig sikerült-e világosan kifejtenem, mire akarok utalni.

Na mármost, köv. etap jő. Ma a legényavatás nem járhat társadalmi szinten azzal a többletjogosítvánnyal (kocsmába járás, lányok ablaka alá járás stb.), mint reneszánsza idején, mert teljesen más a KONTEXTUS. Ha véleményed szerint van társadalmi értelemben véve átmenet, mit gondolsz, mi az? Az én véleményem szerint, még ha (ha!) teljesen (?) megfelel a koreográfia a hagyományos legényavatás koreográfiájának (ergo: ebben az esetben, mondjuk így, „tradicionális”), még ha ennek folytán ismétel is, akkor sem tölthet be olyan funkciót, mert elveszett a történelmi kontextus. Hiába van meg az ivákolás, bűgatyába öltözés, kocsmába belépés, próba, amely, ha jól látom, itt, disznóvágásban manifesztálódott, pontosan a lényeg hiányzik belőle: az átmenet. Másként fogalmazva: minden külsőség, kellék megvan hozzá, semmi más, csak a lényeg hiányzik. Nem lehet több, mint wannabe-avatás. Ha pedig „csak” a lényeg hiányzik (értsd: ami a társadalmi szerepe), akkor nem az, ami. Hanem felszín, látszat, külsőség, szimulákrum, szerepjátszás.

Egy sohasem volt világ idealizált képe. Elég csak átnyálazgatni a korabeli újságokat, miket írnak a hagyományőrző legényéletről: ablakbetörés, késelés, vasvillával kocsmába járás. Beh, ezek a mai fiatalok.

 

 

 

Második rész,

Melyben random módon a felszínről értekezem, és végül a megoldás nem jegecesedik ki, ezzel szemben iszom egy (két-há) fröccsöt, mert az népi

 

 

Vajon nincs-e (hagyományőrzőileg: nem-e van) eló’csósítva, felszínre redukálva a legényavatásnak mondott izé mai napság? Mint ezek itten alább?:

 

Külsőség tartalom nélkül. „Népművészeti” boltokban megvehető. Árukínálat:

 

1. Miskakancsót imitáló díszbögre, sztelázsira való, reája tulipántos ládika gravérozva, 3X-os minősített bóvli, rozmaringszállal keretezett mézeskalácsszívvel – 650 HUF, elárusító hely: Halászbástya. Mikor?: „Nem, nem, soha!” Reklámszöveg: Gyertek ide, én olcsóbban árulom a magyarschágot.

 

2. Londoni miniatűr double-decker piros színben, belőle Erzsi mama koronás feje kandikál, you know, pekidzs  – £ 2, elárusító hely: King’s X Station, aluljáró, postai kijárat, az autentikus londonyi telefonfülkétől jobbra.

 

3. Alpesi tengerszem-talapzatra állított jódlizó, tiroligatyás Haider-szobor, fején futómuskátli, szájából Mozartkugel kandikál, sztaniolján Servus Austria felirattal. Merversteier nincs, ellenben: „Magyarul beszélünk”.

 

4. Nyírőbajszú korondi köcsög, kétszer égetve, made in China (az mán nem is ½, egészázsia; innét van a szám, hogy Vitézffy Félázsiai Kőrösi Csoma goes to Egészázsia) – 10 RON, elárusító hely: csíksomlyói mező, búcsú előtt akciós transzszilvanizmus: két kisköcsögöt fizet, hármat kap + ajándék fé’deci savanyúkáboszta belé töltve színültig.

 

Janka néni a Szomszédokban is gyönyerűen megideologizálta, hogy mé’ alkesz, és mé’ nem issza a vizet. Mer’ annyira klóros. „Hagyományőrző” „nemzeti” rock. Vatafak? Az milyen állat? Kiborg? Itt van ez az igazi hagyományőrző, dajdolva ivákol, jönnek a fehérvári huszárok. TEHÁT hagyományőrző.

 

[Szegletes zárójel, illetve ez már az:

Megjegyzem, csak hogy pontosítással árnyaljam a véleményem: sokakkal (a spektákulumokra mindég fogékony, Disneylanden szocializálódott tömegekkel) ellentétben én önmagában nem tekinteném problémának, ha a Félázsiai Vezér farigó módjára dudorászik, és  nem értek egyet azokkal, akik egyből rárepülnek a cuccra, mint gyöngytyúk a forró takonyra, és aszongyák, hogy nédd má’, hö-hö, mekkora pöcs! Pontosabban, hogy így pörögnek rá a rápörögnivalóra, merthogy szerintem a lényeg nem az éneklés ontológiájában vagy/és minőségében, hanem funkciójában van, és utóbbit az előbbire való reflektálás révén szem elől tévesztik.

Merthogy ennek az ún. „spontán” módon, „véletlenül készült”, „elkapott” felvételnek van funkciója, ne gondoljuk ugyanis azt, hogy nem direkt született, ahogyan a szellemi rokonát, Putyin cárevicset félmeztelenül a félázsiai sztyeppén lovagló, vagy dzsúdozás közben mutató „spontán” képek sem véletlenek, melyek a macsó imidzset, a „kemény legény” képét hivatottak terjeszteni (a propaganda tövének eredeti jelentése: terjeszteni). A népmesei hős átugorja a tű fokát, elhozza az aranyalmát, levágja a sárkány hét fejét, kettéválasztja a tengert, meghallja a fű növését.

A cárocskához hasonlóan nálunk, Hátasztánban a Népi Hősünket gajdolás közben mutató felvételek funkciója pedig az, hogy a felvételt látva a nyáj elámuljon: ejj, ez ám az igazi magyari ember, igazi népi hős, faxagyárek, a nép fia, közülünk való, az önkéntes lobotómián átesettek pedig birkameneten skandálják: Népláb jóóó, két láááb roooossz! Nem tudván, hogy éppen most lettek átverésnek gyanútlan áldozatai, melyhez a népiség kellékei külsőségek, eszközök voltak. A stratégia nem új, persze a párhuzamot nem akarjuk látni, egyszerűbb elfordulni. Mussolini kenyeret szel a nép körében. Horthy Miklóst kenyérrel és sóval várja hálás népe a diadalkapunál. Joseph Mengele, a gyermekek barátja – hogy jó morbid legyen. Rákosi Mátyás elé fehér rózsát szórnak a menyecskék. Kádár apánkat mezei virággal üdvözlik az úttörők. Lezsák Sándor, a „Népi Író” népviseletbe öltöztetett babát kap ajándékba. Mind-mind „a Nép barátja”, „Népünk nagy Tanítója”, „Népbiztosok”, akik a „Népi Demokráciában” a „Nép Nevében” beszélnek, „Népbíróság” előtt „Népítéletet” szolgáltatnak, akik „Népi Hangszereken” tárogatóznak, akik (mindenkori) korunk tengervészes éjjelén lángoszlopként kikötőbe vezetik gyorsnaszádunkat. Minden kurzus imádta ezeket a „népi” dolgokat, azonos kelléktárral: népviseletbe bújtatott legények és menyecskék, táncok tündérligete, virágok lángsóhajtása, nemzeti szalaggal átkötött cipó, remekbe szabott inkubátorházas kultúrdélután rózsaarca.

És még egyszer, hogy világos legyen: nem az ún. „népivel”, ezzel a nehezen megfogható, definiálhatatlan masszával van a gáz, amit egyébaránt a nemzetvezetők mindig igyekeznek a maguk haszna érdekében kihasználni, hanem a mögötte álló félázsiai és állami (sic!) ideológiával.

Ha mán úgy is aktualitás van, hadd citáljak:

 

„Nem pusztán ezért érezzük magunkénak a hatodik koporsót. Mind a mai napig, 1956 volt nemzetünk utolsó esélye, hogy a NYUGATI FEJLŐDÉS ÚTJÁRA lépve, gazdasági jólétet teremtsen. A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat és visszakényszeríttettek bennünket abba AZ ÁZSIAI ZSÁKUTCÁBA, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni.”

 

100 forintos kérdés: No ki mondta? Csak nem? Csakde. Őexellenciája, a félázsiai Tuggyukki, nevezetes 1989-es beszédében. Na de zárójelből ki, főszövegbe be:]

 

Tessék mondani, ha én beőtözöm pruszlikba, pogózok egyet inkubátorházilag, kezemben bikacsök, szájamban hegyes erős, akkor hazafffyassan máris ojjan hagyományőrző leszek, hogy a fal adja a másikat? Mert akkor máris békenyem az elcédé monitort szalonnyazsírral, oszt tiplizek izibe.

A megtérülő üzleti/politikai haszon érdekében fetisizált népibizniszbe persze mindig azt lehet pakolni, ami érdekünknek éppen megfelel. Arra már a 19. századi irodalomkritika is reflektált, hogy a mélymagyarok (akkor nem így hívták) a „régit” és a „népit” szinonimának tekintik. Magyarán: ami régi (ez is konstrukció), azon van patina, ezért az öltözékhazafiak ugranak rá, míg az aktuális „népit” megpökdösik. Például a mémgyártás népművészet? Farmernadrág hordása peckesen népviselet? Ha nem, miért nem? A ska népzene? A Zdob şi Zdub vajh belefér-e az ideológia népi avatásába?:

 

 

Komoróczynak van egy könyve: Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Még szerencse, hogy a paprikás kolompérban minden magyar: paprika, paradicsom, krumpli. Árpáddal jött ezer éve. Na meg persze, a magyar mantra mindenre csodafegyver: Magyar seggbe, magyar lóf@sz. Tudjuk a „népi rigmust” állami focimeccsről: Ki nem ugrál, büdös román, hej, hej!!! Vagy: Idősebb vagyok, mint Szlovákia. Így is van, lesz még Moszkva magyar falu.

Apropó népi mém: 30 krajcár a csicskalángos, éljen soká Káder János!

Sej-haj, Húgyos  Bunyós Pityu! Postás Józsi éljen-éljen, hujj-rá Kacor Feri! Butélia a kézben, lízingelt padon dülöngélés, Hany Istók-burger, hippi-jóóó, hippi-jééé, ujjééé, hó-la-laa, sőt mit több, repetaként li-li-li-lúúú, li-li-li-lááá, elvégre az idei hagyományőrző kapuvári „búcsún” is ennek a minőségi magoskulturális népművelő proginak volt a legnagyobb keletje, aláfeküdvén szépen, igenyessen a népkévánalomnak. A magyar népnek ez kell.

Egy klasszikus, Szevasztok!

 

A felvizezett és giccses műnépiesség, az álhazafffasch középszer, a teszkó gazdaságos csillagpálya macsóhímzéses bájvidékén tenyésző legénykedés leoltásához, amely az édeshazát, édesanyanyelvünket, e hont – úgymond – kebelre emeli, csak fel kell lapozni a Petőfi-epigonokról szóló 19. századi szövegeket, Mixátot, 1 Adyt (nem, vagy nemcsak a verseket, hanem a jóformán marginalizált tárcákat), hogy Móriczról és Márairól már ne is beszéljünk. Nem kell ide más (az eccerünépnek), csak sértőkálmános legényes – á la Karinthy, úgymint:

 

 

Puliszkahámozó nénike mozgatja lefcses térgyit
legénytriasztó szoknya-búbja alatt,
Mászik a falon rózsalángszínű poloskaszuka,
Édeset nyáladzik torkában a finom vérfalat.

 

Istensajtér köpül lelkembül írósvajat,
Felhőcsimbókot ellett a bozontos, szőrös ég,
Nem bírom tovább, megöl ez az átkozott
Cikornyátlan paraszti tőrülmetszett egyszerűség.

 

És végül egy autentikus kapuvári népi si-hi-hi-rvavigadó, amely a néplélek leheletfinom és szofisztikált érzedelemvilágát lakonikus tömörséggel fogalmazza meg felező nyolcasokban, gondolati ívét szimpla párrímmel öszveabrincsolva (Gyűjtötte: Jámbor Márta – Martin György, 1957, Kapuvár. Megjelent: Magyar Népdalok. Szerk. Ortutay Gyula, 1975.):

„Többet ér a lábad köze,

Mint az egész Sopron megye”

 

No hát, ezek a mai fiatalok, imigyen korcsosul az ifiúschág, mely mán amúgyan is csak szibarita váz, pfejj!

(Bocs, ha némileg pikírt voltam)

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr654863353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B.NO. 2012.10.23. 03:00:38

Szerintem lehet találkoznunk kéne a Shopinál!!! Ha már arról is véleményed van :) Én úgy látom bölcs derék,fiatalemberre leltünk E személy alatt. Jó lenne megbecsülni :) PÁR MÉTERREL LEJJEBB :) Fő tér 18-ban megtalálsz. Budai Norbert Keress bátran!!!!!!!!!! Úgy nézem van miről beszélgetnünk!!!!!! Üdv...P.Mester XDXDXDXDXDXD

P.mester 2012.10.23. 09:48:05

@B.NO.:

Kedves Norbert,

nyugodtan elmondhatnád ezen a virtuális helyen is ellenvéleményed, nem tilos, hátha másokat is érdekelne. Kollégádnak ugyanezt tudtam javasolni az 1.0-ás verziószámú változatban, de úgy tűnik, grandiózus teendői közepette, még nem sikerült időt szakítania rá.

Persze nincs akadálya privát randinak sem.

Shopi? Átfutottam ismét saját posztomat, de nem sikerült ráakadnom, hol van benne szó a Shopiról. Bizonyára elkerülte a figyelmemet, segíts. "Ha már arról is véleményed van". Mondom, nem sikerült felkutatnom, hol kerül szóba benne a Shopi, "de ha már arról is" véleményem lenne, mi volna vele a gáz. Nem tudtam. Nem tudtam, hogy kellene hozzá valami különleges engedély. Hol lehet ehhez előzetesen regisztrálni?

miami press 2012.10.23. 17:42:48

Szevasz Norbi! Hazaértél? Nem tudtam, hogy a tánckar ilyen kopflastig. Hát beszélgessünk! De itt, a fórumon. A vesszőkre vigyázz! Gondolom, Barna is? Gábor is beszáll.

miami press 2012.10.23. 18:42:04

@miami press: Én meg a kérdőjelekre vigyázok. OK? :)

Nagy Ramóna 2012.10.23. 21:52:52

No, hát most már aztán én sem tudok szó nélkül elmenni a téma mellett, leginkább azért nem, mert a legényavatással mint szokással volt szerencsém tudományos szempontból foglalkozni egy kicsit. Tényleg nem sokat, csak egy egészen aprócskát. Ha megengeditek, akkor most kevésbé emocionális és inkább folklorisztikai, illetve társadalmi szempontokra hívnám fel a figyelmet. Szerintem ugyanis teljesen feleslegesen vitáztok azon, hogy jelent-e ma valamit, vagy van-e létjogosultsága ma a legényavatásnak. Ilyen szempontból egyikőtök sem fogja soha az életben meggyőzni a másikat.
Szóval: mi is a legényavatás, legénycéh? Nálunk okosabb emberek már bebizonyították, hogy a céhes időkből származik, sőt egészen a kora újkorig visszavezethető a legényegyletek megléte. Az legelső legénycéhes törvénykönyvet 1706-ból ismerjük, de már ennél is jelzik, hogy egy régebbinek a másolata. Létrejöttük azon egyszerű okkal magyarázható, hogy egy mester több inast is tarthatott maga mellett, azonban a céhbe kerülés már kihalásos alapon ment, tehát egy ember meghalt, egy ember bekerült. Ennek eredménye a 18. század közepére az, hogy az ipar telítődik, a legények nem tudnak dolgozni legálisan, így vagy felhagynak a tanult foglalkozásukkal vagy kontárok lesznek. Nagyrészt ennek hatására hoznak létre külön legénycéheket, valószínűleg német mintára. Ezeknek célja elsősorban természetesen az érdekvédelem, sok közülük egyházi és közigazgatási ellenőrzés alatt áll, gyakran ők szervezik a megemlékezéseket vagy például köszönteni is eljárnak. Nem kérdés, hogy nyilván volt ennek társadalmi funkciója és haszna is, tehát abszolút szerves része volt a község életének. Nem kell azonban sokat gondolkodnunk azon, hogyan is került ez aztán át paraszti „használatba”. Egyrészt a paraszti kultúra mindig is mintakövető volt (csak a 19. században a nacionalista eszmék eredményeként lesz valamiképpen mintaadó, de ez teljesen más téma), így természetesen ezt az intézményt átveszi és saját képére formálja. Mondhatnánk azt is, hogy már ez is „csak” legénykedés? Egyértelműen nem, hiszen ugyanúgy funkciója lett a paraszti sorból származó legények számára mint korábban a céhes inasoknál volt, mégis megváltozott, más szabályok lettek érvényesek. Bizonyos formákat átvett, másokat elhagyott a szokás. Igazából csak ekkor válhatott átmeneti rítussá, aminek ugye az a lényege, hogy általa egy korábbi létforma megszűnjön, és az egyén belépjen egy új társadalmi szerepbe, de ezt Te is leírtad, P.mester. Ami a kapuvári legényavatást illeti, és itt érkezünk meg az általad tárgyalt problémához, amennyit tudunk róla azt jórészt Németh Imre gyűjtéseiből ismerjük. Sajnos azonban különböző életviteli problémák és korai elhalálozása miatt ez az anyag a szélrózsa minden irányába szétszóródott. Ezek közül én egy tizenegy oldalas leírást ismerek, ami éppen a legényavatással foglalkozik, (sajnos elsősorban a rítussal magával és nem annak társadalmi vonatkozásival) ebből készítette Simon András a koreográfiát, amit gondolom már te is láttál párszor Kapuváron. Nos, ez a leírás már magában egy forgatókönyv, mely gyakorlatilag azt írja le, hogyan zajlott az avatás maga, nem tárgyalva annak érzelmi és közösségi vonatkozásait. Ettől függetlenül én egy hiteles leírásnak gondolom, Németh Imre ilyen szempontból megkérdőjelezhetetlen szakember volt. Ami az érzelmi vonatkozásokat illeti azt jól mutatja, ugyan gartai, a „…ha visszanézek” című könyvecske megfelelő fejezete, mely ugyan a szertartás során nem ír le olyan dramaturgiát, mint a 1970-es gyűjtés, de remekül megfogja a dolgot az avatandó részéről.
A szocializmus idején nem volt értelme a legénycéhnek, hiszen egy féle ember létezett: a munkás. Ezenkívül abban a korszakban bármilyen furcsa is lehet, de mindennek kiépített rendje volt, így a korcsoportoknak is.
Te azt állítod ma csak eljátszák az avatást, ez a koreográfia esetén kétségkívül így van, azonban a legényavatás esetében ez elég durva leegyszerűsítése a helyzetnek. Tény, hogy több forrásból merítettek, mikor úgy döntöttek, hogy felelevenítik a legényavatást. Éppen ezért ők gyakorlati szempontból NEM a kapuvári legényavatás hagyományait őrzik, hanem a kapuvári Legénycéh hagyományait, amilyen formában az a 2000-es évek óta működik. Ahogy annak idején a céhes életből átvették, úgy vették át most, csak egy másik időszakból. A céh sem korlátozódik le a város határain belülre, hanem kiterjedt kapcsolathálóval rendelkezik a GY-M-S megye más legénycéheivel együtt. Az megint egy másik kérdés, hogy a ma oly divatosnak számító kifejezés: a hagyományőrzés hívta életre az avatást a jelenlegi formájában. Az pedig, hogy működik azt bizonyítja, hogy igenis van funkciója.
Amennyiben elfogadnám, amit állítasz, úgy azt is el kellene fogadnom, hogy nem léteznek közösségek a világon, ami bődületes baromság lenne, már elnézést. Az, hogy Te esetleg nem látsz bele ebbe a közösségbe és külső szemlélőként úgy érzed, hogy ez csak játék… nos az már a Te dolgod, de nem kellene elhamarkodott és megalapozatlan következtetéseket levonni. Tény, hogy ma nem olyan egyszerű a társadalmat csoportokra osztani, de ezt meg lehet tenni, mert vannak ilyenek. A közösségekről nem is beszélve, csak annak idején a falu vagy városrész is lehetett közösség, ma már az identitás határozza meg, hogy ki hova tartozik. Így van ez a legénycéh esetében is. Lehet, hogy Számodra nem jelent semmit, ha egyikőjük azt mondja neked, hogy ő bizony már kiállta a próbákat, míg ha más elé áll ezzel, teljesen más viselkedést tanúsít az irányába.
A helyedben én leülnék egy olyan emberrel beszélni erről, aki részese volt az avatásnak, és megkérdezném, hogy ő hogy élte meg, illetve éli meg most is. Már ha tényleg érdekel a dolog.
Üdv: Nagy Ramóna

P.mester 2012.10.23. 22:57:53

@Nagy Ramóna:

Éppen a "Ha visszanézek" kötetet akartam idézni, amely Szakács Istvántól való.

A többit illetően reagálnék, ha tudok, de a gondolatmenetet időnként nem tudom követni. Segítenél, másként elmagyarázva. Például?

"Te azt állítod ma csak eljátszák az avatást, ez a koreográfia esetén kétségkívül így van, azonban a legényavatás esetében ez elég durva leegyszerűsítése a helyzetnek."

Ez nem világos. Itt milyen avatás van szembeállítva milyen vatással? Komolyan nem értem.

"Amennyiben elfogadnám, amit állítasz, úgy azt is el kellene fogadnom, hogy nem léteznek közösségek a világon, ami bődületes baromság lenne, már elnézést."

Ezt a mondatot sem sikerült megfejtenem. Melyik állításra vonatkozik ez?

Ezzel is problémám adódik:

"Lehet, hogy Számodra nem jelent semmit, ha egyikőjük azt mondja neked, hogy ő bizony már kiállta a próbákat, míg ha más elé áll ezzel, teljesen más viselkedést tanúsít az irányába."

Itt sem értem. Ha helyesen dekódolom, akkor itt a "beleélésről" van szó, amit fentebb megkülönböztettem a "társadalmi funkciótól". Ezt jól értelmezem? Mert ha igen, akkor azt tudom mondani, mint fentebb: még ha valaki úgy is éli meg az avatást, mint valós aktust (lásd példának fent a középkori várúr esetét), attól az még nem lesz valódi várúr. Ergo: hogy valaki átéli, beleéli-e magát, az az átmenet szempontjából másodlagos. Márpedig átmenet nélkül nincs legényavatás.

VZsu 2012.10.25. 21:06:36

Kedves P.mester!
Írtam kommentet, de valamilyen oknál fogva nem jelenik meg...

Teremb ura 2012.10.26. 09:58:32

Heh.

Itt mindenki hülye, csak te vagy helikopter.

Á, hagyjuk- Sose AKAROD megérteni a hagyományőrzésnek, annak megélésének a lényegét.

Nem, én nem árpádsávoszászlókatlengető ősmagyar turul vagyok (nem vagyok kapuvári, ellenben kiházasult legény), hanem egy jelenleg szomorú ember, aki nem érti, hogy mi rosszat tett a helyi céh ellened. Illetve a többi néptánco/zenész/hagyományőrző társaság?

Válkaszolhatsz, csak ne kiméterest. kösz. pá.

Teremb ura 2012.10.26. 09:59:29

@Teremb ura: a helyesírási hibákért elnézést, szokatlan a laptop billentyűzete.

P.mester 2012.10.26. 10:18:10

@VZsu:

Hali,
valószínűleg a blogmotor xarakodik. Nem tudnád még egyszer bepötyögni? És mielőtt elküldöd, lementeni magadnak, nehogy elvesszen ismét?

P.mester 2012.10.26. 10:26:51

@Teremb ura:

Hali,

próbálok nem "kilométereset", csak 3 rövid pontban.
1. Leírtam az elején: önmagában nem a legényavatással van bajom, hanem azzal, hogy a színjáték valós avatásként van eladva. Ez "hamis tudat".
2. A hagyományőrzés definiálhatatlan fogalom, bármi belefér.
3. Probléma még a mögötte lévő ideológia, mely önmagát esszencialista módon kívánja megalapozni.

Remélem, nem volt terjengős. :)

VZsu 2012.10.27. 00:09:34

Kedves P. mester!
Csak remélni tudom, hogy a blogmotor rendbe jött...
Tudod, nem értem, hogy Nagy Ramóna hozzászólásából kiemelt mondatokat miért nem tudod/akarod értelmezni, hiszen sokkal érthetőbben és világosabban fogalmaz, mint Te.
Egyenlőre ennyi, majd ha időm engedi "bepötyögöm" ismét a korábbi kommentem...

P.mester 2012.10.27. 03:08:10

Üdv Vzsu,
javasolnám, hogy ha majd begépelted, mentsd el vagy legalább készíts egy másolatot, nehogy megint elvesszem. A blogmotor ilyen, erre nincs ráhatásom.

A másik: úgy tűnik, csak nekem nem világos, hogy az idézett mondatokban, Ramóna mit akart mondani. Ha van kedved, leírhatnád. Köfi!

P.mester 2012.10.27. 03:13:37

Ja és hát persze megfogalmazom másként azt, ami nem érthető.

Nagy Ramóna 2012.10.27. 07:53:43

Kedves P.mester!
Végre jutott időm válaszolni, úgyhogy most élnék ezzel a lehetőséggel. Az első idézet, amit a kommentemből másoltál ki, azzal hogy nem érted, valószínűleg tökéletesen rávilágít arra, hogy mi a hiba az eszmefuttatásodban. A kérdésed miatt azt feltételezem, hogy nem vagy tisztában vele, hogy a legényavatásból készült egy koreográfia (ezt láthattad te, gondolom én színpadon), illetve a legénycéh tagjai minden évben – NEM színpadi keretek között! – megtartják a szokást. Erre utaltam én a kommentemben. Ha tényleg ebből fakad a félreértés, akkor a többit már felesleges magyaráznom, így nem is teszem meg.
A Teremb ura-nak írt válaszodhoz pedig annyi hozzáfűzni valóm van, elsősorban a kettes ponthoz, hogy a hagyományőrzés nem definiálhatatlan fogalom. Néprajzosok elég konkrétan leírták mit tekintenek hagyománynak(ti. olyan elemet, mely legalább három generáción át öröklődik), természetesen ezt sem lehet ilyen statikusan megfogalmazni, hiszen akár a művészet a néphagyomány is folyton változik (hogy ennek a változásnak milyen szabályai, illetve korlátai vannak, arra itt nem szeretnék kitérni). Ebből kiindulva nem is olyan nehéz meghatározni a hagyományőrzés fogalmát sem.
Kíváncsian várom válaszodat!
Üdv: Nagy Ramóna

Teremb ura 2012.10.27. 12:01:42

Ramóna első hozzászólását -talán- érthetőbbé teszem. Bár már megpróbálta Zsu:
Az, amit a színpadon láthatsz, sosem egyezik meg egy valódi szokással. A legényavatás sokszor 2-5 óra hosszú folyamat, de ebben nincs benne az ifjak felkészítése, mert az több idő, nem csak napok, hanem akár évek. Tehát egy lerövidítettb esszenciát láthat minden kedves érdeklődő, mivel ennyi időt nem lehet untatás nélkül a színpadon egy csoport, pláne, ha az nem hivatásos. De 4-5 órát még az Állami/Honvéd stb. táncegyüttes sem tudna számodra élvezhetően produkálni, mivel egy nem ebben benne élő embernek szerintem túl kemény anyag. Mint ahogy nekem a kádárizmusról vagy a koalák inszeminációjáről szóló előadás lenne. A hossza ezáltal erősen behatárolt, nem emlékszem a teljes koreóra, de kb. 15-20 perc lehet. Mi is adtunk elő ilyet valamikor, az is kb. ennyi volt.

válaszodra:
1. Ők minden évben avatnak. Több legényt is évente. Szerencsére.
2. Hagyományőrzés. Abban igazad van, hogy tág fogalom, és sokminden beleférhet, de ez tényleg az. Egy ideig nem volt Kapuváron céh , talán érdektelenség miatt, vagy a szocialista korban nem lehetett, nem ismerem a hátteret, de rélgen volt. Ezért volt hagyománya. A néptáncok többsége is ilyen. A legtöbb faluban kihalt már az utolsó öreg táncos is. De szerencsére jártak gyűjtők, akik felvették a hangot, táncot, leírták a dalokat, vagy amit láttak egy-egy helyen. Szerencsénkre.
3. Mi bajod az ideológiával? Árt neked? Igen, esszencialista, de nem lehet az átlag "pógár"-nak mindent előadni, csak a lényeget, kicsit igazítva a mához, mert különben vagy műsorfüzet kéne annak megértéséhez, nem is rövid, vagy felirítozás. Esetleg felkészítő tanfolyam, de pont nem ez a lényege.

Jó, lehet, hogy neked nem tetszik, de akkor ezt írd.
Vagy csináld jobban, esetleg jobbat. Megteheted! :)

(na, most én voltam hosszú... )