Egy korábbi posztomban, itt, aztán ennek folytatásaként itt, írtam már arról, hogyan kezdődtek a Rákóczi-szabadságharc katonai eseményei Kapuváron 1704-ben, melyet így zártam (hogy elegáns önleszopással önmagamat idézzem): „Március hónapban pedig már nem a felkelők vitték a kezdeményező szerepet, megindult a császári seregek ellentámadása. No de ennek kapuvári vonatkozásairól majd egy másik alkalommal.” Ehun e másik alkalom.
Azt állítottam, hogy a kurucok első dunántúli hadjárata során a kapuvári erődítmény, melynek korabeli kinézetéről az 1680-as évek körül Greischer Matthias által készített, és hitelesnek tekintett veduta tájékoztat, az aulikus Esterházyaktól 1704. január közepe táján kerülhetett először a kurucok kezére (először, merthogy a szabadságharc során többször is gazdát cserélt). Amint gyanítottam, igencsak valószínűnek tűnik, hogy Kapuvárt nem harci cselekmények következtében szerezték meg a kurucok, hanem a vár homágiumát a Károlyi Sándor vezette dunántúli sereg kezébe tette le. Magyarán: a várat nem elfoglalták, hanem egyszerűen átállt. A dunántúli sikerekkel együtt azonban a kapuvári várnak a kurucok kezén való léte is tiszavirág-életűnek bizonyult. Alig néhány hónap után a vár visszakerült a császárpártiakhoz. Ezt megelőzte azonban egy márciusi hoax (kacsa, álhír), amely aztán végül valóra vált.
            Amint említett kurucinfós cuccomban kiposztoltam, két levél, Kajdacsi Péter és Béri Balogh Ádám egy-egy Károlyi Sándorhoz intézett levele azt tanúsíthatja, hogy a Sopron elfoglalására törő Károlyi-féle fősereg egyes csapatai számára a frissen megszerzett kapuvári vár egyfajta gyülekezőhelyként szolgálhatott. Sopron katonai elfoglalására azért volt szüksége Rákóczy dunántúli seregeinek, mert a szabad királyi város Kapuvárral ellentétben Ocskay László felhívása ellenére sem hódolt meg, sőt a sikertelen lébényszentmiklósi találkozót a császáriakhoz politikai és gazdasági okokból is kötődő soproniak arra használták fel, hogy Blumberg báró révén titokban fegyveres alakulatokat hívjanak be Bruckból. Károlyi Sándor február 2-án indította meg csapatait Sopron ellen, hogy a várost megadásra kényszerítse, ez azonban többszöri próbálkozás ellenére is sikertelen volt, és előbb Ruszton, majd Kismartonban rendezkedett be. Bár Sopront nem sikerült elfoglalnia Károlyinak, a Fertő tó és Lajta körüli településeket provizórikusan uralma alá hajtotta, melyek ugródeszkaként szolgálhattak egy Bécs ellen tervezett támadás megindítására. Amíg Siegbert Heister, a császári és királyi hadak I. Lipót által január 22-én kinevezett fővezére február hónapban még csak védekezni tudott a kurucok ellen, addig márciusban már ellentámadásra volt képes, amelyet többek között megkönnyítettek Károlyiék csapatszervezési, logisztikai problémái, stratégiai hibái, a dezertálások és a fatalis terrának (végzetes földnek) nevezett Dunántúl lakosságának nem feltétlen kuruchűsége. A felkelők Károlyi Sándor vezérletével ugyan március 20-án immár nem először támadást intéztek Bécs ellen, Heister hadai azonban a Kismartonban hagyott kuruc gyalogos- és lovascsapatokat, melyek időközben északra nyomultak, Feketevárosnál (Purbach) szétverték, majd Kismartont is elfoglalták. Minthogy Károlyi feloszlóban lévő serege ekkor Kismarton felé már nem tudott volna visszavonulni, a Fertő tótól keletre vette az irányt, a menekülők március 22-én érkeztek meg Óvárra. Heister üldözőbe vette a Győr felé visszavonuló maradék kuruc sereget, akik Abdánál keltek át a Rábcán, majd az árpási hídon át a Rábán, és menekültek Károlyi dunántúli főhadiszállására, Pápára vissza.
       Ebbe a szélesebb történeti keretbe helyezhető bele Foky János Kapuvár szempontjából fontos levele. Foky János akkor a keszői vár kapitánya volt, és 1704. március 25-én érkezett vissza a Rába folyó jobb partján lévő keszői várba, ahonnan levélben tájékoztatta Károlyi Sándort az általa ismert katonai fejleményekről. Ebben többek között Csery Mihály katonáinak meneküléséről számol be, miközben Csery „ezeres kapitány” a soproni polgármesternek nem sokkal azelőtt – de még egy más katonai helyzetben – írt gúnyos hangú levelében azzal provokálta a soproni polgárokat, hogy bosszúból ki fogja vágatni a megélhetésük alapját jelentő szőlőtőkéket, mondván, „tövőstül is kivágatom, úgy is hajduimnak nincsen dolgok, csak henyélnek”. Foky János levele szerint azonban néhány héttel később már nem volt ekkora az arca a kuruckodó katonának, ugyanis a keszői várkapitány március 25-én arról tudósította Károlyit, hogy Csery Mihály csapatain a soproniak rajtaütöttek, Kópházánál ötvenet levágtak katonái közül, 24-én pedig a maradék hajdú Sárvárra vonult vissza Sopron környékéről. Ugyanekkor Foky azt is tudni vélte, hogy a császári csapatok már Kapuvár ellen is támadást indítottak:
 
„Ma, hogy Páli nevű faluban isteni szolgálatot halgattam volna, siettve jöt Szőlősy Mátyás szolgabíró ur eö kegyelme kocsissá Tottkereszturrul, a ki ollyan hirt hozót, hogy már az kapuvári passust ostromlaná az lobonc, és hogy Sopronybul tolnai és más vármegye tisztyei kijöttek volna házakhoz, ennek én ugyan hitelt nem attam, hanem említet Szőlősy biro urammal elküldöttem recognoscalni, ha ugyan ugy vagyon-e vagy nem. S magam is annak utánna elküldöttem két lovast, ha mi bizonyost hoznak. Nagyságoknak alázatossan tudtára adni el nem mulatom”.
 
            Magyarán Foky János éppen a közeli páli templomban tartózkodott a misén, amikor a Sopron megyei szolgabíró Tótkeresztúrról, azaz mai nevén Magyarkeresztúrról érkezett kocsisától arról értesült, hogy a „lobonc” Kapuvárt készül elfoglalni. A „kapuvári passus” itt a Kis-Rába folyó átkelőjére utal, melynek védelmét a kapuvári vár lett volna hivatva ellátni. Maga a keszői várkapitány is bizonytalankodott az értesülés hitelességét illetően, ezért felderítőket küldött ki Kapuvárra, hogy megerősödjön, igaz-e a hír vagy sem. Mindazonáltal erről az értesüléséről tájékoztatta az ekkor már (vagy a későbbi fejleményeket figyelembe véve: még) Pápán tartózkodó Károlyi Sándort.
            A Kapuvár ostromáról szóló március 25-i hír azonban rövidesen hoaxnak bizonyult. Ugyanez a Foky János ugyanis, miután az általa felderítésre kiküldött két lovas visszaérkezett Kapuvárról a keszői várhoz, másnap, március 26-án már erről tájékoztatta Károlyit:
 
„Tegnap irtam vala Nagyságodnak, némelly rosz emberek lármázására nízve: hogy az lobonc kapuvári kelőig jütt volna. De annak utánna mindgyárt elküldvén Kapuvára recognoscaltattni, értem bizonyossan, hogy ezen rosz hirben semmi sincsen, sőt az kelőkre mindenfelé megparancsoltam, hogy az hajdúság jó vigyázással legyen. Hanem azt irgya kapuvári tisztarto ur, hogy Luka Benedek uramat Lakompakon megszorétották volna az loboncok, de hogy az eö kegyelme katonáiban valami kár eset volna, még eddig azt nem írja. Ezeket akarám Nagyságodnak alázatossan tudtára adnom.”
 
            Hiába figyelmeztette azonban Foky János a hajdúkat azon kötelességükre, fokozottan őrizzék a várat, nehogy az a császáriak kezére kerüljön, a kurucok kapuvári vára, akárcsak az egész dunántúli kuruc hatalom néhány nap alatt semmivé foszlott. Károlyi Sándor ugyanis Pápán maradék csapatai fölött seregszemlét tartva keserűen tapasztalta, hogy a dunántúliak teljesen elhagyták őt, így néhány nap múlva kénytelen volt feladni a Dunántúlt, a „végzetes földet”, és Pápáról átköltözni a Duna bal partjára (Duna)földvárnál. Amint írta: „És így csak az Tiszán túl s Tiszán innét való hadakkal maradván, azok is teljességgel nem akarván megmaradni, három és négy napi ottan [ti. Pápán] lett mulatásom [tartózkodásom] után […] megindultam az hadakkal, egyenesen Földvárnak, a Dunának.” Jóllehet a császári csapatok csak április elején indítottak támadást Győrből, hogy a Dunántúl fölött visszaszerezzék a januárban elvesztett hatalmat, a kurucok dunántúli uralma pillanatok alatt összeomlott. Ahogyan 1704 januárjában sem valószínű, hogy Kapuvárt fegyveres erővel hódították meg Károlyi alakulatai, úgy valószínű az is, hogy bár Foky kapitány megparancsolta, hogy a kapuvári átkelőre „az hajdúság jó vigyázással legyen”, a katonák a labancoknak tették le hűségesküjüket harci cselekmény nélkül, amint Károlyi is utalt a dunántúliak azon magatartására, miszerint azok az ő hűségén „teljességgel nem akarván megmaradni”. Így aztán a Dunántúllal együtt Kapuvár is visszakerült a császárpártiak kezére, vagyis a márciusi hoax a vár elvesztéséről végül beteljesedett. Az első dunántúli hadjárat kudarca után néhány hónap múlva azonban a kurucok újabb kísérletet tettek a „fatalis terra” megszerzésére. De ez a mese megint csak más alkalomra marad.

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr423463650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása