Néhány esztendővel ezelőtt egy neolatin szeminárium keretében a kortárs magyar irodalomtörténet két lábon járó lexikona és egyúttal egyik legélvezetesebb előadója, Szörényi László a Dózsa-féle parasztháborút tárgyazó Stauromachia című 16. századi eposzról palérozott bennünket. Az eposz morvaországi születésű szerzőjét közismertebb nevén Taurinus Istvánnak hívják, amit eredeti német nevéből, a Stieröxelből latinosított. Amikor Szörényi az eposz szerzőjének német nevét igyekezett lefordítani magyarra, láthatóan egyre inkább lendületbe jött és sziporkáztak az újabb és újabb magyarosítási kísérletek: Ökör, Marhaökrössy, Marhabarom, Tulokmarhássy, Baromökör, Ökörmarhásy etc. Ekkor persze már mindenki a szék alatt fetrengett a röhögéstől. Na, ez jutott eszembe Paul Mathias Ochse nevéről, merthogy Kapuvárnak is van egy ilyen Ökör nevű fickója, ráadásul az öxel és az ochse (ejtsd: oksze) etimológiailag egy tőről is fakad. Paul Mathias Ochse (1797–1842) ugyanis egy kapuvári születésű, majd Bécsben tevékenykedő festő és litográfus volt.
            Tekintve, hogy a magyar néplélek szavakban előszeretettel szokta döngeti a mellét a nemzeti értékekre, ám a gyakorlatban a megbecsülés az ellenkezőbe fordul – lásd legutóbb Bayer Zsóttit, amint a halálba kívánta a világhírű zongoraművészt, Schiff Andrást –, nos, hát ezért semmi meglepő nincsen abban, hogy e szép néphagyományhoz híven Ochséről magyar nyelven lényegében egy sort sem lehet olvasni. De nem kényeztet el bennünket az információk bőségszarujával az osztrák nyelvű szakirodalom sem, noha a Kapuváron született képzőművész élete nagy részét a császárvárosban töltötte. Minthogy a festőre a feledés homálya borul rá, az alábbiakban szükségesnek tűnik a hevenyészett, szétszórt és szűk adatokból összegereblyézni élettörténetének és művészi tevékenységének néhány részletét, hogy legalább szülővárosa számára némileg ismertebb legyen Paul Mathias Ochse neve. Mindazonáltal távol álljon tőlem a kulturmisszionáriusi szerepfelfogás, küldetéstudattal átitatott stágelbencékből így is van épp elég.
 
 
Svájcból Kapuvárra
 
            A későbbi festő és litográfus édesapja német anyanyelvű volt, minden valószínűség szerint Svájcban született, és onnan költözött Magyarországra. Az apa a kiterjedt Esterházy-uradalom egyik gazdasági központjában, Kapuváron talált magának állást a 18. század végén. Akárcsak Svájcban, Kapuváron is sok volt a marha, hát jött még egy. Az apa az uradalomban számtartóként dolgozott.
Itt született fia 1797-ben, akinek német származása okán a Paul Mathias nevet adta. A család életét azonban nemsokára egy végzetes tragédia árnyékolta be. Történt ugyanis, hogy az apa a legvalószínűbb időpont szerint 1801-ben a kapuvári uradalom területén balesetet szenvedett, olyan szerencsétlenül esett le a lováról, hogy sérüléseibe belehalt. A fiatal gyermek tehát árván maradt, apját négy évesen vesztette el. Tekintve, hogy a családnak az apa számtartói állása biztosította a megélhetést, az özvegy és fia nehéz anyagi helyzetbe került. Minden bizonnyal ennek tudható be, hogy a baleset után nem sokkal elköltöztek Kapuvárról, így Paul Mathias Ochse négy éves koráig, apja haláláig élt Kapuváron. Nem mentek nagyon messzire, a megye legnagyobb városában, Sopronban telepedtek le, ahol svájci származásúként a németajkú lakossággal is könnyebben érintkezhettek.
 
 
Ochse és Liszt
 
            Nagyon izgalmas összefüggés lehet Paul Mathias Ochse családja és Liszt Ferenc édesapja, Liszt Ádám között, ám mivel erre perdöntő bizonyítékom nincsen, az alábbiakat pusztán hipotézisként fogalmazhatom meg. Amint arról a Miért nem lájkolta Kapuvárt Liszt Ferenc apja? című korábbi posztomban írtam, Liszt Ádám szintén az Esterházy-birtokon volt tisztviselő. Fraknóból 1800. június 6-án helyezték át a kapuvári Esterházy-uradalomba, ám hosszú időt nem töltött Kapuváron. Liszt Ádám még abban az évben, augusztus 10-én levélben kérte áthelyezését a megye nyugatibb felébe, amit akkor még nem fogadtak el, csak 1800. decemberétől szolgált ismét Fraknón. Liszt Ádám levelében az áthelyezést azzal magyarázta, hogy nem járatos a magyar nyelvben, feladatát így nem tudja megfelelően ellátni, ezért inkább német nyelvű területen dolgozna szívesebben.
Amennyiben azonban Ochse édesapja 1801-ben szenvedett balesetet, és halt meg, ez az érv kevésbé állja meg a helyét. Liszt Ádám és Paul Mathias Ochse apja ugyanis 1800-ban együtt dolgozhatott Kapuváron, az Esterházy-uradalom tisztviselőjeként, ismerniük kellett egymást, és minthogy mindkettő anyanyelve a német volt (helyesebben Liszt Ádám többször hangoztatott magyar identitása ellenére is jobban bírta a német nyelvet), a két személy könnyen megérthette egymást. Ez az adat újabb adalékként szolgálhat ahhoz a feltételezéshez, hogy Liszt Ádám elsősorban nem nyelvi okokból kívánkozott el Kapuvárról, amit hivatalosan hangoztatott, távozásának indoka valójában kulturális különbségekben rejlett (tudniillik Kapuvár neki szellemi ugar).
Aligha gondolhatta a két tisztségviselő kapuvári ténykedése során, hogy mindkettejük fiából művész születik majd, az egyikből zeneszerző, a másikból pedig képzőművész, s mindkettő élettörténetében lesznek a kapuvári párhuzamon túl soproni és bécsi szálak egyaránt.
 
 
Soproni csodagyerek
 
            Miután Paul Mathias Ochse apja balesetben elhalálozott, az özvegy az árván maradt gyermekkel Kapuvárról Sopronba költözött. A fiatal Ochse ide járt iskolába, a rajz iránti érdeklődése és képzőművészeti tehetsége korán megmutatkozott. A feljegyzések megemlítik róla, hogy rajzeszközként a feketeszént és a vörös krétát használta, s jobb híján falakra és asztalokra rajzolt. A virágokat kitépte a kertből, és tanári útmutatás nélkül, önállóan lefestette azokat. Minden csodálkozással töltötte el környezetéből. Az iskolában ő volt az egyetlen szépíró, vagyis a kalligráfia iránti vonzódása is iskolai éveihez köthető. Autodidakta módon képezte magát, mint afféle reneszánsz ember mellékesen megtanult zenélni is, szabadidejében órákat szerelt, és más mechanikai gyakorlatokkal töltötte idejét.
Tanulmányai befejezése után Sopronban egy hivatalban kapott állást, ahol könyvelőként dolgozott, de csakhamar megcsömörlött a munka monotóniájától. Unalmas feladatát nehezen tudta összeegyeztetni képzőművészeti vágyaival, így hát otthagyta munkahelyét, és Sopronból is továbbállt.
 
 
Bécsi évek
 
            A fiatal Paul Mathias Ochse felismerve a célt, amely felé haladni akart, képzőművészeti tehetségét igyekezett továbbfejleszteni. Így Bécsbe ment, ahol a Képzőművészeti Akadémián (Akademie der bildenden Künste Wien) tanult tovább.
 
Hubert Maurer, Ochse felfedezője
 
 
A bécsi Művészeti Akadémia a legrégebben működő képzőművészeti iskola volt német nyelvterületen és az egyik legtekintélyesebb művészeti iskolának számított egész Európában, 1692-ben alapították. Ochsét felvették az akadémiára, ahol a történelmi rajzok (historischen Zeichnung) iskolájában tanult, Hubert Maurer professzor keze alatt. Hubert Maurer (1738–1818) rajztanári állása mellett maga is festő volt, azt megelőzően, 1762-ben ő is ezen az akadémián kezdte meg képzőművészeti tanulmányait, majd lett ugyanott professzor. Művészként elsősorban egyházi jellegű műveket alkotott, oltárképei számos osztrák és morvaországi templomban megtalálhatók, de festett oltárképeket Magyarországon, Pannonhalmán, Balmazújvárosban, Pápán, Kalocsán, Gyulán, Tatán is. Mégis talán legismertebb munkája II. Józsefről készült festménye.
Hubert Maurer nemsokára felfedezte új tanítványában a rendkívüli tehetséget. Ochse, ahogyan soproni évei alatt tette, Bécsben is gyakran önállóan képezte magát, nem várt állandóan a tanárai által kiosztott feladatokra. A szünidő alatt a bécsi képtárakban a nagy mesterek festményeit tanulmányozta, hamarosan a legkiválóbb diákok egyike lett. Rövid idő alatt felülmúlta évfolyamtársait, és az akadémia igazgatósága oklevelet bocsátott ki arról, hogy az ez alkalommal összegyűlt akadémiai tanács elsőnek és legméltóbbnak ismerte el.
Tanítómesterének hatása egyházi festészetében is megmutatkozik. Bécsi galériákban tett látogatásai nyomán híres festők műveit másolta le, például egy Madonna-képet, későbbi munkássága során is többször festett Madonnát. Ezután érdeklődése a litográfia felé fordult, amit nem sokkal korábban kísérleteztek ki. A litográfiát az osztrák Johann Alois Senefelder (1771–1834) találta fel 1796-ban, a technikát a kőnyomtatásról szóló 1818-ban, Maurer halálának évében napvilágot látott kézikönyvében ismertette, vagyis a kapuvári születésű művész hamar felfedezte magának az új technikát. Paul Mathias Ochse fáradságot nem kímélve litografálta egyes mesterek munkáját (műveiről részletesebben a következő részben). Tehetségére nemcsak az akadémiai műgyűjtők, hanem még I. Ferenc császár is felfigyelt, volt olyan munkája, amit a litográfiai szakma egyik legjobbjának tartottak a maga korában.
Ochse viszonylag korán elhalálozott, még az ötvenéves kort sem érte meg, karácsonykor, 1842. december 26-án hunyt el Bécsben.

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr332657934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hanga60 2011.03.09. 15:23:04

Nos, jó volt ezt olvasni. Mi tagadás, jobban szeretek a régmúlt érdekességeiről olvasni, mint a jelen politikai dágványában dagonyázni. A blog élvezeti értékéből számomra bizony sokat levonnak az utóbbi témához kötődő bejegyzések. Igen, joggal mondaná P. Mester - ha nem tetszik, ne tessék idejárni. Ritkábban is teszem... :-(. További sikeres kutatómunkát (már csak önös érdekekből is)kívánva, üdv: