Öntésmajor sohasem létezett önálló településként Kapuvártól függetlenül, 2002 óta pedig saját önkormányzati képviselővel sem rendelkezik. Annak ellenére, hogy története során mindig más településtől függött, különálló identitását jelzi a térbeli elkülönülés, lakóinak a majorgazdálkodáshoz fűződő szinte kizárólagos kapcsolata, társadalmának vertikális tagolatlansága, vagyis az, hogy Öntés eredeti lakóinak zöme cselédséggel kereste kenyerét. Az önálló közösségtudatot erősíthetik az olyan munkák, mint az Öntésmajor című könyv első füzete, Pintér P. Imre szavaival az „öntési trilógia” első darabja. Amíg e hármaskönyvnek az utolsó kötete, az Öntési mesék anekdotákat tartalmaz (az abban szereplő Tűzoltó-valogas c. elbeszélés egyébként itt is helyet kapott – 34–35 o.), addig az első inkább a falutörténet kategóriájába sorolható.   
            Az Öntésmajor. 1 kötetnek a laudáció hangján megnyilatkozó előszava a kiadvány létrejöttének motivációjaként a falutörténeti kiállítás 2004-es megszervezését jelöli meg, „[i]nnen nőtt ki az ötlet, hogy megörökítsük írott, nyomtatott formában mindazt, amit ez idáig csak emlékek őriztek” (3. o.). Mindazonáltal a többszerzős könyv gyakran hangsúlyozza, hogy történetírás helyett az emlékezet volt a vezérlőelve, hogy „[n]em történelemkönyvet, hanem egy személyes hangú emlékkönyvet tárunk a tisztelt olvasó elé” (3. o.), illetve „hogy nem kívánunk mély történelmi elemzésbe fogni. Mi az emlékeket kívántuk megőrizni” (68. o.). A személyes hangvételre vonatkozó bejelentett ígéretet azonban nem minden esetben sikerült betartani, a szövegben ugyanis nem éppen szerencsés módon keverednek egymással a történetírás és a visszaemlékezés, a szaktudomány és a kollektív emlékezet elemei. A felhasznált forrásokhoz nemcsak a személyességet biztosító emlékek, mondák, „pályaművek”, interjúk tartoznak hozzá, hanem tudományos munkák (pl. a Hanságról és a vízgazdálkodásról) valamint a soproni és a fraknói levéltárból előbányászott írásos anyagok, térképek, alaprajzok is.
            A leghosszabb terjedelmű fejezet az Öntésmajor története címet viseli, és számomra ez a legproblémásabb is. Egyrészt a címadás túl általánosra sikeredett, hiszen a kötet más fejezetei is ugyanúgy begyömöszölhetők lennének e címke alá. Másrészt ennek a résznek a belső tagolódásával is gondjaim adódnak. A szerző(k) a tárgyalást helyesen a Hanság vízrajzával kezdi(k), a település kialakulásával folytatják, majd Berg Gusztáv öntési ténykedésére térnek rá, míg végül az Esterházyak hercegi ágának a témához csak jóindulattal kapcsolódó családtörténetével zárják le. Érzésem szerint az anyagot jobban is lehetett volna tagolni, külön hangsúlyozva a falu alapításának lehetőségfeltételeit (vagyis a vízszabályozást) és a Berg-érával kezdődő és 1945-ig tartó korszakot, melyet a kötet „aranykornak” (69. o.) nevez, minthogy mind a letelepülés feltételeinek kialakulása, mind pedig Berg báró megjelenésével a mintagazdaság létrejötte mérföldkőnek számít Öntés fejlődésének történetében. A homogén tárgyalásmóddal viszont ezek a jelentős fordulatok kevésbé érzékelhetők. Harmadrészt pedig komoly problémát jelent a kötet történelemszemlélete, amely különböző megnyilatkozási formákat (tudományos munka, monda, visszaemlékezés) egyneműen kezel, és hogy világosabb legyen, mire gondolok, erre érdemes részletesebben is kitérni.
            Mint imént szó volt róla, a fejezet a Hanság földrajzi ismertetésével indít, célszerűen, hiszen, amint írják, „Öntésmajor kialakulása és fejlődése szorosan összefügg a »Hany« történelmével” (5. o.). Ami azonban közvetlenül ezután következik, az módszertanilag felettébb aggályos. Elmesél egy honfoglalás korában játszódó táltosmondát, melyből a kötet a következő konklúziót szűri le: „Ennek a mondának óriási jelentősége van településünk történetében, hisz ez az egyetlen utalás annak valószínű létezéséről, a »régmúlt« időkből” (7. o.). Ez a megállapítás meglehetősen problémás, legalább négy okból. Egy: a honfoglalás idejében játszódó monda még nem jelenti azt, hogy akkor is jött létre („a régmúltban”), az elbeszélés időbeli kerete és a monda keletkezésének ideje eltérhet egymástól. Kettő: egy monda szükségszerűen hitelességi deficittel rendelkezik, mivel a monda műfaja per definitonem a valós és a mesés elemeket keveri egymással, és egy népköltészeti alkotást nem szabadna önmagában történelmi bizonyítékként feltünteti. Ha erre egy hasonló példát szeretnék felhozni, akkor a rábapatonai helytörténész, Burján Imre nemrég megjelent helytörténeti könyvére hivatkoznék. Ebben a szerző Rábapatona lakosságának besenyő eredete mellett kardoskodik, noha – mint állítja – erre írásos bizonyítékot nem talált, de erről a faluban legendák keringenek. A mondák azonban hitelességi értéküket tekintve nem tekinthetők azonosnak a történeti „dokumentumokkal” – ezért is nevezik őket mondának. Sokáig élt a köztudatban a hun-magyar azonosság tudata, a történelmi tények viszont ezt nemhogy nem támasztják alá, hanem ellentmondani látszanak, ezért aztán nem szerencsés a mondát hiteles adatként értelmezni. Három: meglátásom szerint a táltosmonda nem használható fel a falu eredetmondájaként sem, vagyis olyan elbeszélésként, mely Öntés keletkezésének történetét beszéli el a népköltészet nyelvén. Az elbeszélés ugyanis az égi jelenségeket természetfeletti módon az elkóborolt állatokkal kapcsolja össze, a történetben Öntés semmilyen szerepet nem játszik, hacsak úgy nem, hogy „Öntésen is tudnak ilyen táltosról” (6. o.). Ez a monda sokkal inkább az állatok eltűnésének allegorikus magyarázata, mintsem a falu eredetmondája, így aztán már csak ezért sem lehet „bizonyíték arra, hogy településünk létezett a honfoglaláskor” (7. o.). Arról már nem is beszélve, hogy Öntésmajor a honfoglalás időszakában nem is jöhetett volna létre faluként, ugyanis a magyar középkorászat álláspontja szerint a nomád életmódot felváltó letelepült életmód, amely az állandó települések létrehozásának alapfeltétele, csak a 10. század második felétől kezdett megjelenni a magyar szállásterületen. Négy: a táltosmonda nem írott szöveg, hanem orális „forrás”, márpedig a szájhagyomány olyan, mint a pletyka, amelyben a történet elemei módosulnak, átalakulnak, cserélődnek.
            A mondának és a történeti ténynek az összekeveréséből, valamint a táltosmonda téves értelmezéséből származnak az olyan hibás következtetések, mint Öntésmajor honfoglalás kori eredete. A szerző(k) ugyanis két betelepülést feltételez(nek): egy honfoglalás kori falut, amely elpusztult, majd egy újratelepülést az újkorban. Ezt azonban a történeti források nem támasztják alá, és bár elvileg nem zárható ki, hogy valamikor létezhetett falu Öntésmajor helyén, de a kötet bizonyítási eljárása teljesen hiteltelen. Nem ártott volna tehát a különböző tudásformákat (mondát és történeti forrást) módszertanilag reflektáltan kezelni, hiszen szóbeszéddel történeti tény nem igazolható. A tudásformák egymásba játszásának nagyon szép példája egyébként a Hany Istók-mondának a kötetben szereplő egyik változata (10–11. o.), amely a történetbe Balázs mestert is beleszövi. Balázs mester alakja viszont nem szóbeli hagyományból, hanem Tőke Péter Hany Istók-regényéből származik, ékesen mutatva, hogyan hat vissza a könyvirodalom a szájhagyományra.
            Öntésmajor honfoglalás kori eredeztetése mellett néhány más tévedés is előfordul a könyvben. Az 1044. évi német betörés kapcsán a kötet azt írja, hogy a magyar gyepű védői feltartóztatták a császárt. A történeti források szerint III. Henriket ideig-óráig valóban sikerült feltartóztatni, de aztán mégis áttörtek a védvonalon, ennek lett következménye a ménfői csata, Aba letétele és Péter király másodszori trónra helyezése. Az sem állja meg a helyét, hogy a magyarok rátörtek volna „a betolakodókra rajtaütésszerűen” (7. o.). A kútfők pontosan ennek az ellenkezőjéről tanúskodnak: az ellenség támadt rá a gyepű védőire a meglepetés erejével. Talán csak elírás, mindenesetre téves Kapuvár első írásos említéseként az „1102”. évet megjelölni (8. o.), a helyes dátum 1162. Tény aztán, hogy még a történeti munkák is gyakorta tartják az Osl nemzetséget „besenyő eredetűnek” (9. o.), erre azonban nincsen semmiféle bizonyíték.
            Az eddig említetteken kívül a problémák másik nagyobb csoportját a… hát finoman szólva sem gondos szerkesztés és a pontatlan idézetek jelentik.
            Ami ez utóbbit érinti, a kötet idéz egy forrást Öntésmajor 19. századi történetéből, majd a következő mondatban azt írja, hogy az „osli plébános, Jáky Ferenc pedig ezt jegyezte fel”. A pedig szó beiktatásával azt sugallja, hogy különböző kútfőből idéz, valójában azonban a két forrás egy és ugyanaz, Jáky írta. Az ebből a feljegyzésből származó idézetek pontatlanok, a kötet hol kihagy részeket az eredeti szövegből, hol hozzátold, hol pedig átírja. Ennek igazolására a szövegbeli eltéréseket dőlten jelölöm. A forrás ezt írja: „Ezt a majrot Bagócs majornak is nevezték, de idővel átalános lett a neve Öntés”. A kötet pedig ezt: „Ezt a majort Bagócs majornak is nevezték régebben, de idővel általános lett a neve Öntés”. Vagy amíg a forrásban „1845-ben idejövén ottan egyetlen egy házat találtam ott” szerepel, addig az idézet kurtít: „1845-ben idejövén, ottan egyetlen házat találtam”. A forrásban: „A major körül a sok fűz és eger erdő és a sok víz”. A kötetben: „E pici major körül sok fűz és éger erdő volt, valamint sok víz.” Persze ezek részemről textológiai szőrszálhasogatásnak is tűnhetnek, jelentősebb ugyanakkor a gond, amikor egész szövegrészletek kerülnek átírásra. A forrás egyik helye ezt mondja: „Egyik felében a birkás, a másikban a hajdú lakott. Ezeknek személyzete és az aklokban lévő juhászok, kanász és bojtárok összesen 29 lélek”. Ezzel szemben a kötet az idézetet így hozza: „Egyik felében a birkás, a másikban a hajdú lakott, rajta kívül éltek még itt a kanászok és bojtárok.” Nem tilos természetesen a szöveg adatait eltérő formában hasznosítani, ha viszont a mondatok idézőjelek közé van szorítva, a pontosság talán elvárható.
            Az Öntésmajor története című – szándéka ellenére inkább a történetírás, mintsem a szubjektív emlékezés technikáját alkalmazó – részt kisebb fejezetek követik intézményekről (iskola), iparról (gumigyár, szeszgyár, kisvasút, malom - egyébként ez utóbbi képe szerepel a szeszgyári kéménnyel együtt a címlapon), nevezetes családról (Rimler-család) vagy éppen a hétköznapokról (élet a cselédházakban) stb. Amennyiben a tartalomjegyzéknek a könnyebb visszakereshetőség a funkciója, a gondatlan szerkesztés miatt itt ezt a szerepet nem egészen tudja betölteni, ugyanis a tartalom címei nem mindig kapcsolódnak harmonikusan a főszöveghez. A tartalomjegyzék szerint például a 26. oldaltól A Rimler család élete c. fejezet kezdődik, ott viszont címként Az öntési intézőcsalád élete, Bátki József segédtiszt feljegyzései alapján szerepel, és csak a visszaemlékezésből derül ki, hogy itt a Rimler családról van szó. Többször olyan alcímek is szerepelnek, melyeket a tartalom nem jelez. Olyan eset is előfordul, amikor a címek eltérnek egymástól (Élet a cselédházakban – Élet a cselédházban; Gumigyár – A gumigyár rövidke élete). Aztán a Püspök látogatása cím helyett a szövegben csak a visszaemlékező nevét tüntették fel a kötet szerkesztői. És ha már a kötet szerkesztőinél és szerzőinél tartunk, gyakran nem, vagy csak következtetésből derül ki, hogy melyik szövegnek ki az alkotója, mint ahogyan hiányolom azt is, hogy a szerkesztőgárdát sem a címlapon, sem pedig belső borítón nem tüntették fel.
            Nyilvánvaló, hogy önszorgalomból kötet kiadására vállalkozó lokálpatriótáktól kevéssé várható el a tudományos módszertan, és e vállalkozás már önmagában is érték, másfelől azonban én meg azért igyekeztem kicsit kifésülni, mert a különböző forrástípusok módszertanilag aggályos összedolgozásából adódó értelmezések, mint például Öntés honfoglalás kori eredeztetése, alkalmat teremtenek arra, hogy e könyv elolvasása révén egyes tévedések tovább terjedjenek.
 
 
[Papp Márta–Kertész Éva–Halász Emma–Kiss Attila (Szerk. ?)]: Öntésmajor. 1. kötet. Kiadó és hely nélkül, 2005. 72. o.

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr482315633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Öntésmajor 2012.01.22. 17:31:54

Tisztelt szerkesztő!
A honlapunk címe "ismét" megváltozott!
Az új cím: www.ontesmajor.hu

P.mester 2012.01.22. 19:23:48

Üdvözlet!

Köszönöm a tájékoztatást, máris javítottam. Jó munkát hozzá!