Uszkve, illetve dehogyis, pontosan egy évvel ezelőtt az 1848-as magyar szabadságharc néhány kapuvári történését a Hermann Róbert által összeállított Kossuth-Görgei levelezésből túrtam elő. Most, a következő évre ugorva szintén Hermann Róbertnek egy másik forrásgyűjteményéből mazsolázok, amely korabeli kútfők alapján az 1849. június 13-án lezajlott nevezetes csornai csata történetét igyekszik megragadni. A csornai csata azon kevés diadalok közé tartozik az 1849-es nyári hadjáratok történetéből, amely a magyar fél számára sikerrel zárult, és amelynek során a Kmety György vezette honvéd sereg ügyes taktikájával legyőzött egy cs. kir. sereget. A csornai „temetői csata” során elesett az „osztrák” (idézőjel, mert nem ez a legpontosabb szó, de bánja kánya) dandár vezetője, Franz Wyss is, aki ma halálának helyszínén, a csornai temetőben nyugszik, sírján emlékező felirat.
Hermann Róbert a Soproni Levéltár gondozásában 1999-ben megjelent A csornai ütközet története és okmánytára. 1849. június 13. címet viselő könyvében példaszerűen gereblyézte össze a csata történetére vonatkozó forrásokat, oly módon, hogy kutatásai nyomán eddig ismeretlen írott anyagokat is beemelt a korpuszba. A szabadságharc egyik legnagyobb árfolyamon futó hadtörténésze nemcsak a hazai levéltárakat, magyar és idegen nyelvű visszaemlékezéseket búvárolta, hanem egybelapátolta az osztrák levéltárakban fellelhető német okmányokat is, így az eddigieknél jóval gazdagabb kép alkotható belőle a csata lefolyását illetően - habár az iratanyag még így sem teljes. Arról már nem is beszélve, hogy így már valóban az eredeti forrásokhoz lehet visszanyúlni, nem pedig a többszörös – és esetenként torzító – feldolgozásokon keresztül értelmezhető a csornai csata története. A 190 tételre rúgó okmánytárat kronológiai sorrendben rendezi el, lábjegyzetekkel segítve azok értelmezését, az írások időbeli összekapcsolását, amelyeket aztán utólagos visszaemlékezések egészítenek ki. A kötethez írt részletes tanulmányában a hadi környezet felvázolása mellett közismert mítoszokat is megkérdőjelezve (ti. ki ölte meg Wysst) a cs. kir. hadsereg és a honvédsereg vonulási útvonaláról, felderítési kísérleteiről és végül összecsapásáról is kimerítően terít, hogy aztán a csata kapcsán felmerülő, megválaszolatlan kérdésekben igyekezzen okosítani. A kötet végén a csatában vagy az operatív irányításban szerepet játszott személyek arcképét, és egyéb illusztrációkat közöl. Az okmányok közlését, jegyzetelését és a kötet megszerkesztését a szerző/közreadó mintaszerűen végezte el, mivel azonban magam kötözködő alak vagyok, nem állhatom meg, hogy némely apróságokat, mely itt a mellem tájékán nyom, ki ne tegyek. Így például el tudtam volna viselni, ha Hermann Róbert a kötethez egy hely- és névmutatót is mellékel, annak ellenére, hogy az írott források egy szűk helyhez, a Rábaközhöz és annak pereméhez köthetők. Nem haragudtam volna meg azért sem, ha térképet is csatol a közölt okmányokhoz, és esetleg a szembenálló felek útvonalainak rajzát is felviszi rá. Mindazonáltal a kötet igen pöpec, sőt. Az alábbiakban ebben az összeállításban kurkászom a kapuvári vonatkozású cuccokat [szegletes zárójelben az oklevélszám], amelyek arra az izgalmas és a Kmety-hadosztály ravasz taktikáját jellemző kérdésre is választ adnak, hogy a Kapuváron hagyott osztrák haderő miért mulasztott el segítséget nyújtani a Csornán bajba került Wyss tábornoknak. Ha velem tartasz, fincsi lesz.
 
 
Go West!
A fonalat ott veszem fel, ahol tavaly ledobtam, vagyis Budánál, amit az előző év végén ürítettek ki, majd az osztrák haderő lakta be. A tavaszi hadjárat során aratott győzelmeket követően a magyar honvédsereg 1849. május 21-én vette vissza Budát. A budai vár visszafoglalásában szerepet játszott a később a csornai csatában is győzedelmeskedő Kmety György, aki a Vízivárosban zajló hadműveleteket irányította. Kmety hadosztálya Budavár visszavételénél a 7. hadtesthez tartozott, nem sokkal később azonban az általa vezetett csapatokat függetlenítették, így Kmety-hadosztály néven igazgatási szempontból önállóvá vált.
Buda felszabadítása után az ellenséges császári-királyi haderő a Nyugat-Dunántúlra vackolt vissza, a jelentések szerint nagyjából a Szombathely-Sopron vonalon állomásozott. A magyar hadseregben a Pöltenberg Ernő irányítása alá tartozó 7. hadtest Győrben tartózkodott és a Rába folyó vonalát felügyelte. Kmety György május végén azt az utasítást kapta, hogy – az egyébként a Dunától délre mozgó egyetlen sereg élén –  startoljon nyugat felé Budáról, és derítse fel, hol tartózkodik az ellenség. Kmety május 28-án érkezett Székesfehérvárra, ahonnan aztán tovább húzódtak nyugat felé. Miután a felderítő jelentésekből kiderült, hogy a Dunántúl délnyugati része felől nem fenyeget ellenséges támadás, június 8-án Veszprémig nyomult tovább. Az önállósított Kmety-hadosztály rendeltetése az volt, hogy a Balatontól északra lévő területet fedezze, és tartsa a kapcsolatot a Győrben állomásozó 7. hadtesttel. Miután a 7. hadtest a kevés katona miatt nem volt képes arra, hogy a Rába-vonalát kellőképpen ellenőrizze, Kmetyt arra utasították, hogy Veszprémből Városlődön keresztül vonuljon tovább Pápára. Ide június 10-én meg is érkezett, feladata szerint a Szombathely körül állomásozó ellenség mozgását is figyelnie kellett, és Pápáról a lecsökkent távolság miatt is könnyebben tudta tartani az összeköttetést Győrrel.
 
 
Kmety György
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Időközben az „osztrák” hadsereg vezetésében változás állt be, ugyanis Welden helyére május 30-án Haynau táborszernagyot nevezték ki, aki az aktív védekezés híve volt. Az ellenséges hadsereg Franz Schlik altábornagy parancsnoksága alatt álló 1. hadteste Magyaróvárnál és környékén állomásozott, a nem sokkal korábban önállósított Wyss-dandár Szerdahelyen állt (vagyis Fertőszentmiklós Ikvától nyugatra eső, korábban önálló városrészén). Haynau célja az volt, hogy a császáriak fennhatósága alá tartozó zónát a sok szempontból természetesen védelmi vonalként is szolgáló Rába folyó medréig tolja ki kelet felé.
Június elsején az akkor még Székesfehérvárnál tartózkodó Kmety azt a jelentést kapta Horváth Károlytól, hogy a két szembenálló fél előretolt őrsei a soproni út vonalában éppen Kapuvárnál találkoznak: „A magyarok előőrjeik Kapuváron, a németekéi pedig Vitnyéden állanak, ezen két falut néhány híd választja el egymástól” [7.]. A másnap küldött hírszerzői jelentés szerint a határvonalat ugyancsak Kapuvár képezi: „Vitnyéden osztrák előőrsök, Kapuvárt a mieink, a két helységet csak néhány híd választja el” [13.], Kmety hasonló értelmű jelentést küldött Esztergomba június 5-én [36.].
 
 
Wyss vacsorája a kapuvári serfőzőházban
Az elődjével szemben jóval agilisebb Haynau aktív szellemben lépett fel, és egyes csapatokat Szerdahely felől Kapuvár majd Csorna felé igyekezett vonultatni. Ahhoz azonban, hogy egy előretolt csapatot hátulról fedezni lehessen, a Sopron irányából kelet felé mozgó egységeknek minduntalan be kell várniuk a hátuk mögött lévő részek megérkezését, ebben a tologatós játékban csak akkor mehettek tovább, ha az újak már elfoglalták helyüket. Ez, és a Wyss alá rendelt csapatok cseréje persze nem mindig ment gördülékenyen.
Haynau június elsején Pozsonyban kelt rendeletében többek között közölte, hogy új csapatokat indít Szerdahelyre, a Wyss-dandár mellé [8.]. Ennek a felsőbb utasításnak az értelmében Wyss június 3-án kelt leveléből kiderül, hogy a Szerdahelyen lévő varasd-kőrösi zászlóalj vitnyédi előőrseit s Schneider-gránátos-zászlóalj váltotta fel [20.]. Június 4-én a 3. hadtest parancsnoka, Schwarzenberg jelentette a Magyaróvár körül állomásozó 1. hadtest parancsnokságának, hogy a Collery-dandár Sopronba vonul a Wyss-dandár támogatására [34.], amely meg is történt, mivel Eduard Collery másnap arról számolt be a pozsonyi főparancsnokságnak, hogy megérkezett Sopronba és összeköttetésbe lépett Wyss csapataival [39.].
Ugyanezen a napon, 5-én Haynau parancsot adott ki a Duna északi partján lévő 3. hadtestnek, hogy vonuljanak Sopronba, egyúttal „a Wyss-dandárt utasítottam, hogy e hó 7-én Szerdahelyről és Szentmiklósról elinduljon, és Kapuvárra vonuljon, 8-án azonban a dandár felét Csornára tolja előre”. A Wyss-dandár kapuvári majd csornai előre tolásának feladata az volt, hogy a Rábaközben felderítést végezzen, és ellenőrizze az Egyedről Árpásra, illetve a Szanyból Marcaltőre vezető utakat, vagyis a rábai átkelőhelyeket [37.]. Emellett Bősárkányon át kapcsolatot tarthatott fenn a magyaróvári 1. hadtesttel, feltéve persze, ha a lerombolt hansági hidakat felújítják. A még Szerdahelyen lévő Wyss június 5-én kémeket küldött Bogyoszlóig, jelentésük szerint „tegnap ismét huszárok voltak ott, akik számát 150 főre becsülik, akik még tegnap egy járőrt küldtek Job[b]aházáig, azonban nem tovább [38].
Franz Wyss csapatainak felváltására a Schönhals-gyalogezred 1. és 3. zászlóalját illetve a Baden-gyalogezred Landwehr-zászlóalját Szerdahelyre rendelték, Wysst egy június 6-án kelt és a pozsonyi főparancsnokságnak írt levele szerint azonban nyugtalanította, hogy „mindeddig sem a Baden-gyalogezredi egy, sem a Shönhals-gyalogezredi két zászlóalj nem érkezett meg”. Wyssnek ugyanis a Haynautól kapott parancs értelmében június 7-én Kapuvárra kellett vonulnia, ugyanakkor állomáshelyéről csak akkor indulhatott el útnak, amikor helyére az újak már megérkeztek. Ennek a két feltételnek állítása szerint nehezen tud megfelelni. Értesült ugyan arról, hogy a Landwehr-zászlóalj még éjjel elindul, mire azonban délután Szerdahelyre ér, valószínűleg elcsigázott állapotban lesz. Ezért megjelentette Pozsonyba, „nem vagyok abban a helyzetben… hogy… június 5-én kelt parancsát pontosan követhessem, s az időtől és azon helyzettől függ, amelyben a zászlóaljak ide megérkeznek, hogy még holnap este Kapuvárra vonulhatok, mivel az ide mindössze 3 óra menet” [49]. Másnap június 7-én csütörtökön azt írta, hogy ma Kapuvárig vonul előre, előőrseit pedig Babóton túl helyezi el. Minthogy neki az utasítás szerint másnap Csornára kell vonulnia a dandár felével, a dandár Kapuvárott maradó másik fele Zessner báró, Császár-dzsidás (azaz lovassági) ezredes keze alá kerül, aki azt megelőzően lövői állomásparancsnokként szolgált. Wyss terve szerint: „Ha a Baden-gyalogezredi zászlóalj [vagyis a Landwehr-zászlóalj] megérkeztekor túl fáradt lenne, ma Petőházán és Endréden marad, holnap [június 8-án] igen korán elindulva, Kapuvárra vonul, ahonnan vele, a Hess-zászlóaljjal, a 2 vadászszázaddal és 2 dzsidásosztállyal, a 6 fontos lovasüteggel Csornáig előrenyomulok, mialatt Zessner báró, ezredes, megfelelő fedezet alatt a dandár másik felével, a likai zászlóaljjal, a holnap megérkezendő Schönhals-zászlóaljjal, amely, miután a menet Valláról ide nem túl nehéz, elegendő pihenő után Kapuvárig vonulhat, 1 osztály Császár-dzsidással, a 34. fél gyalogüteggel Kapuváron marad” [57.]. Wyss igyekezett pontosan tartani a határidőket, a hozzá és a hátához rendelt egységek már kevésbé. Dandárja gyakorlatilag a 3. hadtest elővédjeként szolgált, noha adminisztratív szempontból nem tartozott annak kötelékébe.
 
 
Franz Wyss
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Wyss még aznap, június 7-én kiadott parancsa szerint az általa vezetett dandár délután 4 órakor fog bekelni Szerdahelyről Kapuvárra. A helyzet azonban bonyolódott azzal, hogy a Valláról várt, de még mindig meg nem érkezett Schönhals-zászlóalj helyett a 4. likai határőr zászlóalj fog továbbvonulni. Miután a menetidő Szerdahelyről 3 órát vett igénybe, a Wyss-dandár este 7 óra körül érkezhetett meg Kapuvárra. Ludwig Windisch-Grätz (nem az) százados lovasságával Kapuvár kijáratánál táborozott le. Windisch-Grätz naplójából tudható, hogy Franz Wyss-szel együtt aznap este a kapuvári sörházban vacsorált. Alighanem arról a Rába-parti serfőzőházról van szó, amely a jelenlegi Rábapalota helyén állt, és ahol Fényes Elek 1851-es földrajzi leírása szerint „igen jó ízű sör főzetik”. Windisch-Grätz ulánusaival a városon kívül egy sátorban táborozott éjszakára, viszont Wyss valószínűleg a sörházban szunyált.
Franz Wyss valószínűleg azért is tudta ütközet nélkül megszállni azt a Kapuvárt, ahol pár nappal korábban még a magyar honvédsereg előőrsei szállásolták be magukat, mert a Schlik parancsnoksága alá tartozó, magyaróvári székhelyű 1. hadtest előőrsei elterelő hadműveletet készítettek elő. A Szigetközben ugyanis azt a látszatot keltették, mintha egy Győr elleni támadásra készülnének, így a csapatokat ott kellett összpontosítania a honvédőknek, minek utána Kapuvárra és Csornára nem maradt elég katonai erejük [vö. 74. jegyz.].
Wyss másnap, június 8-án 11 órakor kezdte meg kivonulását Kapuvárról Csorna felé, amely öt órás menetidőt tett ki. Még reggel 9 órakor Kapuvárról a 3. hadtest soproni parancsnokságának írt jelentésében felhívta a figyelmet az utak ellenőrzésére, részint a Szentmiklósról Csapodon, Cirákon és Dénesfán keresztül Pápára vezető útra, valamint arra, hogy Marcaltőnél a magyar honvédség könnyen át tud kelni [64.]. Kapuváron Franz Wyss a kapott parancs szerint dandárját kettéosztotta, annak felével elvonult Csornára, másik felét Kapuváron hagyta. A Kapuvárról kivonulók elővédjénél Bombelles gróf őrnagy volt a góré, alá tartozott a Császár-dzsidások 1. őrnagyi osztályának egy százada, két röppentyű és két vadászszázad. A hadoszlop gerincét a Hess-gyalogság három százada képezte 8. lovasüteggel, a Baden-gyalogsággal és a Császár-dzsidások 2. őrnagyi osztályával, míg az utóvédet két század Baden-gyalogság alkotta poggyászokkal és lovakkal, illetve a Császár-dzsidások 2. őrnagyi osztályának egy századával. A Mihályiból küldött gyalogságnak Jobaházán kellett egyesülnie Wyss-féldandárjának zömével. Mihályit, Kapuvárt és Gartát a cs. kir. csapatok megszállták, az itt maradó egységeket Zessner vezetésére bízták: „Zessner ezredes úr átveszi a parancsnokságot a Kapuvárott és Mihályiban lévő egységek felett” – írta Wyss. A lőszertartalékot Kapuváron hagyták [65.].
Ezalatt a 3. hadtesthez tartozó, és az Eduard Collery vezérőrnagy irányítása alatt álló dandár június 8-án Sopronból megérkezett Szentmiklósra, feladata az volt, hogy az összeköttetést biztosítsa a Csornára kiránduló Wyss-szel, illetve Répceszemere felé portyázzon az ellenséges mozgások észlelésére [67., 68.]. Az irányításban is változás állt be, Haynau ugyanis azt írta Wyssnek, hogy ezentúl az Magyaróváron székelő 1. hadtest utasításait kell követnie. Igen ám, csakhogy Wyss közelebb volt a Sopronban állomásozó 3. hadtesthez, mint az 1. hadtesthez. Az indoklás szerint a császáriak megkezdték a korábban lerombolt hansági hidak helyreállítását, így az 1. hadtest parancsnokságával a Bősárkányon és Szentpéteren (Jánossomorján) keresztül történő kapcsolattartás biztosítva lesz [69.]. A magyar honvédség nem tudta, hogy a hidakat helyreállítják, hozzáteszem, a schwarz-gelbek nagy mákjára, ugyanis június 13-án Wyss maradék dandárja ezeken keresztül fog majd eliszkolni Csornáról.
 
 
Zessner feltrancsírozása és az ellopott menetterv
Mialatt Wyss a féldandárral Kapuvárról Csornára vonult, Zessner ezredesnek – akinek Wyss dandárparancsa értelmében Kapuváron kellett volna átvennie a másik féldandár feletti parancsnokságot – elgurult a gyógyszere. Zessner ugyanis Mihályiból Jobaháza felé kíséret nélkül meggondolatlanul előrevágtatott, az úton azonban rajtaütöttek. Zessnert Bogyoszló környékén egy huszárjárőr támadta meg, súlyosan megsebesült. Zámbelly Lajos, a magyar sereg 7. hadtestének vezérkari főnöke az esetről visszaemlékezésében így számolt be: „Legénységünk, mely nagyobbrészt újonc Hunyadi-huszárokból állt, s egy régi őrvezető vezette, mindjárt körülfogta kocsiját, s utóbbi közölte a törzstiszttel [ti. Zessnerrel], hogy a foglya. Ez erre készséggel megadja magát, s a kocsi Csorna felé továbbment; egy erdőcskébe érve, a törzstiszt hirtelen kihúzta kardját, amelyet a huszár elővigyázatlanságból nála hagyott, s a kocsiról leugrott; vagdosott maga körül jobbra-balra, miközben az őrvezetőt mellén megvágta, a legénység lovai szerteszét ugrottak, a tiszt tért nyert, az erdő felé szaladt. A huszárok utána rohantak, de mivel a lovak a vagdalkozóhoz nem akartak közeledni, az öreg huszár leugrott a lováról, kilesett egy alkalmas pillanatot, a tiszt közelébe ugrik, őt mellén, ez pedig a huszárt torkán ragadja meg. Utóbbi gyengébb volt, s így kardjával egy vágást mért fejére, éppen az orrán találta el, mire a törzstiszt összeesett, és a huszár dühében még két vágást intézett a fejére.” Zessnernek tehát azért kellett meghalnia, mert szökni próbált fogságából. A kérdésre a huszár, miért baszta hókon a már amúgy is földön heverő Zessnert, azt felelte, szenvedésére akart pontot tenni. Zessnert Pöltenberg Ernő javaslatára, de Zámbelly ellenzése mellett csendben kaparták el.
Wyss Csornán értesült az esetről, és éjjel a pozsonyi főparancsnokságnak írt jelentésében azt írta, hogy az „itteni seborvos, aki látta, azt mondta, hogy már itt majdnem teljesen élettelen volt, s nincs remény megmentésére” [72.]. Zessner könnyelműsége miatt Wyss egyik tapasztalt ezredesét vesztette el. Wyss jelentése nyomán Haynau június 9-én jelentette a kiszemelt kapuvári állomásparancsnok halálhírét Ferenc Józsefnek: a „hadmozdulatok során egyébiránt az az igen kellemetlen eset történt, hogy Zessner báró, a Felséged legmagasabb nevét viselő dzsidásezred [vagyis a Császár-dzsidások] ezredese igen sajnálatra méltó hanyagságból ellenséges fogságba esett, miként azt Felséged Wyss vezérőrnagy egy éppen most ideérkezett [azaz Pozsonyba] jelentésének ide mellékelt kivonatából méltóztatni látszik” [83.]. Haynau június 11-én jelentette Radetzkynek Milánóba, hogy „Zessner báró, a Császár-dzsidások ezredese, aki megfoghatatlan módon, egy kocsin előrement, súlyosan megsebesült és fogságba esett, s a legutóbbi hírek szerint már meg is halt volna” [106]. Wyss a kónyi tisztviselőktől úgy tudta, hogy a magyar honvédség járőrei Zessnert Pápára vitték, addigra azonban már alulról szagolta az ibolyát [100.]. Zámbelly szerint azonban másnap Győrbe vitték. Az is világos, hogy a magyar honvédek tudatában voltak annak, Zessnert fogták el.
            A baj azonban csőstül érkezett a Wyss-dandár számára. A kiszemelt kapuvári állomásparancsnoknál ugyanis fontos irat volt, amit a magyaroknak az elfogás következtében sikerült elhappolniuk. A magyarok tehát megszerezték azt a menettervet, amelyről június 10-én Wyss a következőt jelentette Haynaunak: „Igen aggódtam ennek a megfoghatatlan módon előállott szerencsétlenségnek a következményei miatt, mert az ezredes úr tárcájában volt 8-ára szóló diszpozícióm, amelyben ha nem is szám szerint, valamennyi csapattest fel volt tüntetve” [100.]. Az ellopott iratból tehát a honvédeknek tudomására jutott az elhelyezés terve, a hadtörténetírás erre alapozta a csornai csata sikerességét. Zámbelly Lajos vezérkari főnök ugyanakkor azt írta, hogy Zessnertől nem az elrendezés tervét, hanem csak a menettervet sikerült megkaparintaniuk: „Iratokat nem találtak nála, mert a legénység őt kizsebelte, csak nadrága egyik zsebében találtatott egy levélke, melyre menetrendje és a napi dátumok voltak följegyezve, hogy egyik vagy másik osztályt mikor és hol találandja föl.” Hermann Róbert efelé a verzió felé hajlik, vagyis a június 13-án történt csornai rajtaütés sikere nem feltétlenül az iratszerzésnek köszönhető. Bár Wyss tudatában volt annak, hogy a magyar sereg tudomást szerzett felállásáról, „amiért is a körülmények azt tanácsolják, hogy más felállást vegyek, és pedig egy megfelelő egység Kapuvárról Bogyoszlóra történt előretolásával” [100.], azonban a körülmények – úgy látszik – mégsem tanácsolták eléggé, mert ennek ellenére érthetetlen módon lényegében nem változtatott egységei felállításán. Zessner báró halállal végződő tette mellett tehát Wyss később szintén halállal végződő nem-cselekvése is nehezen magyarázható.
            Június 8-a után Zessner halála miatt Bombelles báró lett a kapuvári helyőrség parancsnoka, ő korábban annak az elővéd-csapatnak volt a főnöke, amely Wyss-szel Kapuvárról Csornára vonult.

 

 

folyt. köv. a második résszel

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr961834266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása