Az új kapuvári plébánia azon kevés új építésű belvárosi épületek közé tartozik, amely tekintettel van épített környezetére és funkcióján túl esztétikai élményt is kíván nyújtani. A 2008-ban elkészült épület tömegével nem nehezedik rá a városi tájra, harmóniában áll vele, ellentétben azokkal a belvárosi üzlet- és lakóházakkal, melyek már méretükkel is pöffeszkednek, nagyságukkal akarnak kitűnni, így fejezvén ki hatalmi igényeiket. Az új plébánia ezekkel az épületekkel szemben mértéktartó és szerény, ráadásul figyelembe veszi a helyi építészeti hagyományokat is.
            2003-ban fogant meg az új plébánia építésének gondolata, az alapkövet 2007 szeptemberében helyezték el, felszentelése pedig 2008. május 24-én történt. A százmillió forintból elkészült plébániaépület költségének mintegy harmadát az USA-ban, Los Angelesben élő, kapuvári származású Bárson Imre adománya fedezte. Az anyagi költségek másik harmada telekeladásból folyt be, a régi paplakhoz tartozó udvart ugyanis az egyház értékesítette. Azt most ne firtassuk, vajon valóban üzleti vállalkozás céljaira kellett-e a korábbi egyházi telek, mindenesetre azon a helyen felépült egy épületmamut, amely természetesen szarik arra, hogy beleillik-e a környezetbe vagy sem, illetve hogy stílusa összhangban van-e épített környezetével.
 
 
            Az új plébánia helyén a múlt század elején kert és tűzoltószertár állt, a gimnáziumhoz közelebb eső részen pedig egy Szűcs Imre nevű asztalos földszintes, nyeregtetős lakóháza. Bár én nem találtam erre örökségvédelmi adatot, de a Szűcs-ház állítólag műemléki jellegű védettség alatt állt, így az épület megőrzésével kellett az új plébániaépületet kialakítani. A győri építészt, Maráz Pétert ez a korlátozás nem kevés nehézség elé állította, tudniillik ez a lakóház önmagában túl kicsinek bizonyult volna plébánia céljára. A tervező úgy oldotta meg a műemléki jellegből adódó korlátok és a plébánia nagyobb térigénye közötti látszólag feloldhatatlan konfliktust, hogy a Szűcs-ház homlokzatát beleépítette az új épületbe (jóllehet tudomásom szerint a házat először teljes egészében elbontották, s csak a telekrendezés után helyezték vissza a főhomlokzatot).
Az épület jóval hosszabb lett, mint a Szűcs-ház, de annak homlokzatát felújítva megtartotta. Ez az építészeti megoldás az újabb időkben meglehetősen divatos, amikor is az utcai front régi homlokzatát megőrzik, valójában azonban teljesen új épületet emelnek mögé. Minthogy a régi épület homlokzata szerkezetileg már nem függött össze az új épülettel, lehetővé vált, hogy egy második szintet is fölé emeljenek. Ezzel a módszerrel Maráz Péter tervezői munkája példát mutat az értékmegőrzésre, és arra, hogyan lehetséges a régit és a modernt ötvözni, összeegyeztetni. Az építész a Szűcs-ház, és ezzel a hagyományos építészet bemutatását olyan remek megoldással hajtotta végre, hogy élesen elkülönítette az épület többi részéről. Amíg ugyanis az újonnan épített részeket fehér színnel látta el, addig a régi homlokzat rózsaszín festést kapott, jelezve a régi és az új elválasztását. A négytengelyes Szűcs-ház homlokzatán a három pilasztert, az ablakkereteket, a párkányokat és az ablakok fölötti félköríves szemöldökpárkányokat ugyanúgy fehérrel emelte ki, ezzel megteremtve az átmenetet a régi és az új épületrészek között. Így egyszerre választotta el és kötötte össze a múltat a jelennel.
            Az építész láthatóan nem akart fölöslegesen historizálni és az újat réginek hazudni, hanem bátran választott váratlan megoldásokat is. Az emeleten a földszintihez képest eltérő méretű, spalettával kiegészített ablakokat vágott, melyeket két-két földszinti ablak középtengelyében helyezett el. Kívülről nézve a felső szint alacsonyabbnak tűnik, ezzel az új plébánia épületébe beleágyazott lakóház régi homlokzatát még inkább kiemelte. Az épület egyházi funkcióját kívülről jóformán csak a bejárat fölött egy mélyített mezőben elhelyezett kereszt jelzi. Számomra az egyetlen ide nem illő és zavaró dolog az utcai lámpa olcsósága és a riasztó nem éppen spirituális átélésre ösztönző látványa.
            Az épület déli, a templomhoz közelebb eső részén egy tömör, dísztelen fal látható, amely fölött valójában balkon van. Ez a kifelé zárt falszakasz jelzi, hogy az épület befelé él igazán, ezzel az építészeti kialakításával szépen szimbolizálva az egyházi funkciót, miszerint a lélek belül keresendő. Az udvar kialakításánál ugyanis Maráz Péter építész határozottan az egyházi építészet régi hagyományaihoz nyúlt vissza, a belső udvart keretező nyitott árkádok a középkori kolostorok világát imitálják, melyek kifelé zártak, befelé viszont nyitottak. Ez a klastrom-allúzió egy zárt közösségi teret is megteremt a betérők számára, olaszos hangulatot idézve. Amíg a belső tér kialakítása sok szempontból meglepetést tartogat a külsőhöz képest, az utcai homlokzattal való kapcsolatot az ablakok esetében a zöldre festett spaletták ritmusával teremti meg, ahogyan az ajtószárnyaknál is ugyanezt a megoldást láthatjuk.
            Az új kapuvári plébánia üdítő építészeti megoldásai azt példázzák, hogyan lehetséges olyan épületet alkotni, amely összhangban áll környezetével, anélkül, hogy lerombolná a régit, és hogyan lehetséges kombinálni a hagyományos építészetet modern elemekkel oly módon, hogy a harmónia és a művészi igényesség ne szenvedjen csorbát.

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr701798606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oszkár írja 2010.03.02. 19:09:05

Jó, hogy így meg lett őrizve a múlt épületének kis része. Elgondolva az én házam homlokzatát is meglehett volna talán így menteni, csak arra megfelelő anyagi helyzet is kellett volna, mert nem mindegyik építő brigád tudja régit az újjal megvalósítani.