A műfaj, mint valami megereszkedett gyomor, ugyan eléggé kitágult, de azért a blog mégiscsak (nem) napló. Ezért a kedves publikum, kit orcájának két rózsáján ezúton is csókoztatok, talán nem veszi zokon, ha személyes kisszínessel indítok. A tegnapi délelőttöm ugyanis…

5 komment

Címkék: níprajz

Ebben a fejezetben nem hal meg senki, viszont gondok akadnak a strand medencéjét emésztőgödörnek tévesztő fiatalokkal, zűrök a kórházzal, as usual, folytatódik Eigner József ügye (előzményeit lásd a korábbi részekben), a Katolikus Iskola nevet változtat, és megnyílik Kapuvár…

          Figyuzzatok mááá’ idee, csajok. Ne tudjátok meg, mit hallottam, úgy behidaltam tőlle, hogy nna! Éppen a szoliban napoztam, hogy lyól nézzek ki, mert tudjátok, vártam az opeles pasim, hogy elvigyen a plazába korzózni, aszonta…

  Az emlékművek önmagukon túlmutató, szimbolikus jelentéseket hordoznak, ezért értelmezésük is szimbolikus dekódolást kíván. A szimbolikus interpretáció célja pedig az, hogy a látható fizikai felszín mögött a láthatatlan kódot előbányássza, láthatóvá tegye. Az…