Németh Rozália énekeskönyve

 

(Kapuvár, Szabadság utca)

 

 

Ezen rozmaringág s kék ibolya illatjával szagos nótácskákat, kiket én itten most kiteszek, még a múlt évszázad utolsó tizedének délfelében adta által nékem Németh Rozália néném öröm- és megbecsülésre. S nám, miként adá nékem ajándékképpen, én aztat úgy e’, s nemkülönben híven meg is őrizém, hogy ez énekek el s széjjel ne iramodjanak a felejtés förgetegével, s ezeket oltalmazám én az elmúlástól, melyek az igaz magyari lélek egybekötött csokrai és két szerelmetes szíveknek hűséges kifolyásai.  Ezeknek osztán okáért, mit e gyűjteménynek sűrejébűl általnyújtok, vügyed te is úgy, olvasó, ha döccen is néhol a klapancia, szíved vígság- s boldogulására!

                                            

  

 Kapuvári Kórház utca

 

I.

Kapuvári Kórház utca körül kavicsos / közepébe’ az én rózsám jaj de szép csinos / mondtam neki, jó napot, azt mondta, szervusztok / fáj a… fáj a szívem érted, galambom

 

II.

Őszi, őszi őszirózsa jaj de illatos / közepibe az én babám jaj de szép csinos / mondtam neki, jó napot, azt mondta, hogy szervusztok / fáj a… fáj a szívem érted, galambom

 

III.

Kapuvári utcasarkon sétál három lány / közepibe van az én kedves rózsám / az első az ibolya, a másik a viola, a harmadik az egyetlen rózsaszál / ki az utcasarkon áll

 

 

Ha bemegyek Sopron városába

 

I.

Sej, ha bemegyek Sopron városába / egyenesen a huszárkaszárnyába / széket hoznak, hogy üljek le rája / éles az olló, a göndör hajam vágjam

 

II.

Sej, göndör hajam, lehullott a földre / gyere babám, szedjed a kötényedbe / ahány szálat szedsz föl a kötényedbe / sej, annyi százszor jutok az eszedbe

 

III.

Sej, göndör hajam, lehullott a földre / egy huszárcsákót tettek a fejembe / az van írva a csákóm oldalára / sej, leszerelek, de nem mostanába’

 

IV.

Sej, leszerelek, meg is házasodom / azt veszek el, akit én akarok / elveszem a régi szeretőmet / sej, ki megvárta a leszerelésemet

 

 

 

Házunk elött keskeny patak

 

I.

Házunk előtt keskeny patak / csörgedez az ablak alatt / barna legény olyan búsan-bánatosan zokogja ki a szót / nyisd ki, kedves kis angyalom az ajtót

 

II.

Nem nyitom ki, úgy sem adnak tehozzád / mennyasszonyi koszorúmat most fonják / annak, kit az árva gyönge szívem nem szeret / öngyilkossá teszem az életemet

 

III.

Udvaromba’ van egy magas eperfa / nem tudja azt senki, mi terem rajta / hű szerelem, rozmaringszál párjával / minek élek én a más babájával

 

 

 

Nem sokáig tartott a mi boldogságunk

 

I.

Nem sokáig tartott a mi boldogságunk / pedig azt hittem, hogy fészket rakott nálunk / a szívem, a lelkem mind-mind odaadtam / a te nagy szerelmed koldusa maradtam

 

II.

Ez a pici kendő egyetlen emlékem / a nagy boldogságból ez maradt csak nékem / de jó is, hogy adtad, ha sírok utánad / letörölöm vele könnyes két orcámat

 

III.

Amikor a levél elsárgul a fákon / ki tudja, hol leszek tőled messze távol / ki tudja, hogy mire az új tavasz ébred / gondolsz-e még reám, köllök-e még néked

 

IV.

Amikor elmentél, fájt a szívem, lelkem / azt hittem a világ összedűlt felettem / amikor elmentél, nem tudtam, csak sírni / nem is tudok, én már senkibe’ megbízni

 

V.

Emlékül elviszek egy szál gyöngyvirágot / hadd meséljen, ha majd messze járok / hadd tudjam, hogy ősz volt, mikor ajkam csókolt / hogy mindezért kár volt, hogy minden hazugság volt

 

VI.

Meggyógyulnék én még szépen lassan csendben / ha az az egy nóta nem sírna szívembe’ / úgy sír az még megáll szívem dalára / fekete éjszaka borul a világra

 

 

 

Leesett a göncös szekér

 

I.

Lesett a göncös szekér, hullanak a csillagok / a szemeim elfordulnak, könnyeim lehullanak / alig jöttem, már elmegyek, itt maradni nem lehet / nehéz tőled az elválás, angyalom, Isten veled

 

II.

Ha majd egyszer kis angyalom visszajövök tehozzád, fogsz-e engem úgy szeretni, mint a galamb a párját / alig jöttem már elmegyek itt maradni nem lehet / nehéz tőled az elválás, angyalom, isten veled

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr421023979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.