A Magyar Gárdának eufemizált wassipari dolgozók a mosonmagyaróvári Lenau (!) kávé-házban némi kávé, pár nyeletnyi söröcske mellett vérszerződvén úgy határoztak, bizony Kapuvár sem maradhat Gárda Mentes Övezet, s március 5-ére tagtoborzó gyűlést szerveztek. A Szent István király utcai Magyar Járda tele is volt a Wass Albert Zászlóalj agyarnál agyarabb vonulóival, az Árpád-sávos zászlót wassmarokkal tartván trappolták az aszfaltot. Usztics Mátyást meghazudtolva lebiggyesztett ajakkal, szigorú, szemöldökösszevont tekintettel, ökölbe szorult kezekkel (munkásököl, wassököl, odasújt, ahová kölli), ahogyan az e közösség háztáji gesztusnyelvében elvárandó. Természetesen az alpolgármesterünk és egyben olvasásszociológusunk által megszentelt ősi zarándokhelyre, Wass Albert mellszobrához meneteltek, ahogyan azt felvonulók kérték. Hova máshová is mehettek volna, hiszen aki nem határontúli, az nem is lehet agyar.
 
Óva intenék attól, hogy ezeket az elsőre militáns asszociációkat magánhadsereg attribútumainak véljük, a látszat, és persze a baloldali sajtó csal, elvégre az olyan terminusok, mint zászlóalj, kapitány, őrsereg, egyenruha, masírozás nem katonai jellegre utal, a Magyar Gárda „hagyományőrző és kulturális” egyesület. Végső soron többféle módon is hagyományőriznek és kultúrálnak, mert a mimikát elnézvén nekem a Jókai-regényeket kilúgozó Bessenyei Feri bácsi agyarságilag kimüvellt hagyománya fröccsent emlékezetembe. Bessenyei oly sok történelmi filmben játszott szerepet, s mindig ugyanazt a lemezt, hogy a végén Nemeskürty István anakronisztikus envilágához hasonlóan már nem is tudta levetkezni magáról, a színészről a karaktert, a jelenről a múlt kreációját. Kialakította a hazafias magatartás egyfajta filmes archetípusát, aki szélesen gesztikulálva ripacskodik, vicispányként iszonyat teátrális mozdulatokkal kér akár egy katonányi szalonnát is, üvöltve beszél, térdét csapkodva pogózik, azt hinné az ember, trash-metál koncerten van. Persze Görbe János, no igen, ő is metálos. Jóllehet a Jókai-regények (Mikszáthéi meg aztán pláne) jóval ironikusabbak annál, amivé e filmes adaptációk silányították őket, mégis belénk erőltettek egy képet: a végtelen pátosszal telített, ajakbigyesztett történelmi hős mintáját, melynek egyik apostola Bessenyei, e szélestenyerű fejenagy. Így jutunk vissza a gárda vágyott remixeihez, filmes magatartásmintákon és az Ekó tévé ripacskodó Wass-szavalatain, no és persze múlt századi előképeken edződött történelmi játékaihoz: aki e fenti metálos attitűdöt elsajátítja, gárdistává avatódhat, s megmentheti a nemzetet a végpusztulástól. Nem tagadom, mi is játszottunk katonásdit, indiánosdit meg „kapitányosdit” a benzinkúti parkban, de ezt az ember úgy a pubertás körül kinövi, igaz ez másoknál hosszabb ideig tart (vagy talán nem feltűnő, hogy a gárdisták jó része alig húsz?).
 
A nemzet bajait természetszerűleg azonnal oldódó instantporokkal kívánják orvosolni, elég csupán pavlovi csengettyűként a „szentistváni alkotmány” c. ólomsúlyt megrázogatni, hogy ösztönszerűen beinduljon a feltételes reflex, s felhangozzék a „Ria-Ria-Hungária” fedőnevű vágykiélés. Vóna Gábor Jobbik-mozgalmának békeharcosai erre az „alkotmányra” persze sohasem konkréte hivatkoznak, így palástolván ideológiájuk posztmodern, remixelő, barkácsoló (idegen szóval: bricolage) jellegét. Mert, amint Kapuváron az egyik „kapitány”, vagy nem tudom, miféle funkció, elmondta, ők a rovásírással nemcsak hagyományőriznek, hanem nemzetmentenek, csupán tompa agyam nem fogadja be, hogyan fér meg ez a „szentistváni alkotmánnyal.” Az még rendjén, hogy a Fő tér 1. szám alatti épületre rovásírással vésnék föl, hogy VÁROSHÁZA, de egyszerre két irányba akarnak elindulni. Ha az istváni „alkotmányhoz” hűek szeretnének maradni, miért nincsenek tisztában azzal, hogy éppen I. István (történelmileg megközelítve I., egyházilag a Szent) vezette be a latin nyelvű – s egyáltalán: az – oklevelezési gyakorlatot, melyet kezdetben idegenszívűek műveltek (s aztán az idegenekről mond még egyet s mást az Intelmek VI. passzusában). Amatőr történelemfabrikálás persze összefüggéstelen eklektikát fial, de épp ez adja a hívószavak sava-borsát, hogy a maguk elszigeteltségében e mézesmadzagok a tömeg szemében jól hangzó, könnyen tanulható és attraktív rigmusokká váljanak. És pont. Kapuváron az illetékestől arról is tudomást szerezhettünk, hogy a Jobblik szerint a finnugor rokonság elméletét a mélyagyarság már réges-rég megcáfolta, csak ezt a hatalom nem hajlandó tudomásul venni. Nemcsak történészek tehát ők, hanem a nyelv kutatói is, bár szerintem jobb vó’na, Gábor, ennek eldöntését a nyelvtudományra testálni. Nyelvtörténeti érveknek valahogyan most sem sikerült elhangoznia, mert az érveléstechnika kimerült a posztulálandó posztulálásában, oszt’ jónapot. S mindennek revolvercsövét egy meredek retorikai íveléssel a cocijalisták ellen tudják fordítani, noha nem gondolnám, hogy Sajnovics János vagy Aeneas Sylvio Piccolomini Gyurcsány beépített ügynöke lett volna évszázadokkal ezelőtt. Erről a Fityisz hallgat, taktikusan nem határolódik el, sőt beszédesen összekacsint, egy követ fúj velük. Udvari médiái segítségével adja alá a lovat az aki a virágot cereti, rossz ember nem lehet szépemlékezetű mondás azon polgári átiratával, miszerint aki gyurcsányozik, rossz ember nem lehet. [Itt most nem az a kérdés, hogy Gyurcsánynak „takarodnia” kell-e, vagy sem, hanem a színvonal, na az a nem mind1. Apropó színvonal. A retorikai csúcsteljesítmények között, mind szemantikai, mind szintaktikai értelemben egy önjelölt forradalmár, Fáber Károly viszi a pálmát hagymázas „Y-tervével.” Ímhol: http://www.youtube.com/watch?v=cc_8FYXJTZk. Az ember azt hinné, akadályversenyt hirdetnek arról a Kossuthról elnevezett téren, aki ’48-ban nem mást, a piros-fehér-zöld lobogót véglegesítette nemzeti színekként. Isten mentse meg az agyarságot a Fáber-féle faszizmustól. Most, hogy a „sima jelenlétével megjelen” vagy a „feláll egy jelenlét” retorikai fordulatai folytán jókedvünk nyara visszatért, lépjünk tovább.] Igaz viszont, az ellenzék legfőbb ereje sem túlozza el érveléseinek színvonalát s mélységét, egyszerűen kitolják sütőlapáton a Szijjártót a pult mögé, aki lassan már olyan, mint az Isten, mindenhol ott van. Ha megmondóemberünknek nem az a legfőbb politikai érve, hogy utálja a szilvalekváros istercet, akkor a szövevényes világ folyását elintézi egy hetyke monnyjonlével. (Hogy' változnak az idők, egykor Torgyán-papagáj még nevetségessé tette magát ezekkel, hál’ istennek Pubit már lekapcsolták a politikai lélegeztetőgépről, most viszont e kimerítő okfejtés újra menő.)
 
Ehhez az érveléstechnikához van egy kedves anekdot. Magamfajta, kíváncsiskodó ember barátokkal és barátnékkel együtt úgy gondolta, a 2002-es választáskor, márczius idusa előtt megnézi, mi újság Szegeden az Orbán-koncerten. Tisztességesen fel is öltöztünk, műgyíkbőr cipőnk fűzőinek lyukacsait teletűztük nemzetiszínű papírzászlókkal, hogy ily’ módon adjunk fricskát az öltözékükben magyaroknak. (Hajh, ki is emlékszik már arra, hogy a Fidesz éppen azért választotta pártja színeiként a narancsot és a kéket, hogy ezzel fügét mutasson a nemzeti színekben pompázó agyarkodásnak.) Megérkezvén az egyszer már megénekelt (lsd: http://kapuvar.blog.hu/2009/03/13/kenyerszego_ujratoltve) Klauzál térre, sokféle népek vonaglottak már a nevét Philipre magyarosító bérhangoló hívószavára. Voltak, akik azt mondták, szeretik a kakukkfüvet, ezért nekik Horváth Rozi a legnagyobb magyar, de voltak magukat polgárnak hazudók, újkeresztények (akik ’90 után lettek hirtelen azok), kriptokommunisták, tisztességes emberek, tomboló metálosok és faszisták. [A fasiszta szó jelentéstani üressége miatt nem használható, mert amint Mussolini megjegyezte: „A fasizmus mindig azt jelenti, ami érdekeinket éppen szolgálja. Ennélfogva tehát a fasizmus lényege a radikális opportunizmus.”] Előszpíkerek szavalatuk közben menetrendszerűen ütemet tévesztették, mint a magyar nyelv hangsúlytörvényeivel szemben anapestusokban (U U —) beszélő Alabárdos András és szimpatikus feleslege, Máté Krisztina, ki úgy vicsorít, mintha szívesen kiharapna a nézőből egy darabot. Kisvártatva aztán megjelent Ő, Berluscolini legjobb magyar tanítványa, a Viktor, és olyan tapsorkán szakadt fel a tömegből, amilyet az ember csak Rákosi apánknál látott – filmen. Midőn egyeseknek feltűnt, hogy te nem vered ütemes tapssal a mancsodat a Vezérnek, hanem afféle amatőr szociológusként a fetisizálás természetrajzát kutatod az emberi arcokon, jól szituált negyvenéves kisgyermekes anyák és ötvenes nők polgári módon öltögették ki nyelvüket rád, és hazafias módon mutogatták feléd középső ujjukat. A polgárság diszkrét bájáról az ember a Nép Tanítójára fordította tekintetét, aki nem átallotta magát felhatalmazni azzal a joggal, hogy eldöntse, ki az agyar. Természetesen mi, a többi az „egyéb”. Nem tudom, megfigyelték-e már, de Orbán sohasem nevezi néven ellenfeleit, ellenségeit, jobb esetben őkként utal rá, leggyakrabban azonban kihasználván a magyar nyelv lehetőségeit rejtett alanyt alkalmaz. Rákosi még azt tartotta, aki nincs velünk, az ellenünk van, Kádár azt mondta, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van, Orbán már úgy szól, aki nincs velünk, az nincs. Rákosi Mátyás, az igazságos még figyelembe vette a Nép Ellenségeit, Orbán Apánk számára azonban az ellenség sem nyelvileg, sem magyarként, sem pedig emberként nem létezik. Miután az Orbán-koncert a végéhez közeledett, odalépett hozzám egy fiatalember (későbbi polgári körkörös), kezében CD-vel. A borítón egy szorító volt látható, melyben Orbán bokszkesztyűjével diadalmasan püföli Medgyessyt, s az úr ezt megvételre kínálta. Érdeklődtem, miért kellene megvásárolnom, mire válasza az volt, hogy ezek kommunisták, lopnakcsalnak, és hogy Medgyessy egyébként is román (értsd: ugyanonnan származik, mint Wass Albert). Jó, nyugtáztam, román, de ezzel még nem győztél meg, miért vegyem meg a lemezt. Azt válaszolta: De hát meggyőztelek, nem? Közöltem vele, hogy nem, mire ő többször elismételte, hogy higgyem csak el, ő bizony-bizony meggyőzött engem, tehát vegyem meg a CD-jét. Az érvelésben jeleskedő fiatalembert Vóna Gábornak hívták. Persze akkor még én is kis fasz voltam, de most már nagy fasz vagyok.
 
Május elsejéken, mikor ujjé van a ligetben, és mások sörvirslit ünnepelnek, Árpád-sávos lobogók alatt rendszerint megjelennek „sportember” kinézetű, Martens-bakancsos, történész érdeklődésű errorista fijjug, kik váltig állítják, Holokauszt nem volt, s ha volt is, az csakis a zsidó összeesküvés része. Aki ellenkezni mer, minimum zsidóbérencnek minősül, leggyakrabban viszont érvelésük klasszikus homéroszi állandó jelzőkre épül: te zsidó vagy, buzigeci és kommunista. Mármost én, aki a zsidóbuzigecikommunista epithethon ornansát cipelem billogként magamon, nem igazán értem e holokauszttagadókat. Mert most, akik Árpád-sávos zászlókkal vonulnak Kapuváron a Baditz-Ábelesz-ház előtt, mely a nyilasok Hűségháza volt, nem igaz, hogy nem tudják, hogy ugyanezekkel az ikonográfiai jelekkel és rigmusokkal vonultak egykor itt azok, akiknek a kapuvári zsidók kiirtása a lelkén szárad. Mindig csodálkozom, amikor azt hallom, hogy az Árpád-sáv egyes emberek érzületét sértheti (értsd: a zsidókét), csodálkozom, a Holokauszt ugyanis nem lehet pusztán a zsidók ügye, mert cinkos, aki néma, cinkos, aki összekacsint. Ez nem világnézet kérdése, ez – ha patetikus akarok lenni – állampolgári kötelesség. Lehet ugyan szőrözni, vajon a Magyar Gárda és a Nyilaskeresztes Párt szimbólumai között van-e különbség, de ne szépítsük, ez nem olyan, hanem az. Csak ahol akkor zsidót mondtak, ott most cigányt ejtenek. Remix a javából. Én elhiszem, hogy Vóna Gábor tizenötmillió agyargárdista miniszterelnöke szeretne lenni, de ha itt mindenki zsidóbuzigecikommunista (avagy Orbán értelmezésben: egyéb), aki nem fúj egy követ velük, akkor mégis kik azok a magyarok, akiknek állítólagos képviseletére ők szerződtek. Mert az agyarság olyan, mint az igazság, melyből, ahogyan Hofi mondta, elveszett az i.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr581009840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oszkár írja 2009.03.18. 17:54:41

hülyeség, ha baromsággal párosul, oltári ökörség jön létre. ez a véleményem a gárdások "büszke" tevékenységeiről.

fjozsi 2009.03.18. 18:25:12

Én...mint "nagy Norvég" szakértő egyszer egy beszélgetés kapcsán a leggazdagabb magyarok 100-as listáján előkelő helyezést elfoglaló gyártulajdonossal egy marketing megbeszélés után a kövrtkező érdekes eszmecserét folytattam...
Azért ez a hosszú bevezetés mert a végéhez fontos tudni ki-kivel van.
5 szigorú törvényt hoznák -norvég példékból - :
1.) megtiltanám az alválalkozást, csak az nyerhet munkát aki tényleg ott fog dolgozni
2.) minden átutalásos számlához az adós ad egy csekkel , elismerve ezzel a munka elvégzését és a z összegszerűségét. Ha az adós nem fizet, akkor a bankja igen, így az adós a banknak tartozik és az elvégzett munka ki van fizetve. - nincs köbetartozás! -
3.) ÁFA visszaigénylés csak a valóban befizetett szála után igényelhető vissza
4.) minden büntetés % os értékű - nincsenek árnyalatok, törvényt szegsz, egy havi béred 75% ugrik /közlekedésben értve.../
5.) 3 hét gondolkodási idővel minden magyar felnőtt ember, és nem magyar, de itt dolgozó 1.000.000.- ft elcsalt pénzt legalizálhat 20.000.- Ft befizetésével, visszamenőleg 5 évre. Vagyis ha úgy gondolod, hogy kb 5.000.000.- Ft csaltál el 5 év alatt akkor ha befizeted a 100.000.- Ft ot akkor ezzel ezt legalizáltad. S az elkövetkező 5 évben mindenkinek megvizsgálnak egy véletlenszrű évét és ha nem váltott meg elegendő feketepénzt akkor a feltárt teljes csalás összegének 75% a bünti.

mikor ezeket elmondtam a végén jót röhögött a nevezett úriember és azt mindta: Tudod Józsi ez miért nem lesz itt soha? Mert ez nekünk men érdekünk... /annak a pár 100 embernek/

Nem tudom mi lesz a vége, ki lesz a nyerő manó ebben a játékban, de én azt tapasztaltam, aki a kondér közelébe került az mindeki megrészegült...
Legyen az jobb, ball Orbán, Gy. Ferenc, vagy a megbokrosodott D. Ibus.

Én könnyen vagyok, mert hívő emberként azt mondom, ez egy erős próbatétel a magyar népnek, a hitnek és a szeretetnek, nekem/nekünk/ van kapaszkodónk!
Hiszem és bízok benne hogy megoldódik és jobbá fordul a sorsunk.
Hisz soha ne feledjük, az USAt mire felfedezte Kolombusz addig mi már eltemettünk egy csomó remek királyt ,Mátyás könyvtárát, írtunk és olvastunk... És ekkor még csak vikinghajókkal riogatták európát az általam oly nagyra becsült norvégok... akik most a demokráciát, a gazdaságelméletet és a szociális érzékenységet oktathatnák politikusinknak!
Én optimista vagyok! rendbe jön minden!

oszkár írja 2009.03.18. 20:17:29

@fjozsi: kérdés felvetődik mikor? azt, hogy rendbe jön minden már szüleink is mondták és az ő szüleik is ezt mondták.
@fjozsi: kérdés felvetődik mikor? azt, hogy rendbe jön minden már szüleink is mondták és az ő szüleik is ezt mondták.
Mit kéne tenni azé, hogy ez így legyen. És ha rendbe jön minden kinek a szemszögéből lesz rendbe. Kinek mit mond az, hogy rend? Kinek mi a rend? Neked is van elképzelésed, nekem is van, gondolom szegedi masszáknak is, magyar attilának is és minden embernek. Ki dönti el milyen érvek törvények,elképzelések alapján stb. kell rendbe tenni. Igazad van mindent rendbe kell tenni. Mi biztosítja, azt, hogy, amit megalkotunk "rendbe" teszünk, azt a rendet minden ember rendnek fogadja el. Belső és külső rend. Ami nektek rend az lehet, sőt x. nek már nem rend. Mi a legfontosabb, amit rendbe kell tenni és ezt a rendet ki tudja befolyásolni, ha egyáltalán a rendet be kell folyásolni, ha már rendbe van téve. Meert mindig lesznek olyan emberek akiknek a létrejött rend nem megfelelő új rendet akar. Újból rendbe akarja tenni, amit már rendbe tettek. Tegyük fel, tartsunk ott rendbe van minden, de ez a rend 50 év múlva már nem az? Mivel utódaink egy új elképzelés mentén akarnak ismét rendet tenni. Lesz olyan valaha, ami örökérvényű? Igaz az már úgy látszi örökérvényű, hogy pénzben gazdag az mindig az lesz bármi jön, aki nem az meg mindig szűk keretek között él. Bár ez már 1* biztosan megdőlt sajnos nem így kellett volna. A dolgozó megtermeli a jólétet rabszolgaadójának, fordítva mikor lesz. Vagy termelje meg mindenki magának a jólétet? Játsszon ki mindenkit és mindent, mert ez így megy ma. Ez rend? Szerintem nem. Meg fog változni? Rabszolgaadó kapitalistának nem érdeke, szegííííny dolgozó meg mit tehet? Vagy béfogja , ezzel magát adja fel, mert nincs annyi pénzecskéje, hogy tudjon valamit tenni magáért. Vagy megy és belekényszerül valamibe, ami nem áll meg saját énjének elképzelésével. De visszakanyarodva, mert gondolom nem ez a legfontosabb. Szóval mindent rendbe kell tenni. Szakterületekre osztva kell rendbe tenni? És ha igen kik mondják meg egy szakterületnél, no ez így rendbe van? És azok akik ezt megmondják, honnan tudják, hogy ez így mindenkinek jó és rendben van? Megkérdezték a tanyán élő Gizus nénit? Isten törvénye szerint kell rendbe tenni mindent? Ez viszont már lehet másik felekezetnek nem jó, vagy az ateistának nem jó. Milyen alapvető törvényszerűség mentén kell rendet tenni?

Menci 2009.03.19. 14:55:45

Civitas Dei.
De mer a civitas terrana belőlünk, fődiekből álla, meg a vónákból, kóczánokból, gyurcsányokból, orbánokból, bokrosokból, mencikből, józsikból, maszákból, hogy a másik 5 és félmilliárdot névszerint ne is emlitsem, nem sok esélyt látok a közös nevezőre. A 10 (15?) mio agyar esetében sem. Nem, mintha nem lehetne törekedni reá, a jóakaratot sem vetem el... Hivőként is viszont azt kell hogy mondjam, hogy a józan ész (ratio) fog valamelyes megoldásokat kiókumulálni. Ez lehet, hogy maga az evolúció, vagy csak egyszerőbben a "ki-ki maga kárán" (a hülye meg hajjon meg! - hogy a klasszikusokat idézzem). Mer a jóisten receptet nem adott ehhe a golyóhoz, példát is csak egyszer mutata, de a nagy többség nem él vele vala. Úgyhogy marad a jáccadozás, a próbálgatás, meg a küzdve küzdés, hogy bizva bizhassunk: egyszer talán kevesebb kárt okozunk magunknak, meg utódainknak. Dehát ez nehéz: mert egyedül nem megy. Két ember esetében meg már nem egy-értelmű a dolog... No, de ez a szép benne. Ha nem is mindig.