Babazsúrt tartottak vasárnap a szomszédvárban hőn szeretett Káder Jánosunk, az Elnöki Tanács elnöke tiszteletére, akit mindazért a sok szépért és jóért, amit e derék csóka halált megvető bátorsággal két angolnyelv-lecke között hősies bajuszpedergetéssel elkövetett, díszparasztpolgárnak kentek fel. Szapora ollézások közepette a főutcán hullámzott is a tömött csornai tömeg a boldogságtól, mint Irapuatóban Détári gyomra hat nulla meg ugyanannyi naffröccs-agancsoskóla kombináció után, de azért biztos, ami biztos, a Kisalföld Online-on kikapcsolták a cikknél a kommentezési lehetőséget, mert a népi demokráciában nyasgem van. Nehogy mán ez a félázsiai hálátlan csőcselék (akiknek két választás között vadbarom a hivatalos megnevezése, szavazás előtt pedig istenadta népnek szokás őket nyelvileg babusgatni) megzavarja az úri homokozóban kislapátokkal és PVC sütiformákkal űzött kisded játékokat, örüljenek, hogy a NER turulmintás-szűzmáriás lábtörlői lehetnek, mert majd a TEK felvilágosítja űköket, hogy ki a Jani, a Káder Jani.

Ha már Káder Jánosunk oly magos polcra avanzsérozódott fel, hogy független, nem-fideszes, nemzetiegységmegtestesítő, köztársaságnélküli köztársasági elnök lett belőle, ideje, hogy szülővárosa, melyet eleddig nagy ívben leszart, kitüntesse valami izével, a Hős Szovjet Város, vagy a Hős Anya billoggal, elvégre a hatalomhoz dörgölőzni, meg a Kedves Vezetőket körüldorombolni Magyarisztánban mindig is hozzátartozott egyes, a cselédmentalitás tudományát űző szekták elvárt szociálpszichológiai attitűdjéhez. Lassan már Brezsnyev elvtárs kisebb kitüntetés-listát tudhat magáénak, mint A Mi Jó Káderünk.

áder brezsnyev.JPG

Nemrégen kapott valami plecsnit a hiteles kereszténység szakmányát orrba-szájba űző Vatikántól, amelynek élén a hitlerjugendistából hirtelen Jó Pásztorrá szelídült Ratzinger gyerek éppen most indítja el az inkvizíciót, mert kiteregették, hogy ez az egész Vatikán nevű gittegylet, amely löki a nyájas és sunyi vakert, valójában egy bosszúálló, korrupt kompánia. Ideje lenne egy új Luther eljövetelének, aki búcsúcédulástul kisöpörné ezt a mocsokgejzírt, ami a pápai maffia gyomrából előtör, nem véletlen, hogy a Dante nevű fószer is a pápákat helyezte a Pokol legmélyebb bugyraiba. Ilyenektől Kiváló Dolgozó díjat kapni, na aztán, csezmeg, valóban nagy elismerés, de hát a fidesziánusok is értenek az eszmék kilúgozásának grandiózus művészetéhez, régóta űzik is, így aztán ez a látszatvilág nekik éppen megfelel. A droidoknak amúgy sincsenek elveik, nincsenek gondolataik, nem képviselnek semmit, ők egybites hívők, akik a politikai igehirdetéstől leszedálva vakon követik Cipollát, a kétharmados mágust.

Rükvercben visszatolatva önnön hipertextusunk kanyarjain, Turi György, miután Biró Péter módjára a nyakára kötötte a városi címerrel felficzerézett kutyaláncot, meg is indokolta, miért jogos Káder Jánosunknak a Térdszalagrend: „Nagy büszkeséggel töltött el, hogy olyan ember került a Sándor-palotába, aki mindig hangsúlyozta rábaközi származását”. Ez valóban kimagasló érdem, ennyi erővel még vagy negyvenezer rábaközi arc mellyét lehetett volna ilyenféle karácsonyfa-dísszekkel teleaggatni, akárcsak Brezsnyev elvtársét, de mondom, dörgölőzni mindig felfelé, és nem a plebsz felé illik. Mindenesetre a mi jó káderünk annyira rábaközi, hogy 2002-ben nem átallott echte mélyrábaközi frazémákat hamisítani (én, mint aki szintén lábaközi, meg is ugattam ezt a prosztóságot egy krokiban, csak éppen ki lett cenzúrázva az újságból médiaegyensúlyilag). Történt ugyanis, hogy e becsületes emberünk azzal vetített a 2002-es kormányváltás után, hogy az MSZP „beleült a készbe”, és rinocérosz-bőrrel nem szégyellte ezt genuin rábaközi tájszólásnak lódítani. Igaz ugyan, hogy nem sokkal később Varga Csontvázbrigád Mihály, a hűtőgépek réme ezt már mint echte mélykarcagi frazémát igyekezett eladni, de hát Karcag és Csorna olyan közel fekszenek egymáshoz, hogy a tájszólások vándorlása ezzel könnyen megindokolható, pláne, ha van a Tájszólásgyártó Nemzeti Galaktikus Hivatalnál egy bullshit-generáló fideszes mediátor is. Természetesen semmiféle ilyen ősinek kamuzott rábaközi tájszólás nem létezik, ez egy elszijjártósodott bulvárkacsa, és a „beleült a készbe” szöveg már ránézésre is modern nyelvi képződmény.

A díszpinttyé avatást azzal a releváns érvvel indokolták továbbá, hogy aszongya: „Áder János megtapasztalta a kemény kétkezi munka szigorú világát”. Ó, szegény! Micsoda Szküllákat és Kharübdiszeket kellett ennek a jómunkásembernek megjárnia, még az a szerencse, hogy a „kétkezi munka” világraszóló hőstette alapján nem lehetne még vagy tízezer csornainak épp ilyen plecsnit adományozni (oszt’ akkor már mindenkinek lenne). Bár ahogyan megsasolom az Obival készült közös fotót, a turulba született rábaközi sztyeppe elmaradhatatlan tartozékai felfedezhetők azon a fotogén félázsiai parasztgyereken, mert, bíz’, úgy néz ki a fényképen Obama mellett, mint a Kaláka Tsz-ben a tehénszaros keréknyomba szügyig elmerült, és közben karót nyelt Rába Steiger-sofőr a Pompidou Központ multimédia szekciójában.

Nem véletlenül erre a Színtelen-Szagtalan Gázra – vagy ahogyan a kollégiumban hívták: brigadérosra – találta mondani Kuncze Gábor a parlamenti ülések mindmáig legjobb poénját, valahogy így:

 

Tisztelt képviselőtársaim! Ma rendkívüli esemény történt a parlamentben (feszült figyelem a teremben, cukorbontogatás abbahagyva, vajh’ mi történhetett)

Áder János ma viccelni próbált… (itt már fosik a röhögéstől a parlament, de Kuncze képes rátenni még egy lapáttal:)

– Igaz, ma sem sikerült neki, de legalább próbálkozott.

 

Jó, persze arról nem tehet a mi Káderünk, hogy ha a jó káder, a jó csinovnyik prototípusát kellene megmintázni, akkor első számú jelöltként jöhetne számításba a modellkeresésnél, annyira izgalmas egyéniség.

Az önkormányzat indoklásában azt is írják még, hogy: „Pályafutása egy becsületes, magyar ember története”. Na vazze. Egyfelől ha már a „magyar ember” mint állítólagos értékkategória külön erény, akkor hány meg hány ember kaphatná meg még ugyanezt a háziasított Nobel-csontot, arról már nem is beszélve, hogy ezzel a tősgyökeres, turulba született névvel, hogy Áder, csakis a Vereckei-meghágón lendületautójával betörő neolit kori ősszittyát tisztelhetünk Káder Jánosunkban, akinek pörge bajszát a Mu szigetén háromszor csavarta meg elhaladása pillanatában a Szíriusz nevű csillag  üstökös pacalszafttól csöpögő csóvája. Másfelől pedig becsületességére jó példát szolgáltat a 2010-es választási kampány, amikor a kónyi Németh Marica erkölcsdiplomás tanító néni a titkos hangfelvétel szerint azzal fenyegette politikai riválisait, hogy rájuk uszítja az ÁSZ-t, és ebben segít majd az Alpár”, aki „felhívja a Jánost, az Ádert, az Áder viszont állítólag puszi barátságban van ezzel az emberkével.  Az ÁSZ elnökével. Persze ezt akkor gyopárosalpári módon tagadta a Fidesz, és mindezt Németh Marica magánakciójának akarta feltüntetni. LOL! Ilyet ezekről a becsületes emberekről még csak feltételezni sem lehet, hogy a faszba lehetne.

De van itt még finomság. Káder Jánosunk a „nemzeti oldal” önfelszopó akciójára a következő reakciót adta: „Nem lehet mindenkiből köztársasági elnök, olimpiai bajnok, Nobel-díjas tudós, vagy feltaláló, világhírű író.” Érted… Azzal nyugtatta a pórnépet, nem lehet mindenki ez meg az, maradjon mindenki csak a kasztja szerint megszabott helyén, ezzel emelve fel saját magát, és alacsonyítva le hallgatóságát. Azt ugyan nem tudom, hogy melyik kategória vonatkozhatna rá, a „Nobel-díjas tudós, feltaláló, világhírű író”, de ez is csak azt igazolja, a köztársasági elnöki poszthoz egyik sem szükséges, elég ha az ember bepucsít a farával a Megnevezhetetlen előtt, vagy jó közel tartózkodik a Cosa Nostra akolmelegéhez, és kellően gumigerincű ahhoz, hogy a pártja által végrehajtott 180 fokos politikai kanyarokat a progresszív liberalizmustól az autoriter félfasizmusig, a magántulajdon sérthetetlenségétől a kolhozosításig és az etatizmusig mindenféle gyomortájéktól feltoluló öklendezések nélkül viselni tudja. Én mondjuk Káder János helyében az olimpiai bajnok szóösszetétellel nem hozakodtam volna elő, elvégre Puli bácsi agya helyén egy jókora fekete lyuk tátong, ahonnan semmi értelmes nem képes kiszabadulni.

Káder János a csornai randiról a hírek szerint máris rohant Zalaegerszegre, hogy ott Mindszentyről prédikáljon, és hogy megtudhassuk tőle azt is, mit gondolna ő manapság. Úgy tűnik, időközben volt ideje még benézni a Nemzeti Jósdába, hogy történelmietlen kérdésfeltevésekkel szórakoztassa magát, és bár én nem gondolom, hogy az aktuális történelmi kontextusban a „mi lett volna, ha” kérdése ahistorikus lenne, mint ahogyan azt generatíve állítják, azt viszont igen, hogy a „mit gondolna ma Mindszenty”, teljesen abszurd és csacska kérdésfeltevés. Nem mellesleg, azért Mindszentynek, aki távolról sem volt demokrata, politikai zsinórmértékként való megtétele jelzi a fidesziták körében azt a szellemi nívót, azt az alacsonyhomlokúságot, amit reprezentálnak, és jelzi egyúttal azt a csodálatos pályagörbét is, amit Káder Jánosunk a Fidesszel a „térdre, csuhások” krédójától a politikusi szerep és a fundamentalista vallási vezető szerepének összecsúszásáig, az istenkirály és a papköltő blaszfémikus szerepéig leírt. Ráadásul a hétvégén a Kedves Beteg éppen egy homlokegyenest ellenkező vízióját osztotta meg zombijaival, ő már olyan, mint egy Lángoszlop, mindig ég. Fabius kolléga nagyon találóan írta le, hogy a felavatott Turul-szobor olyan, mint „egy kalocsai mintás pénisz tetején kivirágzott turulgomba”, és a Tuggyukki a felavatás során, miközben terelgette nyálát, ismét átlépett egy újabb határt, amely már tényleg a grazi klinika 6-os számú kórtermének határa. Természetesen a kereszténydemokrata nevű izé baszik protestálni a pogányság eme kultusza ellen, vajákos füvesember meghallgatása után képesek a templomban a plébános elvtársat is megtapsolni, Szkrizofréniában megfér a turulos-sámános esőtánc a szűzmáriás tamagocsival, mert ők, jó Káder Jánosunkhoz hasonlóan, megélhetési keresztények, és élvezik a meleg szart, amiben ülnek.

      No brain, no pain.

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr924814116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása