Megfiatalodik az MSZP kapuvári szervezete.
            Bevetted? Viccországhoz vicc-ráncfelvarrás dukál.
            A Kisalföld Online legalábbis ma arról számolt be, hogy a párt helyi szervezete új elnököt választott, amely (gondolom, a párt helyi alapszabálya folytán) befolyásolja az önkormányzat összetételét is, méghozzá úgy, hogy Gábor Tamás helyett mostantól Varga András lesz a Maszop egyetlen önkormányzati képviselője. A hír így:
 
 
"Gábor Tamás, az MSZP listáján bejutott képviselő lemondása miatt a szocialista lista következő helyéről Varga András került be a testületbe. Ő a plénum előtt le is tette a képviselői esküt. Hámori György polgármester elmondta, a kapuvári MSZP-ben tisztújítás történt, Gábor Tamás eddigi elnök helyett Varga Andrást választották a helyi szocialisták, ezért a mindenkori helyi elnök képviselői helyén is változás történt. Varga András a testület gazdasági bizottságában folytatja elődje munkáját."
 
 
            Önmagában az is megérne egy misét, hogy a megyei lap internetes kiadása a hétfői képviselő-testületi ülésről miért csak két nap múlva számol be, no de mind1. Amennyiben azonban a Kisalföld Online ezt a híradást nem tette volna közzé, úgy nem is értesültünk volna a helyi MSZP élén – és a képviselő-testületben – történt váltásról, hiszen a kapuvári szocialisták természetesen még arra sem vették a fáradságot, hogy ezt közöljék az istenadtával (tudniillik: a néppel), amelynek érdekében – állítólag – dolgoznak. Persze eleve nehéz ezt kommunikálni úgy, hogy képtelenek voltak összetákolni egy önálló honlapot, ahol értesülhetne a zember, hogy mi újság a házuk táján. Gondolom, ez rettenetesen drága és munkaigényes lenne, pláne azok számára, akik az örökös szieszta semmittevő édességét választották politikai krédó gyanánt. Azért a zemberek szavazatára, feltételezem, igényt tartanának, cserébe viszont felkínálják a Nagy Semmit. Csak gratulálni tudok hozzá.
            Megszokhattuk, hogy a kapuvári MSZP műsorfüzetében évek óta a non-cselekvés és a programtalanság grandiózus útmutatója áll, amely a semmit nem csinálás felettébb vonzó programjában kulminál. Nehéz értelmezni az ő (nem) tevékenységüket, de nem azért, mert az „jó”, „nem jó” vagy „rossz”, hanem azért, mert a nagy büdös Semmit még értelmezni sem lehet. Fogalmam sincs mit és kit képviselnek ők, az MSZP Kapuváron egyszerűen nem létezik, még a dilettáns Lyobbikról is eszembe jut valami, amit tevékenységnek lehetne eufemizálni. Na de erről a roppant karizmatikus nyugdíjasklubról? A most lemondott Gábor Tamásról sem a párt, sem az önkormányzat terén nem jut eszembe semmi érdemleges tevékenység, pedig tényleg aztán dögöjjek meg, igyekeztem figyelni. Bizonyára rendkívül színvonalas lehet képviselő-testületi ülésen a puha székben ücsörögni, néha-néha szavazáskor felemelni kis kacsónkat, de úgy tűnik, ez már olyan fáradságos meló, hogy ebben ki is merül az összes tevékenység. Egyébként is gáznak tartom, hogy önkormányzati üléseken nincs vita, nincs ellenvélemény, nincs ellenzéki (?) ellenőrzés, az ülés lényegében szavazások formális szertartásában merül ki, amikor is mindenki mindenben egyhangúlag mindig egyetért. Hiába no, Kapuváron minden natyon szép, minden natyon jó, mindennel natyon meg fagyunk elégedve. Persze mit várhatnánk a kapuvári Maszoptól, amikor 2010-ben is egy szerfölött gondolatgazdag programmal sikerült előrukkolniuk. Gondolom, az agytröszt sokáig agyalhatott azon, amikor ezt az aprólékos nem-programot megfogalmazta: „Kapuvárért, lakóhelyünkért akarunk dolgozni”. Hűha, de kemény! Ezen a részletesen kidolgozott bullshiten hosszú ideig töprenghetett a szocialista brainstorming, míg megszülte. Aztán: „A tettekben mérhető munka hívei vagyunk!”. Na, akkor mérjük meg ezeket a tetteket, így : [----- -------- ------------ ---------- -------- ------ --------- -------- -------- ------- ------- ------- -------- ------ ----------- ------- --------- ----- ----- -------- ---- --------]. Ha a non-cselekvés volt e tett, akkor tényálladék, sikerült e semmittevést programszerűen megvalósítani: minden választási ígéretüket maradéktalanul betartották. Gondolom, az önkormányzati választáson is ezt a „tettekben mérhető munkát” jutalmazták a választók, amikor olyan rengeteg szavazattal halmozták el őket.
            Ám most minden más lesz Varga András elnökké választásával. Jön a friss erő. Mintha Kovács László helyett az MSZOSZ-es Nagy Sándort kaparták volna elő a naftalinból. Emlékszem, amikor 1994-ben Varga Andrást jelölte a helyi MSZP kapuvári polgármester-jelöltnek, a fejemet fogtam, mert bár tény, nagyon szépen tud mosolyogni, de ez talán polgármesterséghez édeskevés. De hát mit várhatnánk az MSZP-től akkor, amikor a legutóbbi parlamenti választáson is a felettébb diszlexia-gyanús Róka Istvánt voltak képesek indítani, akinek már a megszólalásától elborzad az ember. Varga András pedig a 2010-es önkormányzati választáson végrehajtotta azt a világraszóló bravúrt, hogy saját körzetében kemény 3,26 %-ot volt képes elkönyvelni a nem-program jutalmaként.
            A szocialista párt tisztújítása alighanem kellő garancia arra, hogy marad a szellemi állóvíz, a non-cselekvés szélcsendje. Garancia, hogy a Maszop nemcsak ma szop, de holnap is szop. Ha a legközelebbi önkormányzati választáson a szavazópolgárok úgy döntenek, hogy a maradék egyetlen képviselőjüket is kiszavazzák a képviselő-testület nevű céhből, őszintén mondom, nem fogok könnyeket hullatni értük. Még akkor se, ha szvsz égetően szükség volna a minél tarkább testületre.

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr34346301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oszkár írja 2012.03.29. 19:53:44

Kapuváron Gyurinál jobb polgármester nincs ma még.

miami press 2012.03.31. 09:30:47

Kár, hogy nem doktor. Bár volt már olyan is, de az tényleg nem volt jó.
süti beállítások módosítása