P.mester 2011.12.09. 11:30

Helyi jagellók

 

Kapuvár Jagelló-kori helytörténete nem tartozik a város leginkább feldolgozottabb fejezetei közé, már ha van neki egyáltalán olyanja. Az ezzel a korszakkal foglalkozó kevés számú helytörténeti munka zöme legtöbbször megelégszik néhány adat felemlítésével, azok is pusztán átvételek nyomán vándorolnak egyik dolgozatból a másikba, és ennek során torzulnak, forrásra való hivatkozásaik pedig köddé válnak. Ennek a hiányosságnak azonban nem az az oka, mert a Jagelló-kori Kapuvárról nem maradtak volna fenn helytörténeti szempontból hasznosítható kútfők, vagyis nem forráshiányról van szó. Inkább az a helyzet áll fenn, hogy latin nyelv és paleográfiai ismeretek hiányában ezek az iratok nem igazán könnyen adják magukat az olvasás és értelmezés számára. Holott több 15. század végi és 16. századi eleji kapuvári urbáriumot is őriz a levéltár ebből a korszakból, Kapuvár esetében az elsőt például 1492-ből. Ez az 1492-es irat Kapuvár és Sárvár közös urbáriuma, amelyben ugyan maga Kapu mint caput bonorum nem szerepel, de amint Fügedi Erik és Engel Pál, illetve a nyomukban mások kifejtették, vár és uradalom nem választható el egymástól.
            Ezeket a Jagelló-kori kapuvári urbáriumokat hasznosította már Szűcs Jenő, Kulcsár Péter, illetve a magyar agrártörténet-írás megkerülhetetlen figurája, Szabó István több munkájában is. A középkorászok által ezekből az iratokból szemezgetett adatok azonban értelemszerűen nem helytörténeti perspektívát érvényesítenek, hanem egy szélesebb adózás- vagy éppen gazdaságtörténeti kontextusban helyezhetők el. Van az 1520-as éveknek egy olyan eddig kiadatlan forráscsoportja, amely néhány elszórt feldolgozást nem számítva jószerivel teljességgel kiaknázatlan volt. Ez Kanizsai Lászlónak, többek között Kapuvár, Léka és Sárvár földesurának a számadáskönyve. Jóllehet a posztmodern történetírás jogosan kérdőjelezte meg azt a forrásokat fetisizáló rankei axiómát, miszerint a kútfők úgy tárják fel a történelmet, wie es eigentlich gewesen („ahogyan az ténylegesen megtörtént/volt”), mégis azt gondolom, a történelemhez csakis forrásokon keresztül vezet az út. Így helytörténeti szempontból is roppant fontos, hogy Nógrády Árpád, a Történettudomány Intézet kutatója önálló forráskiadványként publikálta Kanizsai László számadáskönyvét.
            Ha ismereteim nem csalnak, Nógrády Árpád már régóta terve vette, hogy kiadja ezt a fragmentumokban megőrződött számadáskönyvet, de megjelenéséről nem tudtam volna, ha egy muzeológus barátom nem hívja fel rá a figyelmemet, melyért respekt neki. Nógrády több tanulmányában boncolgatta már eddig is a regisztrumok adatait, melyek közül Kapuvár vonatkozásában talán a leginkább informatívabb az adózással foglalkozó Taxa – extraordinaria? Széljegyzetek Kanizsai László kapuvári-sárvári számadáskönyvének margójára című dolgozata (lásd: Lengvári István [szerk.]: In memoriam Barta Gábor. Tanulmányok Barta Gábor emlékére. Pécs, 1996, 125–149.). Ez a tanulmány, mely választott műfaji megjelölése ellenére jóval több „széljegyzetnél”, többek között arra keres választ, hogy a kapuvári uradalomban a rendkívüli adó (taxa extraordinaria) milyen szerepet töltött be a földesúri költségvetésben, mennyiben számított rendkívülinek, és figyelembe véve a tanulmány címében elhelyezett kérdőjelet, a válasz némileg sejthető is.
            A most Nógrády által kiadott számadáskönyv, bár töredékesen maradt fenn a Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Levéltárában, országos szinten is unikumnak számít. A három uradalom (a kapuvári, sárvári és lékai) tényleges pénzügyi gazdálkodásaira vet világosságot, szemben a csak „költségvetési előirányzatot” tartalmazó korabeli urbáriumokkal, s a két forráscsoport összevetése izgalmas felfedezésekkel kecsegtet. A Kanizsai László számadáskönyve, mely az 1520-22 közötti időszakból tartalmaz jegyzékeket, négy részre szakítva latinul közli a számadásokat. Lényegében könyvelési tételekről van szó, amely megadja a bevételi oldalt (introitus) és a kifizetéseket (exitus), nevezetesen, kik, mikor mire fordították a földesúri jövedelmeket és azok milyen forrásból táplálkoztak. (Az 1540-50-es évek Kapuvárjára vonatkozóan egyébként hasonló adatokkal szolgálnak a Kumorovitz–M. Kállai kettős által 1959-ben publikált Nádasdy-számadások.) Nógrády Árpád forráskiadványának nagy erénye, hogy a kötet végén igen részletes mutatót helyezett el, amely nemcsak személynév- és földrajzinév-mutatóból áll, hanem tárgyszavakat is kilistáz, mely jelentősen megkönnyíti a latin nyelvű szövegben a böngészést.
            Jóllehet a történetírás sokáig elhanyagolta a mindennapok történetének elemzését és inkább a politika- és eseménytörténetet helyezte előtérbe, ez a forráskiadvány lehetőséget teremt arra is, hogy a pénzügyi gazdálkodással kapcsolatos adatokat ne csak gazdaságtörténeti szempontból vizsgálja a kutatás, hanem némi betekintés nyújtson a késő középkori Kapuvár hétköznapjaiba életmód-történeti perspektívából is. Ahogyan egyes jegyzékeket széles skálán lehet értelmezni, ez a roppant fontos forráskiadvány is sokféle szempontból ad bepillantást a Jagelló-kori Kapuvár (és a kapuvári uradalom) történetébe. Elbíbelődik vele a kutatás egy darabig, míg minden – ha a minden lehetséges volna egyáltalán – aspektusát kiaknázza.
 
(Nógrády Árpád: Kanizsai László számadáskönyve. História–MTA Történettudományi Intézete Bp., 2011. História Könyvtár. Okmánytárak 8. 192 o.)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr713450311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása