Népi demokráciánk dolgozói hálával mondanak köszönetet Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányunk vezérének, a bölcs generalisszimusznak, a mindannyiunk által forrón szeretett Orbán apánknak, aki a sas szemének élességével látta meg a jövőbe vezető utat, aki meghallja a fű növését, és zseniális éleslátásával azt is tudja, hová veti majd árnyékát a terebélyes fa.
 
Miután a tavalyi dicsőséges forradalomban a fülkék fellázadása megmutatta, hogy nem tűrjük a burzsoázia elnyomását, Pártunk és Kedves Vezetőnk kipaterolta az imperialista karvalytőkét, és ma már új, nem ortodox barázdát szánt az eke.  Lángeszű békeharcosaink bölcs éleslátással döntik majd le az áruló Károlyi, a revizionista elhajló József Attila és a kommunistabérenc Pátzay Pál Kenyérszegő szobrát, és ötéves tervünk szerint Kerényi Imre népbiztos útmutatása alapján százezrek óhajára ragyogó alkotásokkal örökítjük meg a Kárpát-medence géniuszának a bankárkaszt láncos kutyái fölött aratott dicsőséges győzelmét.
 
Mi már most tudjuk, hogy a zembereknek napról-napra, percről-percre jobb lesz, mi már ma jobban élünk, mint tegnap fogunk. Mert tartós békénk mögött ott áll milliók óhaja, új, rendíthetetlen alkotmányunk, ott állnak 9 évre bebetonozott elvtársaink, és ott áll az egész béketábor békéjének őre, a nagy, a hatalmas és rettenthetetlen Kína.
 
Éljen a Párt! Éljen a Tévedhetetlen, éljen Bölcs Vezérünk!
 
 
 
 Már ma jobban élünk, mint négy év múlva
 
Készítette: a debreceni Wass Albert Stadionépítő Kolhoz sztahanovistáinak kollektívája
(Olaj, vászon. 5,34 X 5,12 m. Soltib Orbán Viktor kenyeret ad népének c. állami díjas képének felhasználásával)

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr683363487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miami press 2011.11.08. 18:14:32

P. Mester!
1.Biztos, hogy nem '40-es születés vagy? Vagy efféle? (A neved után lehetnél.) Igen vágod Te ezt a laudációt. Mintha az anyatejjel szíttad volna.
2. A WassAlbertot viszont ne emlegsd már annyit, mert szobora vagyon! De van még József Attila utca is, amire hőnszeretett főpincérünk, mint városunk aranyszájú s átnevez(l)ő literátor tarlós pistája, már feni a fogát. Oszt holnapra azt is megforgatják. Vala.

P.mester 2011.11.08. 22:28:04

"P. Mester!
1.Biztos, hogy nem '40-es születés vagy?"

De! Úgy érzem, 1949-ben élek.
süti beállítások módosítása