Amikor uszkve egy évtizede a szocreál giccsparádé alkotásait tárgyazó A művészet katonái. Sztálinizmus és kultúra c. ragyogó albumot kacarászva lapozgattuk barátaimmal, olyan remekműveket nézegetve, melyeken Sztálin elvtárs intő mutatóujja egy csendéleten is befigyel, vagy amelyen egy az ipari fejlődést képviselő motorbicikli kerül teljesen abszurd módon a nappaliba, álmomban sem gondoltam volna, hogy ez az idő visszatérhet. S lám!
 
Most népi demokráciánk vezető ereje – jobb dolga nem lévén – festményeket rendelt meg a magyar történelem olyan „korszakalkotó” eseményeiről, mint a 2006. október 23-ai ún. „lovasroham”, a „vörösiszap-katasztrófa” vagy a Tákolmány elfogadása, melyeket jelentőségüket tekintve egy sorba állított Szent Istvánnal és a Holokauszttal. Ennek a grandiózus önleszopásnak Kerényi Imre volt az iniciátora (a fideszes szelektív történelemértelmezés jegyében le is tagadom, hogy neki bármiféle köze is volt Kapuvárhoz). Az elmeháborodottság kora már a spájzban van.
 
Jóllehet, miután az első Orgyán-kormány egy végtelenül giccses festményen örökítette meg magát, vagy amikor Kósa Lali király huszárként pózol egy festményen, illetve amikor Kétharmad tábornokot az általa megvetett EU-elnökeként festik meg az örökkévalóságnak, azt gondolhatná az ember, ennél nincs lejjebb. Van. Nem kicsit, nagyon. Amikor ma az úgynevezett lovasattakot reprezentáló festményt megláttam, először azt gondoltam, ez csak egy poén lehet, ez csak a Hírcsárda blogra hajazó fake alkotás. Ám amikor azt láttam, hogy e festmény mellett TÉNYLEG ott pózol Kerényi, és TÉNYLEG komolyan gondolja, fejemet kapkodva állapíthattam meg, ez nem vicc, ezeknek TÉNYLEG elmentek otthonról. Azért van abban valami báj, amikor nem tudsz kitalálni olyan abszurd paródiát, mely országvédő kormányunk hűséges familiárisai kezén nem válnék azon nyomban valósággá. Íme e műremek:
 
 
 
 
Ez a „festmény” annyira brutálisan abszurd, hogy valóban el kell gondolkozni, nem önparódiának szánták-e. Mert ha ezt az elmebeteg opust szerzője valóban komolyan gondolta, akkor arra tényleg nem tudok mit mondani. A középkori kódex-festészetet a 2006-os eseményekkel összekötni, melyeken a lovagokat a festő rendőrruhába öltözteti, az abszurditás csúcsa. Azt most hagyjuk is, hogy nem látni a képen a Molotov-koktélos, filozófus kinézetű, hajavesztett békés tüntetőket, amint csatakiáltásokat hallatva nemzetiegyüttműködésileg gyurcsányista kukákat gyújtogatnak. Ez a történelemhamisítás, melynek révén a Fidesz önnön hazugságainak legitimációjára törekszik, igazán méltó párja az 50-es évek propagandájának. Csak a szocreál szót kell kicserélni – mondjuk – viktoreálra. Ugyanaz az abszurditás, ugyanaz a végtelenül bárgyú giccs, ugyanaz a dilettantizmus, ugyanaz a téboly árad belőle. Sztálinizmus – újratöltve. Az már csak köbre emeli a habot, hogy a lovagvilágot kordonnal vegyítette a Művész, a keret jobb alsó miniatúrájában tank látható, a kép jobb felső sarkában pedig egy kéz, amely Kerényi úr műelemzése szerint a rendőröket kitüntető Demszky bal keze. Hát ez kész, ilyen nincs, beszarás!
 
Így mulat az magyar, így mulat el felelős kormányunk 1,6 millió HUF-ot erre a förmedvényre, melyet Photoshoppal 10 perc alatt meg lehet csinálni. Mert hiszen olyan eredeti műalkotás ez, hogy lényegében nem más, mint a Sárkányölő Szent György alakját megmintázó kanonikus mű remake-változata. No de álljunk is meg itt egy kicsinyég, mert van némi bibi a koncepcióval. Mert ha nem csalódom, a tehetséges mester Sárkányölő Szent György alakjában a rendőrt jelenítette meg, míg a tisztaság fehér leplébe burkolt „békés tüntető” voltaképpen nem más, mint a gonosz sárkány. Így szándéka ellenére pontosan az ellenkezőjét valósította meg annak, amit akart: a rendőr legyőzi a gonosz sárkányt, így Kerényi műértő elemzése helyett ilyenformán éppenhogy a rendőr a pozitív hős. A Kommunistaölő Szent György Szent Kommunista Rendőrként Sárkánytüntentőt döf le, miközben a kép mögötti állítólagos antikommunista ideológia tipikusan a kommunista agitpropra hajaz? Most akkor mi van? Akkor ez most önparódia?
 
György Péter esztéta éveken át harcolt azért, hogy az ötvenes évek művészetét ne zárójelbe téve tárgyalják, mert a sztálinista szocreál minden bornírtsága és dilettantizmusa dacára mégiscsak a magyar művészettörténet szerves része. Ezt a képet is érdemes lesz majd társaival együtt múzeumban mutogatni, hogy a szavakban oly véresen antikommunista Kedves Vezető és jobbágyai a jogállam eltiprása, az államosítás, a koncepciós perek, az igazságszolgáltatás függetlenségének megszüntetése mellett hogyan melegítették fel a kultúra szintjén is az 50-es éveket, és e festmény a maga abszurditásával fényes emlékműve lesz ennek az tébolyodott rendszernek.

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr23360872

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szent Istvánnak sem tetszik az új alaptörvény 2011.11.08. 13:22:52

  A teljes galériáért katt IDE Az FN24-nek köszönhetően végre lehullt a lepel a Kerényi Imre által rendelt, az elmúlt 150 év történelmi eseményeit feldolgozó festményekről. Többségében nem olyanok lettek, mint amilyenekre számítottam, hanem még olya...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Menci 2011.11.08. 06:44:57

Amikor a hülyeség, a butaság, a műveletlenség az őrülettel keveredik és arroganciával vegyül... És még mindig nincs vége!
Ez az ország az ebek harmincadjára jutott.

miami press 2011.11.08. 06:50:21

Ú.n. erdélyi üvegikon. A naiv népi festészet egyik szép darabja. Lenne. Ennyi pénzért viszont illik a tákolmányhoz és a megrendelőkhöz.

P.mester 2011.11.08. 09:34:18

@Menci:

Ez már valóban az őrültség,tényleg nem tudja az ember, hogy sírjon vagy nevessen. A csőcselék gyújtogatókat angyalként ábrázolni, mindennek a teteje (alja).
Ezt már a legelvakultabb fideszesek sem magyarázhatják ki. Akinek ezután nem világos, mennyire velejéig romlott ez a fideszes garnitúra, annak ezután sem lesz.
süti beállítások módosítása