A hír ugyan már egy hetes, de lehet ollézni meg hullámozni most is, ugyanis a Franciaországban élő, kapuvári születésű festőnő, Reigl Judit idén márciusban Kossuth-díjat kapott. Persze jobb lenne, ha politikai alapon szelektált testület helyett a művészethez értő szakma ítélte volna oda a kitüntetést, na de (nem) mindegy. Az indoklás szerint Reigl Judit az absztrakt expresszionista művészet képviselőjeként érdemelte ki a díjat, másfelől egész művészi pályafutásáért kapta.

A festőnek éppen tavaly rendezték meg eddigi legnagyobb szabású hazai életmű-kiállítását a debreceni a MODEM épületében, mely júniustól szeptemberig volt látogatható. Ebből az alkalomból jelent meg egyébként a Makláry Artworks gondozásában egy igényes kivitelű katalógus is, mely, mondjuk, nem óccsó.

Reigl Judit a kitüntetés kapcsán a következőt nyilatkozta: "Meg voltam rendülve, amikor olvastam az értesítést, hogy Kossuth-díjat kapok, erre nem számítottam, megtört a jég".

 

Egy nappal azután, hogy megtudta a hírt, egy másik elismerést is kapott, immár a francia államtól, amely a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének tiszti fokozatát ítélte oda a festőnőnek.

Reigl Judit a Kossuth-díj átvételére nem utazott Magyarországra, ugyanis éppen most törött el a karja, de állítólag Szőcs Géza államtitkár ígéretet tett, kiutazik Párizsba, hogy az elismerést átadja.

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr552760422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása