A 15 perc hírnév unalomig ismételgetett evangélium Andy Warhol œvre-jéből, amelynek értelmében a tömegkommunikáció eszközeivel bárki híressé válhatik tizenöt percre. Olybá tűnik előttem, mintha a Nemjuci zenekar Runaway utáni második klipje a pop art papaginijének mantráját igyekeznék erössen ekhózni, mely videó január első felében került fel örök játszópajtásunkra, a Youtube-ra. A Winning Wars (Győztes háborúk/csaták) című opushoz rendelt uszkve négy perces film a warholi axiómiának megfelelően az efemer hírnevet, a hétköznapiságot és a filmezést abroncsolja együvé.

 

            Az album többi dalához hasonlóan a Winning Warsban is Juci angolul nyelvel, és a warholi kapcsot mindjárást az első párrímben nyilvánvaló teszi: Moziba mész, hogy elkapj egy filmet, és elképzeled magad benne (prózában magyarítottam ehun e). Az még okés, hogy mindenki híres sztár akar lenni, de amikor a szöveg ahhoz az etaphoz ér, hogy a mi nemzedékünk tényleg az álmait éli, kicsit már fanyalgok. A másik nemzedékről már hallottunk, mondjuk a No thanxtől, azt sem zártam a szívem püspökfalatjába, pláne úgy, hogy a Winning Wars szövege kissé slamposan úgy folytatódik, hogy aszongya, a szülők is ambiciózusak voltak, mint mi, de nem ugyanazon csillagzat alatt születtek. Hát jó, ilyen már volt, ezt már ezerszer eldanolták nótás kedvű legények és menyecskék. Annál a nem túl aczélos szentenciánál pedig már végképp csak csóválom a fejem, hogy All right, if you are happy, you are okay, bár ez biztosan az én genetikai hibám. De azért őszintén szólva a dalszövegtől elvártam volna némileg több textuális fantáziát, eredetiséget. Mert ha már saját útról, meg izé, önmegvalósításról dudorászunk, akkor ezzel nekem százszor hallott üzenet nehezen fér össze. A 15 perc hírnév című – egyébaránt zseniális – metafilm médiahackerei például nekem nagyobb esztétikai ejakulációt okoztak eredetiségükkel, alternatív megközelítésmódjukkal, az egyéni úttal.

            Na de pfü-pfü-pfü, oan de oan negatív vok, pedig nem temetni jöttem, sem dicsérni. Mindazonáltal, sőt azonáltal a mindenkiből lehet hős alaptézise ragyogóan megvalósul abban, ahogy a videoklip végén Juci beáll melózni a kapuvári Ruhaipari Zrt. varrodájába a hétköznapi emberek közé (bár azt nem igazán tudnám dekódolni, mit jelent az ún. „hétköznapi ember”), sőt rajongók táborától övezve sztárrá avanzsérozik a mi Postás Zolink is. Ollé! Azért a lokálpatriotizmust nem tartom olyan csúnya dolognak, meg azt, hogy a Nemjuci és Juci némi kapuvári colour localt is belevitt a filmbe.

            Mindenesetre örvendetes, hogy Kapuvárhoz kapcsolódó előadók viszik a várost is, itt van például a Steamy a maga Hany Istók-adaptációjával. (Apropos, ha már István. A Népszab. most hétvégén éppen azt a kérdést szegezte Jucinak, hisz-e Hany Istók legendájában. A válasz: „Nem, de féltem tőle kiskoromban, hogy kiúszik a Kis-Rábából a kertünk alatt.”) De a kolor lokált festi mellettük a rapben Essemm is, aki igazán átütő talentum, vagy nemkülönben viszi Kapuvárt a félig általa jegyzett Beatmarket meg a Majmok Bolygója is. Mind legalább 15 percre.

            A hírnév meghal, a madárkák kirepülnek és elrepül fejünk fölött a Nikkel Kapuvár.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr922629228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása