Előző rész

A választás első fordulója

(folytatás)
 
 
Az első forduló eredményei településenként
 
            Ha a választókerület 53 helységének eredményét települési szintre lebontva nézem, az alábbi kép rajzolódik ki. Az egyéni jelöltek versenyében Simon Gábor, az MSZP képviselőjelöltje 22 településen tudott győzni, őt követi Varga Gyula 12 települési első hellyel. A harmadik legtöbbször első helyezett az MDF és a KDNP jelöltje, 8-8 első hellyel. A két kisgazdapárt két kistelepülésen tudott első lenni, az EKgP jelöltje, Bakody Gyula Cséren győzött, míg Kovács Ferenc (FKgP) Vadosfán diadalmaskodott. Egy településen, Nemeskéren döntetlen született, ahol az MDF és az SZDSZ jelöltje ugyanannyi voksot kapott. A listás szavazásra áttérve itt is az MSZP szerezte meg a legtöbb első helyet, 22 településen győzött. Őt követi az SZDSZ 12 elsőséggel, a harmadik helyen két jobboldali párt (az FKgP és az MDF) szerepel 6-6 elsőséggel, ezt követi a KDNP 5 győzelemmel, végül az EKgP is tudott egy településen győzni (Cséren). A listás szavazást tekintve is van egy település, ahol a győztesek között döntetlen született, Agyagosszergényben a KDNP és az SZDSZ ugyanannyi voksot kapott. Az adatokból az látszik, hogy az egyéni és listás választások közötti eltérés elsősorban a jobboldali pártok közötti versengésből adódik. A legnagyobb különbség, hogy amíg egyéniben a Független Kisgazdapárt mindössze egy településen tudott első lenni, addig listán hat településen győzött. Kapuváron (értsd: a településen) mind egyéniben, mind pedig listán az SZDSZ fölényesen nyert.
            Az eddigiekből is látszik, hogy egyes településeken más párt győzött egyéniben, mint listán. Tíz ilyen település van (zárójelben először az egyéni jelöltek pártját, utána a listás győztest közlöm): Hövej (egyéni győztes: KDNP, listás győztes: FKgP), Kisfalud (MDF/FKgP), Csapod (MDF/SZDSZ), Röjtökmuzsaj (SZDSZ/MSZP), Agyagosszergény SZDSZ; listán döntetlen, ugyanannyi szavazatot kapott a KDNP is), Sarród (MDF/FKgP), Nemeskér (egyéniben döntetlen az MDF és az SZDSZ között, listán viszont az MDF győzött), Répceszemere (KDNP/FKgP), Sopronhorpács (MSZP/SZDSZ), Egyházasfalu (KDNP/FKgP).
            A legtöbb második helyezést az MSZP érte el 13 településsel, őt követi a KDNP 12 második hellyel, majd nyomában az SZDSZ 11 bronzéremmel. Az MDF 10, az FKgP 8, az EKgP pedig 1 helyen volt második. A legtöbb harmadik helyezést az SZDSZ szerezte (14 település), majd az MSZP, az FKgP és az MDF (10-10 falu), végül pedig az EKgP és a Fidesz 2-2 helyen volt harmadik.
 
 
 
Az első forduló egyéni győztesei településenként
 
 
 
 
            Ezek a statisztikai adatok azonban sok esetben kevésbé reprezentálják a végeredményt, mert volt olyan település, ahol csak néhány szavazat döntött az elsőségről. Mindazonáltal az adatokból kitetszik, hogy a legnépszerűbb pártnak a Magyar Szocialista Párt bizonyult, őt követte a Szabad Demokraták Szövetsége. A jobboldali pártok egymással is harcba álltak, és hol az egyik, hol a másik jobboldali párt végzett előrébb. A Fidesznek nem sikerült egyetlen első és második helyet szerezni sem, szavazatainak száma két harmadik helyhez volt elegendő.
            Az adatokból az látszik, hogy az MSZP-t leginkább a 6-os számú választókerület déli részén támogatták, különösen erősnek bizonyult Beleden és a Beled környéki településeken. Az MDF elsősorban néhány Fertő-parti településen, míg a KDNP a Répce folyó vonalában szerepelt jól. Kapuvár egyértelműen az SZDSZ fő bázisa volt, mind listán, mind egyéniben toronymagasan nyert, itt a jobboldali pártok gyengébben szerepeltek a választókerületi átlagnál, a Fidesz pedig jobban. Itt Horváth Tivadar (KDNP) kevésbé volt népszerű, amelynek oka nyilván nemcsak az lehetett, hogy a kormánypárttal, és benne a kereszténydemokratákkal a szavazók kevésbé voltak elégedettek, hanem szerepléséhez az is hozzájárult, hogy országgyűlési képviselőként hirtelen pártváltoztatását sokan nem nézték jó szemmel.
            Mihályiban mindössze négy szavazattal maradt le Varga Gyula Simon Gábor (MSZP) mögött, Beleden azt tűnik fel, hogy Kovács Ferenc (FKgP) megelőzte az MDF jelöltjét, Raskó Györgyöt, ha csak egyetlen vokssal is. Pusztacsaládon a KDNP jelöltje szorosan követte a győztes szocialistákat. Iván községben sok szavazatot kapott az EKgP jelöltje, ennek nyilvánvalóan személyhez kapcsolódó okai vannak, Bakody Gyula 1977 és 1991 között ugyanis a település állatorvosa volt. Ennek tudható be, hogy ugyanő győzni tudott a közeli Cséren. Nagylózson (ahol MDF-győzelem született), az a feltűnő, hogy a KDNP képviselőjelöltje második helyezett lett, míg az ellenzéki pártok, az MSZP és a SZDSZ holtversenyben a harmadik helyet szerezték meg. Fertőhomokon viszonylag jelentős számú szavazatot kapott Menczer Tibor (Agrárszövetség) és a Fidesz indulója. Sarródon szoros verseny alakult ki az MDF és a KDNP jelöltje között, a kereszténydemokrata országgyűlési képviselőre mindössze hárommal kevesebb szavazat érkezett, mint Raskó Györgyre (miközben listán meg az FKgP győzött). Meglepően sokan szavaztak Ágota Gáborra (Fidesz) Fertőszentmiklóson, de így is csak feleannyi szavazatot kapott, mint a települési első helyezett Varga Gyula. Agyagosszegényben listán az SZDSZ négy szavazattal kapott kevesebbet a KDNP-nél (az SZDSZ indulója egyéniben itt győzött), de jól szerepelt az FKgP is. Kenessei István – miközben a választókerület egészét tekintve utolsó helyezést ért el – Röjtökmuzsajon a negyedik legtöbb voksot gyűjtötte be, jó szereplése nyilvánvalóan azzal magyarázható, hogy ez a település a lakhelye. Itt 5, 6 %-ot kapott, amely ötszöröse a választókerületi átlagnak. Kirívó, hogy itt, Röjtökmuzsajon az MDF gyengén szerepelt, csak a 6. helyet tudta megszerezni. A kereszténydemokraták Gyórón azonos számú voksot kaptak a szocialistákkal, a rájuk leadott 37 voks a második helyre volt elég. Itt is látható tehát az a tendencia, hogy a Répce medencéjében erős a KDNP támogatottsága. Dénesfán ugyan az MSZP jelöltje söpörte be a legtöbb voksot, ugyanakkor szorosan követik őt a jobboldali pártok jelöltjei, itt a KDNP lett a második, a harmadik és negyedik helyen pedig holtverseny alakult ki az MDF és az FKgP mögött, miközben a liberálisok jelöltje gyengén szerepelt. Répceszemerén a KDNP jelöltje nyert, ebben szerepet játszhatott, hogy Horváth Tivadar oroszlánrészt vállalt a Répcén átívelő közúti híd építésében.
 
 
Az első forduló értékelése
 
            Az országos eredményekkel összevetve a 6. számú körzet adatait, sok eltérés tapasztalható. Miközben a szocialisták az országban taroltak, addig Kapuváron és környékén – igaz, kis különbséggel, de – a második helyre szorultak. Az MSZP országos szinten 30 % fölött teljesített, Győr-Moson-Sopron megye 6. számú választókerületében viszont ennél lényegesen gyengébben, mintegy 21 %-ot elérve szerepelt. Ebben minden bizonnyal szerepet játszott Simon Gábor személyének viszonylagos ismeretlensége, mely egyfelől fiatal korából származik (1994-ben mindössze 30 éves volt), másfelől abból, hogy nem a választókörzetben, hanem Sopronban lakik. Ezzel szemben az SZDSZ választókerületi eredményére pozitívan hathatott ki jelöltjének, Varga Gyulának a személye, aki ekkor négy éve volt Kapuvár polgármestere, és a magas szavazati aránnyal egyúttal városvezetői tevékenységéről is véleményt mondtak a választók. Varga az országos átlagnál mintegy három százalékkal szerzett többet a körzetben, Kapuváron viszont tarolt, uszkve 750 vokssal kapott többet, mint az utána következő – második – Simon Gábor. A szocialisták a kapuvári SZDSZ-győzelemmel szerzett jelentős hátrányukat a falvakban dolgozták le, így a két párt jelöltje összességében hasonló eredménnyel zárta az első fordulót.
            A jobboldali pártok közül legjobban a Magyar Demokrata Fórum szerepelt, ez azonban így is csak a harmadik helyhez volt elegendő. A helyezés megfelel az országos átlagnak, a kép azonban a jobboldali pártok belső arányait tekintve csalóka. Nem is annyira amiatt, hogy az MDF jelöltje valamennyire jobban szerepelt az országos átlagnál (Raskó közel 15 %-ot kapott, míg az MDF jelöltjei országosan 12, 03 %-ot), hanem a többi jobboldali jelölt eredménye miatt. A legkirívóbb Horváth Tivadar (KDNP) első fordulós eredménye. Amíg a kereszténydemokraták országosan 7, 37 %-ot könyvelhettek el az első fordulóban, addig jelöltjük a hatos körzetben ennek csaknem a dupláját (13, 28 %) szerezte meg. A KDNP tehát lényegesen erősebbnek bizonyult itt, mint az országban, ennek alkalmasint oka lehetett, hogy Horváth Tivadar négy évig a kerület országgyűlési képviselője volt. Az arányok a város és a falvak tekintetében valamennyire eltérőek. Amíg Horváth Kapuváron gyengébben, mintegy 11 %-ot szerezve szerepelt (de ez is jóval meghaladja a KDNP országos átlagát), addig a választókörzetet Kapuvár nélkül számolva nagyjából 14 %-ot szerzett. Hasonló, az országosnál jobb szereplés figyelhető meg a harmadik jobboldali jelölt vonatkozásában. A Független Kisgazdapárt jelöltje, Kovács Ferenc 10, 74 % százalékot ért el, míg pártja országosan csak 7, 88 %-ot. Kapuváron gyengébben szerepelt, valamivel az országos átlag alatt maradt. Feltűnő viszont Bakody Gyula (EKgP) halvány teljesítménye, ő „ismeretlenségi deficittel” nem küszködött a választókerületben (származására nézve kisfaludi, Ivánnak állatorvosa volt, 1990-ben a körzet országgyűlési képviselőjelöltjeként indult, akkor még az FKgP színeiben). A Fidesz az országos 7, 7 %-os eredményéhez képest egy százalékkal teljesített jobban, Kapuváron még ennél is többet (9, 46 %-ot) kapott.
Mindezekből összességében az a következtetés szűrhető le, hogy a jobboldali pártok a megye 6-os számú választókerületében népszerűbbek voltak annál, mint amit az országos átlag mutat, amíg azonban a város elsősorban a liberális jelölt bázisa volt, addig a falvakban a jobboldali erők kaptak több szavazatot.
            Amennyiben a politikai irányzatok szempontjából szemlélem az első forduló eredményeit, a következő kép rajzolódik ki. Noha az MSZP mind egyéniben, mind pedig listán tarolt, irányzatok szerint a kép valamennyire kiegyenlítődik. A baloldal egyéniben a körzet 22 településén győzött, a liberálisok 12-ben, míg a jobboldaliak 18-ban (egy helyen pedig holtverseny volt az MDF és az SZDSZ jelöltje között). Listán a baloldal szintén 22 településen aratott győzelmet, a liberálisok ugyancsak 12-ben, és a jobboldaliak is az egyéni választáshoz hasonlóan 18 faluban szerezték meg az első helyet (egy helyen döntetlen eredmény született, a KDNP és az SZDSZ jelöltje kapott ugyanannyi szavazatot). Vagyis, miközben a jobboldali pártok jelöltjei egyenként jóval kevesebb helyen nyertek, ha egységesen szemlélem a rájuk adott szavazatokat, lényegesen jobb eredmény születik a számukra. Amint korábban ecseteltem, a jobboldali pártok szavazói között nagy volt a mobilitás (egyéniben és listán a választók gyakran más-más jobboldali pártra szavaztak), ugyanakkor ez a szavazói mozgás csak a jobboldali pártok között figyelhető meg. Ergo: a jobboldali szavazók hajlamosak más jobboldali pártra is adni szavazatukat, és ennek a ténynek a második fordulóban különös jelentősége lesz. A jobboldal összefogás esetén ugyanis megszorongathatja a baloldali és liberális jelöltet.
A szocialisták egyéni jelöltje a választókerület egészét tekintve közel 21 %-ot szerzett, a liberálisoké valamivel több mint 21 %-ot, az egyértelműen jobboldali – vagy magukat jobboldaliként definiáló – pártok (MDF, KDNP, FKgP, EKgP) pedig összességében 42 %-ot (!) szereztek. Így a jobboldali pártok jóval népszerűbbek voltak az országos átlagnál, ahol is egységesen nagyjából 29 %-ot értek el. Vagyis a második fordulóba jutott egyetlen jobboldali jelöltnek, Raskó Györgynek – hiába szerepelt az első forduló után a harmadik helyen – komoly tartalékai voltak, és amint az egyéni és listás szavazatok települési bontásából láttuk, a voksaikat valamely konzervatív jelöltre adó választók hajlamosak is az átszavazásra. Ezzel szemben a liberális jelöltnek alig volt tartaléka, az azonos irányzathoz tartozó pártok közül leginkább csak a Liberális Polgári Szövetség – Vállalkozók Pártja szavazóira számíthatott, ez azonban alig több 1 %-nál. Mellette támogathatták még a Fidesz-szavazók, de ők a jobboldalt is erősíthették. A  liberálisokhoz hasonlóan a baloldalnak sem volt jelentős tartaléka, politikai irányultság szerint legföljebb a munkáspárti szavazókból profitálhattak, amely azonban csak 2 %-ot szerzett az első fordulóban.
Mindent egybevetve: a liberális és a baloldali jelöltnek nem volt számottevő tartaléka, ellentétben a jobboldallal, mely jelentős potenciális szavazóbázissal rendelkezett, így összefogása esetén megvolt a lehetőség, hogy lényegesen jobb eredményt érhetnek el a második fordulóban.
 
 
Politikai irányzatok szerinti tagoltság
 
Politikai irányzat
A választókerület egésze
Kapuvár város
Konzervatív*
42, 17 %
33 %
Liberális
22, 37 %
33, 4 %
Baloldali
22, 89 %
22, 77 %
 
 
 
* Az MDF, a KDNP, az FKgP és az EKgP szavazatai, a Fideszre adott voksok nélkül.
 
 
            Az átszavazási hajlandóság persze nem értelmezhető ilyen mechanikusan, mint ahogyan a fenti táblázat mutatja. Egyfelől sok minden függött attól, hogy a második fordulóban hányan mennek el szavazni, és melyik jelöltnek/pártnak a szavazói aktívabbak. Másfelől korántsem biztos, hogy egyes jobboldali jelöltek teljes szavazótábora hajlandó átszavazni a második fordulóba jutott MDF-es jelöltre, ahogyan a munkáspárti szavazó sem feltétlenül adja szavazatát a szocialista jelöltre. A táblázatba nem vettem bele a Fidesz szavazatait, mert az éppen ezekben az években magát jobboldalra átpozícionáló párt szavazóbázisából egyaránt profitálhatott a jobboldal és a liberális jelölt. Hasonlóképpen nem szerepel benne az Agrárszövetség szavazatainak száma, a párt azonban inkább balra húzott.
            A május 29-én esedékes második fordulóba három jelölt jutott: Varga Gyula (SZDSZ), Simon Gábor (MSZP), Raskó György (MDF). Az első forduló után úgy nézett ki, hogy Varga Gyulának áll a zászló. A második forduló előtt a megye hatos körzetében az volt az alapvető kérdés, sikerül-e megteremteni a jobboldali pártok összefogását, amely végeredményben átrajzolhatja az első forduló szavazati arányait.

 

Következő rész

A bejegyzés trackback címe:

https://kapuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr72468880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása